Gyászos hazavonulás volt ez...a gyerekek megriadva szedték a lábaikat.Görcs-

be rándult gyomorral próbáltam beszélgetést kezdeményezni Norbival,de inge-

rülten elzárkózott előle. Sajnáltam,jaj,nagyon sajnáltam a történteket! Hogy mi-

attunk került szembe a családjával,amikor amúgy is törékeny volt a hozzánk, a gye-

rekeimhez való viszonyuk.Féltem,mi lesz ebből,de egyben fel is horgadt bennem az

anya: éppen eleget tűrtem a gúnyos megjegyzéseket,amit Norbi sokszor nem is hal-

lott,a csípős odaszólásokat, a gyerekeimre tett kritizáló megjegyzéseket. Egyáltalán,azt,

hogy "nemkivánatos"   személyként kezeltek mindent. Norbi édesanyja,elengedte fü-

le mellett a bántó megnyilvánulásokat,vagy éppen humorosnak szánt odaszólással

enyhiteni akart rajta...világosan éreztem az őszintetlenségét.

Borus napok jöttek ránk,szerencsére egész héten elfoglaltak voltunk mindannyian,igy

csak közvetlenül hétvége előtt nyillalt  belém:jaj,most akkor menni kell megint a "családi"

hétvégére?! Norbi is ezen töprenghetett,mert egyenesen közölte velem:"Jobb lesz,ha

egyedül ugrok fel anyámhoz ,de csak estefelé,kis időre."  Nem is tudtam,hálás legyek-e

ezért,vagy csupán tudomásul kell vennem.Ez utóbbi mellett döntöttem. Egy ideig igy

is maradt:Norbi felugrott az anyjához,igaz,egyre hosszabb időre,mi pedig "elvoltunk"

magunkban.Olyannyira,hogy Norbinak szinte gyanús lett,hogy hazaérkeztekor mikor

jókedvűen nyitotta volna ránk az ajtót,olykor még nem talált otthon bennünket. Nem

bizony,mert egyszerüen mi is programot csináltunk: játszótér,séta,mikor mi adódott.

Ez nem tetszett Norbinak,hogy nélküle jól érezzük magunkat...csakhogy ezt még akkor

nem láttam át tisztán. Veszekedést provokált ki,hol jártunk,miért nem jöttünk haza,

mikorra ő érkezik,-bár ezt soha nem tudhattuk előre-, hogyhogy nem a leckével fog-

lalkozik Kisrita "csavargás" helyett...mondvacsinált ürügyek voltak ezek.

Mire észbekaptam,Norbi "megoldotta " a hétvégi programokat: ürügyeket talált ki arra

is,hogy "ugorjunk fel" együtt az anyjához,addig a gyerekek elvannak itthon,sietünk

haza. Eleinte igy is volt...de idővel a "felugrások" egyre több időbe teltek.Ha sürgettem,

hogy menjünk haza,nekem még programon van a gyerekekkel,morgott rám.Ha erélye-

sebben kértem, a család összenézett,és nem olyan halk megjegyzések hangzottak el.

Többek között: "bizony,kisfiam,ahol gyerekek vannak...." ," hát,kisfiam,lehet hogy korai

még  neked két gyerek gondja,talán Ritának tényleg haza kéne mennie,te majd utána

mégy,hadd lássa el azokat a szegény gyerekeket".Természetes,hogy nem bírtam sokáig

ezeket a rosszindulatú megjegyzéseket. Norbi zavartan nevetgélt,vagy egyáltalán nem

is reagált,ha szóvátettem,rámförmedt,hogy félreértem,ezt csak jóindulatból mondta

az anyja,egyszóval kitért a probléma elől. Nem maradt más választásom,minthogy

jócskán ritkitottam az együtt való megjelenésen,és ha mégis,rövid idő után elbú-

csúztam ,hogy nekem még dolgom van. Nem is igen tartóztatott senki... Norbi sem.

Éppen csak felnézett az aktuális kártyacsatából,vagy a tv elől,és intett,majd megyek

én is,felkiáltással.

Fellélegeztem,ahogy kiléptem a bénitóan szoritó "meleg,családi" légkörből...

Fel volt adva a lecke: ha Norbit meg akarom tartani,valamit ki kell találnom,hogy ne

mérgesedjen el a helyzetem a családjával,de a gyerekeimet sem fogom bántani hagyni.