Gyászos hazavonulás volt ez...a gyerekek megriadva szedték a lábaikat.Görcs-

be rándult gyomorral próbáltam beszélgetést kezdeményezni Norbival,de inge-

rülten elzárkózott előle. Sajnáltam,jaj,nagyon sajnáltam a történteket! Hogy mi-

attunk került szembe a családjával,amikor amúgy is törékeny volt a hozzánk, a gye-

rekeimhez való viszonyuk.Féltem,mi lesz ebből,de egyben fel is horgadt bennem az

anya: éppen eleget tűrtem a gúnyos megjegyzéseket,amit Norbi sokszor nem is hal-

lott,a csípős odaszólásokat, a gyerekeimre tett kritizáló megjegyzéseket. Egyáltalán,azt,

hogy "nemkivánatos"   személyként kezeltek mindent. Norbi édesanyja,elengedte fü-

le mellett a bántó megnyilvánulásokat,vagy éppen humorosnak szánt odaszólással

enyhiteni akart rajta...világosan éreztem az őszintetlenségét.

Borus napok jöttek ránk,szerencsére egész héten elfoglaltak voltunk mindannyian,igy

csak közvetlenül hétvége előtt nyillalt  belém:jaj,most akkor menni kell megint a "családi"

hétvégére?! Norbi is ezen töprenghetett,mert egyenesen közölte velem:"Jobb lesz,ha

egyedül ugrok fel anyámhoz ,de csak estefelé,kis időre."  Nem is tudtam,hálás legyek-e

ezért,vagy csupán tudomásul kell vennem.Ez utóbbi mellett döntöttem. Egy ideig igy

is maradt:Norbi felugrott az anyjához,igaz,egyre hosszabb időre,mi pedig "elvoltunk"

magunkban.Olyannyira,hogy Norbinak szinte gyanús lett,hogy hazaérkeztekor mikor

jókedvűen nyitotta volna ránk az ajtót,olykor még nem talált otthon bennünket. Nem

bizony,mert egyszerüen mi is programot csináltunk: játszótér,séta,mikor mi adódott.

Ez nem tetszett Norbinak,hogy nélküle jól érezzük magunkat...csakhogy ezt még akkor

nem láttam át tisztán. Veszekedést provokált ki,hol jártunk,miért nem jöttünk haza,

mikorra ő érkezik,-bár ezt soha nem tudhattuk előre-, hogyhogy nem a leckével fog-

lalkozik Kisrita "csavargás" helyett...mondvacsinált ürügyek voltak ezek.

Mire észbekaptam,Norbi "megoldotta " a hétvégi programokat: ürügyeket talált ki arra

is,hogy "ugorjunk fel" együtt az anyjához,addig a gyerekek elvannak itthon,sietünk

haza. Eleinte igy is volt...de idővel a "felugrások" egyre több időbe teltek.Ha sürgettem,

hogy menjünk haza,nekem még programon van a gyerekekkel,morgott rám.Ha erélye-

sebben kértem, a család összenézett,és nem olyan halk megjegyzések hangzottak el.

Többek között: "bizony,kisfiam,ahol gyerekek vannak...." ," hát,kisfiam,lehet hogy korai

még  neked két gyerek gondja,talán Ritának tényleg haza kéne mennie,te majd utána

mégy,hadd lássa el azokat a szegény gyerekeket".Természetes,hogy nem bírtam sokáig

ezeket a rosszindulatú megjegyzéseket. Norbi zavartan nevetgélt,vagy egyáltalán nem

is reagált,ha szóvátettem,rámförmedt,hogy félreértem,ezt csak jóindulatból mondta

az anyja,egyszóval kitért a probléma elől. Nem maradt más választásom,minthogy

jócskán ritkitottam az együtt való megjelenésen,és ha mégis,rövid idő után elbú-

csúztam ,hogy nekem még dolgom van. Nem is igen tartóztatott senki... Norbi sem.

Éppen csak felnézett az aktuális kártyacsatából,vagy a tv elől,és intett,majd megyek

én is,felkiáltással.

Fellélegeztem,ahogy kiléptem a bénitóan szoritó "meleg,családi" légkörből...

Fel volt adva a lecke: ha Norbit meg akarom tartani,valamit ki kell találnom,hogy ne

mérgesedjen el a helyzetem a családjával,de a gyerekeimet sem fogom bántani hagyni.

Bár örültem Norbi bemutatási ütletének,úgy éreztem,ezzel is kimutatja mélyebb

érzéseit,de legbelül megriadtam. Nem,nem az édesanyjától,azt éreztem,hogy

külön "futam" lesz,ha lesz,hanem az ebből következő alternativáktól.

Néhány hét alatt annyira közel kerültünk egymáshoz,hogy nehéz lehetett vol-

na még közelebb...Norbi szenvedélyesen szeretett,naponta többször hívott a

munkahelyemen is,olykor csupán azt közölte:szeret,imád,hiányzok,alig várja az

estét. Én el voltam bűvölve tőle,megtanitott mindenre,amit már régen kellett

volna tudnom egy párkapcsolatban,igazi szenvedélyes szerelem volt,amit éreztem

iránta. Első férfinak tekintettem az életemben.Ennek megfelelően féltettem is,

rettegtem a gondolattól,hogy elveszithettem valahogyan. Ez az érzés alapozta meg

azt az elhibázott hozzáállásomat,ami aztán sok évvel később igazi pokollá fajult...

Féltésemben,ragaszkodásomban mindig,és mindenben igyekeztem a kedvét keresni,

megtettem mindent,amit még ki sem gondolt,kényeztettem,engedtem irányitani

magamat és gyerekeimet egyaránt. Nem is volt ezzel semmi baj,én igy éreztem

boldognak magam,a gyerekek pedig észrevették,hogy "pótapuka" is van a családban,

tehát fegyelem is...Kisrita már teljes profizmussal bébiszitterkedett Timikével,meg-

bizható nagytestvér volt,Timi viszont megrögzött rakoncátlan,izgága,agressziv.

Sajnos,megesett -szomszédoktól tudtam meg,Kisrita soha nem árulta volna el-

hogy Timike megverte a nála négy évvel idősebb nővérét! Teljesen tisztában volt

vele,hogy Kisrita nem árulkodik,ezért egyre inkább kezdett a fejére nőni. Norbi 

elővette az ilyen és hasonló dolgaiért,megszidta,büntetést helyezett kilátásba.

Megvont tv-nézés,és hasonló fajsúlyú szankciók voltak ezek,de nekem rosszul esett.

Azzal együtt bántott a dolog,hogy tudtam,igaza van Norbinak,de mégiscsak...nem

az ő gyerekei. Sokáig sikerült magamba fojtani ellenérzéseimet,mégha sejtettem 

is,hogy egyszer előtörnek. 

Egy idő után rendszeressé vált hétvégenként  Norbi édesanyjánál való délutáni lá-

togatás,gyerekekkel együtt. Norbi öccse két kisgyermekével és nejével már ebédre

ott voltak,mi gyakrabban csak délután mentünk. Igy szólt a meghívás...ami tulajdon-

képpen nem is volt baj,de valahol megkülönböztetés: ők házasok,közös gyermekeik 

vannak,ezzel szemben mi...Norbi próbálta elsimitani  a dolgot azzal,hogy imádja a

főztömet,amit valóban nagyon szeretett,és ugyis nehezen viseli az elkényeztetett

unokák nyafogását.Valóban,gyakorlatilag a szavunkat sem értettük sokszor a gye-

rekvisitástól, hangoskodástól,ami sem a szülőket,sem a nagyit nem zavarta,egy-

szerüen túlkiabálták őket. Ebből következett a menetrendszerű viselkedésünk ki-

alakulása: én a kislányaimmal félrehúzódva játszottunk valamivel,csendesen,ami

persze nem sokáig tartott, mert bizony kedvenc kisfiú unoka,egy-kettő elvette az

enyémektől amivel az éppen játszott,vagy nézegetett,igaz,azzal a lendülettel félre

is hajitotta...csak elvenni akarta,nem játszani vele.És  tehette,mert ezért senki nem 

szólt rá. Nem csoda hát,ha nem szívesen indultunk a már szinte kötelező vizitre,

ahol minden percben éreztették velünk: én és gyerekeim nem tartoznak a csa-

ládba...Norbi jól érezte magát,mikor végre kitört belőlem  a panasz,nagyot nézett

hogy tényleg...de ő észre sem vette, illetve dehogynem. Nahát. Őszintén megdöbbent

saját magán is,hogy ő  a nagy beszélgetések,kártyázások,filmnézések közepette nem

figyelt erre fel. Őt általában a sógornője harsány kiabálása,éles hangú gyakori kacaja,

folyamatos belebeszélése a filmek alatt idegesitette fel,az kötötte le.

Előre tartottam a közelgő látogatástól,de erősnek akartam látszani,hiszen éreztem:

ez is része Norbi édesanyja "hadviselésének" . Arra azonban ő sem számitott,hogy

erre már Norbi is felkészült. Észrevétlenül,de sasszemmel figyelte a gyerekeimre  tett

tett megjegyzéseket,de kivárt...és eljött a pillanat: a kedvenc unoka szokásához híven

sorra szedte el az enyémektől amihez csak hozzáértek..dobta félre,s kihívóan

figyelte,mi következik. Meglepetésére változott a forgatókönyv...Norbi ugyanis olyan

hangerővel kiáltott rá,hogy még a sógornőnek is torkán akad visitós kacaja! A nagyi

pedig elképedve meredt fiára,arckifejezésében minden benne volt:hogyhogy nem a

saját családjába tartozó gyereket pártolja...ezekkel szemben?! Norbi most látta meg

először édesanyja igazi érzéseit az  eddigi udvariaskodás mögött...most látta meg,

valójában hova is kíván engem mindkét gyerekemmel együtt! Norbi szembefordult vele

is,szinte felelősségre vonta,hogyhogy nem látja,mit művel az unokája azzal a gye-

rekkel,aki mukkani sem  mer, ugyanis érzi,hogy idegenként bánnak vele?! Ő bizalom-

mal hozott ide minket,de ha ennyire nyílt a megkülönböztetés,akkor meg is lehet ezt

szüntetni,kiabálta. Kiabálta,mert egyszerre támadtak rá: anyja,öccse,sógornője,fel-

háborodva estek neki.

Norbi -akinek alaptermészete elég hirtelen volt,ideges,érzékeny-  ránk szólt:öltözzünk,

megyünk haza.

Végre meghallottam lépteit,a szívem vadul kalimpálni kezdett. Zörrent a kulcsa,

ahogy lakásának ajtaját nyitotta.Mi lesz most?! Mit fog tenni? És én mit tegyek?

Elképesztően gyámoltalannak éreztem magam,én, az erős,a határozott, a gyere-

keiért mindenre képes anya. Hamar véget ért a tépelődésem,mert pár pillanat

múlva halk kopogás hallatszott. Ott állt az ajtóban, azzal a varázslatos mosolyá-

val,mélyre ható pillantásával.

-Bejöhetek kicsit? Nem ártana a kislányokkal is közelebbről megismerkednem...-

-Hogyne...persze.Igazad van,gyere be hozzánk-bátoritottam,egyben magamat is.

A gyerekek vacsorához ültek,barátságosan fogadták Norbit. Kisrita kifejezetten

kitüntette figyelmével,huncutul mosolygott rá a tányérja fölött.Timike gyanakvóbb

volt,tartózkodóbb,ezzel együtt belemerültek a beszélgetésbe,viccelődésbe Norbival.

Eleinte valamiféle meghatottsággal figyeltem őket,aztán látva Norbi "titkos" pillantásait,

zavarba jöttem. Ki is használta hangulatomat,jól mulatott rajtam.Végül felállt és

közölte: el kell mennie,nekem pedig ugyis dolgom van a gyerekekkel,de később jó

lenne a langyos estében sétálni egyet.

Igy is történt. Balzsamos,illatos,szerelmes együttlétekre buzditó este volt.Sétáltunk

egymás mellett beszélgetve,majd már egymás kezét összefonva,már a maga a sé-

ta is intim volt...

Egy idő után az Egyetem előtti téren,padon ülve,összebújva bámultuk a gyönyörű

szökőkút színkavalkádját.Felrezzentünk egy hangos "Jó estét"!-től: az éjjeliőr cinkos

mosollyal méregetett bennünket: "hajaj,bizony szomorú a szerelmeseknek,ha nincs

hová menniük..." mondta. Mi szótlanul meredtünk rá:nem értettük,mit akar?! De

folytatta: "esetleg egy órácskára... a bódémat...dijazás ellenében...na?!" tette meg

ajánlatát. Döbbent csendben hallgattuk,majd egyszerre robbant ki belőlünk a han-

gos nevetés. Szegény csak állt előttünk,arcmimikája kész tanulmány is lehetett

volna: az értetlenség,a cinkosság, a sértettség,villámsebesen változtt rajta,

további hahotázásra késztetve bennünket. Norbi vett erőt magán,nagy nehezen

találva meg hangját közölte: " az a helyzet...hogy két lakásunk van...és nem tud-

juk eldönteni.melyikbe is menjünk...hahahha! De köszönjük..." Olyan katonás hátraarcot

csinált előttünk a jóember,amilyet ritkán látni.Ő csak jót akart...

Norbi felsegitett a padról:" gyere,menjünk és döntsük is el,hová..." kuncogva indultunk

hazafelé,és újból együtt talált bennünket a kiváncsiskodó hold, a bóditó virágillat.

Annyira szép volt minden,annyira jó,hogy legbelül reszketve vártam :valami rossz

következik. Sikerült is bevonzani,mert  valóban:egyik esti sétánkon Norbi erősen meg-

szoritotta a kezem."Felugrunk anyámhoz,bemutatlak! Beszéltem már rólad,elmondtam,

milyne tündérre akadtam,és nagyon szerelmes vagyok" mosolygott rám. Megremegtek

a térdeim: hát ez kemény.Az édesanyák kicsit másképp látják a kisfiúk szerelmesét...

Tiltakozásomat elhessegette,és már húzott is egy közeli panelházhoz.Tombolt bennem

az illetlenség formája is,hogy csak így: bejelentkezés,és virág,minden nélkül.Norbi szerint

ez butaság,és már mentünk is a lépcsőn ,már ott is álltam az édesanyja előtt.

Kicsi,apró kis asszonyka,barátságos arccal,de nagyon kutató,vesébe néző pillantás-

sal.Betessékelt minket,hellyel kínált,ismerkedtünk...nagyon udvarias hangon érdeklő-

dött rólam,rólunk,és minden kérdésében benne is volt a két gyermekem...benne 

volt kimondatlanul is: "tudom ,hogy neked már van két gyereked...mit akarhatsz te

az én fiamtól?"  Néztük egymás az udvarias frázisok elhangzása közben ,miközben

olvastunk egymás gondolataiban. Néma csatározás volt ez,belső hangunk kérdezett

és válaszolt is,minden lényegbevágó kérdésre,melynek köze sem volt a hangosan

kimondottakhoz.

Felmértük egymást,egymás erejét.Nem ellenséges szándékkal történt ez,hanem

a bizonyosság szerzés vágyával.Vajon mennnyire bizhatok benne? Mennyire komoly ez?

Mit akar ez tőlünk? Miért mutatkozik be? Mik lehetnek a szándékai? Vajon nem csalódás,

fájdalom lesz ebből is? Ezernyi kérdés cikázott közöttünk a levegőben,és kölcsönösen

erősnek tartottuk a másikat.

Norbi mindebből semmit nem vett észre,sőt!

A konyhában nassolva,egyszercsak bekiabált:"milyen jól összebarátkoztatok!"

Mi pedig összenéztünk,mosolyogva...

Rettenetes zavarba jöttem.Norbi még mindig átölelve tartott,olyan mélyen

kutatóan nézve  a szemembe,hogy talán meg is értette: ez túl gyors volt

nekem.

-Nézd meg a gyerekeket- suttogta,-aztán beszélgessünk kicsit...gyere át

hozzám-kérlelt halkan.

Kábult állapotban tettem,amit kért.A gyerekek mélyen aludtak,szinte tanácskérő-

en néztem  álomtól kipirult arcocskájukat.Aztán...igen,aztán visszamentem az

ajtóban várakozó Norbihoz. Kézenfogva vezetett be a lakásába,mely pontosan

szemben volt az enyémmel. Valóban ki volt pakolva, a felesége mindent vitt.

De egy ágy volt benne....leültünk a szélére,akadozva induló beszélgetésünk egy-

re gördülékenyebbé vált.Én már eddig is sok mindent tudtam róla.róluk,családjáról,

ő viszont érdeklődve faggatott az "előző" életemről.Nagyon kivonatosra fogtam,

de mégis mindent megértett belőle:nem szerelmi házasság volt,amiből szabadultam.

Halkan meséltem,hiszen a falunk közös volt:túloldalán aludtak a kislányaim.Ez a 

félhomálybeli,meghitt nyitottság hamarosan olyan érzést keltett bennem,mintha

minden titkomat rábizhatnám...titikom pedig nem volt. Akaraterőm sem már,ahogy

magához húzott,szenvedélyesen csókolt,és ami azután történt velünk,arról azt hit-

tem,hogy a Földön kivül járunk...amikor kifulladva,magamhoz tértem,zokogásban

törtem ki.Norbi megrémülve érdeklődött mi a bajom?! Nem is tudtam elmondani neki,

olyan gátakat szabaditott fel bennem,olyan boldogság öntött el,ettől kellett sírnom.

Ezen az éjszakán,huszonötévesen tudtam meg,mi is a szeretkezés...mi az az együttlét,

amiben két ember fenntartás nélkül oldódik fel. Elképzelhetetlen élményt nyújtott ne-

kem,amin saját maga is megdöbbent: én eddig nem is ismertem az ezzel járó örö-

möt?! Két gyermekem van már,közel tízévi házasság után?!

Valójában akkor lettem asszony, valóságos nő. Norbi vezetett rá miből vagyok,és mire

vagyok képes:mit tudok adni és kapni. Én tudom,létezik ilyen: villámcsapásszerüen

szerelmessé válni. Mert az történt velem.

Hajnalban mentem át a lakásomba,úgy,hogy az már nem is én voltam. Kicserélődtek

a sejtjeim,az idegeim,ez már egy másik nő volt. Olyan,aki a föld fölött lebegve közle-

kedett,a boldogság telitette lelkével,az eddig csak álmodott,most  megismert szerelem

hatalmas erejével.

Éppen annyi időm maradt,hogy rendbe szedjem magam,készitsek reggelit a gyerekeknek,

és indultunk oviba,iskolába,és dolgozni.

Gyönyörű nyárejeli reggel volt...illatos,sokat igérő,élettel,boldogsággal teli.

Munkahelyemen nem ismertek rám:ragyogtam. Semmi nem volt nehéz,kettő helyett

is dolgoztam,de minden adandó percben már álmodoztam is...nem tudtam nem Rá

gondolni.Egyszer messzinek tűnt,hogy eljön az este és láthatom,másszor pedig el-

fogott a rémület: és ha Ő nem igy érez?! Hullámzó érzéseimet rendre felülírta az

a mosoly,az az érintés...minden,amiben részem volt,mind,mind azt üzente: Ő is igy

van velem,ez bizony nem egyéjszakás kaland volt.Lesz folytatása,mert erre kellett

várnom,hogy a sors segitsen egymásra találni.

Minden könnyűnek,megoldhatónak tűnt,ha felmerült bennem valamilyen kétség,

szinte "önvédelemből" seperte félre a mámoros hangulat.

Délután a gyerekekért indulva,már nem voltam annyira  magabiztos. Ki tudja...

ha elmondta valakinek,és az lebeszéli a kialakuló kapcsolatunkról? Ha ő maga riad

vissza ,mert hát mégiscsak kétgyermekes anyuka vagyok...és ha vissza jön a felesége?!

Egyre vadabb kérdések ejtettek kétségbe,ráadásul még otthon sem volt. Szerencsére

nekem a gyerekek ellátása feladatot adott,de fél füllel a folyosói hangokra figyeltem.

Vártam Őt...

A következő napokban többször is összefutottunk,valahogyan éreztem,hogy nem igazán

véletlenül...nem tudtam hogyan kezeljem ezt a helyzetet,inkább nem kezeltem sehogy.

Munkahelyemen már egészen jól beletanultam a tervezőmérnökök olvashatatlan

kézírásának megfejtésében,igy egyre gyorsabban tudtam gépbe tenni a műszaki le-

rásokat.Nem kellett sok idő rá,hogy belássam,kolléganőimnek igazuk volt: váltig álli-

tották,hogy a sok helyszini kiszállással indokolatlanul sok időt töltenek az irodától

távol.Ennek egyenes következménye,hogy szinte az utolsó pillanatokban adják le a

műleirásokat,akkor viszont roppant sürgőssé válik számukra a gépelt anyag,ugyanis

nyakukon   a határidő! Valóságos versengés alakult ki egy-egy gyorsan és pontosan

dolgozó gépíró "lestopolásáért",és én ebbe a kategóriába tartoztam már. Határtalan

megelégedéssel nyugtáztam a dicsérő szavakat,a köszönetük örömmel töltött el.

Önbizalmam megnőtt,örömmel indultam az irodába,szerettem a munkámat.Úgy-ahogy

konszolidálódott  a helyzet Józseffel is,sőt,ő maga újságolta telefonon,hogy kialakulóban

van egy kapcsolata.Áldottam érte az eget,mert úgy éreztem,akkor lefoglalja magát,

és végképp békén hagy minket.

Új színt hozott életünkbe az is,hogy Valiék visszaköltöztek a dunántúli városból,felvettük

 a kapcsolatot.Neki is két kislánya volt,még korban is hasonlóak az enyémekhez,jól meg-

voltak együtt.Férje szakácsként dolgozott,de anyagilag elég nehéz helyzetben voltak,

albérletbe kényszerültek. Segiteni csupán egy-egy ebéddel,hasonlókkal tudtam őket,

hiszen egyedül eltartani magunkat,rezsit fizetni,művészi tornát,a felszerelést,napközit,

Óvodát,és még mennyi mindent,nagyon megterhelő volt.József betanitott munkásként

kapott állást a városban,a gyerektartás bizony nem volt valami sok...

Nem is igen lepődtem meg,amikor munkahelyemen keresett fel Vali,lehivatott a portára.

Gyászos arccal,elkeseredett hangon adta elő,hogy kénytelenek személyi kölcsönt felvenni

annyira bajban vannak,de a bank közalkalmazotti kezest kér,mivel még nagyon új a férje

munkahelye.Rám gondoltak...mert már ismerőst,"barátot" is felkértek,de nem vállalt,

bennem a reményük.Őszintén mondtam meg neki,én se  igazán szeretném,történhet

bármilyen gond,akkor mi lesz,én nem tudom fizetni.Szipogva ment el,és nekem fájt a

szívem.Elfelejtettem minden rosszat,amit neki "köszönhetek",elfelejtettem,hogy ő is

magamra hagyott mikor tizennégy évesen terhesen kilöktek a világba,nem is érdeklő-

dött utánam,viszont az is eszembe jutott,hogy hálával tartozom,amikor segitett,és

József elől elmenekitett hozzájuk..napokig szinte minden órában ezen töprengtem.

De Vali kitartó volt:megjelentek nálam a férjével együtt,és közösen beszéltek rá,higy-

gyek bennük,nem lesz semmi baj,vállaljam el. Végül beadtam a derekam,bementünk a

bankba a munkáltatói igazolásommal,egy szabadnapot kérve. Minden rendben ment ,

Vali felhivott: megkapták a pénzt,köszönik. Aztán egy jó időre el is tűntek,nem

jelentkeztek.Gondoltam rendezik a soraikat.Nemigen törődtem ezzel,mert meg volt a

magunk élete,közben egyik idősebb kolléganőmmel közeli barátságba is kerültünk. 

Őt vártam hétvégén estére,névnapja volt,azt akartuk megünnepelni.Sajnáltam,hogy

családtalan,igy magam hívtam el,ugorjon el,beszélgetünk egy jót.

Vacsorát készitettem,a gyerekek tévéztek,békés nyári hétvégének néztünk elébe.

Igazán jól telt az este,de még tartogatott meglepetéseket! Egyszercsak bekopogott

Norbi,nohát,nagy zavarba kerültünk,ő kolléganőm miatt,és én is,meg én már egyáltalán...

Kolléganőm azonnal átlátott a szituáción:

-Kínáljuk hellyel a fiatalembert,és talán egy kis vacsorával,süteménnyel is..- javasolta.

-Persze...ülj csak le..bemutatom  legkedvesebb kolléganőmet... -tértem magamhoz.

Megnyugvással és csodálkozva tapasztaltam,hogy pillanatok alatt beilleszkedett társa-

ságunkba,szórakoztatott bennünket humoros történeteivel. Kis idő után elnézést kért,

rögtön jön,mondta és elment. Kolléganőm rögtön nekem esett:

-Hát te ezt nem is mondtad! Milyen jóképű ez a Norbi! És facér! Mi van köztetek?-

záporoztak a kérdései .Felfokozott érdeklődésében szerepet játszthatott a vacsorához

elfogyasztott bor,amit magával hozott. 

-Hogy mi van köztünk..? Valami...feszültség...-mondtam elgondolkodva.

-Méghogy feszültség,anyukám,ez vibrálás, szikrázik a levegő,sistereg köztetek! Na,ne is

tagadd!-  -nyaggatott tovább.Választ már nem adhattam,mert Norbi visszaérkezett,

mégpedig kedvenc borát megvásárolva,hogy szokása szerint ő is hozzájáruljon a vacso-

rához,és egy szál virággal a névnapos kolléganőm számára.Ezzel le is vette a lábáról,

teljesen meghóditotta a figyelmességével.

Tovább beszélgettünk,jó hangulatban ,méghozzá késő éjszakáig. Én közben a gyerekeket

"rendezem"  -akik eddigre rég aludtak már- de Norbiék nagyon jól elvoltak.

Kolléganőm kászálódott,indulni haza,csakhát ilyenkor már nincs busz...egyedül meg késő

éjjel hazamenni...nézett rám.

-Hát én nem kisérhetlek el,akkor én fogok visszafelé egyedül császkálni!-háritottam.

-Dehogyis.Megyünk együtt,és akkor te sem leszel egyedül  visszafelé...-oldotta meg Norbi

a helyzetet.

Furcsa érzés vett rajtam erőt,de elhessegettem.Megnéztem a békésen alvó gyereke-

ket,és még én sürgettem őket: induljunk,mert sietnék vissza.

Bolond egy nyári este volt ez. Kolléganőmet hazakisérve,sétálva jöttünk visszafelé.

Norbi állandóan megnevettetett,máskor meg hirtelen mély hallgatásba merült.Szinte

éreztem,ő is -velem együtt- sajnálja,hogy mindjárt hazaérünk. ..

A közös szuterénfolyosón jó éjt kivánva egymásnak,hátat forditottam neki,dugtam a kul-

csot a zárba.Kinyitni már nem tudtam az ajtót,ölelő karok között találtam magam.

Magam sem tudom hogyan fordultam vissza,de megtörtént,mert hosszú,szenvedélyes

csókban találkoztunk,olyan csókban ,ahogyan azelőtt sohasem csókolt még senki.

Márpedig én tudom,milyen az éhezés...ez pedig már-már emberszámba is

elmegy,ahogy álldogált a küszöbön.Kezében a lakbérlista,de szemét nem veszi

le az asztalon tálban illatozó gombapaprikásról...zavarba jöttem.

Mit kell ilyenkor csinálni? Nem tehetek úgy,mintha nem látnám.Akkor? Megkínáljam?

És ha megsértődik? Na,mindegy,döntöttem:

-Magának is jut egy tányér vacsora...ha gondolja üljön le közénk,de át is viheti

magukhoz.-kínáltam végül.

-Magunkhoz.Hát egyedül vagyok.Most már.Annyira,hogy még bútorom se maradt,

egy ágyon és fotelen kivül.A nejem családja mindent elvitt.De ez nem is baj...viszont

isteni illata van a vacsorának,inkább leülnék...ha tényleg kapok.- nézett rám várakozóan.

-Sajnálom,ami magukkal történt-mondtam tálalás közben.

-Én nem...-valósággal tömte magába az ételt.-Ugyanis ,igy még embert nem vertek

át.Valamit érezhettem,.mert kettőnk közül inkább ő akarta a házasságot,a szülei meg

valósággal kizsarolták,mikor együtt kaptak minket.Érdekes...mindenki, az anyám,a

barátaim,mindenki ellenezte,ki finoman,ki szókimondva.Én meg...gyenge voltam.Jobb

is igy,hogy elment,csakhogy mindent elvitt,olyat is,ami az enyém volt.És ami mind-

kettőnké volt,készpénz,ilyesmi.. Amim maradt, az,ami rajtam van.Szerencsére jól 

fizető munkahelyem van,de msot még kajára sem bőven futja.Anyám hív mindennap,

menjek vacsorázni,de azt mondom neki,hogy ellátom magam.Nem akarom hallgatni,hogy

ő megmondta.-ömlött belőle a szó,csak bámultam. Már a második adagnál

tartott,mégpedig  úgy,hogy a tálban maradt vacsorát tálastól kérte,kár kiszedni,mondta,

ha már más ugysem kér.

A gyerekek kuncogtak,tetszett nekik a szomszéd bácsi étvágya,barátságos hangja,

Illedelmesen megköszönte a vacsorát,zavartan toporgott,indulni készült. Kérdezte,mivel

hálálhatná meg..semmivel,mondtam,szívesen láttuk vendégül. Megyek,hivatkozott a lak-

bérbeszedésre,megyek...és elment.

Elgondolkodtam rajta.Jóképű ,fess fiatalember,jobbat érdemelt volna,mint ilyen

átverést.Láthatóan nem hiányzik neki az exe,mert ebből válás lesz,mint mondta.

Talál magának megfelelőt,zártam le a dolgot,és rendet raktam a konyhában,miközben

melegitettem a vizet a gyerekeknek az esti mosakodáshoz.Bizony ám,se meleg vizünk,

se fürdőszobánk nem volt...hely lett volna rá,de pénz...az nem.Nagy lavórban mosakod-

tunk,egymás után,nem ezen múlott a tisztaság nálunk.

Lefektettem a gyerekeket,magamat is rendbe tettem,kicsit leültem kifújni magam.

Halk kopogást hallottam.Kérdésemre,hogy ki az,a szomszéd válaszolt.

- Elnézést,de csak egy pillanatra,ha nincs túl késő-kért bebocsátást.

-Hát,magam sem tudom..-lepődtem meg,és ki nyitottam az ajtót.

Kezében egy üveg minőségi borral lépett be.

-Úgy éreztem,a finom vacsorát valahogy mégis meg kell köszönöm.Vegye úgy,hogy

ezzel járultam hozzá- nézett a szemembe.

Tökéletesen sikerült zavarba hoznia,már megint ma este,gondoltam.

-Akkor ezt most ki kellene nyitni?-kérdeztem,De ő már nyitotta is,dugóhúzóval érkezett.

-Látom,mégsem vittek el mindent...-kajánkodtam,mert valahogy érdekesen jókedvem

lett.

-Mert ez a mosatlan között volt,és azokat itt hagyták...- mosolygott vissza csibészesen.

Kitöltötte az italt, felemelve a poharat,köszörülte a torkát:

-Nekem olyan furcsa ...mindketten fiatalok vagyunk.Tudom,hogy nem illendő,de nem

tegeződhetnénk? Ugyis...-harapta el hirtelen a szót.

-Úgyis...mit?-kérdeztem,és valahogy tudtam is a választ.

-Hát,úgyis gyakran találkozunk, ..hm.merthogy itt lakom a szomszédban- mondta,de

ez már közös nevetésbe fulladt.Mert,mintha ez újság lett volna...

Beszélgetésünk főleg ránk korlátozódott:hogyan,mikor kerültünk ide,mi történt,hol

dolgozom,ilyesmik. Nagyon "kivonatosan" és röviden válaszolgattam,nem szívesen

idéztem fel ezen a kellemes estén a nem túl régi bántásokat,megaláztatásokat.

Norbi -kérte ,hogy így hívjam-  észre is vette ezt, és magáról kezdett beszélni,gyak-

ran megnevetettve történeteivel.

Idejét nem tudom,mikor nevettem ennyit! Kuporogtunk a konyhai hokedliken,és jól

éreztük magunkat.Mivel mindketten dolgozni mentünk másnap,hamarosan jó éj-

szakát kivánva egymásnak elbúcsuztunk.

Milyen váratlanul érkezett ez a kellemes este...hát ilyen a normális élet,gondoltam,

máris elnyomott az álom. 

Valahonnan homályosan felmerült ugyan bennem,hogy vajon majd később,a

gyerekek nem fognak- e ezért szemrehányást tenni nekem? Csakhát a jelen,a

mostani életünket kell megoldani,élni,és erre kell koncentrálni az erőmet.Túl

gyorsan zajlottak az események,korántsem voltam még túl a megpróbáltatá-

sokon,nem dolgoztam még fel semmit.És a gyerekek sem,erről is gondoskodni kell.

Értelmes,tartalmas elfoglaltságot,kikapcsolódást,nyugalmat,biztonságot adni

nekik. Minden erőm erre kell! Ezzel a gondolattal vetettem el azt a halk hangot,

aki figyelmeztetett...

Éltem az elvált asszonyok életét...de mintha mindez a homlokomra lett volna írva:

észre kellett vennem,másként  néznek rám a kollégák, az utcán is,bárhol. Honnan érzik

ezt meg a férfiak?! Pedig semmit sem akartam kevésbé,mint férfit tudni magam körül!

Időközben a szembe szomszédlakás megüresedett,majd rövid idő múlva fiatal pár köl-

tözött be.Örültem magamban a szomszédságnak,mert az üres lakás tudta nem töltött

el nagy bizalommal. Sajnos,nem sokáig. Beköltözésük utáni hétvégén lakásavatás cimén

hatalmas bulit csaptak. A szomszédos falon át szinte lüktetni láttam a zenét,tisztán

kivehető volt egymás túlkiabálása,a szinte percenként nyiló-csukódó ajtó,ablak,ahogy

a dohányfüstöt szellőztették,ki-be jártak...a gyerekek is nyugtalanul forgolódtak,én 

viszont hajnalig egy percet sem tudtam aludni.  Erővel nyugtatgattam amgam,hogy

ezt el kell tudni viselni,egyszer van ilyen,na bumm! Elszenderedtem.

Kora reggel megszokásból ébredtem,indultam a kis maszek boltba tejért.Teljes lendü-

lettel toccsantam bele egy "méretes" hányadékba a közös folyosón. Nálam most telt

be a pohár.

Felkopogtam a szomszédokat,és elég keresetlen szavakkal adtam tudtukra az egész

éjszakai hajcihőt,és az összemocskolt folyosót is. Nem akarok cseberből vederbe

mondtam,most szabadultam meg egy részeges állattól,a gyerekek se heverték még ki.

Sűrű elnézést kérve igértek mindent,és már kezdte is a férfi a feltakaritást,aki ráadásul

házmesteri minőségben kapta meg ezt a lakást..a rendre kellene vigyáznia,közöltem

vele..

Utólag kicsit bántam is,hogy ennyire kikeltem magamból,de az idegeim sem voltak 

még rendben...magyaráztam meg magamnak. 

Nem sokáig tartott a nyugalom. Egyre gyakrabban hallattszott át a házastársi

perpatvar,ajtócsapkodás,a fiatalasszony fület sértő rikácsoló kiabálása órákon át... 

mig csak a párja el nem rohant hazulról. Jól nézünk ki...gondoltam,csak-csak

megbékélnek egymással,és helyre áll a nyugalom.

Egyik este a hangos összecsapás  és a férj elrohanása után bekopogott a fiatalasszony.

Körülbelül 6-7 évnyi korkülönbséget saccoltam magunk között,dehát én kétgyermekes

családanyaként idősebbnek éreztem magam ennél.Valószinüleg ő is igy gondolta,mert

sirva-kiabálva panaszolta el,milyen rosszul élnek,hogy őt hibáztatja a férje azért,mert

beteg...Most derült ki ugyanis,hogy ez a házasság inkább az édesanyja munkálkodása 

folytán jött létre,éppen csak hogy őt kiengedték a pszichiátriáról.

Honnan?! döbbentem meg. Hát onnan,mert  őt évek óta kezelik ,mert nagyon "ideges"

és sokszor nem bír magával,nem is tudja mit tesz olykor... el is szokott csavarogni,

,ismerkedni.a férje most tudta meg, mert elárulta a barátja,hogy pár nappal ezelőtt is

nem a keresztanyjánál aludt,amit "beadott" ujdonsült párjának,hanem vele.Most aztán

 teljesen ki van készülve.

Ezen bizony még én sem csodálkoztam. Nincs három hete,hogy összeházasodtak...máris

máshol alszik az ifjú asszony.Nem tudtam mit mondani sem neki,sajnáltam is szegény

fejét,dehát nekem ehhez semmi közöm,ötletem sem volt egyébként sem.Távozása után

soakt gondolkodtam,mennyi baj, mennyi tragédia van a nagyvilágon,mindenki meg van

győződve arról,az övé a legnagyobb.A saját kereszt cipelése a legnehezebb...még oylan

fiatalok,most szerencse,hogy gyerek még nincs.Majdcsak megoldják valahogy.

Nohát,pár nap múlva a férfi édesanyja személyében "kezdődött" a megoldás:hatalmas

kiabálás,egymás felelősségrevonása,mert az anyós úgy érezte -gyerekes anyaként

úgy éreztem,joggal- hogy kelepcébe csalták a fiát.Skizofrén betegséget eltitkolni,mert

mint kiderült.erről volt szó,súlyos dolog.Csakhogy megérkezett a másik anya is,és ami

jött ezután ,hát az volt a pokol.Kora este lévén,fogtam a két gyereket,és elmentünk

sétálni,nézelődni a városba,ne hallgassák a cirkuszt.

Mert cirkusz volt minden szinten.József élt a láthatási jogával,jött a gyerekekért,ilyen-

kor szimatolt,leskelődött,mint kiderült a gyerekeket faggatta is rólam,de legalább vissza-

hozta nagyjából időben őket.  Egy darabig.Előfordult,hogy a munkahelyére vitte be őket,

mert dolgoznia kellett,akkor már a városban keritett munkát. A gyerekek

unatkoztak,nyűgöskodtek,akkor leszidta őket, érthető volt,hogy legközelebb nem akar-

tak menni.Ebből vitáink lettek Józseffel,kilátásba helyeztem,jelzem a biróságnak,ha nem

megfelelően látja el,és gondoskodik a gyerekekről a vele töltött időben. Ekkortól szabaddá

tette magát,de még nagyobb lett a probléma: Timike elszólta magát,mon dván,"milyen

rossz annyit álldigálni,vagy a földön ülni ,mig apu mindig megiszik mindent" Józsefet

kérdőre vontam,akkor már világossá vált:kocsmába viszi a kislányokat,mert ahhoz volt 

a legtöbb kedve..mászkálni nem,mondta,elég fáradt ő hétvégére,az albérlebe meg nem

viheti őket. Egy mesemozi,egy bábszinház,eszébe sem jutott. Nagyon kínkeservesen

történtek ezek a láthatások,de Kisrita soha nem mondott el semmit,kitért ha kérdeztem

is,Timike viszont kérdés nélkül is előadott mindent.Időnként a valamelyik gyerek

betegsége miatt nem mentek,mert egyik a msáik nélkül nem volt hajlandó,már féltem

előre,ahogy közeledett a láthatási idő.Olykor nagy volt a boldogság, ha nem jött értük

József.Mert megtete ,nem is egyszer,hogy felöltözve,i ndulásra készen várták a gyere-

kek,és egyszerüen nem jött.Nem is szólt előre sem. Vártuk egy darabig ilyenkor,aztán el-

mentünk mi, és volt egy kellemes, jó napunk.

Egyik nap bútorszállitókkal találkoztam az udvarban: a szomszéd asszonyka szülei pakol-

ták ki a lakást,de alaposan. ..mi lesz itt,megint gondoltam.Nem lett semmi.

A szomszéd hazatérve káromkodott egy cifrát és elrohant hazulról.Nem is láttuk egy

darabig.

Amikor megjelent,a lakbért beszedni és takaritani,keservesen nézett ki.Éppen

vacsoráztunk,gombapaprikást nokedlivel.Állt a nyitott ajtóban és láthatóan nyeldekelt...

Ki volt éhezve,az látszott.

Nagyon lefoglaltak az új otthon, a gyerekek beilleszkedésének segitése, a munkahely

gondjai,tennivalói. Ennek köszönhetően viszonylag hamar teltek a napok,tarkítva József

egy újabb késő éjszakai "ablakos" látogatásával.A diszkrétnek mondható kopogtatás

miatt rá éppen nem gondoltam volna,de kikukucskálva a hajam is égnek állt:József

feje vérbeborultan,fél szemére hatalmas monoklival nézett velem szembe az utcai

világitásnál.Látszott rajta,hogy ittas,de mégis halkan kért tőlem

segitséget,mondta,nagyon rossszul van.Nem tagadhattam meg,főként,hogy a gyerekek

is felébredtek,és bennük a szánalom is:"szegény apu,segitsünk,anyuci!" kérleltek...

nekik még tiszta volt a lelkük,bennük volt szánalom.Nem úgy,mint ebben az emberben,

aki őket,pici gyerekeket sem szánt,nem hogy engem...óhatatlanul futott ez át a fejemen,

de már nyitottam is ki az ajtót.A konyhában ültettem le,próbáltam ellátni a sebét,ahhoz 

pedig le kellett mosnom a rászáradt vért. Megtettem.Annyit árult el csak,hogy ahol 

múlatta az időt,azon a szórakozóhelyen kifigyelték,és kicsalva megtámadták a pénzéért.

Alaposan helyben is hagyták,aléltan maradt magára pénz nélkül,nagy nehezen tudott

idáig is eljönni. Emberileg nagyon sajnáltam,rendesen elláttam,a főleg zúzott sebeket,

de kijelentettem: el kell mennie,itt nem maradhat.Legjobb lesz az ügyeletre

mennie,adtam valami pénzt neki ,egyébként láthatóan jobban is lett egy erős kávéval

kínáltam meg.

Nem ellenkezett,tudomásul vette,amit kértem,elment. Néhány nap múlva a birósági

tárgyaláson találkoztunk,még látszottak nyomai a sérüléseknek.A válásba simán bele-

ment,de meglepetésemre a vagyon megosztást másként akarta.Gyakorlatilag úgy,hogy

ne adjon semmit abból,amiért én is dolgoztam,ápoltam az édesapját,neveltem fel,

hizlaltam meg a sok jószágot,az abból kapott jövedelem jelentős volt,aztán pedig munka-

mellett tettem mindezt. A biró megegyezést javasolt,peren kivül,és a válást ugyan

kimondta megállapitotta a gyermektartásdijat, a kéthetenkénti láthatástviszont új-

ra  elnapolta a tárgyalást  a vagyonmegosztás miatt .Ügyvédnőm biztatott,nem lesz

baj,minden  közös,meg kell egyeznünk.

József odalépett hozzám a folyosón és közölte:

- Amit ott dolgoztál, azt magatokért is tetted,vedd úgy,hogy azzal ki lettél fizetve.

 Nem egyezkedek,ha eladom a házat,lehet,hogy valamit adok,lehet,hogy nem.Elvégre

otthagytál mindent,elhagytál,hát mit vársz?!- és már el is lépett mellőlem.

Hajaj.Hát nem vártam én már semmit sem.Hiába próbált lelkemre beszélni az ügyvédnő,

nem érdekelt engem semmi .A  házasságfelbontó végzést rövidesen megkapom,meg-

szabadulunk ettől az embertől,végül is,ezt akartam! Mikor megszöktünk,ezzel is számol-

nom kellett,hogy semmi sem kell onnan,csak a gyerekek.Ők pedig megvannak. Velem

vannak! Otthonunk van,munkám van,mi is kell még?! Lehet,harcolnom kellett volna

a vagyonért,az is lehet,hogy el kellett volna keserednem József hamisságán,de mégsem

igy történt.Sőt! Egyre jobban éreztem magam,egyre jobbb kedvem lett,felszabadultnak

szabadnak kezdtem érezni magam! Nem baj,ha magának tartja... a boldogság mégis

nálam van!

Ez az életérzés mondatta velem az ügyvédnőnek,hogy ne harcoljon,ne követeljen a

következő tárgyaláson. Le fogok mondani róla,nem érdekel.Igaz,felvilágositott,az nem

igy működik,ugyanis a gyerekek érdekeiről is szó van,azt is védeni kell! Tehát,mégis

meg kell osztani amink van...talán két hét sem telt el,néhány tízezer forintot kap-

tam, postai értesitőn.  Feladó József volt,néhány szó a közleményben: "elúszott minden,

ennyit adok."

Vegyes érzelmekkel indultam az újabb tárgyalásra,nemigen értettem semmit. Ez volt

az a hely,ahol aztán József előadta magát: kiderült,hogy hosszú hónapok óta a városban

él,albérletben,közben eladósodott,mivel minden áldott este inni ment,a szórakozóhelyek

pedig nem azonos árakkal dolgoznak,mint a "hazai",megszokott kocsmái,na meg

barátokra is szert akart tenni,ismerkedett,az meg sokba került,egyszóval oly mértékben

eladósodott,hogy mélyen áron alul elkótyavetyélte a házat,és mindent,alig maradt valami

pénze,mert a haverok kiszedtek belőle mindent,sőt, egyik éjjel a villamossinre fektették

ha nem adja oda az összes pénzét.Ugyanis magánál hordta...még szerencse,-adta a

nagylelkűt- hogy nekünk előzőleg küldött egy kis pénzt,mert többet nem is tud adni.A

gyerektartást fizeti,de mást nem...

A biró hangot adott kételkedésének,és felhivta figyelmemet arra,hogy perelhetem Jó-

zsefet az elmaradt kifizetés miatt. Nyilatkozatot tettem nyomban: nem kivánom perelni,

nem kérek semmit,a gyerekeim ugynevezett jussát pedig nem tudom perrel

megszerezni,mert arra sem pénzem,sem erőm nincs.,Márpedig az erőmre szükségem

van,mivel én tartom el,nevelem őket,másra nem számithatnak.Egy ilyen apára pedig,

aki most is bizonyitotta mentalitását,végképp nem.

Ebben maradtunk.Büszkén ,erkölcsi győztesen hagytam el az épületet,mégha anyagilag

szegényen ,szegényebben is. Csak békességet végre,nyugalmat,azt akartam,az

számitott.

Ettől egyértelműbb életre törő fenyegetést már nem is lehetne megfogalmazni.

Fel kell hát készülni mindenre,minden órában,minden percben. Valami nagyon

megkeményedett bennem,ott a lelkem mélyén.Harcolni kell,addig is folyton és

mindenre felkészülten,mig a jog nem biztosit számunkra védelmet.Márpedig az

időbe fog telni.Addig is dolgozni,gyerekeket ellátni,valahogyan élnünk kell.

Hát élni fogunk! Nem lehet hagyni,hogy  zsaroljon bennünket!

Rendhagyó hetek,hónapok következtek.Kiskéssel a zsebemben jártam dolgozni,vásá-

rolni,úgy hoztam-vittem a gyerekeket is...ki is lukasztotta a zsebemet,kilógott...

mire észrevettem. Többször történt,hogy hirtelen elém lépett a járdán a saroknál,

de csak bámult rám,és ujjával fenyegetett. Valahogyan megszerezte munkahelyi

telefonomat,gyakran felhívott,ismételgetve,-de mintha gyengülőben lett volna-

fenyegetéseit.Ahogy ő gyengült,úgy erősödtem én. Már vissza mertem szólni

a telefonban,felszólitva,fejezze be,mert megfigyelést fogok kérni a készülékre.

Nem igazán tudtam,.hogy megy az ilyesmi,de feltételeztem,hogy ő sem ismeri...

tehát el fogja hinni. Egyre ritkábbak lettek a hívások.

Ezért is történhetett,hogy óvatlanabbá váltam.Az udvarra néző folyosó ajtót

mindig kulcsra zártam, a lakás ajtót szintén,.sőt beláncolva, az utcára néző nagy-

ablakot rács védte,de csak akkor szellőztettem,ha ott is voltam a szobában.Nehogy

bárki,nem csak Józsefre gondolva,bedobjon valamit az utcán menve,szuterén lakásról

lévén szó,akár nem is szándékosan be,csak egyszerűen eldob egy cigarettát...

kigyulladhat a lakás!  Egyik este különös sutyorgást hallottam a konyhában tartozkodva,

a szoba felől.Figyelni kezdtem. Kisrita hangja félsuttogásba csendesitve mondta: "nem

merem kinyitni,apu" férfihang elmosódottan,talán arra biztatva,csak mondani akar

valamit...nagy baj nem lehet,gondoltam,bejönni nem tud,de mit akarhat?! Mégis

kinyitották az ablakot a gyerekek,belesve láttam,éppen csakhogy...egy picit. Hallottam

József könyörgő hangját,ahogy a gyerekek lelkére akart hatni: hiányoznak neki,talál-

kozni szeretne velük,kérte őket,beszéljenek engem rá,hogy idejöhessen közzénk.Hal-

lottam Timike hangját is,ahogy szégyenlősen mondta:" de én nem akarom,

apu..annyiszor bántottál bennünket..ne gyere ide,menjél haza,hozzád"

Megelégeltem az alkudozást,beléptem a szobába,József meglepődésében elfelejtett

elugrani az ablaktól.Szembenéztünk egymással.

-Tudod,hogy ezzel súlyosbitod a helyzetedet?! Nem elég,hogy követsz,leskelődsz ,

telefonálgatsz,újból az otthonunkban zaklatsz minket? Menj el,mert rendőrt hívok!-

erőteljes,határozott hangom meglepte.

-Nem akarok én semmit.Csak gondoltam,hátha változtál,hátha kibékülünk- csendesen

beszélt.

-Menj el. Ennyire ostobán felnőtt ember nem viselkedhet.Kész,vége,ne ronts tovább

amit már elkezdtél- ezzel becsuktam az ablakot, elhúzva  függönyt is.Hivtam a gye-

rekeket vacsorázni,és másról kezdtem beszélni.Annyit azért elm ondtam nekik,nem

 szabad máskor kinyitni az ablakot sem az aojuknak,sem senki,de senki másnak sem,mert

veszélyes lehet!Ezt részletesen megtárgyaltuk,és ők meg is értették.

Rövidesen hivott József telefonon,elm ondta,hogy hirdeti a házat,eladja,a

bútorokat,jószágok nagy részét már sikerült,majd elszámolunk,ő ugyanis idézést kapott

a tárgyalásra. Meglepődtem,mert én még nem. Igérte,majd fog hivni a tárgyalási nap

előtt,hátha van valami megbeszélni valónk...

Munka után engem is várt az értesités a hivatalos levélről.Hála Istennek,gondoltam,

alig tíz nap,és végre! József is kezd észretérni,vagy csak úgy mutatja magát a tárgyalás

előtt? Ki fog derülni...izgatottan számoltam a napokat,és végre eljött. Telefon nem

érkezett,amit nem is bántam.  

A bírósági folyosón megláttam Józsefet egy férfival,az ügyvédje volt.Felém biccentett,

majd látva,hogy megérkezik az ügyvédnőm is,odasétált hozzánk.

-Üdvözlöm,kollegina! Jónapot,hölgyem.Nem gondolta meg magát,válunk?-

kedélyeskedett.

-Hát,hogy maga mit csinál,nem tudom,de én igen,válok- feleltem mosolyogva.

Több beszédre idő sem volt,szólitottak bennünket.

Sajnos,csalódnom kellett: ez csupán a "békéltető"  tárgyalás volt,semmi más.

Mivel ragaszkodtam a szándékomhoz,Józsefet pedig ügyvédje sajnáltatni próbálta,

a biró elnapolta a tárgyalást,de csupán harminc napra.

Óh,semmi az,gondoltam,az elmúlt tíz évhez képest!

Magamhoz öleltem a kislányaimat,akik rémülten rohantak hozzám.Suttogva elmagyaráz-

tam nekik,most aztán nagyon csendben és nagyon okosnak kell lenni,bent maradva a

szobában,ahol biztonságban lesznek.Már bújtak is be a kuckójukba...a bejárati ajtó

kilincsének erőteljes rángatása,megtoldva az "engedj be,mert megöllek!" felszólitással,

majdhonynem páni rémületet keltett bennem is.Kikiabáltam,menjen el,megmondta az

ügyvéd is,ő itt sem bejelentkezve nincs,semmi jogcime a követelőzésre.Mindez teljesen 

hiábavalónak bizonyult,már rúgta,vágta az ajtót...János bácsiék igencsak résen

lehettek,számitottak rá,ahogy jeleztem is nekik,mert hallottam a lekiabálását a szute-

rénba:

-Menjen innen,jóember,ne zaklassa azt a kis családot! Itt békés emberek laknak!-

próbálkozott a kisöreg. 

-Kussoljon,mert megvadítom mindjárt a békés fazonját!-üvöltött vissza József.

Tényleg csend lett a háttérben,de reménykedtem: csupán azért,mert bement

telefonálni.És valóban: az orditozás közepette hallani lehetett  a járőr autót,a szoba

felől,annak ablaka az utcára nézett,rácson át látni lehetett a szuterénből mindent.

József nem vette észre a folyosóról,csak amikor rádörgött egy erélyes basszus:

-Jónapot kívánok! Mutassa csak a papirjait,maga erős ember!-

szólitotta fel.

Meghökkent hangon köszönt ,csak a rendőr hümmögése hallattszott.

-Mit,vagy kit keres maga ilyen "illedelmesen" hogy rátöri az ajtót?! Merthogy,amint

látom, maga nem itt lakik,igaz-e? -érdeklődőtt.

-Hát...még nem,mert hogy most akarok ideköltözni...csak a feleségem meg most válik

tőlem,és...hát nem enged be- zavarosra sikeredett a magyarázat.

-Hát,ha válik,és egyáltalán,ha nem akarja beengedni,hogy gondolja,hogy ajtóstól

ront rá?Zavarja a köznyugalmat? -gúnyosan kérdezte,de már kopogott is az ajtón.

-Asszonyom! URH-s járőr vagyok,a lakók kértek segitséget.Kérem,nyissa ki az ajtót,

beszélnünk kell.- kiáltott be.

Rögtön nyitottam,de a rémület még nem tünt el az arcomról, és az előbújó gyerekek-

ről sem. A rendőr az ajtó előtt várakoztatta Józsefet,mig engem kifaggatott,miről is

van szó.Dióhéjban elmondtam mi történt,hogy kerültünk ide,előle menekülve,de utánunk

jött, és ma az ügyvédnél be is lett adva a kereset,mutatta, meg a papirt is.

-Hát,ez elég egyértelmű.Akkor magának,drága barátom itt semmi keresnivalója

nincsen.Felszólitom,hagyja el a folyosót,de még az udvart is,magának itt jogcime

nincsen. A többi a bíróságra tartozik,de ha nem változtat a viselkedésén ,nem sok jót

jósolok magának.Főleg ha a neje még ezt a zaklatást,életveszélyes fenyegetést a

szomszédokkal igazolva,jelezni is fogja a tárgyaláson! Tartózkodjon a jövőben iyles-

mitől,saját érdekében! Szedje össze a cókmókját, és indulás!-adta vissza a

papirjait,terelgetve maga előtt kikisérte az utcára.

Lerogytunk a gyerekekkel egymás mellé,csak nézve magunk elé. Hát,ez is megvolt.

De,hogy József adja ilyen könnyen fel,az is biztos,gondoltam. Igyekeztem megnyug-

tatni a gyerekeket,hogy most már nyugalom lesz,nem kell már félniük...de ma,  és

holnap itthon maradunk,ki kell pihennünk magunkat,mondtam. Pedig csak egyszerüen

nem mertem kiengedni őket,sőt magam  is féltem kilépni a lakásból.

Biztam benne,hogy hétfőre mennie kell dolgozni,itt, a városban pedig nincs hol aludnia

sem,tehát hazamegy még ma.Lassacskán lenyugodtam,estére már egymás mellett

fekve a gyerekekkel néztünk tévét. Ahogy a kicsik belealudtak az állatmesés filmbe,

azt hittem,rosszul hallok: az utca felől,az ablak irányából,pisszegést,hallózást hallottam.

Be volt sötétitve,ráadásul a szobában is csak a tévé világitott,belátni nem lehetett,

én viszont az ablak szélénél ki tudtam nézni: igen,József guggolt az ablak előtt,igy

majdnem fejmagasságban voltunk egymással.A gyér utcai világitásnál is látszott,

erősen ittas,de a szeme vérben forgott,úgy sziszegte:

-Nem úszod meg...mától kezdve egyetlen percig sem érezheted magad biztonságban.

Lesek rád,követni foglak...leszúrlak a legnagyobb tömegben..vagy itt ,ahogy jössz

hazafelé...de lehet,hogy hátulról lépek oda melléd,mikor a kölykeiddel sétálsz..hadd

lűssűl,mikor összeesel...most elmegyek,de itt leszek mindig,a nyomodban!-mint egy

sötét rémalak,ugy libbent el a látóteremből.

Lehuppantam az ágyra. Nem voltam biztos abban,hogy nem a megviselt idegrendszerem

űz velem tréfát? Valóban ..itt volt?  Tényleg hallottam? Istenem,én bele fogok eb be

bolondulni,ha igazi volt azért,ha hallucináltam...akkor azért.

Minden ízemben reszketve keltem fel.A gyerekek érezték  rajtam a feszültséget,

csendben készülődtek a reggelihez.József szinte magabiztosnak látszott,elképzelni

nem tudtam miféle "meglepetésre,feltétel szabásra" készül.Igyekeztem nyugodtnak

mutatközni,könnyed hangot megütni,hogy éreztessem: nem olyan nagy dolog az, amire

készülünk,viszont jó irányban változhat tőle az életünk,ezt a reggeli mellé el is mondtam

Józsefnek.Ez igy volt igaz,ezt reméltem ettől a naptól,dehogy hogyan lesz ez kivite-

lezve,arról fogalmam nem volt...csak az ügyvédnőben bíztam.

Elindultunk,egymás mellett,ahogy mostanában már nemigen.Csevegő hangon hívtam

fel a figyelmét a város egy-egy nevezetességére,hiszen ő nem nagyon ismerte.

Nyugtalanított ugyan az a mosolyféle,ami  szája szögletében bujkált...tényleg készül

valamire,de hálistennek,közeledtünk,odaértünk.

Az ügyvédnő jó megjelenésű,határozott stílusú erélyes nő volt.Velem csupán kezet

fogott,mintha már ismernénk egymást,Józsefnek bemutatkozott,ahogy láttam jó erős

kézszoritással.Hellyel kínált bennünket ,kérte az okmányokat,átfutotta,egyeztette,

és már tette is elénk az előre elkészitett,az aláirás oldalhoz hajtogatott paksamétát.

Egyfolytában beszélt,főleg Józsefhez,így kötve le a figyelmét,kérdezgette,amire ,ugye

válaszolni,figyelni kellett.Közben mutatta,hol irjuk alá,lapozott.József egyszer kérdezte 

csupán,hogy ez mi,a válasz rövid,és határozott volt: "meghatalmazás ,amit több helyre

szükséges továbbitanom,ezért több helyen,több formában is alá kell irniuk mindkettő-

jüknek,aztán rátérünk a jövetelük konkrét céljára." József megnyugodva írta alá a

számtalan példányt,különböző iratokon. Az utolsónál szinte elkapta előle az

ügyvédnő,megkerülve az asztalát,ő is leült,rendezgetve a papirokat.

-Sajnos,van egy kis gondom,de Önnek a szakmája kisegit minket- nézett rám-

ugyanis ma nincs gépíróm, és a válókeresetet Önnek kellene legépelnie,majd én diktá-

lom,rövid és egyszerű lesz,hála a közös megegyezésnek-közölte velünk  a legnagyobb lelki

nyugalommal.József felhördült:

-Miről beszél maga?! Milyen közös válás? Én nem válok,nem azért jöttem!-ugrott fel.

-Dehogynem. Most irta alá több példányban is a következőket: közös megegyezéssel,

vagyonmegosztással, a gyermekek anyánál történő elhelyezéséhez való beleegyező

nyilatkozattal.Mindjárt adok majd egy példányt is...- lapozgatott tovább,fel sem nézve

a habzó szájú Józsefre.

-Ilyen nincs.Hát nem erről volt szó...szerződésről,megegyezésről volt szó..-nézett

maga elé.

-Úgy is mondhatjuk,kérem. valójában tényleg az.Mégpedig közös. A bíróságon persze

visszavonhatja, akkor tovább tart majd a herce-hurca,de Önnek mától kezdve nincs

keresnivalója a felesége és a gyerekek körül,egészen addig,míg a bíróság esetleg helyt

ad a visszavonásnak.Ha visszavonja...bár nem ajánlom,a maga érdekében.Akkor ugyanis

az okok feltárásával folyik majd a válóper,és bizony maga épp elég okot adott arra,

hogy a felesége ragaszkodjon a váláshoz.Igaz?!- szinte halk,nyugodt hangon beszélt

Józsefhez,mint aki hipnotizálja.Ő pedig ugy is viselkedik,mint aki kábulatba esett.

-Nos,akkor tessék átülni a géphez,gyorsan végzünk-fordult hozzám.

Valóban gyors volt,pillanatok alatt lediktálta azt a keresetet,amit már előzőleg kellett

volna legépelniük,dehát én csak most jöttem be.Ez szükséges volt a már aláirt,és

előzőleg általa megfogalmazott közös kereseti kérelemhez,mondta

Nemcsak József,én sem értettem szinte már semmiből semmit.Az is igaz,annyira ideges

voltam,hogy szinte távolról hallottam mindent,zúgott a fejem,szédülés kerülgetett,és 

közben ámuldoztam az ügyvédnő találékonyságán.Pedig még nem tudtam,mennyire profi

módon ad nekem egérutat,sejtve,hogy jobb lesz nem együtt elengedni minket...

József a dühtől vöröslő arccal próbált fenyegetőzni,amit érdeklődő arccal hallgatott

az ügyvédnő,majd hozzám  fordult.

-Tessék,ez az Ön példánya.Majd hívjon a megadott számon.El is búcsúzom Öntől,mert

úgy látom a kedves exférjével van  még megbeszélnivalónk- kacsintott rám kézfogás

közben,fejével intve,menjek gyorsan.

Nem kellett biztatni.Mint a rakéta,lőttem ki magam,csíptem el az első taxit,mintha

életemben mindig ezt tettem volna,száguldottunk hazáig.Még a kisboltba is berohantam

a sarkon,hogy vegyek gyorsan ennivalót,kenyeret,egyebet,mert hétfő reggelig nemigen

lesz alkalmam kimozdulni a lakásból...Berohanva a kapun, a szomszéd bácsiba ütköztem,

aki megütközve bámult rám:

-Mi történt magával, kedves? Biztos az a vadállat férje,ugye...? Halljuk ám,ahogy

ordit,mért nem dobja már ki?!- érdeklődőtt.

-Most fogom azt tenni,János bácsi.Meg is kérem,ha hazajön,és hallják a

cirkuszolását,hívja is ki a rendőröket,ki tudja mire készül,nagyon be van indulva,és

megint ittas lesz.Akkor talán nyugtunk lesz,de rohanok is,kérem,tegye meg,telefonál-

jon,mert nagyon félek!- kétségbeesésem valódi volt,ismertem Józsefet,szörnyű dolgok-

nak nézünk elébe,ha hazaér.János bácsi készségesen megigérte a telefont,nekik is na-

gyon elegük volt,az addigi csendes ház nyugalmát felverő részeg orditozásokból.

Beugorva az ajtón,beláncoltam ,kulcsoltam,a gyerekek kérdéseire csak itt-ott

válaszoltam,villámgyorsan összekapkodtam József ruhaneműit,hálistennek nem hozott

még  be sokat,borotválkozó holmijait,két nagy szatyorba rakva,kitettem az ajtón kivűlre.

Újabb beláncolás,kulcsrazárás,székbarikád épités,és még ki sem fújtam magam,dübögött

a lépcső...

Ez már a sokadik ébren töltött éjszakám volt.Éreztem a teljes kimerülés hatá-

rán állok,de mégis,a következő napon nagyon- nagyon ébernek kell lennem,és

erősnekis. Most dőlhet el a sorsunk,sikerül-e végre megszabadulni attól  a

brutális és gonosz férfitól,aki a férjemnek,a mindenhatónak tartja magát...

Gonosz,igen.Aki az ártatlan csöpp gyerekek életére tör,azok életét fenyegeti,

azok életére törésével zsarol évek óta ,az bizony már több mint gonosz!

Ráadásul mindezt az általa "szerelemnek" nevezett érzés kicsikarása miatt...

Érthető,ha az éjszaka nagy része azzal telt el,hogy végiggondoltam a közel

tíz együtt töltött évünket.Próbáltam nem elfogult lenni magammal szemben,

most is elismertem,hogy nagyon jól jött akkor,tizennégy évesen,hogy jelent-

kezett József. Testközelben volt már annak veszélye,hogy a kórházban el-

veszik tőlem a kicsit,merthogy sem nagykorú nem voltam,sem állásom,sem la-

kásom  nem volt.Sőt,családom sem...mindenki elfordult tőlem,magamra hagyott,

főképpen anyám. Az is igaz viszont,hogy kifejezetten "üzleti" megállapodást kö-

töttem Józseffel:nyíltan megmondtam,én nem vagyok szerelmes belé.Hogy ő az

volt, nekem nem jelentett semmit.Tudta ezt,és azt is,hogy csereajánlatnak ke-

zeltük az odaköltözésünket,hiszen viszonzásul nagybeteg édesapja gondozását

vállaltam...Mikor házassági ajánlatot tett,ellágyultam...még jobban akkor,amikor

közölte: Kisritát a nevére veszi,örökbefogadja...kezdett fellángolni bennem vala-

mi,mégha a hála táplálta is azt a kis izzást. A  kis lángot izzóan parázs gyűlölet

fojtotta el,ahogy kiderült: a valódi apa megvette Józsefet,olcsón...aprópénzért,

ezért vállalta a gyereket...nem szeretetből,nem énértem.Hamar el is itták a

cimborákkal. Az én "átkom" pedig,hogy mindig nyíltan kimondom,amit érzek,gondolok.

Ekkor is azt tettem: kimon dtam,hogy gazembernek,aljasnak tartom,és ne is ál-

modozzon arról,hogy valaha is szerelmet fogok érezni iránta.Hogy közben tőle

is született egy kislányom?! Igen. A házaséletet nem tudtam,módom sem volt

megtagadni.Utcára dobott volna minket...e el is intézte ő ezt rövid,nagyon is

rövid úton: mint a kakas a tyúkot: ráugrik és végzett. A fizikai fölényéről nem

is beszélve,a durvasága pedig határt sem ismert...ezért is kellett többször  men-

nem kezelésekre,lézeres sebforrasztásokra...állat módjára intézte még ezt is.

Elfogadni pedig végképp nem tudta,az évek haladtával egyre inkább sértőnek

érezte,hogy nem nézem semmibe,nemhogy férfiként nem tekintek rá.Egyfajta

megoldást ismert csak,természetéből adódóan:a megtorlást.Verésekkel,rúgásokkal,

aztán már a gyerekeket sem kímélve, előkészitve előttünk az "eszközetit" kötelet,

kést, mikor milyen halálnemet gondolt ki,mutogatva,mire akaszt fel,mivel szúr kál

össze.És ezek csak a nagyobb bűnei.Számtalan apró,mindennap,mindenórájában

tudott bántani.Eleinte mellettem álltak a Marika sógornőmék,mig a másik nővére

úszitotta,igaz,ő kifejezetten anyagi okokból. Aztán már magaunkra maradtunk,

kiszolgáltatva egy közel kétméteres ereje teljében lévő részeges állatnak.

Sok volt ez nagyon,ez a sok év.Duplán,triplán éreztem a súlyát.Csontsoványan,

betegesen ,kilátástalan helyzetben döntöttem a szökés mellett,de utánunk jött.

Itt voltunk semmi nélkül,de boldogan bújtunk össze,felszabadultak voltak a gyerekek,

sorsom is segitségemre lett a munkahelyemmel,mindennel.

De megjelent,mint egy alattomos patkány furakodott be ide is...és fenyegetőzött:

elveteti tőlem a gyerekekeket,mert semmink sincs a lakásban...nem mintha ő

igényt tartott volna rájuk,meg is mondta: a gyámügy majd elintézi őket. Nem csoda,

hogy saját fegyveréhez nyúltam,és csellel idehozattam a legszükségesebb dolgokat,

hogy valóban berendezhessem a lakást.Neki pedig ott maradt kétszer ennyi bútor,

a nagy ház,a sok jószág...ezzel is visszaélt.

Most végének kell lenni,ma -hiszen reggeledett- nagyon erősnek kell lennem.

Szó szerint az életünk múlik rajta,és ezt én jól tudom,nem üres szócséplés.

Bizony,sokszor éreztem ezekben a napokban,hogy nem eléggé.Kisfejszével a ke-

zemben,fotelban ülve töltöttem néhány éjszakát az elkövetkező héten,mert József

határozottan támadásba lendült. Folytatta a hétvégi részegségi igyekezetét,gya-

korlatilag minden este úgy érkezett "haza", hogy már alig talált be a z ajtón.És én

körülbelül két hetet jósoltam:"jó",ha addig bírja normálisan.Bevonzottam...? Nem

is tartott addig.Mint új munkakerő,rengeteg mindent el kellett sajátitanom,próba-

időn voltam.Nem csoda.ha minden idegszálammal figyeltem a munkámra,alig-alig

bírtam elfojtani magamban az otthoni állapotokat. A gyerekek is egyre nehezebben

viselték,Kisrita szétszórtabb lett,Timike szinte reszketett az apja közeledtével.

Tenni kell valamit,lépnem kell,de hogyan?! Idősebb kolléganőm négyszemközt rám-

kérdezett:

-Ne vedd tolakodásnak,és ne is válaszolj,ha nem akarsz. Otthoni zűrök vannak?

Netán segithetek:- finoman érdeklődött.

-Valóban otthoni problémáim vannak,és nemigen tudok senkihez még tanácsért

sem fordulni.Azt hiszem ügyvédet kellene keresnem...-nyíltam meg előtte,önkéntelen

bizalommal. 

Nagyon jól tettem,később is mellettünk maradt,bensőséges kapcsolat lett a mienk.

Ajánlott egy nagyon jó ügyvédnőt,akit személyesen ismert,fel is hívta rögtön.

Átadta a telefont,bemutatkoztam,és az ügyvédnő kérésére viszonylag röviden vázoltam

a helyzetünket. Igaz,alaposan kifaggatott, adatainkat bekérte,és érdeklődött:mit

gondolok,a közös megegyezés menni fog-e? Mert ha igen,akkor nagyon

gyorsan,és nagyon sima válásom lesz.  Hezitáltam,ugyanis,mondatm is neki,a férjem

nem is tud még róla,hogy én ügyvédhez fordultam,,,"no,az nem bajm rövidesen meg-

tudja,,,"Még akkor héten szombatra kérte,hogy mindketten keressük fel okmányainkkal

az irodájában. Nem tudtam.örüljek-e,vagy essek kétségbe? Hoygan "viszem" én oda

Józsit?! Egész héten fenyegetőzött,többször nekem jött,csak amióta a ksibaltát a hátsó

kamrában megtaláltam,és bevittem,ében,ülve töltve az éjszakákat,azóta nem támad,

csak lesi az alkalmat.Én félek lefeküdni,ő fél elaludni...nehogy a balta ellene forduljon.

Mindketten kikészültünk,mindketten dolgozni járunk,de ő még rá is iszik naponta

Abban tudtam bízni csak ,hogy őneki is elege lehet, valahogyan rászedem. Belső hangom

súgta,"tégy úgy,mintha segiteni akarnál,hiszen azt is teszed.neki sem jó igy..."

Egyik reggel mielőtt indult volna,elé álltam:

-Józsi,látom fáradt vagy,csütörtök van,alig aludtál valamit a héten.Igaz,én sem...

Beszéltem egy ügyvéddel...-rámorditott,színjózanul,nem engedve folytatni:

-Nem válok megmondtam! Ebbe fogunk beledögleni!-a gyerekek már remegtek,pedig

indulni kellett rövidesen iskolába,oviba..

-Várj...hát éppen ez az. Azt ajánlotta,hogy előtte egyezzünk meg,hogy rendbe tegyük

az életünket.Ezt előtte aláirjuk,és akkor komolyan kell vennünk,talán jobb lesz úgy-csali

volt ez a javából,és nem tudom,honnan vettem.

-Hogy...ez valami szerződésféle?- nézett rám elgondolkodva.

-Inkább csak egy megegyezés,kölcsönös beleegyezés a jövendő életünket illetően- már

magam is csodálkoztam,miket mondok,ami ráadásul fedte is a valóságot.Csak

másként...  

-De nekem is van kikötésem,nem csak neked! Ez a feltételem!-próbált úgy tenni,

mintha ő irányitaná az eseményeket.

-Rendben van,gondold át,és majd előadod az ügyvédnőnek.Biztosan van rá lehetőség-

uralkodtam a hangomon,szinte közömbösen válaszoltam.

Ahogy kilépett az ajtón,remegni kezdett a lábam. El sem mertem hinni,hogy sikerült

rávennem! Két nap volt szombatig...csak addig ne történjen valami! Felhívtam az

ügyvédnőt,tájékoztattam.N yugtázta,majd közölte:ő minden iratot előkészit,csak alá

kell majd írnunk,és ne kérdezzek,mindent bizzak rá.Addig is kerüljem a konfliktust,nehogy

meggondolja magát.Min den igyekezetemmel ezen voltam,de csak úgy,hogy ne tűnjön

fel otthon a változás.Akkor gyanút fogott volna,így viszont, hogy csupán néhány fokkal

voltam kedvesebb,másként adtam a vacsorát elé,és -igaz,, a szemem le nem húnytam-

de lefeküdtem a gyerekek mellé. Alig láttam másnap dolgozni,pedig rengeteg munkát

kaptam,ugyanis másnap ,szombatra elkérezdkedtem. Csak még a péntek estét ússzuk

meg,csak be ne rúgjon annyira,hogy meghiúsuljon  a tervem...de bizony:tökrészegen

érkezett...beszélni is alig bírt. Elgyötörten néztem rá,mire ravasznak szánt vigyorgással

kinyögte:

-Na csak...majd még meglátod...kieszeltem ám valamit a szerződésbe...meg fogsz te

még lepődni...van ...itt...ész...-ezzel eldőlt mint  a zsák.

Az első közös hétvége viszonylagos nyugalomban telt.Igaz,az egész heti munka után,

a bevásárlás,mosás,főzés,takaritás,teljesen lekötött,hiszen szombat délig kellett

dolgozni.Valami kis idő vasárnap délutánra maradt,amit a gyerekekkel való közös

programra tudtam szánni,estefelé pedig már készülődés volt a hétfői iskola,és

munkakezdésre.József pedig várta,hogy mindent félre téve csak vele foglalkozzak...

Mikor látta,hogy ez nem megy,szemrehányóan jegyezte meg: "pedig most se kert,

se állatok..." igaz,mondtam,de az is: itt mindenért boltba kell menni,nem hozhatom

be a konyhakertből,sem a csirkeólból.Ha pedig elmegyünk a gyerekekkel vásárolni,

nem tudok,és nem is akarok rohanni,azt az időt is együtt töltjük,márpedig ez min.

két óra. Annak az időnek is vége,mikor szélsebesen rohanva csináltam mindent,elég

az egész heti mun ka,szeretnék kényelmesen elvégezni mindent,kényelmesen haza-

sétálni az üzletből,beszélgetve,mi minden történt az oviban,suliban egész héten...

Te nem szeretsz jönni,hát magad maradsz." Morogva vette tudomásul,és ebéd

után,amikor elindultunk a gyerekekkel sétálni a városba,hanyatt vágta magát az ágyon...

Magamban mosolyogtam: hát hívtuk,nem jött...neki az nem "program" a gyerekekkel

együtt lenni,holott ki tudja mikor beszélgetett velük utoljára.Ámbár " ilyesmit" régen

sem tett.Nem zavartattuk magunkat,még sütire is beültünk a Művelődési Központba.

Milyen jól tettük! Kisrita fedezte fel a hirdetési felhívást: művészi tornára lehet beirat-

kozni már ötéves kortól.Azonnal eldöntöttük a lányokkal: beiratom őket,lesz egyben

kikapcsolódásuk,korabeli társaságuk nemcsak iskolában,és a testmozgás nagyon jót

fog tenni. Igaz,a téritési díj kicsit felboritotta  a z eltervezett költségvetésemet,ugyanis

Józsefre egyáltalán nem hagyatkoztam.Igérhet ő nekem bármit,tudom,érzem,nem megy

ez igy sokáig.Magamra kell hagyatkoznom,csak magamra számithatok.

A várakozás öröme töltötte el a kislányokat,ahogy ugrándozva jöttek velem hazafelé.

Meglepődve tapasztaltuk,hogy az ajtó zárva.József elment valahová...rossz előérzetemet

palástolva,küldtem mosakodni a gyerekeket,adtam ki a feladatot gyakorlatra Kisritának,

Timike pedig elmélyülten játszott.

Készitgettem ki hétfő reggelre a felvenni való ruhákat,vinnivalókat,amikor durva dobo-

gást hallottunk a lépcsőlejárat felől.Elkezdődött...gondoltam.Nem is tévedtem:József

olyan ittas volt,alig talált be a z ajtón.A gyerekek mintegy vezényszóra bújtak össze,

arcukon a rávésett rémület...istenem ,én ezt már soha többé nem akartam látni!

Ezért jöttünk el! József hangosan követelte a vacsorát,amit kritizálva lökött le az

asztalról,hangos csörömpöléssel.Hátravágva székét engedte ki a hangját:

- Egyedül egyek,mit az állat?! Milyen család ez?Hol vannak a kölykök,azonnal ültesd

ide őket,és zabáljanak!-orditotta.Nagyon nem jól tette...már nem ijedtem meg tőle,

külön erőt adott az is,hogy a szobából kihallattszott Timike pityergése.Hát ebből elég!

-Vagy lefekszel rögtön,és holnap min dezt megbeszéljük,vagy kihívom a rendőrséget-

mondtam csendesen,de nagyon határozottan. Olyannyira határozottan,hogy száj-

tátva meredt rám:

-Mi..hogy ...mitcsinálszte?!- habogta,de látszott a meghökkenésén túl,hogy felvillant

benne valami.Talán a felismerés józanitott rajta annyit,hogy eszébe jusson: már nem

teheti azt,amit eddig,különben...vége.

-Na, jó.Rámfér a pihenés,reggel dolgozni megyek- vonult vissza a lendületből,és ru-

hástól dőlt el az ágyon. Intettem a gyerekeknek,legyenek csendben,lábujjhegyen

lopakodtak ki a konyhába.Sikerült megnyugtatnom őket,látták,milyen hatásos volt

ahogy szembefordultam az apjukkal. Úgy éreztem most kell felkészitenem őket

arra,ami várhatóan a közeljövőben eljön.

-Figyeljetek rám! Segitenetek kell,hogy vége legyen ennek,mert én nem akarok

ilyen veszekedésben élni. Féltelek titeket,százszor jobban magamnál. Számithatunk

rá,hogy jövő hétvégén még nagyobb cirkuszt csinál,és akkor tényleg segitséget kell

hívnunk.Nem kell félnetek,biztonságban lesztek,vigyázok rátok,ebben a helyzetben

jobban mint bármikor,de legyetek ügyesek,és azt tegyétek,amit mondok,ha rendőr

bácsit kell hívni,akkor se ijedjetek meg,ő nekünk fog segiteni."- néztem a szemükbe,

magamhoz ölelve őket.

-És akkor anyu,a rendőr bácsi megneveli aput?- Timike,aki energikusabb,kicsit erő-

szakosabb természetű volt-,élénken élt bennem,mi mindenre tanitotta be az apja nem 

is oly rég- kérdezte,huncutul mosolyogva...Kisrita csendesen hallgatott végig, ruháját

babrálva.Ő elgondolkozott mélyen,éreztem,mindenre emlékezni fog felnőttként is...

-Igen,és ha nem fogad szót,akkor el kell mennie tőlünk,máshova lakni- nyugtattam

meg Timit,aki elégedetten bólogatott.

Valami azt súgta,bármire is felkészülhetünk,de fel lehet-e eléggé készülni egy részeg,

erőteljes emberrel szemben?!  

Nem,nem az ördög m ondatta ezt velem.Hirtelen bennem is felmerült:talán

valóban adni kéne még egy esélyt...a gyerekek miatt is.De azonnal megszó-

lalt bennem a vészcsengő: ne hagyd magad! Ha ide is betelepszik,több esélyed

nem lesz az önálló újrakezdésre,még egy lakás nem pottyan az öledbe! Nincsenek

véletlenek,nem volt az sem,hogy éppen akkor,éppen azt sugallta a belső hang:

most kell elindulni...Hiszen  tudtam,hogy szeretni őt most már még annyira sem 

vagyok képes,mint ezelőtt.Egyetlen okom sem volt rá...sőt! Azt is tudtam,hogy

most az egyszer okosnak kell lennem,és úgy irányitani,hogy végre nekünk is jus-

son valami jó a közel tíz évig tartó robotból. A lehetőség adott,élni kell vele:most

beleegyezik mindenbe.De a bőréből nem fog tudni kibújni,kicsit megmelegszik,és 

ott fogja folytatni,ahol abbahagyta: inni fog,részegen újból nekünk támad,hsizen 

józanul is megtette,nem si egyszer...és akkor véglegesre kimondhatom: KÉSZ!

Adtam esélyt,belementem...és lám..! Tehát,most kell diktálni,mert a játszma végét

előre boritékolom.

Anyámat is igy tudom távoltartani,nem fog gyanút,mi jár a fejembe,gondoltam.Meg-

nyugszik,sőt büszke lesz az ő közbenjárására! Jól van,akkor lássuk!

Kértem Józsefet,hogy mire én rendbeteszem a lakást,szerezzen autót,és amit

összeirok bútort, ágynemüt,ruhamüket,egyebet,hozza be.Amikor az is itt lesz,ő is

jöhet,és visszajár dolgozni,mig nem lesz munkája a városban.Lelkesen egyezett

bele,semmi kifogása nem volt.Persze, az otthoni bútorainknak harmada sem fért

volna itt el,tehát nagyon reálisan kellett felmérni,mi az ,amire ténylegesen szükség

van. Igy került be egy szekrénysor,ágyak,TV,mosógép,hűtő,edények,minden,de csak

módjával.A többi marad,mig el nem adja a házzal együtt,és a jószágokat is...

Lelkembe hatalmas nyugalom költözött.Immár a rendbehozott lakás megtelt a meg-

szokott bútorokkal,mindennel,amire szükségünk volt.Közben már Kisrita

iskolába járt,Timike oviba,és én mindent beleadva álltam a sarat a munkahelyemen. 

Esténként sétáltunk nagyokat a gyerekekkel,és ők csodálkozva néztek rám: nem

vagyok túlhajszolt,jókedvem van,minden játékban benne vagyok.

Megérkezett Józsi is egy halom holmival..a gyerekek tartózkodóan fogadták.Az eddi-

gi önfeledt örömüknek visszafogottabb formája lett.Gyakran bújtak össze,sutyorogtak,

figyelték az apjukat. Drága kis tiszta lelkükkel ösztönösen érezték ők: nem fog nálunk

változni semmi,visszajön a régi életünk...még ha ezt nem is tudták megfogalmazni

magukban. Minden erőmmel próbáltam oldani a feszültséget,magabiztosan tettem-

vettem a lakásban.József figyelmesen mustrálgatott,észrevette rajtam a változást:

eltűnt az a riadt kis vézna veréb,aki eddig voltam. Óvatos lett, minden mozdulatomat

követte, állandóan rajtam éreztem a szemét. Már első este húzott magához,biztosi-

tani akarta a birtoklást,mint eddig...elháritottam,mondván,annyira még nem tartunk

ott...mintha mi sem történt volna...nincs két hete a legutolsó brutális verésnek,a  

gyerekek életére vonatkozó fenyegetésének.Várjunk még ezzel...hoppon maradva

feküdt mellettem,éreztem a felém áradó dühét,melyet egyelőre visszafojtott...

Rémülten meredtem rájuk.Hogy talált ide József,ilyen rekord sebességgel?!

Valószinűleg megláthatott valaki a távolsági buszra felszállni,gyerekestől,táskák-

kal...a városba tartó  útirányba...csak most kaphatott szabadnapot...cikáztak a

gondolataim.Anyám hangja vágott végig rajtam:

-Hát gyere már,hol kujtorogsz te,a kölykök meg nem engednek be minket!-háborgott.

-Először is nem kujtorgok,bár az is az én dolgom volna.Maga meg nincs otthon,úgyhogy

ne lármázzon.Kölykeim pedig nincsenek,nekem gyerekeim vannak- vágtam vissza rögtön.

Igyekeztem nyugodtnak látszani,bár belülről remegett mindenem.

-Hát te,Józsi mit keresel itt?-kérdeztem.

-Khm.hm. hát értetek jöttem...gyertek haza,ne csináld ezt,megbeszélünk mindent-

-Annyiszor beszéltünk már...igéretek vannak,és a vége mindig ugyanaz:

üvöltések,rúgások,verések,most már a gyerekek életét is fenyegetted! Nincs ennek

semmi értelme.Fordulj csak vissza nélkülünk,válni akarok!- jelentettem ki.

-Nem addig van az,kislyányom! Nem szabad azt ilyen gyorsan kimondani! Azért van

az asszonynak nagy köténye,hogy eltakarja a bajokat!-oktatott anyám.

-Nocsak! Ezt a megszólitást ősidők óta nem is hallottam...a kötényt meg hordja maga,

én eleget takargattam már vele.Mit tud maga az életünkről,az életemről?! Most sem

kérdezett semmit,van-e pár forintom,hogy enni adjak ennek a két elárvult gyereknek,

hogy van-e egy párnánk,egy takarónk?Nem kérdezte,nehogy adni kelljen... a "jótanácsai"

meg ingyen vannak?- nem állhattam meg,hogy helyre  ne igazitsam.

-Gyertek haza velem,hidd el,változtatok.Mindent másképpen csinálok.Megszégyenitesz

a falu előtt,mit szólnak...-József csak hajtotta a magáét.

Odabennt a gyerekek kiabáltak,meghallották a hangom,örültek,hogy hazatértem.

-Menjünk be,itt ne lármázzon senki,nem akarok igy bemutatkozni-nyitottam ki az ajtót.

A friss levegőről belépve megcsapott a nyirkos,dohos bútormaradványok erős szaga,

láttam anyámék is fintorognak.

-Hát,itt...hogy hát semmitek sincs itt...-habogott József.

- A legfontosabb meg van: a békesség,a nyugalom. A többi majd meg lesz.Odahagytam 

neked a házat, a nagy házat,amit együtt épitettem veled,hordtam a maltert,majd meg-

szakadtam,pucultam  százszámra a téglát,adogattam a cserepet,a   palát,műveltem a

háztájit,itthon a veteményes kertet,elláttam a rengeteg jószágot,édesapádat

gondoztam,mellette a háztartás,a két gyerek,téged is elláttalak,és már az utóbbi időben

munkahelyen is dolgoztam.Miközben vagyok jó,ha ötven kiló,te felül van a százon,de

téged csak a sör ,a foci, és a haverok érdekeltek.Én mindezért veréseket kaptam,mert

nálatok az járja" nevelni kell az asszonyt,különben fejemre nő".Hát én nem  ránövök a

fejedre,de még táncolok is rajta,mert elegem lett a tahóságodból,a durvaságodból ,abból

ahogy velünk bánsz.Bebutoroztuk a nagy házat,mindent otthagytam,azt is a házzal

együtt,a sok jószág,mind-mind a tied,csak nekünk hagyjál békét!- kifulladva hallgattam

el.

-Igaz..sokat dolgoztál mellettem mindig,,,nem becsültelek,ahogy kellett volna-motyogott.

-Te sehogysem becsültél. Száz mázsára tehető az a termény,amit én toltam  évek alatt

biciklin a darálóba..te azalatt lehevertél...csontsovány vagyok,leette a munka rólam

 a húst...alig tizenöt évesen kezdtem melletted,te mindig igérted a segitséget...mert

igérni azt tudsz.Hát elég volt,innen vissza nem megyek!- érdekes,a kezdeti rémületet

hirtelen váltotta fel valamiféle hatalmas dac,elég volt! Megszereztem a lakást,az óvodát,

meglesz az iskola is,nem adom! Éreztem őrült erő hajt,és tartja bennem a lelket...

-Hát...hiszen nem is muszáj nektek oda visszamenni fiam.Ha ragaszkodsz a családod-

hoz,beköltözhettek tik ide is...el kell adni azt  nagy házat,jószágot,vehettek annak az

árán szépet is.-próbálkozott anyám ,most meg felém hajtani a másikat.

-Ragaszkodok,persze,hogy ragaszkodok...de ne hidd.ha válnál is,hogy ide,ilyen körülmé-

nyek közé engedné a gyámhatóság a gyerekeket..ebbe én is beleszólnék...-erősödött a

hangja.

- Ha nem engedné,akkor elvenné tőled mindannak a felét,ami most ott van,nálad! Nem

ijedek meg semmitől,bármit végigcsinálok,de nem élek veled tovább!-rekedt lett a han-

gom,mert sziven talált.Képes lenne elvetetni a gyerekeket is...aljasabb már nem lehetne.

-Várjatok csak,hát hiszen helyre lehet hozni ezt a kis lakást...addig meg kibirnátok benne,

mig nem vesztek egyet,egyezzetek már meg! Adjál rá pénzt,fiam,és ki lehet ezt pofozni!

Addig meg vissza tudsz te járni busszal is dolgozni!- anyám nem is sejtette,mit inditott

el bennem,milyen nagyszerű gondolatot ez az ötlete!  Ha így,legyen így! Még most is

fenyegetőzik,támad?! Hát akkor felveszem a fegyvert,az ő fegyverét forditom ellene,

és nem engedem nemhogy elvenni a gyerekeket,de kisemmizni magunkat sem!

Megforditom én ezt a játszmát úgy,hogy a napéot is bánni fogja,amikor utánunk jött!

Na,csak most..most sikerüljön előadni magam...lehet,az ördög költözött belém,de jól

irányít,az biztos!

-Háát...ezt meggondolom... kipucultatom,aztán meg te a cég kocsijával be tudod hozni

a bútorokat,ami ide elég,hűtőt,tv-t,ilyesmit,és megpróbálhatjuk talán...itt a városban,

talán másképpen lesz...-adtam a szendét.

József lecsapott rögtön a lehetőségre:

-Meglátod! Majd meglátod,leteszem a poharat,megváltozok! Csak várj,meglátod-

ismételgette.

Én is azt hiszem.gondoltam.Majd meglátod...mert tudom Istenem,hogy nem adok két

hetet,ugyanott fogunk tartani,mint előtte.Inni fog,orditozni,fenyegetni,verekedni.

Ezt most be kell vállalni,mert másképpen ő kerül fölénybe,és feljelent a gyerekek körül-

ményei miatt...akkor pedig veszithetek.Akár őket is...márpedig mit ér az egész,kikért

tettem eddig mindent?! Javitani kell a körülményeken,ezt én is tudtam,dehát egyetlen

napja vagyunk itt.Első az álláskeresés kellett hogy legyen. De most! Majd javitok én

másképpen,hogy a napot is átkozni fogja József,amikor ebben megegyeztünk.

-Azt azért tudd,Józsi,hogy nem igérek semmit.Megpróbálom mégegyszer utoljára,de

ha megint kezded,vége lesz,ezt tudjad! Jól gondold meg,én tiszta lappal játszom!-

és ezt komolyan is gondoltam. A figyelmeztetés megvolt...

Hiába bújtunk össze a gyerekekkel,reggelre kicsit átfázva ébredtünk.Amúgy is őszi

idő volt,de a szuterénben kifejezetten hűvös éjszakát töltöttünk. Jókedvünket,fel-

szabadultságunkat ez sem befolyásolta! Hamar felderitettük a környéket,a sarki kis-

boltban szinte minden kapható volt,bevásároltunk. Reggeli után vettünk alaposan szem-

ügyre,hogy hol is vagyunk.Az udvaros házban kiváncsian figyeltek fel ránk a szomszédok,

igy a bemutatkozást is megejtettük. Vegyes volt a fogadtatás,aminek oka lehetett,

hogy eddig kisgyerek nem lakott a házban,talán a zajongástól tartottak.Később ez is

rendeződött,hiszen az én két kislányom rendhez volt szoktatva,büszke voltam a

viselkedésükre.Borzasztó nagytakaritást kellett rendezni a régóta magára hagyott

lakásban,ez egész napunkat igénybevette.

Estefelé -kis pihenés után- elindultunk egy nagyobb "kört" tenni,felderiteni óvodát,

iskolát,munkalehetőséget.Élvezték a gyerekek a városi zsongást,a sok embert,kira-

katokat,és főképpen azt,hogy igazán gyorsan,a lakáshoz közel láttunk egy nagyon

szimpatikus óvodát,igaz,csak keritésen keresztül. Kiderült,az iskola sincs messze,

akár egyedül is tud Kisrita közlekedni egy idő után.Maradt a nagyon is fontos:

munkahely. Elhatároztam,a másnapot arra szánom,beigérve a gyerekeknek,veszünk

valami finomat,és megyünk haza.Haza! mennyire másképpen csengett ez,félelem,

gyomorszoritó  feszültség nélkül kimondani! Az őrangyalom most is velem volt:

Az édességbolt mellett hatalmas épület ,többemeletes,csupa-csipa vakitó ablakkal,

és a portán....kiírva: gépírónőt azonnal felveszünk. Földbegyökerezett lábbal mered-

tem a táblára..Kisrita már silabizálta is ki : géépírrró...leguggoltam,átöleltem őket,

és mutattam: "gyerekek,a Jóisten vezérelt minket erre! Anyának is van munkahelye,

nektek iskola,óvoda,mindez ötszáz méteren belül a lakásunktól!Mert ez az állás az enyém

lesz!"A kislányok jókedvűen viháncoltak,táncikálva jöttek mellettem ,arcunkon a bol-

dogság ragyogott.Megbámultak bennünket a járókelők...

Otthon rendbeszedtem a gyerekek holmiját,csak az enyémmel volt gond: magamnak

nagyon keveset tudtam hozni,de szerencsére akadt olyan,amiben elmehettem állás-

jelentkezésre.Egész este ez foglalkoztatott,szinte folyamatosan mondtam a gyerekek-

nek,mig én reggel oda leszek,orrukat se dugják ki,sietek nagyon,de ezen múlik a jö-

vőnk!

Nem is volt semmi baj. Kedves,idősödő férfi fogadott,mint leendő főnököm,először

szakmai tudásomra volt kiváncsi,csak aztán a személyes beszélgetésre. Meglepetés-

ként ért,amikor megláttam ,milyen gépen is kell bizonyitanom:mert az bizony villany-

irógép volt.Olyan,amilyenen sohasem dolgoztam! Látszólag magabiztosan ültem le

elé,főnököm önkéntelen mozdulattal kapcsolta be -szerencsére!- és elkezdett dik-

tálni.Én pedig,aki a mechanikus,nagykocsis  Optimum  géphez voltam szokva,melyet

erőteljesen kell ütni,"belecsaptam" a billentyűzetbe! És elszabadult a pokol...a gép 

meglódult,nekicsapódva az iratszekrény oldalának,annak tetejéről a kemény irattar-

tók főnököm fejét,vállát eltalálva zuhantak le másodperc alatt. Megsemmisültem.

Főnököm megroggyanva ugyan,de szigorú arckifejezést öltve magára,szemügyre

vett:

-Mondja,megbizásból akart eltenni láb alól,vagy nem használt még villanygépet?!-

-Jaj,dehogy...elnézést kérek.Valóban nem használtam még,nálunk nem ilyen volt,

azt nagyon kellett ütni...de én gyorsasági versenyt is nyertem ám- váltottam át,

látva,hogy mosoly bújkál a szája szögletében...

-Ezt el is hiszem. Ilyen gyorsan még senki nem vert fejbe,többször egymás után...

nevette el magát.Na,nézzük mégegyszer,de ne vaditsa meg nekem a masinát!-

Most már nem volt semmi baj,óvatosan nyúltam a billentyűkhöz. Leültünk beszélget-

ni,személyes dolgaimról faggatott.Elmondtam ,amit el lehetett,válófélben vagyok

menekülök a brutális férjemtől,kell az állás,ezenkivül még óvodát,iskolát is intéznem

kell,de munkahely nélkül...nem megy. Ámulva hallgattam megnyugtatását,mert a

cégnek saját óvodája volt,és éppen az,amelyet néztünk! Igy Timike is egyenesbe

került,mert Főnököm közölte: megfelelek az állásra,leszól a munkaügyre,menjek 

le,intézzem a papirokat,aláirásokat.Hétfővel kezdek,addig van három nap,mehetek

iskolát,napközit intézni,ugyanis 8-16-ig tart a munkaidőm.Tervezők műszaki leirása-

it kell főképpen gépelnem,nagyon nagy odafigyeléssel,minden adat létfontosságú.

Madarat lehetett volna fogatni velem! Mindent megigértem,repültem le a munkaügyre,

csak akkor jutott eszembe,vajon mennyi lesz a fizetésem? Jaj,nehogy azzal legyen

baj! Azzal sem volt...átlagos munkabért kaptam,amit két kisgyereket eltartva szigo-

rú beosztással kellett kezelnem.Reményem a jövőben volt,amikor majd gyermek-

tartást,és családi pótlékot is kapunk.Most azonban ezzel is boldog voltam,teljesen

lefoglalta minden gondolatomat,igy nem csoda,hogy József egyáltalán nem jutott

eszembe! Siettem haza a gyerekekhez,  a jó hírrel,tele tervekkel,amikor a lejárat-

hoz érve anyám hangját hallottam meg:

-Ne idegesitsetek fel,hát megismeritek apátok hangját,nyissátok ki azt az ajtót!-

kiabálta.

Igen.Megláttam mellette Józsefet,álltak az ajtónk előtt...és az én két kis okos

gyerekem szót fogadott: nem engedtek be senkit,még őket sem! Még a szivverésem

is kihagyott: mi lesz most,mit akar,és vele anyám?!

Dan-Dan a nevem,kínai lány vagyok.Néhány éve élek Magyarországon,és őszintén

mondom,szeretek itt élni. Szeretek,pedig nem könnyű,nagyon nem. Úgy tapaszta-

lom az emberek barátságosak,de sokszor érzem a viselkedésükből,hangsúlyukból,

hogy lenézőek,szinte alacsonyabb rendűnek tartanak nem csupán engem,honfitár-

saim is igy vélik.

Messzi utat kellett megtennem azért,hogy eljussak ebbe a szép országba.Családom

szegénysorban él,mint sok millióan Kínában.Igyekvő,dolgos emberek,más választásuk

nincs is,sohasem volt.Nagyapám legendáiban hős honfitársainkról mesélt,amelyben

mindig a küzdelem,a küszködés,a harc volt a főszereplő.Tudott rengeteg mesét,

történetet,igazat is,költöttet is.Kedvenc témája a halászattal függött össze,Közép-

Thaiföld folyóiban az óriás tüskés rájákról,sőt még Bangkok folyóiban is megéltek

az ősi időkben 4-500 kg szörnyek.Bizony sok-sok áldozatot szedtek az emberek közül,

édesvízi halként gyakran találkoztak emberekkel.Sokaknak volt ez utolsó találkozásuk.

Estéinket és szinte egyetlen szórakozásunkat töltötték ki történetei,melyekben mindig

fontos tanulságok szerepeltek.Sajnos,alapot adott történeteinek a valóság maga.

A szörnyűséges monszun,a rendkivűli áradások százezreket tettek földönfutóvá,és

mindig rájuk találtak a még mindig létező rablóbandák,akik elrabolták őket,robotolni,

a nőket meggyalázni.Volt,hogy egész városokat sodortak el,Pejcsuanról borzasztó

történetek keringtek.A gyakori földrengések,sárlavinák  miatt világgá menekültek az

ország dél-nyugati részéből Jünnan tartomány környékén napirenden voltak a

rablóbandák támadásai,fosztogatásai.Hazánkban nagyon szigorúak a törvények, példás

büntetést kap,aki vét.Ha jól emlékszem,68 féle bűncselekményre jár a halálbüntetés.

Sajnos,azonban a szegény ember nehezen találja meg az igazát.A hivatalnokok rend-

kivül korruptak,igy aztán... családunkban is történt tragédia. Úgy tudtuk,az Állampolgári

Panaszirodához fordulva orvoslást kapunk ,megértést,intézkedést. Csalódnunk kellett.

Több testvérem van,szüleim betegek,nagyszüleim is élnek még.Nagy család a mienk,

összetartó,nagynénik,nagybácsik,sok a rokonság.Ha igazán van egy ünnepség csak a

szűk körben 60-70 ember a legkevesebb,aki jogosan elvárja és szeretettel meg is kap-

ja a meghívást. Ünneplésre nem nagyon van alkalmunk,pedig már sokat fejlődött

az én hazám a szociális intézkedések terén is.Viszont tartományonként változik még

az írott szó is,a helyhatalmi vezető az aki "a törvény".Mindenki tudja,de beszélni nem

szabad róla,túl veszélyes lenne,akár az egész családra nézve.

Vannak kiemelkedő személyiségek nálunk is,akik szembeszállnak mindenkivel.Ilyen  a No-

bel-békedijas Lin Hsziao-pa, és egyre több polgárjogi aktivista.De egyre több a megkese-

redett,fejében megzavarodott ember is,ámokfutó,akik gyilkosságokat követnek el,rá-

adásul iskolákban,óvodákban.Nem birták már az idegeik a nyomást,a tehetetlenséget. 

Nem tudnak úgy élni,még megközelitően sem,ahogyan szeretnének,amilyen életről

hallanak más országokban.Munka nincs,sokan nyomorúságosan tengődnek.Ha mégis,

kapnak lehetőséget,éhbérért szipolyozzák ki őket,és nem szólhatnak semmit.Vidéken

,főként a zordabb helyeken,hegyekben a legrosszabb a helyzet.Nem lehet megélni,de

elmenni sincs hová,és hát gyerekekkel,családdal...ezért is van,hogy bárhová elvándorol-

nak,aki tud,bármilyen bérért,még a legveszélyesebb helyekre is.Elmennek az engedély

nélkül müködő üzemekbe,vagy gyárakba,ahol semmi biztonság sincs,csak a sok baleset,

haláleset.Készitik a tüzijátékokat főként Hold-újévre,és nem ritka,ha alkalmanként

10-15 ezer súlyos baleset,benne haláleset történik.Aki nem hal meg,megnyomorodik,igy

még kevesebb esélye van munkát találni.Orvos nincs,és büntetést sem kapnak akik

igy dolgoztatnak,ezért újra-és újra megismétlődnek a tragédiák.Szörnyűséges dolgok

történnek a bányákban,ahol az emberélet a legolcsóbb.A biztonsági felszerelés drágább,

ezért szinte nincs is.Emberből van sok-sok,és kell a szén,óriási a kereslet,egyre feljebb

verik az árakat,a bányatulajdonosok hihetetlenül  gazdagodnak.Mert vannak tulajdonosok

is.Hullanak a munkások,és mert gyakori a beomlás,élve temeti el őket a bánya...a csa-

lád még azt az egy támaszt is elvesziti.

Hatalmas és gyönyörű ország a mienk.Nagyon sokan,majdnem 1,5 milliárdan lakják,

nem csoda hát,az elzárt vidékeken az önkényuralmi  rendszer,mert a nagyvárosokban

szaporodnak a tüntetések, de annak hatása -ha van is- nem ér el az eldugottabb he-

lyekre.Politikailag nem tudják befolyásolni a meglévő rendszert ezek  a tüntetések,a

legnagyobb párt nálunk a Kínai Kommunista Párt úgy tudom, 80 milliós tagsággal.

Kinek-kinek adva van a szerencséje,melyik országrészbe születik,hol könnyebb a meg-

élhetés.Nálunk nagyon nehéz,élni pedig kell. Egyre többen hagyják el az országot,de

ez nagyon nehéz dolog. Hivatalosan. Sok-sok pénzt kérnek a korrupt hivatalnokok,az

ügynökségek pedig sokszor becsapják a jelentkezőket.Szinte nincs is elég pénz a

megvesztegéshez,ami elég lenne.Aki elég kitartó,azért ki tud jutni,rokonságon ke-

resztül,családi összefogással.Van,aki "rosszlánykodással" de megcsinálja...

Aki már úton van,vagy meg is érkezett Európába,persze,nagyon sokat várunk az

ottani emberektől,rendszertől.Mert nagyon szörnyű élet,nyomorúság,tengődés,beteg-

ség van legtöbbünk mögött.Érzékenyek vagyunk nagyon,én is. Úgy érezzük magunkat,

hogy megtűrnek,hogy lekezelnek. Adódhat ez abból is,hogy nálunk természetes  a

tegezés.Ezen  először sokan meghökkennek,aztán általában visszategeznek.De itt más 

jelentése van a tegezőviszonynak,gyakran leereszkedésnek szánják.  Pedig lehet,hogy

nem mindig van igy,sőt biztos.

Csak gyanakvás van bennem is,óvatos vagyok,mosolygok sokat,de figyelek,nehogy

rossz dologba menjek bele.Próbálok megfelelni az elvárásoknak,betartom a szabályokat.

Tanulok,dolgozok összességében jól érzem magam.Budapesten van munkahelyem,egy

gyönyörű -nem kínai- üzletben dolgozom.Nagyon szeretem a fővárost, a Balatont,sok

vidéki helyen is jártam már barátaimmal. Több helyen szereztem itt is barátokat,sőt van

egy idősebb hölgy,aki szívbéli barátnőm lett.Amolyan anyapótló,neki mindent elmondok

magamról,rá mindig mindenben számithatok.Ez egy életerő számomra,hogy sok

barátom van,akikkel gyakran járunk össze,nem csupán szórakozni,hanem jókat

beszélgetni is. 

Legtöbbször engem meséltetnek a mi,kínai életünkről,ilyenkor eszembe jutnak nagyapám

legendái,történetei,amit nagyon érdekfeszitőnek találnak.Ennek örülök.Szoktam mesél-

ni szomorúbb dolgokat is,akkor megérint az együttérzés,ami felém árad. Egy

alkalommal egész éjszakás "vitafórum"  kerekedett abból a történetől,amit elmeséltem,

valós történet.Röviden: van nálunk olyan teaforgalmazó cég,ahol nagy mellű,szűz

lányokat alkalmaznak,akiknek semmilyen testi hibájuk nincs.Nagyon jól keresnek,magyar

pénzben olyan 14 ezer Ft-ot naponta.Ez egy különleges teafajta ültetvény,mely számos

betegségre gyógyír.A "tündérlányok" csupán a szájukat használhatják,kézzel nem

érhetnek hozzá a tealevelekhez,ezt a megrögzült hagyományőrzés diktálja.Sokat lehet

vitatkozni rajta,mennyire humánus,sérti-e az emberi méltóságot...de aki a megélhetést

látja benne,családja segitését,az nem vitatkozik,hanem örül a lehetőségnek.

Én is segitem a családomat,mint szinte minden honfitársam.Időnként nagyon fellobban

bennem a honvágy,de nem szeretnék mégsem visszamenni.Magyarországon a beillesz-

kedés nem könnyű,jó lenne,ha oktatnák csak nekünk,kínaiaknak a nyelvet,ha több

lehetőséget kapnánk,nagyobb területen.Ha igazán befogadnának minket.Mert mi nyitottak

vagyunk a szeretetre,sőt,éhesek rá.Hiszen messze élünk mindazoktól,akiket szeretünk..

Alkalmazkodni is tudunk,naponta tiszta erőből ezt tesszük...  összetartóak vagyunk,nem

csupán "idegenben" hanem otthon is.Sőt,hihetetlen a kitartásunk,a munkabírásunk,a

hazánkért való  áldozatkészségünk.Látunk sok morgolódó,elégedetlen magyar

embert.Biztosan van rá okuk,de mi mégis boldogságos helynek látjuk minden

nehézségünk ellenére is Magyarországot.Talán,mert tudjuk,ettől sokkal-sokkal rosszabb is

van,mégis élni kell.

Szeretnék itt maradni,családot alapitani,és közben tanulni sok-sok mindent.Magukat a

magyarokat is...hogy megértsem nemcsak az igényeiket,elvárásaikat,hanem a lelküket

is,hogy  úgy szerethessem őket,ahogy második anyját,második hazáját szeretheti az

ember.

Elgémberedett tagokkal ülve az ágy szélén ért a reggel.Kislányaimmal "megbeszéltük"

hogy jók lesznek,míg odavagyok,ami valószinű sokáig lesz.De utánna együtt leszünk,

csak fogadjanak szót...ismerve anyámat előre sajnáltam a gyerekeket.Sokat gondol-

koztam az éjszaka:József biztosan azt gondolja majd,hogy testvéremhez mentünk,

tehát itt egyelőre nem keres.Ez nagyon jó,mert időt nyerek.Mikor elindultam a két

gyerekekkel egy iskolatáskával és egy ovis szatyorral,némi ruhanemüvel a számuk-

ra,még nem tudtam, mi lesz ezután,hol is kötünk ki?! Csak a menekülés,a kétség-

beesés hajtott.Az éjszaka folyamán súgta meg az őrangyalom,hogy milyen irányba

induljak el.Egyetlen lehetőséget kaptam,ehhez már csak a kellő elszántságra volt

szükség,nekem pedig másom sem volt.Mindenre el voltam szánva,csak szabaduljunk

meg ebből a házasságból,az utóbbi évek rémálmaiból.Egyik nővérem szomszédja

egy öreg néni volt,aki sokat betegeskedett.Egyedül élt,külföldről telepedett haza.

Benne volt minden reményem,őt akartam felkeresni,annak ellenére, hogy tudtam 

kis lakásban,szuterénban él,de talán...mégis. Arra indultam,de a helyszinen fejbe-

vágott a hír: jó ideje kórházban kezelik,a lakás lezárva,kulcs a hivatalban,és nyil-

ván őnála. Sikerült megtudnom a kórházat,vidékre kellett utaznom,hogy találkozhas-

sak vele. Gondolkodás nélkül indultam a pályaudvarra,igy rövidesen találkoztunk,igaz

már délután volt.Étlen-szomjan voltam egész nap,kevéske pénzemre vigyáznom kel-

lett,nem tudhattam még a sorsunkat. Ilonka néni csak sokára ismert meg -régen látott

már,akkortájt,mikor Kisritát hordtam be a városba a logopédushoz,és a nővéremnél

találkoztunk- elsírtam neki a bajomat: mit tegyek a két kisgyerekkel,menekülünk a

brutális férjem elől! Szerencsém volt: Ilonka néni sosem volt férjnél,afféle "kékharizsnya"

hírében állt,nem tűrte a férfiirányitású világot.Rögtön átérezte a helyzetünket,azonmód

kérte a nővért,hozzon papirt.tollat,ad meghatalmazást,főbérleti lakásába beköltözhetünk,

sőt,esetleges halála után  rám hagyja a főbérleti jogot...hihetetlen volt még hallani is!

Reggel elindulva a világba,reménnyel és akarattal,de kilátástalanul és íme,estébe haj-

lóan már kezemben is a kulcs,a leendő otthonunk kulcsa! Kezet csókoltam érte,peregtek

a hálakönnyek a szememből. Szegény öreg hölgy elmondta,nézzem csak a korát ,felül

van a kilencvenen -amit én sosem gondoltam- komoly betegségek gyötrik,ő már innen

nemigen jön  ki...legalább a lakásának gondja megoldódik általunk,és a Jóisten vezetett

oda,mert jó helyre adta...Igen,én tudom, csodák nincsenek.Gondviselés van! Őrangyal-

nak is mondhatjuk,de van,aki vezet minket...hinni fogom,mig csak élek.

Késő estére keveredtem vissza anyámhoz,a cipőmet nem tudtam lehúzni,véresre da-

gadva tapadt a lábamhoz.Zuhany alatt tudtam csak levenni...de boldog voltam! Anyám

hitetlenkedve fogadta: másnap reggel,akár mezitláb is,de megyek a tanácshoz,viszem

a meghatalmazást,és azonnal el is foglaljuk a lakást.

-Hát ezt meg hogy csináltad,te?! Honnan vetted,kivel beszéltél te? Hát nem lehet csak

úgy lakáshoz jutni manapság!- álmélkodott.

-Bizony nem! De úgy látszik,mára Jóisten is megsokallta a szenvedést,amin születésem

óta átmentem...és nézte ezt a két kis ártatlant,mert ahogy én nem kértem a szüle-

tésem,hát ők sem.Segitett rajtunk.-öleltem magamhoz a két kis elárvult gyereket.

Sikeresen elintéztem a formalitásokat,és estefelé elindultunk az új otthonunk felé.

Nehezen nyílt a zár,iszonyatos dohszag uralta a helyiséget,de nekünk a legcsodásabb

volt,igy ,ahogy volt.Álltunk és néztük...nem volt semmink,sem ágynemű,sem egy

törölköző. Őrült jókedv keritett hatalmába,harsányan biztattam a gyerekeket,gyertek,

segitsetek,szellőztetni,rendet rakni,valamiből fekhelyet késziteni...rájuk ragadt a lel-

kesedés,nyakig szutykosak lettünk, de estére az útközben vásárolt élelmiszerekből

finom paprikáskrumplit főtünk együtt! vacsorára.

Ólmos fáradtság fogott el.Az eltelt két nap alatt két évet öregedtem,fizikailag biztos, 

szellemoleg legalább húszat.Két nap alatt bölcsebb lettem a saját koromnál duplán,

megtanultam a reménytelenség teljességét,az akaraterő mindenhatóságát,az emberi

jósággal való tiszta érzelmet, a megértés találkozását.

KIslányaim hozzámbújva már békésen szuszogtak,csak Kisrita motyogta elalvás előtt

felém:

-Ugye,itt nem bánt majd az apu?- de már aludt is.

Ez volt a zárószó mindenre.Itt már nem bánthat,nem jöhet,most már munkát kell

találnom,de nagyon hamar.El kell tudnom tartanom magunkat,de hogy megint merre

induljak,mit találok...és iskola...és óvoda...beleájultam a mély öntudatlan alvásba.

Irtózatos volt az az éjszaka...az eddigi verések is brutálisak voltak,de most

mindenen túltett,amit József kivetkőzve emberi mivoltából,őrjöngve véghezvitt.

Nem kimélte a gyerekeket sem,az ütések,rúgások főleg nekem szóltak,de a hoz-

zám rohanó gyerekeket is érték,ahogy seperte volna le őket magáról.Apró kar-

jaikkal próbálták lefogni ütésre emelt kezét,síkitozva,zokogva könyörögtek,de mit

sem ért ...minden fájdalmát a viszonzatlan érzésekért,bosszúját a férfiassága

mellőzéséért ütésekben fejezte ki,Összes kudarca  benne volt az őrjöngésében,

csomókban tépte ki a hajam,hosszú tincseimet felcsavarta csuklójára,úgy vonszolt

a földön,ütve,rúgva.Összegörnyedve biztattam a két kislányt,hogy menjenek be

a kis ágyikójukba,menjenek,mert akkor rosszabb lesz,mindjárt vége,nyugodjanak

meg...mig belém nem szoritotta egy gyomorrúgással a szót...hagymázas állapot-

ban talált a reggel.József olyannyira kimerült,hogy késve indult a munkahelyére is.

A gyerekek gyanakodva pislogtak,nézegettek,nem tudták,most mi lesz?

Bennem viszont körvonalazódni kezdett  a menekülési terv. Majdnem megakasztott

annak végrehajtásában,hogy József -szokásával ellentétben- kijelentette: elviszi

Kisritát az iskolába,és a kicsit az oviba. A gyerekek nemhogy nem örültek,de félve

készülődtek,akkor már rettegtek apjuktól. Eszembe villant: egyedül akar maradni velük,

megigértetni,hogy ne beszéljenek az éjszaka történtekről...később kiderült,valóban

ez volt a célja.

Látszólagos otthoni serénykedésem,-hiszen alig vonszoltam maga,,pár percenként tört

rám a hányinger,hányás,szédülés,minden tagom sajgott-csak arra volt jó,hogy nehogy

gyanút ébresszek benne.Alighogy kitette a lábát,szedtem össze az alapvetően szükséges

iratokat ,készpénzt,és a gyerekek ruháiból annyit,amennyi nem kelthetett feltűnést.

Megpróbáltam minél többet minél kisebb helyre összegyömöszölni,ne legyen nagy a

csomagja.Már majdnem dél volt,indulnom kellett,bár tudtam,József ma később fog

hazajönni ebédelni,elvégre később is ment be.Ezt az előnyt kell kihasználnom,mert

semmi sem garantálta,hogy nem váltja be sokszorosan elismételt igéretét: "majd,ha

ketten leszünk véglegesen elintéz,alibiről tud gondoskodni! " ezt is,más fenyegeté-

sekkel együtt éppen eleget hallgattam az elmúlt éjjel...mit tesz majd a gyerekekkel,

ha már nem leszek ott...igyekeztem nem bevárni a hazatértét.Megpróbáltam valahogy

emberi külsőt varázsolni magamra,de a foltok ,véraláfutások víritottak rajtam...

Először az iskolába mentem, Kisritát kikérni.Sűrgősen át kell menni a szakorvosi

rendelőbe,egyúttal őt is megnézetem..mondtam. Nem is volt ellenvetés,igaz,alaposan

szemügyre vettek. Ugyancsak igy kértem ki Timikét is az óvodából,és éppen hogy el-

értük a távolsági buszt,amelyik szülővárosomba indult.Igy volt az jó...alighogy

felszálltunk,már csukódott is az ajtó,igy legalább senki sem tudott üzenni Józsefnek,hogy

látott minket.

Nyertünk egy kis időt.A meglepődött kislányoknak elmeséltem,hogy most bizony világgá

megyünk,mert otthon rossz nekünk.Ebben nagyon is egyetértettek velem,izgatottan

faggattak,hogy "merre van a világgá?" Rögtön azt is meg kellett igérnem,hogy" most

már nem jövünk megint haza az apuval,ha megint megtalál bennünket...ugye?" Sajnál-

koztak rajta,miért is jöttünk vele vissza,olyan jó volt nélküle,nem volt veszekedés,sí-

rás,és becsapott minket. Nem nagyon tudtam mit válaszolni reménykedő gyermeekeim-

nek,ugyanis még én sem tudtam,mi is lesz velünk?!

A városba érve anyámékhoz indultunk.Mivel nem tartotta velünk a

kapcsolatot,sőt,kifejezetten elzárkózott,nem sok jót remélhettem,de viszont mindenre

el voltam szánva. Nagyon meglepődött,de már az ajtónyitásnál elkezdtem mondani  a

magamét,és toltam befelé a gyerekeket,igy nagyon szóhoz sem juthatott.A kislányok ri-

adtan néztek rám,összebújva üldögéltek,én pedig elmondtam anyámnak,hogy

otthagytam a férjemet,nézzen rám,igy összetört,és nem először.De végül valóban

az életemre,életünkre fog törni,más választásom nem volt. Keresek egy lakást a város-

ban,elhelyezkedek .dolgozok,pár napot kérek csak,azt is a gyerekeknek,mert én reggel

már indulok is terveim szerint intézkedni. Ritka eset az,ha anyám nem tud megszólalni,

ez azok közzé tartozott...gyenge volt az ellenkezéshez,olyan lehengerlő magabiztosság-

gal adtam elő mindezt.

Ugyanazon a heverőn aludtunk a gyerekekkel összebújva,amin a nővéremmel osztottam

meg oly sokáig.Bármilyen fáradt voltam,zaklatott idegeim nem hagytak aludni,alig vártam

a reggelt.

Szökésünk valahogyan szerencsés időpontban történt.Munkahelyemen,és a

gyerekeknél is  a nyári szünet kapóra jött. Vali férje ugyancsak meglepődött a

megszaporodott hazatérőkön,de Vali már az ajtóban elkezdte mondani a történ-

teket.Sógorom döbbenten hallgatta,és igyekezett megnyugtatni ,addig maradunk,

ameddig jónak látom,természetesen,hogy mellénk állnak. Mi viszont már nem is

álltunk a lábunkon...kimerülten,zaklatottan feküdtünk le a hirtelen átrendezett

hálószobában. Elnéztem Kisrita szöszke kis fejét,Timike göndör fürtökkel keretezett

csöpp arcát,ahogy álomba zuhanva pihentek,kétoldalt átölelve engem...reggel halk

edénycsörömpölésre ébredve,sógoromat találtam a konyhában.Mesterségét

"gyakorolta"  éppen,ugyanis szakács szakmája volt.

-Jó reggelt! Rögtön készen van a reggeli,palacsintát is sütöttem, a gyerekek könnyebben

viselik ezt a tortúrát,ha finomat kapnak...-

-Igen.Nagyon kedves tőletek,de még mindig nem fogom fel,mi lesz ezután...ha megtalál,

megöl minket- sírtam el magam.

-Nehogy azt hidd! Meg lesz ,illetve azóta már meg van rémülve,hogy hova is letettek!

Pánikolni fog,mert azt hitte,örök időre biztositva van a mocskos szórakozása,amit két

kisgyerekkel,és veled művelt.Hát,most gondolkozhat...-azzal vitte be feleségének ágyba

a kávét...Istenem,ilyen is van?! Erőt vettem ebből a gesztusból,igen,ilyen is van! Ha

valóban szereti,akkor az nem  verésekkel harcolja ki a viszontszeretetet! Elegem van!

Lassacskán igy ébredtem rá ,mit is tettem,mit is jelent valójában a "szökésünk",de el-

határoztam,nem engedem,hogy igy folytatódjék az életünk.

A gyerekekkel játszótérre,fagyizni,sétálni mentünk,Valival nagyokat beszélgettünk.Sok

minden szóba került,a korai terhességem is,és az is,miért is szólt anyámnak akkor...

nem a rosszindulat vezérelte,hanem mert féltett,nehogy valami meggondolatlanságot

csináljak félelmemben.Igy kikerülhetetlenné vált,hogy történjék velem valami,rende-

ződjön a helyzet,persze arra nem is gondolhatott,hogy anyám szó szerint kidob a

házból. Nagy sírás zavarta meg beszélgetésünket.Kisrita leesett a mászókáról,mégpe-

dig úgy,hogy alkarja eltörött! Rohantunk a kórházba,ahol elszenvedve a

röntgenfelvételhez való "beigazitást" be is gipszelték neki. Szörnyű lelkifurdalásom

támadt: ha otthon maradunk...Nővérem olvasott a gondolataimban,mert már válaszolt is

rá:

-Ez bárhol,bármikor,bárkinél  előfordulhatott volna.Taláűn még jobb is,hogy itt,nem pe-

dig a faluban,ahol laktok.Mikorra ér oda a mentő,hogy vitted volna kórházba?-nyugtat-

gatott.

Szerencsére a gyerek másnap már szinte játékként használta a gipszelt karját,ijesztget-

ve vele a többieket...

Ijedtségre nekünk lett inkább nekem,ok: becsöngetve,az ajtóban ott állt József.Megrogy-

gyanó lábbal kapaszkodtam meg az ajtófélfában.Vali a sarkamban volt már,nézte,ki jött?

-Na,sógor! Hát idetaláltál négy nap után? Nem jó otthon egyedül,nincs kit csépelni?!-

harciasan ,otthona biztonságában érdeklődőtt.

-Hát...időbe telt,mig megtudtam hol laktok...meg az is először..hogy arra gondoltam

veletek jöttek el...ugyhogy...-makogott,egyre csak bámulva rám.

-Igen,velünk jöttek el.Jó helyen vannak,itt nem bántja őket semmiféle vadállat,se

részegen,se józanul.De hogy te mit keresel itt,azt nem tudom?!- kardoskodott tovább

Vali.

-Ha bemehetnék...meg kéne ezt beszélni..- toporgott.

-Ha a húgomnak nincs kifogása,akkor tessék!-tárta ki az ajtót nővérem.

Kínos csend ülte meg a szobát. Vali tett- vett,végül megszánta annyira,hogy megkinálja

egy kávéval.Alighogy kiment a konyhába,József rákezdte:

-Értetek jöttem. Tudom,.hogy hibáztam...ezt sosem hittem volna..igy megszökni tőlem.

Az egész falu a szájára vett..merthogy kénytelen voltam érdeklődni,ki látott,ki tud

rólatok valamit? Igy persze,rögtön meg is tudták...-

-Szóval,a falu miatt jöttél? Hát azért kár volt fáradnod!-kezdett megjönni a hangom.

-Dehogyis! Csakhát az is benne van. Én nem is tudom...hogyan fajult ez idáig.Nagyon

kérlek ,gyertek haza.Megbeszélünk mindent,megváltozok. De meg kell értened,én sze-

relmes voltam beléd,és kínok kínját álltam naponta,hogy láttam,te nem viszonzod.Jó-jó

tudom,nem is igérted,dehát akkor is...éppen csak elviseltél.Az is sértő,megalázó volt...

-Csakhogy annak a gyerekek nem itták a levét.Előtted pedig az sem volt szent,hogy

ők mit látnak,éreznek,miben nőnek fel.Hát tovább ezt nem csinálom!-tartottam magam.

Beszélgetésünk órákig tartott,időnként Vali is bekapcsolódott,be-besegitett,hjogy közös

nevezőre jussun k.Ezt tette az időközben hazatérő sógorom is,merthogy rendben is van

minden,de még egy esélyt adni kell...mégiscsak a gyerekek,és a család akkor család,ha..

Kisrita viszont húzódozott.Ott szeretett volna még maradni,és a másik nagynénjéhez is

elmenni,aki sokat mókázott vele.Ravaszul a gipszelt kezére hivatkozva,"pihenni" szeretett

volna,mondta,nyaralni,mert még "szosze szikerült" selypitette...végül hárman indultunk

vissza,azzal,hogy Kisritát lehozzák nővéremék.Jobb is igy,súgta nővérem,legalább tudni

fogja a férjed,hogy rajta tartjuk a szemünket...!

Újból vonaton ültünk:immár visszafelé.Nem volt már benenm félelem.Nem azért,mert el-

hitem volna maradéktalanul a sok igéretet,hanem mert ráébredtem: ha akarok,tudni

fogok változtatni.Megerősödtem,saját akaratom van. Nem az jön vissza,aki elment...

Hazaérve még szerenádot is kaptam Józsitól,szerelmes dalt,újabb igéreteket. Nemsokára

Kisrita is velünk volt már,viszonylag csendesen telt velünk az idő.Igyekeztem tolerálni

Józsi igyekezetét,de a "szerelem" sehogysem tudott felébredni bennem,annál inkább ki-

sértettek az emlékek...és éreztem.,tudtam! nem fog ez sokáig igy maradni.Előbb utóbb

a kocsmabeli cimborák közremüködnek abban, és Józsi hajlani is fog rá,hogy

megmutassa: ki az úr a háznál...

Sógornőmék osztották gondolataimat,ugyszolván várakozó állásponton voltak.

A faluban csendes sutyorgással tudomásul vették hazatérésünket "minden csoda

három napig tart alapon" de nem titkolt izgalommal várták a további fejleményeket.

Igy jött el az ősz,kezdődött az iskola,óvoda a gyerekeknek. És megkezdődött más

is,illetve inkább folytatódott:József részegen jött haza késő éjszaka,felverve a csa-

ládot,orditozva,fenyegetőzve,majd ő megmutatja...!

Szinte egybefolytak a napok, hónapok,valami érzéketlen közönyből képződő

ködös állapotban  végeztem munkámat,láttam el a gyerekeket. A verekedésnek

illetve veréseknek már menetrendje volt,és a mindennapos fenyegetésnek is: 

először a "kelengyédet" lógatom fel,majd végignézed,utánna meg téged! Ez ,ugye

Kisritára vonatkozott.Egyetlen újdonság került a napi megalázásokba: Timikét határ-

talan buzgalommal kezdte tanitani József :ezek csúfondáros mondókák voltak,melyeket

a gyerek persze,nem értett,de tetszett neki a dicséret,amit apjától kapott érte.Én kínom

ban mosolyogva simogattam meg,gyönyörűszép göndörfürtös haját.Nem haragudhattam

az ártatlan kisgyermekre.Akkor sem,amikor az apja ölbe vette,és biztatni kezdte:

na,mutas meg,mit tanultunk! És a pici lány megmutatta: arcon köpött...de mintha

tőrt döfött volna a szivembe. Mosolyogva töröltem le,mosolyogva mondtam neki: ezt

nem szabad drágaságom,de végig sem mondhattam,hatalmas pofont kaptam Józsitól.

-Te nem mondod meg az én gyerekemnek,mit szabad és mit nem! Te,te "bukott meny-

asszony"!

A gyerekek sírva fakadva rohantak átölelni lábamat,József pedig beigérve a verést,el-

biciklizett a kocsmába.

Igen,ezeken már túl voltunk. Most már komoly ,életretörő fenyegetések hangoztak el,

nap mint nap. Komolyan kell hát venni.

Kapóra jött Vali látogatása,és az is,hogy előtte sem titkolt József semmit:ugyanúgy

orditozott,ugyanúgy berúgott,és ugyanúgy nekem jött...Vali elhűlve avatkozott volna

közbe,sajnos nem sok eredménnyel.Alaposan helybenhagyott megint,és ok nélkül -

ha iylesmire lehet oka egyáltalán bárkinek is- mint mindig.

Másnap mikor magunkra maradtunk,Vali átölelve kérlelt:

-Hagyd itt ezt az állatot.Látod,a gyerekek is kivannak,minden zörejre összerezzennek,

nem  megy ez a végtelenségig.Hát üt ez,amikor csak kedve van hozzá...hogy tudsz

igy élni vele?!-

-Igy. Nincs nekem senkim a gyerekeken kivűl,ki is segitene? Eddig sem volt senkim...

-Hát most van! Szedd össze a legszükségesebb holmikat,és indulunk hozzánk.Majd

nagyot néz,ha hazajön az üres házra! Szólj a szomszédnak,hogy kirándulunk,este ké-

sőn jövünk,lássa el a jószágokat.Aztán majd megoldja ez az "erős" ember! Majd

megmutathatja nélküled milyen erős! Na,igyekezz,utazni kell,messzire lakom,tudod!-

-Nem hiszem,hogy jó ötlet...motyogtam magam elé,beszélni nemigen tudtam a fel-

szakadt ajkaim vérezni kezdtek rögtön.

-Hinni nem itt és nem msot kell! Na,gyere,segitek.- már pakolta is be a gyerekek hol-

miját,intézett mindent.Mire felocsúdtam már a vonaton ültünk,és csak révetegen néz-

tem a két meggyötört pici lányomat,ahogyan élvezik az utazást...az "elszaladó" fákat,

én pedig az életemet... 

Reménnyel töltött el,hogy az orvos biztatóan nyilatkozott:kicsi lányom pár nap

múlva jöhet haza,hacsak...de bíztam benne,semmi baj nem érheti.Rohantam a

buszhoz,és bármennyire ideges is voltam a várható fogadtatástól,mégis elszunditottam

kicsit.Felriadva láttam,éppen megérkeztünk,és valahogy újból erősnek éreztem magam.

Biztosan sokat segitett ez a kis alvás is,de leginkább a gyerekem adta az erőt: harcol-

nom kell,hogy vele lehessek?! Ennyire nem számit a férjemnek,hogy milyen baj érte? 

Rgyetlen szóval nem érdeklődött,sőt,meg is fenyegetett,el ne merjek jönni otthonról?

Hát,el mertem.És el is fogok.Nagyon elszántnak éreztem magam,ahogy közeledtem az 

óvodához Timikéért,egyre erősebbnek hittem magam.Timike ugrándozva ,jókedvűen

jött mellettem,meséltem neki nővérkéjéről,milyen ügyesen gyógyul,és nemsoká újra

közöttünk lesz...már haza is értünk.József nem volt még otthon. Indultam a

kazánházhoz begyújtani, az őszi este hűvös lett pillanatok alatt.A jószágok kérték a

vacsorát,éppen csak átöltöztem,szaladtam is ki,ellátni őket. Gyors mozdulatokkal készi-

tettem fel a vacsorát,Timike játszott,nekem pedig Kisrita járt az eszemben:vajon mit

adnak neki,vajon hogyyan érzi magát? Gondolataimból József lépései riasztottak fel,

ugyancsak határozott belépés volt,ahogy rögtön a székre dobta a táskáját.Felpapri-

kázva fordult felém,már nyitotta is a száját,mikor megszólaltam:

-Jó estét.Látod,a kislányod köszönni akar,ötéves nincs, de tudja mit kell tennie.Menj

csak nyugodtan kezet mosni,rögtön kész a vacsora.- azzal nagy fedőcsattogtatással

hátat is forditottam neki,mint aki tökéletesen biztos magában...belül remegett

mindenem.Ma  este semmi nem jött össze érzéketlen,vadállat férjemnek.Odakint

ugyanis megint lépések hallatszottak:Marikáék jöttek,egyből szabadkozva: 

-Jaj,ne haragudjatok már,éppen vacsora időben,dehát csak megkérdezzük,mi van Kis-

ritával,hogy van?-láttam,vizsgálgatja Imre is az arcomat,ami még mindig püffedt volt.

-Semmi baj,még nem kezdtünk neki.Üljetek csak le,József is éppen most jött haza,ő

is a gyerek után érdeklődött éppen.-hunyorogtam rá Marikára,aki úgy láttam rögtön

"vette is a lapot".

-Hát te nem mentél Józsi? Azt hittük Imrével,elintézted,hogy bemenj megnézni a kicsit,

úgy szeret az a kislány téged...mint az igazi apját.Érzi,biztos,hogy te is,hiszen a nevedre

is ezért vetted...igaz? Nahát,hogyhogy itthon maradtál?-rafinált volt ez az érdeklődés,

nem is lehetett kibújni előle.

-Ma még nem tudtam.bent kellett lennem dolgozni.De intézem.-motyogta és leguggolt

Timike mellé.

-Igen,csak délkörül ugrott haza egy pillanatra -simitottam meg püffedt arcomat-

 merthogy reggel nem volt időnk beszélni.Igy hát délben tudtam csak elmesélni,hogy

félig mentő hozott haza,félig egy címre jövő taxi,szerencsém volt- mondtam, és Imréék

értettek is mindent.

-Igen,a párttitkár unokahúga a szakcsoport számlájára hivat taxit újabban,hallottuk mink

is.De legalább próbálja titkolni,hogy a közösból fizeti ki,merthogy a falu másik végére

rendelik neki,addig kerékpárral megy. - egyszerre néztünk rá Józsefre,aki elvörösödő

arccal állt fel.

-Én nem is tudtam...na,mindegy már-mondta,és kiment sörért a kamrába.

-Nem biztos pedig,hogy mindegy az! Sajnálom,kis sógornőm,hogy igy elfajultak a dolgok

nálatok,de ebbe már iylenkor beleszólni nem lehet.Felnőtt nő vagy,állásod van,két

gyereked.Rajtad áll,igy éled-e le az életed,a te döntésed lesz,és akármi lesz,mi

elfogadjuk-kászálódtak fel Imre szavai után mindketten,és mentek is haza,öreg este lett

már.

Aznap este sokáig nem feküdtem le.Timike és József már régen aludtak,amikor beléptem

a konyhából.Átgondoltam ,ami eddig történt velem,velünk.Nagyon sziven ütött,amikor

megkaptam annak idején az első pofont...az mégjobban,hogy kiderült:nem a szeretet,

hanem a pénzsóvárság vezérelte az örökbefogadásnál Józsefet...az azóta többször le-

alázott, kiszolgáltatott helyzetem,a sokszori  ittas hazatérés,az azt követő

pofonosztás,már a gyerekek előtt is az utóbbi időkben...és a mai,teljesen józan állapot-

ban...hát, bele sem mertem   gondolni,mi lesz,ha a mostohagyereke lesz a célpont?!

Ahogy józan fejjel,azt ma megigérte?!

Váratlanul ért Vali levele,melyben értesitett,lejönnének tavasszal pár napra a

gyerekeivel.Most már ő is a Dunántúlon lakik,mint irta ,utazik anyámhoz,utközben

bejönnének. Örültem a változatosságnak,végre egy rokonom nekem is felbukkan!Kisritát

már varratszedés utáni állapotban,otthon kellett felügyelni,mig megerősödik.Sokat kellett

vele tanulni,pótolni az első osztályos,nagyon fontos anyagokat,melyre a többi majd

épül.Könnyen és jól tanult,teljesen felerősödve folytatta az iskolát. A tél most valahogy

hamar telt el.József békén hagyott,de ez csak vihar előtti csendnek látszott.Munkahe-

lyemen a rendezvények utáni ünnepi csend,majd a januári-februári  holtszezon,végre az-

tán tavaszodni kezdett.Ezzel együtt indult be Józsefnél is  újra a durvaság,a kötekedés,

és ezzel együtt a részeges esték sorozata is:indult a fociszezon.Játékvezetőként utazott

elég sokat hétvégenként,de a hazai meccseken is mindig kint volt...és az azt követő

részegségbe fúló sörözéseken.Ilyenkor,ha szóltam bármit,mikor betántorgott az ajtón,

akkor azért,ha nem szóltam,akkor azért,de nekem jött,menekülni kellett előle.A gyerekek

felébredtek a ribillióra,sírtak,ez pedig még jobban dühitette.

Hajnal lett,mire hazaértem.Részben egy kóbor taxival,akit címre hívtak,de megállt.

Közöltem vele,nem kérem-gyalogoltam tovább- de lépésben mellettem haladva ki-

szólt a sofőr:

-Jöjjön elviszem ha egyfelé megyünk,legalább ébren tart,hosszú volt az éjszakám!-

hát még az enyém ,mondtam neki,és szerencsém volt,a falu határáig valóban elvitt.

Timike édesen aludt a kicsi ágyában,József éppen készülödött munkába.Elég gyűrött

arccal nézett rám,nehezményezte,hogy "csak úgy" elrohantam Kisritával,igy őrá

maradt minden..még a gyereke is...a sógor odahozta hozzá. Fáradtabb,kimerültebb

voltam annál,hogy megértessem vele,mi is történt.Ha magától ennyire érzéketlen,és

.nem fogja fel:a kislányom kórházban maradt,megműtötték...nincs értelme magyarázni,

gondoltam. Elment,én pedig ledőltem pihenni kicsit.

Timike örömteli hangja ébresztett,nem egészen kétórai alvás után.Boldogan öleltem

magamhoz,rögtön kérdezte nővérkéjét,igy alkalmam nyilt rá,hogy mindent elmesélve,

azt is megmondjam: mindjárt elmegyünk az oviba,és anya utána bebuszozik Kisritához,

és beviszi kedvenc babáját,pizsamát neki.Szegénynek semmije sincsen...Okos kislányom

meg is értette a helyzetet,de azt többször is meg kellett igérnem: ma már én megyek

érte! Nagy kört kellett lefutni: a gyerek iskolájában is,munkahelyemen is jelenteni ,mi 

történt,gyorsan összepakolni,mert bizony a buszok sem jártak nagy sürüséggel,igyekez-

ni kellett, hogy időre oda és vissza is érjek.

Nagy csomagolásban voltam,mikor  meglepetésemre József lépett be az ajtón.Arca

semmi jót nem igért,hiszen az első pofon után több is elcsattant már együttlétünk

alatt,még akkor si,ha utólag sunnyogott,bánta,amit tett.

-Milyen autóból szálltál te ki hajnalban? Hol jártál te az éjszaka? Engem akarsz te fél-

revezetni?-és már csattant is az ütés az arcomon.Próbáltam szóhoz jutni,kihátrálni előle,

de nem engedte,folyamatosan üvöltözött,teljesen kikelt magából:

-Ilyen egy bukott menyasszony,mint te! Kölykére hivatkozik,és ki tudja hol járt!

Kitekerem a nyakadat,meg ne próbálj kimenni a faluból,mert fellógatlak a kölyköddel

együtt!- kifulladva vágta rám az ajtót.Összeroskadva, égő arccal kuporodtam le a

földre.Szerencse,-gondoltam- hogy nem tudja: éppen most készültem a gyerekhez a

kórházba...Merthogy bemegyek hozzá,az nem kétséges.Akkor is,ha agyonüt utána.Nem

hagyom magamra azt,akinek senkije nincs rajtam kivül.Mondogattam magamban,és pró-

báltam emberi külsőt varázsolni magamnak.Csakhogy erre sem idő nem nagyon maradt,

de türelmem sem.Kaptam a holmikat,és elrohantam a piacon át a buszmegállóhoz.Ott

még tudtam venni kis gyümölcsöt és a bazárosnál egy pirinyó édes kisbabát,vigaszul

Kisritának.

Megnéztek a járókelők alaposan.Feldagadt arcom nem sok kétséget hagyott az

emberekben,mi is történhetett.Nem érdekelt,félrefordultam és alig vártam,hogy lássam:

jól van-e a gyerek?

Szerencsére vele nem volt baj.Sőt! Szobatársai változtak,egy felnőtt kórterembe tették

át,magam sem tudom miért.Viszont jól járt igy: az asszonyok babusgatták,hiányzó 

gyermekük iránt érzett szeretetüket Kisritára vetitették ki. Mesét mondta

k neki,foglalkoztak vele,odafigyeltek rá.Majdhogynem boldog is voltam ettől...a gyerek

egészséges kiváncsisággal jó hangosan,együttérzően  megkérdezte:

-Anyuci,megint megvert az apu?- minden szem rámszegeződött.De a gyereknek

válaszolni kell,mellébeszélésnek pedig semmi értelme nem lett volna

-Igen,csillagom.Már alig érzem,nem is fáj.Tudod,az éjszaka itt voltam veled,hajnalra

értem haza,és ő azt hitte,rossz helyen mászkáltam...- mosolyogtam rá.

-Mindig butaságot csinál,mikor besöröznek- motyogta a kislányom,és már a babája

ruháit igazgatta.Igy nem látta,hogy legördülő könnycseppet morzsoltam el az arco-

mon. A szobatársak viszont látták,hallották ami lejátszódott,fejcsóválva  beszélgettek

tovább.Csak az egyik idősebb beteg szólt oda,halkan:

-Már hajnalban ivott az ura,kedvesem?-érdeklődött együttérzően.

-Nem,most nem volt részeg.Most már józanul is megteszi...-mondtam,és

kényszeredetten búcsúzkodni kezdtem a gyerektől.Még az orvossal is beszélni akartam, 

sietnem kellett.Nehéz szívvel váltam el a kicsi lánytól,kis vigaszt adott az,hogy a fel-

nőttek vigyáznak rá.

Igen,nincs mit tagadni."Tomboltak" a hormonok...néha magam sem tudtam mi

tört rám,szinte fizikai fájdalmat éreztem,annyira vágytam valamire.Úgy  tártam 

ki a lelkemet,oly  fájdalmasan nézve fel az égre,már sötétben kiszaladva a kert

végébe ,érezve a virágillatot,érezve  a magányt...képzeletem sem tudta formá-

ba önteni,mi az,ki az,amire-akire szükségem lenne.

Minden erőmmel visszafojtottam ezeket a z egyre gyakrabban rámtörő,magukkal

ragadó,édes-fájdalmas érzéseket.Nem múltak el,csak csillapodtak...egy időre.

Néha már szinte erőszakot téve magamon Józsefhez fordultam,aki nagyokat nézett,

de nem tudott mit kezdeni a helyzettel,szokásához híven "elvégezte" amit gondolt,

és annyi...ugyhogy erről is leszoktam,inkább a tátongó űr,a kínzó érzés,az ürességé,

a magánynyé.

Kisrita iskolás lett! Hatalmas várakozás előzte meg az első napot,bennem tombolt 

a félelem,ismerve valamennyire visszamaradó beszédhibáját.Féltettem a csúfolódástól,

égül is mindentől ,hiszen egész napra kikerül a "kezem alól".Szerencsére, a gyerek

ösztönös kiváncsiságával alig várta már ezt a pillanatot,bátran nézett elébe az is-

kolás időszaknak.Boldogan forgatta,nézegette a vadonatúj tolltartóját,színesceruzáit,

szászszor felvette a hátitáskáját...nem is volt semmi baj.Timike az óvodában kezdte

az őszt,kikerülve a  bölcsiskorból,ő is remekül elvolt.

Bizony, a vszonylag sima időszaknak -megszokott módon- a sors vetett véget. Kisrita

hasa begörcsölt.Körzeti orvosunk gyomorrontásnak itélte a tüneteit,ugy is kezelte.

Csakhogy egyre komolyabb és erősebb fájdalmak léptek fel,sőt már magas láz is,

a doktor még mindig a gyomorrontáson mélázott el...vajon mitől?! Véget ért bennem

a türelem,gyermekem életéért aggódtam! Kiköveteltem,hogy mentőt hivjon,hogy

szakorvos lássa a kislányt. Meghökkent a hirtelen magatartásváltozásomon,és hivta

is azonnalra a mentőket.Annyi időm maradt csak,hogy Antal sógoromnak üzenjek

a tsz-irodára:menjenek érte Timikéért este az oviba,bennünket visz a mentő a közeli

kisvárosba. Kisrita egyre rosszabbul lett,tüzelt a láztól,szeme fennakadva,már harmadik

napja iszonyatos görcsökben volt ekkor. A mentős is komolyabbra vette a látottakat,

ezért rádión előre szólt,hogy valószinüleg vakbélgyulladás lesz ez...lehet,hogy műteni

kell,úgy várjanak.

Gyors röntgen a szinte magatehetetlen gyerekkel,-ebben az időben még ez volt a

menet!- és már készitették is elő a műtőt.Lemosakodás,altatót beadták neki,én min-

denütt vele voltam,tolták volna be a műtőbe...amikor is berohantak a mentősök egy

hörgő,fuldokló férfival: halszálka fúródott a torkába,életmentésre van szükség...

Alélt kicsi lányomat félretolták,vitték a férfit a műtőbe.

A kínok kínját éltem át! Mi lesz a gyerekemmel,milyen dolog ez?! Miért nem másik 

orvos,másik műtő?! A nővérek hiábavaló csititgatására nem reagáltam,ezért az egyik 

orvos jött oda hozzám:

-Megértem asszonyom,de legyen türelemmel. Néhány perc múlva a kislány kerül sorra,

de ez a férfi közvetlen életveszélyben volt,elsőbbséget kell adni neki,ez szabály.Inkább

figyelje a gyereket,még párc perc...-azzal otthagyott.Valóban nem tartott sokáig,de

ahhoz eléggé,hogy amikor betolták Kisritát,szinte azonnal jött is ki a műtőorvos.

-Asszonyom,a várakozás ban eltelt idő miatt az altató kezdi elvesziteni hatását. Önnek

kell eldöntenie: még adjunk egy biztonsági adagot a gyereknek,ami lehet veszélyes is,

lehet,a szervezete nem tolerálja,vagy kezdjünk igy a feltáráshoz,ez esetben bármikor

felébredhet a fájdalomra.- azt hittem összecsuklok a felvázolt lehetőségektől...és én

döntsem el?! Én értek ehhez? Édes Istenem,mit tegyek?! Azt már nem.,hogy arra

ébredjen a gyerek,hogy nyitva a hasa,iszonyú fájdalomra...!Hiszen ebbe beleőrülhet,

mire hatna a pótlólag akkor beadott adag...akkor inkább most?! Az idő és az orvos is

sürgetett.Ki kellett mondanom,és alá is kellett irnom: most kapjon egy pótadagot...

Azt hiszem ezt hivhatják eszelős állapotnak...vajon nem most irtam alá a halálos itéletét

az én csöpp,első osztályos kicsi lányomnak?!Örökkévalóságig tartott a harmincpercnyi

műtőben töltött idő.Hozták ki,falfehéren feküdt a hordágyon...átrakták az ágyára,

teljesen élettennek tűnt.Nyugtatott az orvos:minden rendben van,igaz,nagyon közel járt

az átfúródáshoz,ki volt az a barbár,aki igy elodázta?! Az bizony a kollégája doktor úr,

volt a számon,ha rajta múlott volna,most otthon az utolsókat rugná már a gyerek...de

nem szóltam bámultam,hogy egyre erősebbé válik a pofozgatás:ébresztették volna, 

de nem reagált. Az egyik nővér észrevette,hogy még mindig ott állok,elfehéredve

kapaszkodva az ágy rácsába.Rögtön kituszkolt az ajtón,onnan viszont tapodtat sem

mozdultam,ugy éreztem nem is tudnék,lábaim majd kiszaladtak alólam.

Kihallatszott az ébresztőnek szánt csattanások sorozata,amit csak néhány percig bírtam

hallgatni.  Felrántottam az ajtót,és Istennek hála,éppen akkor nyitotta ki a szemét a

gyerek.A nővérekről folyt a víz,egyikük morgott is valamit arról,hogy éppen idejében

tudtuk visszahozni...hát én ebbe kicsit belehaltam.

B eszéltem Kisritához,simogattam.,vigasztaltam,de már megint aludni

akart.Erővel,mozgatva kis kezét -azt lehetett- és hideg vizes ruhával dörzsölgetve kis

arcát viaskodtam vele,hogy ne aludjon el egy darabig.

Ezembe jutott Timike,vajon hazavitték-e magukhoz Tóniék,mi lett vele, fenhangon

gondolkoztam,Kisrita erre figyelt fel.Nekem eddig ő kötötte le az összes figyelmemet,

de most eszembe jutott a másik...kicsi nővérkéje annyira szerette Timikét,hogy ez

 a probléma felkeltette  figyelmét. ..elmúlt a veszély,Kis idő után már hagyhattam

aludni,édes,megnyugtató álomba merülni.

Közölték is velem:menjek haza,reggelig meg sem fog mozdulni,az infúzió is

biztonságosan van bekötve,nem kell aggódnom.Majd holnap jöhetek... Késő este volt

már.Hogyna menjek haza?  Ilyenkor már az irodán sincsenek,telefonálni sem lehet ,mi

lehet a másik kicsivel? Látva szorult helyzetemet, az ügyeletes orvos szavát adta:

ahogy tud, szerez egy mentőt,amelyik el tud vinni legalább a falu közeléig.

Kuporogtam a folyosón,akkor érezve meg,milyen éhes vagyok tegnap este óta nem

ettem,ennek huszonnégy órája,és fáztam is kegyetlenül.