Végre meghallottam lépteit,a szívem vadul kalimpálni kezdett. Zörrent a kulcsa,

ahogy lakásának ajtaját nyitotta.Mi lesz most?! Mit fog tenni? És én mit tegyek?

Elképesztően gyámoltalannak éreztem magam,én, az erős,a határozott, a gyere-

keiért mindenre képes anya. Hamar véget ért a tépelődésem,mert pár pillanat

múlva halk kopogás hallatszott. Ott állt az ajtóban, azzal a varázslatos mosolyá-

val,mélyre ható pillantásával.

-Bejöhetek kicsit? Nem ártana a kislányokkal is közelebbről megismerkednem...-

-Hogyne...persze.Igazad van,gyere be hozzánk-bátoritottam,egyben magamat is.

A gyerekek vacsorához ültek,barátságosan fogadták Norbit. Kisrita kifejezetten

kitüntette figyelmével,huncutul mosolygott rá a tányérja fölött.Timike gyanakvóbb

volt,tartózkodóbb,ezzel együtt belemerültek a beszélgetésbe,viccelődésbe Norbival.

Eleinte valamiféle meghatottsággal figyeltem őket,aztán látva Norbi "titkos" pillantásait,

zavarba jöttem. Ki is használta hangulatomat,jól mulatott rajtam.Végül felállt és

közölte: el kell mennie,nekem pedig ugyis dolgom van a gyerekekkel,de később jó

lenne a langyos estében sétálni egyet.

Igy is történt. Balzsamos,illatos,szerelmes együttlétekre buzditó este volt.Sétáltunk

egymás mellett beszélgetve,majd már egymás kezét összefonva,már a maga a sé-

ta is intim volt...

Egy idő után az Egyetem előtti téren,padon ülve,összebújva bámultuk a gyönyörű

szökőkút színkavalkádját.Felrezzentünk egy hangos "Jó estét"!-től: az éjjeliőr cinkos

mosollyal méregetett bennünket: "hajaj,bizony szomorú a szerelmeseknek,ha nincs

hová menniük..." mondta. Mi szótlanul meredtünk rá:nem értettük,mit akar?! De

folytatta: "esetleg egy órácskára... a bódémat...dijazás ellenében...na?!" tette meg

ajánlatát. Döbbent csendben hallgattuk,majd egyszerre robbant ki belőlünk a han-

gos nevetés. Szegény csak állt előttünk,arcmimikája kész tanulmány is lehetett

volna: az értetlenség,a cinkosság, a sértettség,villámsebesen változtt rajta,

további hahotázásra késztetve bennünket. Norbi vett erőt magán,nagy nehezen

találva meg hangját közölte: " az a helyzet...hogy két lakásunk van...és nem tud-

juk eldönteni.melyikbe is menjünk...hahahha! De köszönjük..." Olyan katonás hátraarcot

csinált előttünk a jóember,amilyet ritkán látni.Ő csak jót akart...

Norbi felsegitett a padról:" gyere,menjünk és döntsük is el,hová..." kuncogva indultunk

hazafelé,és újból együtt talált bennünket a kiváncsiskodó hold, a bóditó virágillat.

Annyira szép volt minden,annyira jó,hogy legbelül reszketve vártam :valami rossz

következik. Sikerült is bevonzani,mert  valóban:egyik esti sétánkon Norbi erősen meg-

szoritotta a kezem."Felugrunk anyámhoz,bemutatlak! Beszéltem már rólad,elmondtam,

milyne tündérre akadtam,és nagyon szerelmes vagyok" mosolygott rám. Megremegtek

a térdeim: hát ez kemény.Az édesanyák kicsit másképp látják a kisfiúk szerelmesét...

Tiltakozásomat elhessegette,és már húzott is egy közeli panelházhoz.Tombolt bennem

az illetlenség formája is,hogy csak így: bejelentkezés,és virág,minden nélkül.Norbi szerint

ez butaság,és már mentünk is a lépcsőn ,már ott is álltam az édesanyja előtt.

Kicsi,apró kis asszonyka,barátságos arccal,de nagyon kutató,vesébe néző pillantás-

sal.Betessékelt minket,hellyel kínált,ismerkedtünk...nagyon udvarias hangon érdeklő-

dött rólam,rólunk,és minden kérdésében benne is volt a két gyermekem...benne 

volt kimondatlanul is: "tudom ,hogy neked már van két gyereked...mit akarhatsz te

az én fiamtól?"  Néztük egymás az udvarias frázisok elhangzása közben ,miközben

olvastunk egymás gondolataiban. Néma csatározás volt ez,belső hangunk kérdezett

és válaszolt is,minden lényegbevágó kérdésre,melynek köze sem volt a hangosan

kimondottakhoz.

Felmértük egymást,egymás erejét.Nem ellenséges szándékkal történt ez,hanem

a bizonyosság szerzés vágyával.Vajon mennnyire bizhatok benne? Mennyire komoly ez?

Mit akar ez tőlünk? Miért mutatkozik be? Mik lehetnek a szándékai? Vajon nem csalódás,

fájdalom lesz ebből is? Ezernyi kérdés cikázott közöttünk a levegőben,és kölcsönösen

erősnek tartottuk a másikat.

Norbi mindebből semmit nem vett észre,sőt!

A konyhában nassolva,egyszercsak bekiabált:"milyen jól összebarátkoztatok!"

Mi pedig összenéztünk,mosolyogva...