Nem,nem az ördög m ondatta ezt velem.Hirtelen bennem is felmerült:talán

valóban adni kéne még egy esélyt...a gyerekek miatt is.De azonnal megszó-

lalt bennem a vészcsengő: ne hagyd magad! Ha ide is betelepszik,több esélyed

nem lesz az önálló újrakezdésre,még egy lakás nem pottyan az öledbe! Nincsenek

véletlenek,nem volt az sem,hogy éppen akkor,éppen azt sugallta a belső hang:

most kell elindulni...Hiszen  tudtam,hogy szeretni őt most már még annyira sem 

vagyok képes,mint ezelőtt.Egyetlen okom sem volt rá...sőt! Azt is tudtam,hogy

most az egyszer okosnak kell lennem,és úgy irányitani,hogy végre nekünk is jus-

son valami jó a közel tíz évig tartó robotból. A lehetőség adott,élni kell vele:most

beleegyezik mindenbe.De a bőréből nem fog tudni kibújni,kicsit megmelegszik,és 

ott fogja folytatni,ahol abbahagyta: inni fog,részegen újból nekünk támad,hsizen 

józanul is megtette,nem si egyszer...és akkor véglegesre kimondhatom: KÉSZ!

Adtam esélyt,belementem...és lám..! Tehát,most kell diktálni,mert a játszma végét

előre boritékolom.

Anyámat is igy tudom távoltartani,nem fog gyanút,mi jár a fejembe,gondoltam.Meg-

nyugszik,sőt büszke lesz az ő közbenjárására! Jól van,akkor lássuk!

Kértem Józsefet,hogy mire én rendbeteszem a lakást,szerezzen autót,és amit

összeirok bútort, ágynemüt,ruhamüket,egyebet,hozza be.Amikor az is itt lesz,ő is

jöhet,és visszajár dolgozni,mig nem lesz munkája a városban.Lelkesen egyezett

bele,semmi kifogása nem volt.Persze, az otthoni bútorainknak harmada sem fért

volna itt el,tehát nagyon reálisan kellett felmérni,mi az ,amire ténylegesen szükség

van. Igy került be egy szekrénysor,ágyak,TV,mosógép,hűtő,edények,minden,de csak

módjával.A többi marad,mig el nem adja a házzal együtt,és a jószágokat is...

Lelkembe hatalmas nyugalom költözött.Immár a rendbehozott lakás megtelt a meg-

szokott bútorokkal,mindennel,amire szükségünk volt.Közben már Kisrita

iskolába járt,Timike oviba,és én mindent beleadva álltam a sarat a munkahelyemen. 

Esténként sétáltunk nagyokat a gyerekekkel,és ők csodálkozva néztek rám: nem

vagyok túlhajszolt,jókedvem van,minden játékban benne vagyok.

Megérkezett Józsi is egy halom holmival..a gyerekek tartózkodóan fogadták.Az eddi-

gi önfeledt örömüknek visszafogottabb formája lett.Gyakran bújtak össze,sutyorogtak,

figyelték az apjukat. Drága kis tiszta lelkükkel ösztönösen érezték ők: nem fog nálunk

változni semmi,visszajön a régi életünk...még ha ezt nem is tudták megfogalmazni

magukban. Minden erőmmel próbáltam oldani a feszültséget,magabiztosan tettem-

vettem a lakásban.József figyelmesen mustrálgatott,észrevette rajtam a változást:

eltűnt az a riadt kis vézna veréb,aki eddig voltam. Óvatos lett, minden mozdulatomat

követte, állandóan rajtam éreztem a szemét. Már első este húzott magához,biztosi-

tani akarta a birtoklást,mint eddig...elháritottam,mondván,annyira még nem tartunk

ott...mintha mi sem történt volna...nincs két hete a legutolsó brutális verésnek,a  

gyerekek életére vonatkozó fenyegetésének.Várjunk még ezzel...hoppon maradva

feküdt mellettem,éreztem a felém áradó dühét,melyet egyelőre visszafojtott...