Olyan jól ment minden.A gyerekek elhelyezve,én tanulgattam a munkakörömet,

a főnököm,és kollégáim segitőkészek,megértőek voltak.Kisrita és Timike  sok örömet

okozott,minden szépen kialakult.Külön jó dolog volt,hogy József egyre többet utazott

el a focistákkal,gyakran elindultak már szombaton,és csak vasárnap éjszaka kevere-

dett haza.Ilyenkor viszont olyan állapotban,hogy csak eldőlt,mit a zsák...mi taga-

dás örültem ennek. Hétközben én húztam,halasztottam a lefekvést,minden ürügyem

megvolt rá:munak után kellett főzni,mosni,vasalni,másnapi holmikat előkésziteni a

gyerekeknek sokszor aludt el várakozás közben,az én nagy örömömre.

Munkahelyemen egyre több feladatot kaptam,amitől nagy önbizalmam lett,és ez rám

is fért.A gépiró tanfolyamből még két hónap volt hátra,az anyagiakat nem volt köny-

nyű kigazdálkodnom,József - ha másra nem is -erre nagyon figyelt...ráadásul az épitési

hitelt is törleszteni kellett,és a jószágtartás is le lett redukálva,mióta én nem vállal-

tam az ellátásukat.

A gépiró iskolában havonta rendeztek háziversenyeket.Ez szinfelmérésre is nagyon jó

volt,úgyhogy a negyedik hónap vége felé,vettem a bátorságot és jelentkeztem én is.

Magam lepődtem meg legjobban,hogy versenygyőztes lettem:sebességben és helyes-

irásban is.Megilletődve vettem át a kis,házioklevelet és a sikertől felbúzdulva,egyből 

jelentkeztem  vizsgára is.Tanárunk nem igazán örült ennek,mert amennyiben sikerül

a vizsgám,az neki két havi tandíj kiesést jelent. Viszont meg sem tagadhatta,tekintve

a háziverseny eredményét...bejegyzett hát vizsgára.

Óriási izgalommal készültem,főként,hogy a tanfolyam kezdetekor elszenvedett

kézsérülésem miatt,sohasem tanultam meg "rendesen" gépelni,annyira rögződött

bennem  a beteg ujj helyettesitése.

Minden várakozást felülmúlt a vizsga menete:nem volt nehéz,hagytak kis időt a meg-

nyugvásra is a gépek előtt ülve,majd másolás és diktálás következett.

Sikeresen levizsgáztam.Szinte repültem volna hazafelé,hogy be tudjak még ugrani a

munakhelyemre,elújságolni a nagy hírt...előre ugyanis nem közöltem velük,tartottam

a felsüléstől.Másra nem is nagyon számithattam,hoyg velem örül,mint a kollégák,és a

főnököm.

Megnőtt az ázsióm! Lassacskán rendszeressé vált,hogy a hétvégi rendezvényeken

behivtak,nekem kellett lebonyolitani a programot.Eleinte nagy izgalommal végeztem

a dolgom,de belejöttem.Nagyon szerettem a kiállitásszervezéseket,a hétvégi előadó-

művészek fogadását,a műsor "levezénylését",az anyagiak rendezését a fellépők felé.

Élveztem,hogy komoly feladatom van! Igy alkalmam nyílott megismerni az országos,

sőt nemzetközi hírnévnek örvendő énekeseket,humoristákat,irókat és egyéb

művészeket közelről...némelyik bizony nagy csalódást  a színfalak mögötti vulgáris

viselkedésével,magatartásával,nem ritkán ittasságával.

Józsinak ez persze nagyon nem volt ínyére,merthogy hétvégéről volt szó,amikor ő

a cimborákkal "volt hivatott " lenni. A sokadik veszekedést követően kénytelen voltam

megoldani a gyerekek felügyeletét,a szomszéd néniékkel,vagy sógornőmékkel egy-egy

ingyenjegy ellenében.Igy József még szabadabban mehetett,ahova csak akart,úgy 

gondolta,"hiszen én sem vagyok otthon",akkor neki is jogos...azt már nem látta  meg,

hoyg én ezért külön pénzt vittem haza,hiszen ez munka volt,még ha nekem tetszett is.

A sokféle emberrel való találkozás,a sokszinű beszélgetések,önmagam képességeinek

elismerése főnökeimtől,egyre inkább ráébresztett József kisstilüségére,felnagyitva

kezdtem látni emberi hibáit,hiányosságait.Távolodtam egyre jobban távolodtam tőle...

Ezzel együtt úgy éreztem "felnőttem": két gyermek után huszonévesen nőnek éreztem

magam,de magányos nőnek...vágytam valami megfoghatatlan.,megnevezhetetlen

valamire,valakire,érzésre...

Erzsi néni bölcsebb tanácsot adott,mint gondolta volna! Marika mellém állt,és megigérte

este átjönnek a férjével,ne aggódjak,nem lesz baj.Dehogynem aggódtam! A tanfolyamot

sem nyelte még le egészen József,éreztem rajta,hát még...munkába állni!Mert

bizony,akkor itthon is át rendeződnek a dolgok,vége a kényelmes ,sörözős kis életének!

Nehezen bár,de eljött az este,vele Marikáék is.József még nem volt otthon,igy előre

tudtunk beszélni kicsit,Imre is teljes mellszélességgel pártolta a dolgot.Nyugtatgattak

mindketten.Végre megjött József,Marikáék velünk vacsoráztak,játszottak a gyerekekkel,

mikr belevágtam a közepébe:

-Milyen jó,hogy elkezdtem a gépirást,érdeklődtem is már állás után.Nagy szerencsém

van,éppen most kerestek gépirót a Művelődési Házba,jelentkeztem is! Hétfőn kell

kezdenem,hát nem csodálatos?!-úgy reszketett belül mindenem,az volt a csodálatos

,hogy ezt igy elhadartam!

Megállt a levegő a szobában.Józsefnek torkán akadt a vacsora...még levegőt se kapott.

-Micsoda?! Mit csináltál te?!- bődült el.

-Ez igen,ezen én is csodálkozom.Bátor lány vagy te ,hallod,kis sógornőm! -szólalt meg

gyorsan Imre.-Hát hiszen még nem is vizsgáztál le,és máris keritettél állást magadnak!

Le a kalappal! Jóska öcsém,becsüld meg ezt az ügyes asszonyt! Mások pletykálkodással

piacozással töltik el az idejüket,mert van egy-két gyerekük,akkor már eleget is

tettek,úgy érzik.De te,sógornőm,hát igen. Haladni kell a korral,és mégiscsak

meglátszik,városból jöttél te,hogy igy feltalálod magad,még pénzt is hozol a konyhára.-

Imre megveregette a kezem,tudomást sem vett József kidülledő szemeiről,aki úgy me-

redt édesbátyjára,mint aki nem hisz a fülének...

-Igaz,ami igaz...sokan szeretnének állásba menni,de itt falun a mezőgazdaság az,ami

számit.Irodába,ilyesféle helyekre bekerülni...isteni szerencse.Ráadásul fizetés,egyéb

juttatás,ismeretség,minden könnyebben megy.Nem kell a napon a határban leszakadni

a derekadnak,úgy mint eddig.Eléggé kivetted te abból is a részed...a gyerekeknek meg

óvoda,bölcsöde,okosodnak,foglalkoznak velük.Itthon meg kevesebb rezsi fogy! Látod,

Józsi,hogy kialakul minden? De azért neked most meg kell mutatni,hogy kiveszed a

részed az itthoni tennivalókból.A jószágokat bizony,jó lesz ha te látod el,nem várhatsz

mindent ettől a vékonyka asszonytól!- Marika sem maradt el a férj mögött,úgy tett

teljesen,mintha Józseffel most madarat lehetne fogatni...a nyakam helyett.Láttam a 

szemén .,hogy közel áll a gutaütéshez.

Kedvesen léptem a széke mögé,odahajoltam az arcához: -Nahát,nem is gondoltam,

hogy ennyire velem érzel,ezek szerint,te már gondoltál erre,csak nem volt nekem való

lehetőség?-hizelgő hangot ütöttem meg. -Örölök,ha leveszed a jószágok terhét a

vállamról,végül is,reggel vinnem kell a gyerekeket,Timikét is a bölcsibe,ahogy elintéződik,

délután meg össze kell szedni őket...neked meg mi az,reggel és este a jószágokat

megetetni,ganézni minden másnap ráérsz.Délben meg ugyis hazajársz,ki tudod adni

nekik.Majd úgy főzök,hogy mindig maradjon másnapi ebédre valód- olyan könnyed

hangot préseltem ki magamból,amilyet csak tudtam...és bevált.József kezdett magához

térni,csak az a furcsa,sanda nézése ne lett volna...hamarosan ki is bökte,mi jár a fe-

jében:

-Hát,ez váratlanul ért,mit ne mondjak! Én nem vagyok a jónak elrontója,nem ám.

Be kell szállni az itthoni munkába,ez csak természetes,ugyis "műben" van az ember

egész héten.Nekem meg hétvégente ugyis járnom kell meccsekre,nem bírom én már

annyira a focizást,inkább leporolom a játékvezetőit,és utazok a fiúkkal minden második

hétvégén.A többin meg itthon játszanak mérkőzést,akkor még jobb- győzelemittasan

nézett körül.Úgy érezhette,hogy soha jobbkor nem tudta volna tálalni az újabb

csavargást,cimborákkal való időtöltést,mint most.Ellenvetés ebben az esetben nem

érhette.Nagyon jól számitott. Igy legalább minden hétvégén minden rám marad,de ez

nem baj! Sőt! Nyugalmunk lesz a gyerekekkel,együtt lehetünk a sörszagú apjuk nélkül,ha

egész héten dolgozom.

Elkezdtem lopni a saját tyúkom alól a tojásokat...titokban vittem,ha összegyült,és

leadtam az ÁFÉSZ-felvásárlónál,aki nem olt más,mint a szomszéd Józsi bácsi.Igy

könnyen ment,megkérnem rá,ne emlitse ezt Józsefnek...aztis elmondtam,mire gyűjtök.

A tanfolyamnak legalább a kezdődiját akartam igy összeszedni, a konyhapénzből

lecsipegetett összegekkel kiegészitve.Józsi bácsi helyeselte,hogy vannak terveim az

előrelépésre,biztositott titoktartásáról. Másik szövetségesem a faluszerte

"boszorkánynak" titulált vénséges vén Juli néni volt,az utcánkban laktak vénlegény fiával.

A fiú lehetett már úgy negyven éves is,és az én kifejezett szerencsémre sokat járt át

férjemhez,együtt ittak.Igy nem volt feltünő,hogy az anyjával összebarátkozva,én meg

hozzájuk mentem át időnként.Arról már nem tudtak,hogy nem  szomszédolni jártam

én...mindig vittem át Juli nénihez egy-egy csirkét,tyúkot, pár kiló darát,vagy tápot,ő

pedig olcsóbban megvette tőlem,mintha piacon vásárolná...Kezdtem már nagyon is

kitanulni a falusi férjüknek oly gyakran kiszolgáltatott asszonyok rafinériáit,hogy

valahogyan boldogulni tudjak...az aprójószágból ha el-eltűnik egy-kettő, nem sokat

törődnek vele,átrepült a keritésen,elkapta valami...nem sokat számitott.Nekem viszont

igen,mert összegyűlt annyi pénzem,amivel elindulhattam a tanfolyamon:Józsefnek azt

mondtam,rendkivüli lehetőség,mert ingyen kezdik,és később havonta kell kevéske ösz-

szeget fizetni,amit én majd kigazdálkodok nem fogja őt terhelni semmi... Eleinte meg-

próbált elzárkózni az egésztől,de kezdtem keményiteni: az egész családot fellármázom,

fenyegettem meg,elmondom azt is,miket múvel itthon,mennyi pénzt ereget le a torkán,

akkor erre is futnia kell...Tudtam én: nem is annyira pénz,hanem a beláthatatlan jövő,

az ellenőrizhetetlen jövőtervem nyugtalanitotta.Végül beadta a derekát,és már "csak"

Erzsi néni nagylelküségére volt szükségem,a gyerekek felügyeletére tanfolyami időm

alatt.Majdhogynem boldog voltam.hogy elkezdhettem a gépirást tanulni.Nagyon

igyekeztem,nagyon figyeltem,mindent elsőre,rögtön meg akartam tanulni,mihamarabb

vizsgázhassak.Otthon is mindent nagyon nagy odafigyeléssel végeztem el,még azt a

cselt is bevetettem,hogy válogatottan József kedvenceit főzzem vacsorára,minél

kevesebb támadási felületet hagyva magamon..A nagy igyekezetben már első hónapban

olyan mélyen sikerült elvágnom a bal kezem gyürüsujját,hogy csak nagy nehezen tudtam

eleget tenni a gépelés szigorú szabályainak:melyik ujjal melyik betűt kell leütni... 

 A tanfolyam hat hónapra szólt. Már a harmadik hónapban jártunk,mikor hazaérve

leszállva a buszról egy hirdetményt láttam meg:gépirót keres a helyi Müvelődési Ház!

Még a lábam is elgyengült...Estefelé járt,de nagy levegőt véve megcéloztam a

bejáratot.Szerencsémre az igazgatóba botlottam rögtön,aki kérte: üljek le a gép elé,

és másoljam ki az elém tett újságcikket. Nagy lelkesen kezdtem neki,de hamar

elakadtam:olyan irásjelek voltak benne,amit még nem tanultunk...lázasan keresgéltem

a gépen,igy azt sem vettem észre,hogy egy jó ideje hátam mögött állt és figyelt az

igazgató úr...egészen,mig meg nem szólalt:

-Nos,hagyja csak...inkább irja,amit diktálok- normál ütemben beszélt,és én annyira

akartam,hogy éppen ez lehetett a baj! Nem találtam a nagy betűt,olyan gyorsan irtam

volna,hogy összeakadtak a betűk,szét kellett válogatni a szálakat,ő pedig mindezt látta.

Én viszont már semmit sem...a könnyeimtől,éreztem ,hogy leszerepeltem.Nem is

mertem ránézni,csak ölembe ejtettem a kezeimet,melyek vörösek,kidolgozottak voltak..

-Khm.Mondja csak....nagyon kell magának ez az állás?-kérdezte halkan. Csak bólogatni

tudtam,de végre ráemeltem a tekintetemet. -Most tanulom,de igyekszem nagyon...

higgyje el,menni fog,kérem...-suttogtam.

-Hát figyeljen rám.Maga nem tud gépelni,ezt mindketten tudjuk. Elhiszem, hogy

igyekezni fog,mert itt akar maradni.Egyszóval felveszem. Hétfőn nyolckor várom, a

többit majd akkor.ne okozzon csalódást!- tessékelt ki az ajtón.

Húha.El sem hittem.Ez velem történt,velem,aki most tanulja csak,és már állásom van.

Rendes,komoly felnőtt állásom.Úgy szédelegtem haza,hogy nem is emlékeztem rá,kinek

köszöntem,kivel találkoztam.

Erzsi néni várt a gyerekekkel:Kisritát elhozta az ovodából ,ahol már  iskola előkészitőbe

járt,Timike pedig kezdte követelni a vacsorát. József ilyenkor még dolgozott,ugyhogy

megkértem Erzsi nénit: most mondjon nekem jó tanácsot! Elmeséltem neki vacsora

készités közben,mi történt,a Jóisten segitett,de mindezt hogyan tálaljam József-

nek?!

-Ez nem lesz könnyű,bizony nem. Attól kezdve,hogy munkába állsz,öltöznöd kell,ápoltnak

lenni,egész nap másokkal leszel,mosolyogni,és elfogadni mindent,amit rád biznak,

ellenvetés nélkül.Tudod te,hányan lennének oda ezért a munkáért?!Csodálom is,hogy

megkaptad.Megsajnált téged az az igazgató...de nem is ez a kérdés.Hanem hát József!

Ha igazán akarod a munkát,msot állj a sarkadra.Ma még ne szólj neki.Holnap beszélj

Marika sógornőddel,hivd át őket estére az urával együtt.Mondj el neki előre mindent,de

úgy,hogy ha itt lesznek,akkor hozod fel...úgy gondolom,melletted lesz Jóska bátyja is,

Imre ,ő rendes ember.Igy legalább elvezed az élét a dolognak...-töprenkedett sokat a jó

tanácson.Nem győztem hálás lenni,ennek a bölcs öregasszonynak,aki a papa után a

legjobb szövetségesem lett.

Nem csalt meg az ösztönöm:József sunnyogása valóban borzasztó titkot takart:

megvette a gyereket...ezzel együtt engem is,sütkérezve a végtelenül nagylelkű,nemes

cselekedetének fényében.Élvezte,hogy  iszonyatosan hálás vagyok neki azért,hogy

Kisrita a nevére került...csak azt nem tudtam:pénzért tette.Felhasadt ajkamat törül-

getve a vértől, borzasztó gondolatok fordultak meg a fejemben.Igyekeztem lecsillapitani

magam,a két kisgyerek nem láthatja,mi történt közöttünk.

Remegő térdekkel indultam a gyerekekhez,mosolyt erőltetve magamra kezdtem velük

foglalkozni.Timike- mióta lekerült róla a kengyel -szinte azonnal felállt,semmi nem szegte

kedvét,lelkesen gyakorolt,mostanra már önálló lépéseket is tudott tenni. Kisrita

mindenben segitette,igy másfél éves korára elindult.Remekül eljátszottak együtt,kezdett

kibontakozni a kicsi egyénisége:akaratos,erőszakos természete volt,,,hálistennek Kisrita

szelidségével,türelmével ez szerencsésen párosult,de engem elgondolkodtatott.

Bármilyen édes kis arca volt Timinek,- főként,hogy kezdett nőni a haja is,eddigi kopasz

kis fejecskéjét világosbarna abszolút göndör,csigába kunkorodó fürtök boritották be.

Hatalmas szemeivel,sűrű,nagy szempilláival feltünően szép kisgyerek volt- kénytelen

voltam szorosabbra fogni a gyeplőt,és nem nem engedni mindenben az ő akaratának.

Főként akkor nem,ha ez a másik gyerek rovására ment...Kisrita ugyanis soha nem

szaladt panaszkodni,zokszó nélkül engedte,ha Timi kivette a kezéből a játékot,akár az

ételt...Belegondolva,hogyha később közösségbe kerül,ezt a viselkedést nem engedik meg

neki,meg kell tanulnia már itthon is, a megfelelő szabályokat. Bizony ez nemigen ment.

Ha végre valami kis eredmény mutatkozott volna, akkor az apja "időben " közbelépett:

természetes,Timike javára billentette a mérleget,igy a gyerek alig mult 2-3 éves

meggyőződhetett róla: ebben a házban csak ő és az apja a domináns,Kisrita és én ,az

anyja úgyszólván alárendeltek vagyunk csupán. Férjem nem volt partner abban,hogy

megértessem vele: saját gyermekének tesz ezzel rosszat,hiszen utálni fogják a társai

ha ilyen önző módon viselkedik majd,kiközösitik maguk közül...én a gyereknek jót akarok.

Rendszerint veszekedésbe,verekedésbe torkolott,ha nem adtam neki mindig,mindenben

igazat...honnan is örökölte Timike a természetét...?

Márpedig nem adtam,és makacsul kitartottam a normális gyereknevelés mellett.Ennek

a konokságnak köszönhetően szaporodtak a pofonok,msot már a gyerekek előtt is...sőt,

előfordult durvább dolog is. Egyik alkalommal Timikét ölébe véve állt meg előttem, a

gyerek kis feje majdnem egy szintbe került az enyémmel.-Na,mutasd csak meg,mit

tudsz! Mutasd meg anyádnak mit tanultál tőlem!-biztatta a gyereket férjem,aki huncut

szemekkel nézett rám,majd váratlanul arcomba köpött...meghökkenésemen göndören

kacagott,hiszen nem tudta mit tesz vele az apja. Az apja,aki erre tanitja gyerekét...

most majd megszakadt úgy hahotázott a "jó tréfán" .-Ezt érdemled,látod,már a gyerek

is tudja...-vágta oda,és indult a sörösüvegért.

Azóta tartott köztünk a háború,hogy elszólta magát:nem önzetlenül,hanem pénzért

vette  a nevére Kisritát.

Azóta nem engedtem magamhoz,csak ha már annyit erőszakoskodott,hogy teljesen

letaglózott fizikai erejével: kedvét töltötte rajtam,és én undorral menekültem a

fürdőszobába:ezt nem is titkoltam,amivel persze,még jobban magam ellen

hergeltem...tisztában voltam ezzel,még sem tudtam megállni.

Konokságom és a vágy,hogy ne függjek tőle állandó fejtörést okozott,mit tehetnék,

hogyan szabadulhatnék? Ez időtájt tudtam meg,hogy a városban lehet jelentkezni

gépirói tanfolyamra.Pénzért. Azt tudtam,hogy József erre egyetlen fillért nem fog ál-

dozni,magamnak kell kiokoskodni a módját...

Kislányom édesapja eleinte kételkedni kezdett a gyerek betegségében,később engem

próbált vádolni,hogy "ilyen lett" ,azután pedig teljes mértékben kivonta magát az egész-

ből.Mintha semmi sem kötné hozzá.Nem is tett érte semmit,ha sírt Timike,akkor az apja

orditott,fenyegetőzött,és elmenekült a kocsmába...

Egyre gyakrabban történt,hogy ilyenkor visszaszóltam neki,hiszen az orditozása csak

még jobban sírásra késztette a kicsit rémületében.Ez eleinte meglepte Józsefet,de egy

idő után már fenyegetett,hogy "móresre tanit,úgy vigyázzak"!

Nem vigyáztam eléggé,igy a részeg kiabálásába beleszóltam:"ezért vetted  a nevedre

Kisritát,hogy örökké a részeg kiabálásodat hallja,lássa a tántorgásodat?! ahelyett,hogy

foglalkoznál kicsit a gyerekekkel,még a kicsivel sem teszed?" A válasz gyors volt és

letaglózó:

- Azért vettem a nevemre,mert megfizette az a mocskos apja! Vagy mit képzeltél,

bukott menyasszony létedre?!"- ahogy kicsúszott a száján,talán ki is józanodott hirtelen.

Csak rám meredt,és bevágta a tükörbe a sörösüveget...ezernyi,milliónyi szilánk csapott

szerteszét.Úgy éreztem,ez mind-mind az én szívembe talált! Micsoda?! Megfizette?!

Hogyan,mikor?! Hirtelen nagyon bátor lettem,megragadtam a karját:

-Tudtam,hogy nem a "jó" szíved vitt rá...ebből volt hát pénzed,itatni a cimborákat

hónapokon át,ezért sunytad le a fejed,ahányszor a szemedbe akartam nézni!

Kérdeztelek,honnan az önrész az épitkezéshez?! Hát innen! A gyerekfejpénzből...

ebből épitettél magad nevére házat,gyalázatos?! Megvetted...?!- úgy éreztem,meg

tudnám ölni. Kifulladva hallgattam el,ő pedig kirántva a karját,visszakézből akkora

ütést mért az arcomra,hogy lecsúsztam a fal mellett.

- Ezt fogod kapni,ha nem fogod be a mocskos szádat! Meg ne merd mondani  senkinek

igy van ez jól.Igy azt az embert sem bánthatja senki,nekünk meg jól jött az a kis pénz,

kussoljál,mert kiverem a lelket is belőled!- rámvágta az ajtót,hogy majd ki szakadt a

helyéből.

Ez volt hát,amit  már régóta éreztem,ez volt a titok. Megvette a gyereket,az a másik

meg eladta.

Istenem,melyik  az aljasabb vajon...milyen szépen becsomagolták az "üzletet"...hogy

egyforma legyen a nevük...és tényleg...milyen logikus volt.És én! Mennyire

meghatódtam,milyen rendes ember az én férjem! És most akkor,hogy is van?! Teljesen

összezavarodva törülgettem vérző számszélét a földön ülve...a gyerekek a másik szo-

bában rémülten lapultak. 

Össze kell szednem magam.Erősnek kell lenni,és okosnak. Valami végérvényesen véget

ért, még az a maradék is,ami volt.  

A temetéssel járó tennivalók után magunkra maradtunk. Papa hiánya hatalmas űrt

hagyott maga után,Kisrita nagyon sokáig naponta többször is kereste... én pedig

úgy éreztem,nem igazán a földön járok egy ideje.Végeztem a dolgomat,foglalkoztam a

gyerekekkel ,de igazából nemigen érdekelt semmi.A gyermekágyi tüdőgyulladás óta

Józsefre mint idegenre tekintettem,nagy-nagy akaraterővel kellett rendelkeznem,hogy

ez ne üljön ki az arcomra nyíltan. Mindent elkövettem,hogy egyre ritkábban nyúlhasson

hozzám,abban sem talált sok köszönetet.Házasságunk eme része érzékileg eddig is hi-

degen hagyott,sohasem tudott felszikrázni bennem az érzés,persze,József ezért nem is

nagyon tett semmit.Csúnya gondolatok jutottak ilyenkor eszembe róla,egész nap az

állatok közt forgolódva láttam néhány dolgot...nagyjából ehhez hasonlitottam magamban

"tevékenységét".Meglátja a nőstényt,ráugrik,pár darabos,durva  mozdulat és készen

van...Felmentve éreztem magam gondolataim alól,annyira nagy volt a hasonlóság.

Egyre gyakoribbá váltak viszont lázadozásaim, szembefordulásom férjemmel. Eljutottunk

oda,hogy -érezve a titkolózását immár több mint egy éve- csak ez járt a fejemben,

ennek a megfejtendő dolognak a válasza hideg fuvallatként át meg átcsapott lelke-

men.Bajt éreztem. Timikét a csipőficamszűrő vizsgálatra vittem,kis vasgyúró volt,

kerek,kopasz kis fejecskéje,hatalmas zöld szemei különlegessé tették.A vizsgálat alatt

is kacarászott,Kisrtita csiklandozta,majd jött a hideg zuhany: kétoldali ficamgyanús,

sínbe kell tenni...

Hazafelé menet egyre dübörgött bennem:nem,nem,nem.Nem lehet még ez is,mi fog

még jönni?! Bementünk a városba,röntgent készitettek,egyértelmű volt: valóban

rögziteni kell.  Kengyelnek is mondták azt a szerkezetet,amit két combtőben kifacsart

lába közé helyeztek,a kislányom eszelős orditása közepette.Az ájulás határán voltam

mire befejezték a kegyetlen műveletet,nekem kellett lefognom a saját  alig

négyhónapos gyerekemet!

Ettől kezdve éjjel-nappal ebben volt,csak fürdéskor vehettem le.Iszonyatos érzés

volt látni,amikor boldogan kiszabadult a kengyelből,kacagott,majd vissza kellett eről-

tetnem...azok a hatalmas ,könyörgő,vádló  szemek,az a szörnyű sikoltozás...Ez igy ment

nyolc hónapon át.Hathetente kellett menni felülvizsgálatra, óriási reménységgel minden

alkalommal,vajon mennyit gyógyult,mennyit pótlódott a hiányzó rész?! Vigasz volt szá-

momra,hogy szépen javult,ami a következetes kengyelviselésnek volt köszönhető...hogy

ebbe lélekben egy anya belehal minden alkalommal,más dolog.

Szívfacsaró jelenetre léptem be  egyik alkalommal,mikor pléden a földön játszottak

Kisritával: Timike az arrébb gurult játékot nem érte el,ezért elkezdett kúszni utánna...

szétfeszitett kis lábacskáival...nyomorultul,és kacagva...! Meghasadó szivvel jutottak

eszembe azok a korabeli rajzok,melyeket a középkorban örökitettek meg,a népnek

mutogatott,szándékosan megcsonkitott kis teremtményekről...édes Istenem,mit kell

még...Szegény kicsi lánykám,úgyanúgy próbált játszani -ösztönösen- mint más korabeli

kisgyerek.Nagy meglepetésemre még bilire is sikerült rászoktatni,igaz,némi segitséggel,

de az akarata,az volt csodálatra méltó.Elvittem én szakorvosi vizsgálatra is a szivével,

mert bizony az a kék szin időnként megjelent kicsi szájacskáján,főként,ha sirt,vagy

elfáradt.Ritmuszavart állapitottak meg azzal,hogy biztosan ki fogja nőni,nem gátolja

semmiben addig sem.

Mindennapi munkáim ellátásban meghatározó volt Timike kengyelbe szoritása.Emiatt

gyakrabban kellett rá figyelni,nem lehetett ott hagyni,önállóan játszani,szinte folyamatos

felügyeletre volt szüksége:próbált és tudott is mászni,de elborult,beverte magát,nem

érte el a játékait,Kisrita mondhatni állandó szolgálatot teljesitett mellette...zokszó nélkül.

Ötévesen igazi kismama volt,szelid,türelmes,odaadó.Képes volt százegyszer is odaadni a

százszor eldobott játékot,csakhogy jókedve legyen  Timikének....mindenét megosztotta

vele,sőt,saját részét is odaadta,bármi,csoki vagy más finomság volt is,csak ne sirjon.

Amennyire örült a szívem,látva istenadta jó természetét,úgy sírt a másik kislányom

nyomorúsága miatt.

Éreztem tapogatódzó kezét,éppen csak megmozdulva kereste az enyémet.Megfogtam,

arcát megsimogattam,szúrt a borostája.Hirtelen elhatároztam magam,hoztam a meleg

vizet,megborotváltam.Hagyta,nem tudott szólni,csak nézett rám értően.

József csak nem érkezett haza,pedig igencsak későre járt.

Egyre erősödő zihálás töltötte be a szobát,időnként hörgésbe csapva át.

Halkan koccant az ablaküveg:Erzsi néni szólt be,"ha úgy adódik" bármikor jönni fog,

csak szóljak át...

Vissza sem húztam a függönyt,néztem ki az éjszakába...életemben először-,alighogy be-

töltöttem tizennyolcadik évemet,- voltam haldokló mellett.Éjszaka,egyedül. Másik

szobában ártatlan szuszogással alszik két kisgyermekem.

Papa emberfeletti erővel küszködött levegőért,hiába támasztottam fel párnáját,könnyi-

tettem volna rajta.Éjfél előtt néhány perccel valami -semmihez nem hasonlitható-

hang hagyta el torkát,ujjai satuként szoritották át vékony karomat,-honnan ez az erő?!-

a félhomályban világitott a fennakadó szemefehérje.Utolsó csörgőszerű sóhajtás, és...

elment...enyenként kezdtem lefeszegetni ujjait karomról. Összerándultam.mert

felvonított Erzsi néni kuvasza.ilyen hangot soha életemben nem hallottam még...!

Képtelen voltam felállni az ágya mellől: láthatatlan erő fogott vissza,úgy éreztem,még

itt van velem...még várnom kell.

Hallottam a halk lépteket: Erzsike néni és férje,Józsi bácsi jöttek át.Nem kellett szólni,

a kutyájuk vonítása mindent elárult számukra...papa hozta annak idején nekik.

Drága szomszédasszonyom gyengéd erővel felsegitett az ágyról,a szemembe nézett

erősen:

-Most te mutasd meg,mire vagy képes.Ez az öreg úgy ment el,a szivében azzal a

fájdalommal,hogy nem látta maga mellett a fiát.Azt a fiát,akiért mindent megtett.

De erős volt,és az erejét átadta neked:látom az ujjai helyét a karodon...most dolgod

van,ne hátrálj meg.A többit a Jóisten elrendezi.- tolt szeliden ki a fürdőszobába.Mosdótá-

lat,szivacsot adva a kezembe,folyamatosan beszélve hozzám,saját maga is

megtalálta,amire szükség volt.Hajnalodott,mire készen lettünk: tisztességesen

elláttuk,és felöltöztettük papát,kezeit összekulcsolva a mellkasán, a bevetett ágyon

felravatalozva helyeztük el.

Pirkadt.Bizonytalan léptekkel jött József végig a verandán...Józsi bácsi elébe ment.

Fojtott hangon,de nagyon határozottan mondta:

.-Öreg komámat nem gyalázhatod meg,hogy részeg fejjel  állj meg előtte.Időben

értesitve lettél,a Jóisten dolga az itélkezés.Most menj a kazánházba,aludj pár órát,

majd telefonálok a főnöködnek,mi történt.Ha kijózanodtál, nehogy tükörbe nézz!

Lehet,összeroppanna az ábrázatodtól,szégyentelen.- -József mukkanás nélkül

hagyta,hogy irányitsa ki,a meleg kazánházba.

Nem is tudom,mi lett volna a két öreg segitsége nélkül.Ők szóltak sógoroméknak is,

orvosnak is,ahova kellett.Aztán már ment minden magától.Telefon a pesti rokonoknak,

a templomi intézkedés,sirhely,minden.

Mire megjöttek a rokonok biciklin tolva a szükséges bevásárlást,én is hazaértem,egy-

fajta kábulatban voltam akkor már sok órája.Nekiláttam a kacsakopasztásoknak is,halotti

tor lesz itt,gondoltam,enni kell adni nekik....Marika és Antal néztek rám furcsán, nem

tudták mire véljék ezt a furcsa állapotomat.Én sem. 

Timike még nem volt háromhetes,mikor eltemettük azt az embert,aki nekem éveken át

minden volt:pótolni tudott mindenkit,anyámat,családomat,barátot,mindent,ami fontos

volt számomra.

Hideg téli esőben lassan ment a sírgödör befedése.Majdnem bokáig álltam a sárban,nem

éreztem semmit,csak hideget.Belülről.

Egyedül vagyok! Nincs családom,nincs anyám,nincs testvérem,senkim sincs...senkire

nem számithatok,most senki sem jön,pedig még levelet is irtam a hosszú hetek

alatt,mig bent feküdtem.Magamra vagyok hagyva,mióta csak megszülettem,hát egyszer

már fel kell fognom végre.Idegen emberek segitenek,mikor már a part szakad,rájuk

kényszerülök,két kicsi gyermekem és ez a szegény öreg pedig tőlem vár támaszt.Ez a

pici is alig egy hetes...ugy látszik,hiába született "rendes" családba ,van apja,rokonai

is,nem úgy,mint Kisritának,de nem jelent ez semmit...Józsefnek és családjának

legalábbis.Van férjem...van férjem?! Férj az,aki ezt teszi velem,és apa,aki az újszülött

gyermekével?!  Nem hiszem,hogy ennek igy kellene lennie. Inkább azt gondolom: valóban

a munkámra,az erőmre,arra van szükség,hogy végtelenül kihasználják a helyzetemet.

Megtetszettem annak idején Józsefnek,azt gondolta -hiába tiltakoztam egyértelmüen-

megy az igy is,nekem ennyi is elég.Ő pedig élheti világát,itthon rám hagyva mindent.

De mégis...kezdtem összezavarodni.Akkor  miért vett feleségül mégis? Miért

vette Kisritát a nevére? Persze,nem is vehette volna,ha előtte ne házasodunk

össze...hogy is van ez?!  Van itt valami. Az a valami,amit jó régen érzek körülötte...

a sok utazása,eltünése, a sok kocsmázás, a pénz az épitkezés elinditásához...honnan?!

gondolataim keveredtek mindenféle ködös  emlékképpel.Beesteledett,Erzsi néniék

átjöttek,éppen hogy elláttam papát és Timikét,Kisritát pedig a szomszédasszony vette

ölébe.Én lefeküdtem,mert a jótékony injekció és gyógyszerek hatottak érzékeimre.

Hangokat hallottam,de a "nagy" megbeszélést nem,elaludtam...Timike talán megérezte,

hogy baj van,nem sirt,békésen szuszogott pólyájában.

Pár nap alatt erő költözött belém,de aggodalmam egyre nőtt:papa nagyon rosszul

volt.Orvost hivtam,nem törődve József felfogásával a pénzről,éreztem,hogy szikrákat

szór a szemem,ő beszél pénzről,aki kocsmából jár-kel?! 

Az orvos egyetlen percig sem áltatott: a papának legfeljebb napjai lehetnek,de készüljek

fel,akár ma éjszaka is ....megtörténhet.

Kegyetlen dolgo volt ez.Nem tudtam mihez fogjak,mit kell tennem,mi most az én

feladatom?!

Ki mondja meg,mit csináljak?! Tanácstalanságomban magamhoz öleltem

Timikét,bevittem és megmutattam őt a nagyapjának.Reszkető ujjakkal próbálta papa

megsimitani a kicsi rebbenő kezecskéjét.Leültem ágya szélére,közelebb tartva hozzá a

babát,hogy elérje,érje el! Potyogtak a könnyeim kislányom fejecskéjére,ahogyan előre

csuklott gyönge nyakával nagyapja arcához...végre összeért az új élet és a lassan

múló...

Óvatosan végeztem tennivalóimat,folytonosan hallgatózva papa szobája felé.Kisritát

sógornőm hozta haza az ovodából,aki futtában adott egy puszit és rohant be papához,

bújt  oda borostás,beesett arcához:ők mindig együtt voltak...Édes Istenem ,mennyi

fájdalom van a lelkemben,mi fog itt történni?! Ki kellett fordulnom a szobából,el kellett

foglalnom magam,ami amúgy sem volt nehéz,remegő lélekkel,mi vár rám...tizenkilenc

éves vagyok...mi van már eddig is mögöttem...

Estefelé megüzentem Józsefnek,mit mondott azorvos,igyekezzen haza,hiszen az apja

az,aki haldoklik!Semmibe sem tudtam tartósan fogni.A gyerekekkel foglalkoztam,gyakran

be-benézve,egykét korty teával itatgatva papát.Este volt,nem halogathattam tovább:

Kisritát lefektettem,túl voltunk a babafürdetésen is.

Bementem,leültem a ziháló hang mellé,villanyt sem gyújtottam.

Timike a lelkét kiorditotta éjszaka,ha nem ringattam,szinte folyamatosan...papa

állandó figyelmet követelt,mindkettőt pelenkázni,etetni,itatni kellett.Kisrita mint egy kis

csodatévő manócska rohangált körülöttem,igyekezett segiteni,odahozni amire

szükségem volt,csititgatta kishugát,vagy éppen papához beszélt,mig oda nem jutottam

hozzá is.Mert bizony a jószágot ugyanúgy el kellett látni.A késő őszi hideg,borzongató

esővel járó széllökések,átjárta az embert,a falakat,már tüzelni kellett az új kazánban.

Alvásra szinte semmi idő nem jutott.Állandó kábulatban végeztem a dolgom,legyengülve

szédelegve.Nem csoda,hogy letepert egy erős tüdőgyulladás,égett a testem a láztól,

melyet mérni sem tudtam,úgy szaladt végig a higanyszál a negyenegy foknál.Timikét

szoptatni kellett,de annyit tudtam.,hogy lázas tejjel nem szabad...Kínomban egy lepedőt

hideg izbe mártva betekertem magam,levegőt is alig kapva a brutális eljárástól,de tűz- 

forró testemet  le kellett hűtenem,legalább,mig szoptatok...Józsefet hazatértekor kér-

tem,hivja ki az orvost,szükségem van gyógyszerre.Még ebben a félkábult állapotban is

láttam rajta az ittasságot,munka után nem haza igyekezett segiteni ellátni a családot,a

gazdaságot,hanem a kocsmába a cimborákhoz..megint.Ilynkor rendkivűl agressziv tudott

lenni,nem ismert sem istent,sem embert.Most sem hazudtolta meg önmagát: -Nincs

nekem arra kidobni való pénzem,mit gondolsz te,ingyenre jönne ki?!Majd reggelre jobban

leszel!- orditotta,és meg sem várva válaszomat,hogy szoptatni sem tudom a gyereket

igy,már hortyogott is ruhástól eldőlve.

Nem is emlékeztem rá utólag sem,hogyan telt el az az éjszaka.Timike biztosan sirt,én

biztosan felvettem,ringattam,a vizes lepedőt is alkalmazhattam,mert reggel ott láttam

a vizesvödröt is,a kidőlt víz foltjait is.Émelyegve kapaszkodtam az ágy szélén

egyensúlyozva,hogy felálljak,mikor József felkelt,káromkodva csapkodott maga körül.

-Mennyire nem lehet aludni ebben a házban,vagy az öreg krahácsol,vagy a kölyök ordít,

elegem van belőletek!-indult munkába.

Frissen szült,gyermekágyas asszony létemre,a láztól égve én is úgy éreztem,elegem

van. Reszketve a hidegrázástól,forró könnyeimet kicsi lányom törölgette le arcomról

-Anyuszika,ma nem visz senki oviba,akkor téged gyógyitalak,jó lesz?-selypitette,csöpp

arcát lázas homlokomhoz szoritva.Együtt aludtunk vissza kis időre majd -

meggyőződésem,kislányomtól kaptam hozzá erőt-kóválygó fejjel,lassan kikecmeregve az

ágyból,nagyon lelassult mozdulatokkal,de sikerült ellátnom papát,Timikét.A jószágokhoz

nem mertem kiindulni,éreztem:elvágódok még moslékosvödrök nélkül is...táncolt a

szemem előtt minden.Távolról hallottam a kopogást is,Kisrita szaladt ajtót nyitni: a

szomszéd Erzsi néni jött."Nem akar zavarni,de hallotta a jószágok visitását,mozgást meg

semmit az udvaron,gondolta baj lehet." Hát volt,ezt aztán látta is,fel is háborodott

rettenetesen.-De hogy ez a Jóska gyerek! Hát ennyire szégyentelenül él ez,csak az ital,a

kocsma?! Már beszélik a faluban,mi van nálatok,persze van, aki kárörvend! Kellett a

városinak,nyakába szakadt minden.Julis sógornőd örül tán legjobban,nem is volt itt,igaz?!

Meg se nézte a csecsemőt?!- háborgott,térült,forgott a kardos szomszédasszony.

Addig-addig,hogy ellátta a jószágokat is,összeirta mit kell bevásárolni, -majd leverem én

Jóskán,csak te ne félj,-mondta ,majd eliramodott a faluba.

Papa nagyon rosszul volt,mosni is kellett,legalább a pelenkákat...teljes csüggedés vett

rajtam erőt.Mire végképp  elkeseredtem volna,hangos beszédet hallottam,de már bent

is voltak: Marika és a körzeti oros. Erzsi néni riasztotta őket,beszámolva mi van

nálunk..

-Tüdőgyulladás a javából,-állapitotta meg az orvos.-Adok injekciót,de jövök holnap is,

mellette pedig szedni kell a tablettákat,azonnal váltsák ki a recepteket!-adta ki az ukázt.

Marika,induljon,kérem a gyógyszertárba,Teljes ágynyugalom,a szoptatáson kivül semmi

egyebet! Majd besegit a család.- Marika szaporán bólogatott az elmondottakra,de láttam

a szemén,ez bizony nehéz lesz!

Az orvos távozása után ne sokkal megérkezett Erzsi néni is,már útközben értesült min-

denről.-Ez bizony nem tréfa,hallod-e!Majd az uram beszél a Jóskával,nem viselkedhetik

igy egy ember,mikor még az öregapja is beteg nekije! Rámentek erre mindahánnyan a

kisbabával együtt,micsoda egy galád természet...-dohogta,mig pakolta szatyrot.

-Ebédet meg hozok,a kicsi lyánynak,.Rituskámnak is szüksége van főtt ételre,estére meg

aztán helyére tesszük a dolgokat-jó volt kapaszkodni a szavaiba,bizni kicsit a jobb

megoldásba,de minden érzést elnyomott saját árvaságom kegyetlenül felerősödött

valósága.

Reggelre már újból a kórteremben voltam a többiek nagy ámulatára: míg ők aludtak,

én "szültem egyet",monták.Elég volt ez az egy is...kimerülten pihentem,szándékosan

nem akarva sürgős tempóban értesiteni a családot.József ugyis jön délelőtt,akkor majd

megtudja,legfeljebb nagy lesz a meglepetés.Az is volt! Elérzekenyültem,látva,milyen

csodálattal bámulja kislányát,pedig mindig fiúra vágyott.Most válik majd igazán

apává,gondoltam.Talán megszünik az a rejtélyes légkör is,ami az utóbbi időben körül-

veszi,hiába is tagadja.Valamit eltitkol,elhallgat előlem,félek hogy semmi jót nem jelent

ez! Tekintve a szüléssel járó utórezgéseket,nagyjából jól éreztem magam,bizakodtam

az elkövetkező napokban történő hazamenetelre.József hirei csak még jobban erre a

gondolatra ösztönöztek,papát ugyanis adná már haza a kórház ,de megvárják,mig

engem kiengednek,hiszen nincs aki jelenleg ellátná.Márpedig akkor teljes átrendezést

kell csinálni otthon,papának is megfelelően kialakitani a betegágyát,és a kis Timinek

is,hiszen váratlanul,korán érkezett a kicsi lány,nem voltunk még felkészülve,előkészitve

semmivel.Tehát égett a talaj a lábam alatt,rengeteg elintézni való várt rám.Érthető,ha

hazamenetelem előtti utolsó éjszakán nem tudtam aludni sem,kimentem halkan a folyo-

sóra,hogy neszezésemmel ne zavarjam fel a többieket.Alig tettem pár lépést

elfojtott,de indulatos suttogást hallottam a kanyarból,ahol a szülőszoba is található. Úgy

rémlett,van is bent egy vajúdó asszony,beszéltek valamit a többiek.Hirtelen arra

fordultam,zaj nélkül léptem be a kanyarulatba.Elképedve,meghökkenve bámultunk egy-

másra: a főorvos úrral,aki éppen ráncigálta a véres köpenyt lefelé fiáról...a fiú,mint egy

darab fa állt,ellenkezés nélkül hagyta leszedni magáról a friss vérrel szennyezett inté-

zeti köpenyt,tétova,zavart tekintettel meredt előre,révetegen tűrte apja ráncigálását.

Hátuk mögött a nyitott ajtón át látni lehetett a szülőágyon kengyelbe rakott lábakkal

fekvő, jajgató asszonyt...hát valóban.Ez bizony nem fantáziatörténet. Sarkon fordulva

menekültem be a szobába,reggelig le sem hunyva a szememet.Korán összepakoltam,

vártam a papirjaimra,de még jobban József megjelenésére.Rettegtem attól,mi lesz,ha -

helyi szokás szerint behívat a főorvos,ilyenkor adják neki a boritékot is-  személyesen

adja át a zárójelentést.Nem hivatott.Kiküldte az iratokat.Valószinúleg ő is tartott a

személyes találkozás előre ki ne számitható alakulásától.

Kisritával óriási boldogság volt újra átölelni egymást,hosszú heteken át sirdogált utánam,

nagyon hiányozhattam neki.Vékony kis karjait alig birtam lefejteni a nyakamról...honnan

is tudta volna,édes kicsi lányom,ő mennyire hiányzott nekem!Hamar rátaláltam a

varázsszóra:"gyere,nézd meg a hugicádat!" Ámulattal,csodálattal nézte kicsi testvérét,

én pedig őt,mekkora lett,megnyúlt,egészen nagylány lett belőle. Később felfedeztem

ujfajta gesztikulációit,kifejezéseit,nagyon jót tett neki az időközben megvalósult napi

óvodai foglalkozás is.Pici testvérkéjét lelkesen csodálta,igyekezett mindenütt ott

lenni,megnézni,megkérdezni,és én be is vontam a teendőkbe,elkerülve azt,hogy mellő-

zöttnek érezhesse magát.

Timike nem volt egy jól alvó baba,hasfájós éjszakái virrasztást követeltek,a többiek

nyugalma érdekében is.Két napig sem pihenhettem a hazajövetelem után,ami szülés

után a negyedik napon volt,mikor József munkahelyére tlefonáltak akórházból:papát

hozza a mentő,legyünk otthon.

Hozták is szegénykét,csonttá aszalódva,mélyen ülő,beesett szeme könnyekkel tele

ahogy már a hordágyról nyúlt a kezem után.Papirjai szerint betegségéhezt képest

feljavult állapotban bocsátották otthonába,arról pedig egyetlen szót sem irtak,mit is

adtak neki,hogy ilyen szépen tartotta magát aznap egészen estig.Beszélt,panaszolta a

kórházi ellátást,a sok szenvedést,aggódásait,mi miattunk,hogy a baleset milyen kárt

okozhatott,...aztán :mintha elvágták volna.Másnap már zavarosan nézett,ha

megszólalt,összefüggéstelenül beszélt,harmatgyenge lett.Eddig tartott a hazabocsátó

csodaszer. A többi a család dolga....

a

Várva József látogatását,sikerült telefonon kikönyörögnöm,hogy Kisritát is hozza

magával.Tudtam.,hogy be nem engedik,de elterveztem,hogyan találkozhatok velük

a konyhai hátsó ajtónál,ami az udvarról nyilik...Azon teljesen el voltam képedve,hogy

hogyan tudok ennyit feküdni,pihenni,bármennyire is tudatosult bennem:kényszerpihenő

ez.Sajátos élete volt a szülőotthonnak.Nem kellett pár napnál több hozzá,a bentlévők

igyekeztek tájékoztatni.Egyenrangú voltam...nem úgy,mint Kisritával.Asszonynevem volt

már .Ez az ami számitott,nem az ember maga...Szánnivalóak voltak ezek az asszonyok,

és ezt már nem először érzem velük kapcsolatban,mindamellett hogy mélyen

áréreztem,-sőt saját bőrömön is megtapasztaltam már-milyen a "hagyományos" 

vidéki  asszonysors ...Beszűkült világukban, a számukra szenzációt jelentő történésekkel,

mint például a bábaasszony "titka":fiatalkorában "elcsinálta" a gyerekét,azért nincs most

neki..."Nem tudta,lelkem?Jaj,hát az úgy vót..." és ahányan elmondták,annyiféleképpen

volt.Megvolt a hely borzongani való története is,miszerint a ház helyén egy szép

gyümölcsös volt valamikor,sűrű málnabokrokjai híresek nagy szemű.zamatos

gyümölcsükről.Apácák gondozták a kertet,akik közül néhány vérbő természetű

,kiszökdösött éjjelente, és vétkezett a keritéshez osonó,málnát csenni akaró  falusi

legényekkel. De mert apácák voltak,azonmód meg is bánták bűnüket,sürü könnyzápor

közepette.Ezért van az,hogy,minden gyümölcsfa oldalán csorog a fák könnye,rászáradva

évről évre.Nem csak itt persze,hanem szerte a világon.hiszen apácák mindenütt

voltak,és legények is mindig,mióta világ a világ.Csodálatos az emberi fantázia! Most

viszont -mondják- a főorvos úr fia jár ide,mikor megengedi neki az édesapja.Felölti a

fehér köpenyt és szabadon járkál akár a szülőszobában is,végignézve a szülő nő

kínszenvedését.Még kisebb besegitéseket is megenged neki a főorvos úr,tudván

tudja,hogy a szülés kínjában lévő asszony nem látja,nem is láthatja,ki vagy mi ér

hozzá,kinek a keze "segédkezik" méhszája tágitásában...a fiatalember ugyanis "tapaszta-

latot gyűjt tanulmányaihoz,-indokolták - ha mégis észrevette valaki illetéktelen

ténykedését.Suttogva és sietve tették hozzá:semmiféle tanulmányaihoz nem szükséges

ez a tapasztalat,másfajta érdeklődés hozza őt ide...édesapja pedig attól való

félelmében,hogy máshol,másképp enged a fia perverz vágyainak és esetleg tetten

érik,engedi,hogy "helyben" élje ki magát,ugymond felügyelet alatt..Teheti,mert az apuka

olyan befolyásos a megyénél ,de még a fővárosban is,hogy bármi történne,inkább neki

hinnének,mint egy vajúdó asszony hagymázas szavainak.

Nehezen teltek a napok,de sikerült elérni két hét és néhány nap haladékot,amikor egy

éjszaka elöntött a magzatviz.Pillanatok alatt a szülőszobán voltam, a gyorsan riasztott

bábaasszony is beérkezett.-Remélem,elboldogulunk és nem kell a főorvos urat

felébresztenünk-mondta, ezzel mélyen egyetértettem,tudván.hogy a nagy park túlfelén

lakik.Hátha nem is egyedül jönne,hanem az ifjú titánnal,brrr! Pedig nagyon biztatott az

ügyeletes ápolónő:tartsam vissza még egy kicsit,félóra mulva éjfél,és részt vehetek a

sorsoláson hátha nyerek valamit...hát erre,bizony nem voltam hajlandó.Második

kislányom éjfél előtt,viszonylag sima szüléssel elkékült szájszélekkel,de harsány hanggal

érkezett! Nem volt baj,nem volt komplikáció,szép súllyal,fejletten,minden jel szerint

egészségesen jött a világra Timea.Kékes  szinű kicsi szájára azt mondták,ez a "szives"

babáknál szokott lenni,de elmúlik,ahogy nő.Úgy gondoltam.,ha hazamehetünk,és már

lehetséges lesz,első dolgom,hogy alapos vizsgálatra vigyem.

Iszonyatosan bántott szerencsétlenségünk szegény öreggel...az is,hogy Kisrita megint

egyedül maradt.Az csak később jutott eszembe,-hallgatva a mentősök rádiós

beszélgetését-hogy nagy veszélybe került a baba és én is.Sok vért veszitettem,és

nem lehet tudni,érte -e károsodás a gyereket?! Édes Istenem! Sohasem bocsátom meg

magamnak,ha valami baja lesz az ártatlan,odabent eddig biztonságban,mindent

átvészelő kisbabának.Beérve a szülőotthonba,valóságos ádáz harc folyt,hogy

visszatartsák a koraszülést,úg mondták ez a legvészelyesebb időszak, a nyolcadik

hónap,ettől még a hetedik is jobb lett volna,ha már ugy alakul.Ez viszont igy alakult,és

nekem még WC-re sem volt szabad felkelnem az ágyból.Na,most pihenhetek...tettem

magamnak szemrehányást..hogy még ettől is lelkifurdalásom legyen,ezt sem kaphatom

meg anélkül,hogy mindenkinek ne okoztam volna bajt. Papának -még igy,a tompitott

esés következtében is- combnyaktörése lett,bent tartották a kórházban.Pár nap múlva

úgy éreztem,javult az állapotom,a hasam sem fájt,egészséges rugkapálás érződött

"odanbentről " is.Kis gondolkodás után szóvá is tettem a főorvosnak,hogy talán néhány

napra akár,de haza szeretnék menni,a kislányomat látni.Hiszen a férjemmel is csak

telefonon tudtunk eddig beszélni,be sem tudott még jönni. A ház "feje" úgy meredt

rám,mint aki nem hisz a fülének,szemének.Rögtön ki is eresztettea hangját,keresetlen

szavakkal hozva tudomásomra: ebben a házban ő mondja meg,mikor ki és hova megy!

Örüljek,hogy időben beért velem a mentő,ha már felelőtlenül kockáztattam mindkettőnk

életét! Úgy csapta be a kórterem ajtaját,hogy pattogzott a  vakolat. Ennyivel még nem

isvolt vége.Kis idő múlva -még moccani sem mertem az előző rémülettől- berontott

egy bábaasszony:"hadd nézzen már meg magának,kinek köszönhető,hogy a főorvos úr

leharapja a fejét minden ártatlannak,aki az útjába kerül?!"Ki dühitette így fel?

Próbáltam én elmondani,hogy csupán haza akartam kérezkedni,de teljesen reménytelen

volt már a helyzetem: a bábaasszonytól is megkaptam a magamét,igy csak a fal felé

forditva fejemet ,mert törzsemet most meg már mozditani sem mertem,sirtam el

csöndesen magam:mindenkit magamra haragitottam...

Igen,igy utólag felelőtlenségnek tűnik,hogy megfürdettem papát.Viszont az is

felelőtlenség,ha a saját piszkában hagyom bűzölögni,viszketni napokig,mert sem a

fia,sem senki nem képes segiteni...minden a nyakamba szakadt,mindennel együtt

egyedül nekem kellett megbirkózni,nem számitott az sem,hogy terhes vagyok,az

sem,hogy kisgyerek is van a háznál...Nagyon elkeseredtem,persze,rövidesen be is

lázasodtam,erősedtek a fájdalmak.Fel kellett polcolni a lábaimat,még az ágyban sem

 nagyon mozoghattam. Minden perc,óra,nap,a baba életét,egészségét jelentette.

Marika sógornőm érkezett elsőnek hozzám,kedvesen,felpakolva benti holmikkal,amit

itt használhattam,kis gyümölccsel,de legfőképpen jó hirekkel:Kisritát ő és Erzsi néni fel-

váltva ellátják,sőt még az is lehetséges lesz,hogy bekerüljön óvodába,ami hosszabb

távon is remek lenne. József rákényszerül a gazdaság ellátására,legfeljebb korábban kel

és fekszik egy-egy órával,és délben nem nyújtózkodik  ebéd után,hanem ellátja amit kell.

Én most kényszerpihenőn vagyok,és a baba érdekében ehhez tartsam magam...

figyelmeztetett a felelősségemre. Papát is megátogatták már,neki is feküdnie kell,engem

kérdez állandóan sokat sír,ő is felelősnek érzi magát.Elgondolkozva nézett rám a

sógornőm:-Tudom,mi jár az eszedben.Csak az nem sír,és az nem érzi felelősnek

magát,aki miatt történt ez a baleset.ha ő nem mulaszt,ha csak kis érzés volna

benne,nem kerülhetett volna erre sor...de ez a ti dolgotok.Egy dolog a fontos most:

erőgyűjtés,és ágynyugalom.Nyugalom minden téren,mert mindenki,főleg Kisrita rendben

jól van,és vár haza benneteket,a kistesóval...- halkult el a hangja.

Az utolsó szavak mint simogató tenyér melengetve,úgy ringatott álomba,bevonva lel-

kemet a megnyugvás,feloldozás balzsamával.

Minden előzetes bevezetés nélkül kérdezte meg: -Mit szólnál hozzá,ha Kisritát a nevemre

venném? Az a gyerektartás ugysem olyan számottevő,és hát jön az újabb gyerek.Ne

legyenek kétféle néven,hiszen testvérek lesznek- hogy mit szólnék? Levegőhoz sem

jutottam,nemhogy szóhoz...Nem értettem,összezavarodtam:mi ez?! Miért,vajon? El

sem tudtam már képzelni,hogy ez is megtörténhetne.Sok éjszakát át gondolkozam

azon,hogy milyen csúfolkodásnak lesz kitéve Kisrita,ha iskolába kerül.A gyerekek olyan

kegyetlenek tudnak lenni,hiszen nem értik még,mekkora fájdalmat okozhatnak.És most

minen egycsapásra megoldódni látszik.Rögtön lelkifurdalásom lett,milyen is vagyok,mi

mindenfélét gondoltam már Józsefről,a töprengéseiről,a késői hazatérésekről...bár ez

utóbbit még igy sem értettem,mégha iylen csodálatos döntést hozott is,ezért miért

kell órákig sörözni a haverokkal?!

Elhessegettem magamtól,és belemerültem az óriási örömbe.József gyorsan intézkedett,

-mint kiderült el volt már inditva a hivatalos része-igy rövidesen menni kellett a

gyámügyre,ahol m ár rögzitve volt a valódi apa lemondása Kisritáról.Most viszont nekem

kellett formálisan lemondani róla azért,hogy a másik nyomtatványra újból rávezessék ,

hogy én  vagyok az édesanyja...őrült dolognak tartottam,és nagyon rosszul éreztem

magam azalatt a néhány perc alatt...!Kábulatban tettem eleget,és rövidesen már új

néven szerepelt az én kicsi lányom,apaként József lett bejegyezve.

Hihetetlen,ebben az évben mennyi minden történt velünk.Kórház,épitkezés,a régi

hosszú parasztházból L alakú épület lett,több szobával,központi fűtéssel,

fűrdőszoba,WC-vel.Nagy volt a hajtás,hordtam én is az anyagot,maltert,palát,fogyott

is az erőm.Sogorom,Antal aki kőmüvesmesterként irányitotta a munkát, sokszor le is

állitott,inkább szerzett még egy embert."szülni nem marad erőd,nem neked való ez"

komoran nézett maga elé,fejcsóválva mondta...szépen alakult az épület,belső burkolatok

sorról sorra elkészültek,sokan odajöttek,megnézték.

Erre jött a nagy öröm,Kisritának az örökbefogadása:mégiscsak lesz apja,és nem csak

papiron!Minden okom meglehetett volna a megelégedésre,szép,nagy ház,bármilyen

áldozatos munkával,erőfeszitéssel is,Kisritának apja "lett",a betakaritás

megtörtént,közeledik a szülés ideje is,bő három  hetem volt még,és aztán majd

pihenhetünk itthon a télen...

Csak szegény papa...Talán nem bírta feldolgozni,hogy szülőháza megsemmisül,napról

napra valami mássá alakul át..mindesetre csak gyengült,étvágytalan lett,beesett arca

szomorúvá tett.Időnként becsempésztem hozzá egy-egy szál cigarettát,ami ekkor már

tilos lett volna,dehát most már nemigen árthatott.

hamarabb eljött minden,mint gondoltam...Mondhatnám,hogy József trehánysága okozta

a bajt,de ez már nem segitene semmin.Ahogy közeledett a szülés ideje,ő hordta ki papát

a fűrdőbe,én lefürdettem,ő pedig visszacipelte.Csakhogy ezzel is ugy lett,mint a

borotválással.Húzta-halasztotta,szegény papa viszketett,bűzlött,hiszen pelenkás volt,

a vizelete ment csupán katéterbe,nagyon kellett az a heti egyszeri fürdetés...még kevés

is volt.De nem Józsefnek! Ő ezt is elodázta,húzódozott.Sunyi tekintettel lapitott,ha sűr-

gettem,majd kapta magát és elkarikázott a kocsmába.Igy az ágyban mosdattam meg

valahogyan,de ez nagyon nem volt az igazi és szegény vágyott is egy jó

fűrdőre.Eljutottam oda,hogy megelégeltem ezt a tessék-lássék  tisztálkodást.Megkértem

papát,kapaszkodjon a nyakamba,kimegyünk valahogyan fürdeni,milyen jó lesz,ha

rendesen ,kádban kiáztatja öreg csontjait.A kimenetelünk úgy-ahogy megtörtént,igaz,

éreztem az erőfeszitést a hasamban,derekamban.Végre megvolt egy kiadós

fürés,hajmosás.Már a kádból való kisegitésénél éreeztem,a pocakom a derekammal

együtt szakad le,vagy törik ketté,de csak folytatni kellett.Papa viszont elgyengült a jó

meleg viztől,csak kétségbeesve nézett rám,erőtlan karja hiába próbált kapaszkodni,nem

volt eredméyne.Valahogyan felnyaláboltam,húztam,vontam,mindenképpen be kellett

vonszolnom az ágyáig.Keservesen haladtunk nagyon.Beérve az első szobába,félig az

ölemben tartva a nagy hasamon,félig támogatva,papa megszédült,és engem is magával

rántva vágódott neki az öntöttvas radiátor sarkának.Rengeteg idő tud lenni egy

ezredmásodperc! Talán ennyibe telt ,mig átláttam:papának a feje széthasad ,ha oda

zuhan!Valami idétlen félfordulatra telt csak tőlem esés közben,amivel el tudtam forditani

attól az iránytól.Igy is mindketten elzuhantunk,de papa nem a radiátorra esett,hanem

rám...a hasamra.Fekve maradtunk mindketten.Hallottam Kisrita kétségbeesett

kiáltozását,sírós hangon a szomszéd néni felé. 

Rövidesen két mentő érkezett.Egyik papát vitte a megyeszékhelyen lévő kórházva,a

másik engem,ellenkező irányba a járási szülőotthonba.

Kisritát a szomszéd Erzsi néni vette magához. 

Valamai nagyon-nagyon benne volt a levegőben,vibrált körülöttünk egyre erősebben.

József lapos pillantásokat vetett rám,mióta megműtöttek,figyelt. Rövidesen élni kívánt

férji jogaival,de ürelemere intettem.Nagyot nézett,mikor előre felhívtam a figyelmét arra

is,hogy ritkázni fgjuk az együttléteket.Kérem előre,hogy gondolja meg:legyen

kiméletesebb,különben "nem állok kötélnek".Meglepte határozottságom,nyílt

szókimondásom,érezte:megváltozott valami.

Utókezelésre még vissza kellett járnom.Akkor közölték velem,hogy méhszájsebem is

van,ami nem ritka szülés után,de ezt kezeltetni kellett volna.Megkérdezte az orvos,

hogy a nemi életem nem túl "erős-e",ugyanis ez eleven seb,ami arra utal:ujból és ujból

felszakadt...lézerrel égették le,hónapokig tartott a kezelés.Ez sem volt egy

fáklyásmenet,de arra nagyon jó volt,hogy belássam:József szó szerint "asszonyállatnak"

használ engem. Kérhetem én akárhogy,nem fog az ő vehemens természete

változni,nem is akarja,hogy változzon.Hát akkor menjen el tőle a kedve,gondoltam,itt

más megoldás nincs,hacsak nem akarok állandóan kezelésekre járni! Elhatároztam,hogy

fokról fokra teszek róla,hogy ne akarjon meg sem közeliteni.Egyelőre nem mutattam a

szándékomat,pedig már akkor kellett volna.Utólag sokszor eszembe jutott ez a

késleltetett tervem...ugyanis közben terhes lettem:másodjára.Nem szerepelt ez a

vágyaimban,rá is értem volna,milliónyi gondom- bajom mellett.A bizonyosság,hogy ezzel

még jobban kiszolgáltatottá válok,elkeseritett.Amellett viszont  máris szeretettel gon-

doltam a leendő babára,aki Kisritának lesz kicsi testvérkéje...és akit azért rendes

körülmények között fogom tudni kihordani.Ez utóbbiban bizony nagyot tévedtem.

Faluhelaen az állapotos asszony annyiban különbözik a többitől,hogy nagyobb a hasa...

Erre magamnak kellett rájönöm,mivel miden maradt a régiben,ami mun kavégzést,a

terheket,kocsmázást,egyebeket illeti.Nyilván voltak kivételek,mint láttam is olyat,ahol az

asszony rokonsága,családja azon voltak,hogyan részesitsék kiméletben a várandós nőt.

Jó volt tudni,hogy legalább ha másoknál is,de ilyen is van.

Ráadásul a tavaszi időszak mindig rengeteg ujabb munkát hozott,a veteményes

inditása,a kiscsirkék,kacsák, szaporulata,és papa is egyre rosszabbul volt.Villámcsapás

erejével hatott rám,mikor, József közölte: nem véletlenül rajzolgatott,tervezgetett.

Tavasszal átakakitjuk a házat, toldunk hozzá még egy szobát,fűrdőt,nagyobb konyhát.Ő

ugyanis bizott benne,hogy lesz nekünk közös gyermekünk,mégha nem is ilyen hamar.De

gyarapodunk,és már az épitési kölcsönt is megigényelte.Hozzákezdünk,mondta és őszre

minden renden lesz,mire megszültetik a baba.Az elképzelés nagyon jó volt,szükséges

is,de vajon miből van önrész,és vajon hogy fog ez menni ennyi munka mellett,ami most

is van,én terhesen cipelem hol papát,hol a moslékos vödröket,de József csak

legyintett.Minden meg lesz oldva.Papa annyira gyenge volt már,hogy szinte  fel sem

  kelt az ágyból.Szinte visszasirtam azt az időszakot,amelyet  igy tavasztájt még 

 leginkább kukoricamorzsolással múlattunk,és papa ott ült köztünk,sokat, mesélt...

Kisrita már közel négy évesen sokat csivitelt,mindenben segiteni akart,meséket

mondatott,és utánozott aranyosan.Ősszel mandulamütétje volt,iszonyúan tudott

hiányozni! Felrémlett előttem meggyötört csöpp kis arca,rémületttül kitágult nagy

szemei,pillantásával kapaszkodott belém mikor ott kellett hagynom.Szerencsésen, baj

nélkül gyógyult,beszédkészsége is sokat javult.Jó volt tudni,hogy okosodik,hogy minden

érdekli,hiszen én már sokszor csak magammal voltam elfoglalva:a reggeli rossszullétek,

a növekvő pocakkal egyre nehezebben végzett munka,a gyakori elgyengülés,borzasztóan

hátráltattak mindenben. Papa gondozása teljes egészében rám maradt,én borotváltam

rendszeresen, ágyban mosdattam le mindennap,egyszer egy héten pedig  félig

ölben,félig botladozva jött velem hogy megfürdessem a félig kész fürdőszobában.

Magam sem tudom hogyan telt el a nyár,talán egy világos pillanatom sem volt.Elkezdő-

dött az épitkezés,kalákában dolgoztak az emberek,néha mégis kevesen voltak.Olyankor

rám is szükség volt: kőműves kalapáccsal sötétedésig puvoltam a használt téglákat,

verve le róla a habarcsmaradványokat.Két csuklóm duplájára dagadt ettől a munkától,hiszen súlya volt a nagy tégláknak,amit fél kézzel kellettt tartani,másikkal ütögetni. Ennél is rossszabb volt talán,mikor rákényszerültem,hogy a billegő pallón saroglyában hordjam az egyik munkással a maltert...ami iszonyú nehéz volt,a növekvő pocakom majd le szakadt, a hátammal,karjaimmal együtt.Féleszmélettel vittem végig

ezeket a munkákat,mellette a mindennapit, ezzel együtt Kisritát,papát,a háztartást...

Mire eljött az ősz,csontsoványra ledolgozva magamról mindent,ijesztően festettem.

Annyi előnyöm származott belőle,hogy József egyre ritkábban közeledett.Ezen az őszön

úgy alakult,hogy kevés lett a kukoricatörő emberek létszáma,igy nekem is mennem

kellett.Mit számitott az,hogy beléptem a nyolcadik hónapomba?! Semmit.A ház már

majdhogynem készen volt,leszámitva külső pucolást,mehettem ki a háztájiba sötét

hajnalban a már deresedő hidegben,a tőlem magasabbra nőtt kukoricaszárakről tördelni

a félkilós csöveket,estig.Mert a jószágnak kell a takarmány,embert meg nem fizethetünk

kell a pénz, az épitkezés felemészt mindent,mondta József.

De mást is mondott,amitől elgyendültek a térdeim.

Gyengéd érintésre ébredtem: egy orvos mérte a pulzusomat,nővérke állt mellette

lázmérővel.Forrón lüktetett bennem a láz...injekciók,majd kábán észleltem,újból a műtő.

Erőtlenűl próbáltam ellenállni,tiltakozni,mint a csapdába csalt vad,de ezúttal kellő

mennyiségű nyugtatóval,érzéstelenitővel láttak el.Félig öntudatlanul már azt

éreztem:tolnak vissza a kórterembe,mint később megtudtam,maradt még bent egy

másik,rejtőzködő ciszta is,és szövetmaradványok..

Másnapra hatott a sok lázcsillapitó,a kitisztitott,nyugvó állapotú műtéti terület kezdő-

dő regenerálódása is megindult.Még egy nap megfigyelés -mondták- és ha lázam sem

lesz,jöhetnek értem. Csendben nyeltem könnyeimet,ugyan vajon ki jönne?! József előre

úgy állt hozzá az egész betegségemhez,hogy mint kivűlálló viselkedett.-Nem szeretem

az ilyesmi női dolgot,ne tudom,miért nem vigyáztál magadra!- részéről ezzel ennyi volt.

Nem is érdeklődött a napok alatt egyszer sem utánam,telefonon sem...Nem baj, -

próbáltam nyugtaatni magam-csak be ne lázasodjak újból,le kell csillapodnom,hogy haza-

mehessek,majd egyedül...haza megyek én,akárhogy is,a kicsi lányomhoz,papához.

Az elbocsátó vizsgálattól előre viszolyogtam,már mindentől féltem,bármi legyen is az,ha

megláttam a vizsgálóasztalt,szerencsére mindent rendben találtak.A negyedik nap dél-

előttjén kisit meggyengülve,szédelegve a friss levegőtől,de megindultam a

buszpályaudvar felé.Elég volt ez a pár nap és a vele járó tortúra,hogy jobban

lefogyjak,csont és bőr voltam.Szokatlan volt a jó levegő,azután pedig az állva megtett

utazás a  mindig tömött,gázolajszagú buszon,hogy émelyegve kászálódjak le a végállo-

máson:otthon.Befordulva az utcánkba,már szinte el is felejtettem mindent:Kisrita

rövidesen a nyakamban szipogott...könnyeink összefolytak.Drága kicsi lány,sohasem

hagytam egyedül...és ő akkor arra ébredt kiságyában,hogy hiába kiabál utánam,.nem

vagyok sehol..ő otthon,én a buszon sírtam akkor,egyre távolodva tőle.

Szegény papa,törölgetve beesett szemeit,szorongatva a kezemet kevéske erejével.

dadogva mondta: -cskaahogy,lyányom,csakhogy...- többet nem tudott mondani.

Láttam rajta,ez a pár nap is sokat rontott állapotán.Biztosan a nyugtalanság,aggódás,és

Kisrita szenvedése is megviselte,de egyre rosszabb állapotba került.

József gyakorlatias oldalról kommentálta megérkezésemet:-Nahát,már azt hittem,bent

töltöd  a nyarat!Legalább főzöl valami embernek valót,Marika főztje nem nyerte el az

izlésemet- azzal elkarikázott a kocsma felé...

Az a bizonyos keménység,ami már egyszer elkapott,most többszörös erővel

jelentkezett.

Nem,József,nem fogom magam megszakitani,kórházakat járni,esténként meg neked

eleget tenni.Főzök én,persze.El is látok mindent,de csak  amit józan ésszel és erőmmel

birok.Ha nem tetszik,lehet besegiteni! A lehetetlen robotból,az éjszakai "kötelesség

teljesitésből" is elég volt.Ritkitjuk ettől kezdve,úgy ám! Monológomat határozottan

zártam le magamban,mindenre elszántan.Jó leckét adott nekem ez a kórházi "élmény"

legalább tisztán láttam,hogyan viszonyul hozzám ilyen esetben a férjem...

Csendesen mosolyogva magamban,készültem az új életformára,hirtelen számtalan célt

tűzve ki magam elé.Lelkileg kell erősnek lennem,következetesnek,különben el se

kezdjem,biztattam magam.Márpedig nagyon is el akartam kezdeni!

Kisritával jártunk a logopédiai kezelésre,htente több alkalommal is be kellett buszoznunk

szülővárosomba.Hatalmas teherként éltem meg,mindent át kellett szervezni,hiszen

emiatt sem a jószágokat,sem papár elhanyagolni nem lehetett.De még a finom,meleg

vacsorakészitést sem Józsefnek! Igy aztán mindent előrehozva,már kora hajnalban

etettem a jószágot,késő estig tartott mire mire mindennel végeztem...volt,hogy sötét

este ganajoztam ki alóluk.Józsefet nem zavarta,indult a kocsmába.El nem tudtam

képzelni,mi változtatta igy meg,egyáltalán,miből tellik neki ennyi kocsmázára.Hallottam

már azt is vissza,fizeti a haverok söreit,vég nélkül.Miből?!Közben -ha mégis otthon

maradt- rajzolgatott,új házat tervezgetett. Új házat...édes Istenem.

Boglárka kijött időnként elénk a buszhoz,velünk volt,mig kezelésre rohantunk.Rohanni

kellett,hogy a megadott idopontra odaérjünk,majd visszafelé is,hogy elcsipjük a buszt..

Próbáltam ezt a gyereknek vidámmá,játékossá tenni,a szivem szakadt belé,ahogy

gyanútlanul,ártatlanul fel-felkacagott..a rohanásban.Boglárka megszerette a

kislányomat,neki is volt egy,de már nagyobbacska.Őt jártam pesztrálni,még nem is

olyan régen.Talán innen jött az ötlete: hagyjaam a gyereket bent náluk a hátralévő

két hét kezelésre,nyilván hétvégén hazaviszem,de akkor nem kell naponta nyúzni,ezt a

tortúrát csinálni,már rossz ránk nézni,olyan kimerültnek látszottunk.

Kisritának tetszett a lehetőség,hiszen már "rég" ismerték az ő kis életében egymást,igy

hát belementem.Igaz,üres volt a ház nélküle,de kicsit én is össze tudtam szedni magam

mert valóban kezdtem érezni újból,hogy mennyire sok ez igy egyben.

Igyekeztem a gondolatot is elhessegetni magamtól,hiogy kislányomra vár még egy

nyelv-fék felvágás is,hogy könnyitse az artikulációt.Hamarosan ezen is túlestünk,nagyon

hősiesen viselte,és hamar gyógyult.

Már nem voltak illúzióim a nőgyógyászati vizsgálatokat illetően,de ez,ami msot várt

rám,-úgy éreztem - felülmúlt mindent.Éhgyomorral,(dehát amúgy sem tudtam volna

lenyelni egy falatot sem,) kellett jönnöm a laborvizsgálat miatt,amire persze több órát

kellett várakoznom.Szédelegve tartottam karomat a vérvételhez,csakhogy haladunk

már,gondoltam.Ezután kicsit felgyorsultak az események:már hívtak is a vizsgálóba.

Nincs kiszolgáltatottabb helyzet egy ilyen jellegű vizsgálatnál!  Felfeküdve a

vizsgálóasztalra,kitárulkozva és megalázónak érzett jó néhány percig tartó várakozással

még nem is sejtettem,hogy sorra fog különböző módszerrel megvizsgálni négy orvos is!

Nem értettem,a várakozás alatt miért nem dobnak legalább egy lepedőt rá az

"áldozatra",és azt sem,miért nem veszik figyelembe,hogy görcsölök és vérzek,miért

ilyenkor tartanak oktatást a medikusoknak?! Azzal együtt persze,hogy más helyzetben

ezt nagyon is meg tudom érteni,hiszen igy tanulnak,de akkor és pont velem...hiába,ilyen

az emberi természet.Azt viszont sosem fogom,hogy egymás után mennek bele a beteg

nőbe,aki fájdalmában véresre harapja a száját,ezt konzultáció követi,a nőbeteg addig is

kiteritve,vérezve fekszik,majd a következő medikus,aki -jelezve,hogy alapos diagnózist

akar felállitani- még tovább vikzsgálja "odabent" a beteget,majd megint konzultáció...

és ez igy ovább.Humanitás,empátia ez esetben egyenlő a nullával.Nem hatotta meg őket

a már zokogásba fulladt tiltakozásom,már iszonyatosan görcsöltem!

Igen,utólag,amikor már a fájdalom elmúlt beláttam,hogy nem lehet elhamarkodni a diag-

nózis felállitását,a műtéti formának eldöntését sem,ahhoz pedig szükséges volt ez a

"kínzás"... de a kivitelezése ennek,egyetlen emberi szó,biztatás nélkül...elfogadhatatlan.

Végre tudomásomra hozta a vezető orvos,hogy le fogják csapolni a bajt okozó cisztát.

Kis helyi érzéstelenitést kapok,és kérte,nagyobb önuralmat tanusitsak...csapzottan,elkin-

zottam kecmeregtem le a vizsgálóasztalról,reszkető kézzel,remegő lábbal,hányingerrel

küszködve.

Másnap reggelre kellett felkészülnöm.Teljesen magamba fordultam,nem is észleltem még

azt sem,kik a szomszédaim a kórteremben.Erővel kényszeritettem magam a

nyugalomra,nehogy még jobban belázasodjak,merthogy akkor tovább tart...tehát később

mehetek innen el,haza!

Elképzeltem,mit is csinálhatnak otthon.Kisritám,és papa kap-e mindent,amire szükségük

van? Láttam őket összebújva,ahogy szoktak,ők "szövetségesek " voltak.Nagyon

szerették egymást...igy aludtam el,ébredve egy kínkeserves reggelre.

Szerencsémre nem tudtam igazából fel sem ocsúdni,máris a kisműtőben találtam

magam.Szijaztak az ágyhoz,kellőképpen szétfeszitve,mozdulni sem birtam.

Elmondhatatlanul megalázónak éreztem ismét a közel félóráss várakozást ebben a hely-

zetben,mire bevonult beszélgetve a műtétet végző stáb. Valaóban,csak "némi" fáj-

dalomcsillapitót kaptam,mert a közel húsz centisnek látszó fecskendő rettenetes

fájdalmat okozva találta el a feszülő cisztát.Ahogy a csapolást megkezdték,olyan

őrült fájdalomhullám öntött el,mintha a beleimet húznák ki lassan,hogy tovább tartson a

fájdalom!Igazándiból nem tartott sokáig az egész,de minden pillanat éveknek tűnt.

Izzadtan,csatakosan,meggyötörten kucorodtam össze az ágyamon.Kiszáradt torokkal,

égő szemmel, szinte eszelős állapotban.Szobatársaim próbáltak faggatni,mi történt,hogy

történt,de hangot sem tudtam kiadni,mire egyiknek eszébe jutott:- adni kéne kis vizet

neki,ezeknek eszébe se jut-utalt az ápolónőre.Életemben nem esett ilyen jól az a pár

korty víz,amit meg tudtam inni.Röviden beszámoltam mi történt velem,bizony általános

megdöbbenést okoztam,bár voltak,akik vég nélkül tudták sorolni a hasonló eseteket.Már-

már szinte büszke voltam magamra,hogy kibirtam,.túl vagyok rajta és talán holnap

mehetzek is haza...hallgatva a többiek beszélgetését,lassan elaludtam.

Alhasi fájdalmaim voltak,éles,hasitó,amit nehezen viseltem,de viseltem.Valamiben biztam.,hogy biztosan elmúlik,talán felfáztam...

Egyik délelőtt papa fészkelődve kis heverőjén,krákogva megszólalt:

-Gondultam én valamit ,lyányom.Ha megtennéd nekem,nem kéne várni senkire se...

megoldhatnánk mink is- fürkészőn nézett rám.Meglepődtem,és faggatnom kellett,

hoyg végül is kiszedjem belőle:azt szeretné,ha én  borotválnám meg,hogy ne szenvedjen

pokig a várakozásban,mig József kénye-keve ráviszi,hogy -ahogy papa mondta- "meg-

nyúzza a szőrit". Életemben nem volt ekezemben borotva,hogyan is képzeli,elképedtem

 az ötlettől,mi lesz ha megvágom?Ha elvágom a nyakát?! Papa nyugtatgatott,ha ő meg

meri kockáztatni,nekem sincs félnivalóm,nosza,próbáljuk is ki! Bizony,he kezem nem

remeghettt,de a lábam annál inkább! Izgatottságom ellenére,elsőre is elég jól sikerült a

művelet,papa nagy boldogáságra.

Úgy érezte,terhére van ezzel az igényével saját fiának..szólni sem mert már neki.

Szaporodtak a bajok: József "erős"természete,d einkább visszatért durván célratörő

ölelései okozhatták egyre fokozottabban jelentkező alhasi görcseimet.Mí bírtam,tűrtem

de eljött az idő,hogy már láz is kisérte az egyéb tüneteket,számomra egyértelmúvé

vált:nőgyógyászati probléma lehet. A helyi szülész-nőgyógyász doktor -hála istennek

az idős főorvosasszonyvisszavonult már- kórházba utalt petefészek gyulladásra

gyanakodva.Rövidesen megejtették a vizsgálalot.Nem tudom,mi volt a nehezebb,

papát magára hagyni,Kisritával a karomon zsúfolt autóbuszon végigállni görcsölő

hassal,lázasan a közel negyven kilométeres távolságot...vagy maga avizsgálat,míg

kislányom odakint pityergett.Cisztát állapitottak megmelyet el kell távolitani,leszivatni

minél előbb. Annyi haladékot kaptam csak,hogy hazautazzak a gyerekkel,rendezzem el a

dolgaimat.ami a legsürgetőbb,két nappal későbbi dátumra műtéti előjegyzést kaptam.

Zsongott a melegtől,a levegőtlen járműtől amúgy is lüktető fejem:mit hogyan csináljak?!

Marika sógornőm és Erzsi néni szomszédasszonyom vállalták fel Kisritát,és papának az

ellátását.Józsi bácsi - a szomszéd- a jószágok etetését,Józsefnek ugye,dolgoznia

kellett...hiába csóválta fejét a szomszéd is:-Hát a szabadság fiam,az mire való?!-meg

sem hallotta.Itt már én is éreztem,nem csupán az otthoni kényelmetlenségek elől

menekül a férjem,mikor késő éjjel tér haza...van itt más is. Egyelőre nem tudtam

egyébre koncentrálni,mint  a napi problémára: már hajnalban indulnom kell!

Óvatosan leheltem puszit kislányom  álmában megizzadt homlokára,könnyem is

pottyant mellé.Istenem,hogy fog sírni,ha felébred és nem talál?! Igen, a beszédjét

mások nem igazán értik,és én most megfogadtam: ha ezen túl leszek,sürgetem is

a kezelést, mielőbb  javuljon az artikulációja.Szipogva indultam a buszmegállóba.

Segitséget nemigen kaptam,Marikáék át-átjöttek,az viszont csak látogatás volt.

József természetesnek vette,hogy papa ellátása,gondozása is "belefér".Persze,hogy

bele,sőt,ez volt az elsődleges,inkább a többi munkám egy részét kellett volna,hogy

átvállalja,de nem.

Egyik nap Juli esett be az ajtón,aki régesrég nem járt már nálunk.Mióta tönkretette

első karácsonyunkat,és József rajtaakapta a kutakodáson,azóta nem jött.

Nagy garral,önelégült ábrázattal nézett rám:

-Ajaj,látod-e,nem mindig minden fenékig tejfel!Most éppen feketeleves!Ez is a tied ám,

szokjad! Apám meg,jó lesz,ha nem húzza sokáig,igy,nyomorékul,csak terhére lesz

lesz mindenkinek,saját magának is,lássa-e!- ahogy jött,viharzott is ki az ajtón,mint egy

vészmadár...ekkora kegyetlenséget nem hittem volna el egyetlen lélekben.Nehezen,

de nagyjából sikerült megvigasztalni papát,de elrémülten gondoltam a jövőre,elnézve a

katétercsövet kilógni a  pizsamanadrágból...

Szokni...ahogy Juli mondta,bizony volt mit! Olyan idők következtek,jobb is volt előre azt

nem is tudni.Pedig,örömömre Boglárka is meglátogatott bennünket,amit hosszú levelezés

előzőtt meg.Nagy izgalommal néztem elébe a "vizitnek",igyekeztem megfelelően

készülni.

Szinte már dicsekedni támadt kedvem,hadd lássa csak,mi minden került az én kezem

alá,és én megfelelek ennek a feladatnak!

Amit nagyon akarunk,az általában nem úgy sikerül...most megtapasztalhattam és nem

először életemben.Persze,örültünk egymásnak,büszkén vezettem végig a kerten,a

jószágok között is,de már láttam,valami nem stimmel...Végre Boglárka

nekirugaszkodott,és kimondta:

-Te csak cseléd vagy itt,tudod?! A férjed kék köpenyben feszit,udvarolgat a

tejeslányoknak,egy automatizált kazánházban a kijelzőket ellenőrizgeti egész nap.Nyáron

hűvösben,télen melegben...míg te? Nyáron felforr az agyad  a határban,itthon is a kert-

ben,télen hordod a havat a jószágok elől,melegited a jeges moslékot,ganézod a fagyos

trágyát...erre vagy ennyire büszke?! Férjed kipihenten ,de semmiképpen nem elfáradva

ér haza,készen várja a meleg vacsora és  várja a "desszerrtet" az ágyban...te meg

már a kislányoddal sem tudsz foglalkozni,összeesel a fáradtságtól,és most még apósod

is...mint fekvőbeteg,úgy kell mindenről gondoskodnod.Kisrita beszédkészsége nem

megfelelő,te észre sem vetted,mert megszoktad.Logopédushoz kell vinned,addig

az itthoni,meg határbéli munkát végeztese el a férjed azzal aki nem gyereklány és nem 

ötven kiló!- tátva maradt a szám.Istenem,hogyhogy ennyire el voltam én vakulva?

Én tréfásnak fogtam fel,meséltem el,hogy hogyan bolonditja az asszonyokat,lányokat,de

mégsem olyan "vicces" ez!Mert,hogy igy van,ahogy Boglárkából kitört,az tagadhatatlan.

József valóban nem tesz semmi erőfeszitést a munkahelyén,este meg,hazafelé jövet

még a kocsmába is bemegy a haverokkal néhány sörre,mindennap szinte.

Én meg?!

Örülök,ha az ABC-be el tudok kerékpározni,rohanvást intézve a vásárlást is,nem jut időm

magamra sem,csak a munka.a munka.Valóban változtatni kell,gyökeresen.Kisrita

beszédje meg,hát igen...pöszén beszél,illetve nem is,selypít,vagy ilyesmi.De én

megértem...Az is igaz,láttam.,észrevettem már,mások meg nem nagyon...szomszéd

néni például,mindig visszakérdez.Nővérem búcsúzni kezdett,megigérve:utána néz

logopédusi szakrendelésnek.Minden másban megdicsért,talán vigasztalásképpen...nem

tudtam már igazán ráfigyelni,úgy mellbevert a felismerések özöne.

Papa ellátása,kényelmének biztositása nekem alapos gondot okozott,Éppen ezért

érdekesen furcsának találtam,József milyen könnyedén kezelte az új

helyzetet.Megjegyzésemre,hogy ez engem bánt,közömbös arccal világositott fel:

-Lehet,hogy itt vidéken másként fogjuk el,de akkor is igy van.Megöregedett,ekopott

ez az élet rendje- azzal jóízűet böffentve a vacsora után.ledőlt az ágyra.

Kisritát röviddesen előjegyezték szülővárosomban beszédjavitó foglalkozásra.Papát

mentő vitte két-három hetente katétercserére aközeli kisvárosba...igyekeztem

megfelelően előkésziteni,ami nem mindig sikerült jól.Például ,József egyre inkább

húzódozott az édesapja borotválásától,elhanyagolta,elodázta.Szegény öreg,kaparta

sercegő,viszkető,ősz borostáját,beesett arcán,de türelmesen várt Józsefre napokig.

 Talán a megszaporodott családi gondok,talán más miatt,de Józsf egyre később járt

haza,már minden egyedül az én nyakamba szakadt teljesen. túl a jószágok ellátásán,a

hizók leadásának megszervezése,az anyakoca búgatása,ami elég kényes és nem nőnek

való feladatnak bizonyult.A kihívott inszeminátor munkája végzése közben kaján

megjegyzéseket tett,pislogva rám,hatásvadászat ült az arcán. Annyira nyilvánvaló volt

magamra maradásom,hogy közvetlen szomszédaink,egy jóindulatú idősebb házaspár,

szóvá is tette Józsefnek is,sógornőméknek is.Marikáék próbáltak is beszélni férjemmel,aki

fogadkozott is eleinte,de ez nem sokáig tartott.Viszont egyre ittasabban került haza

éjszakába nyúlóan...durvasága már nem ismert határt.

Mire mindennel végeztem, rendszerint megérkezett József,nem is titkolva a rá váró

éjszakáról álmodozott egész nap...félre kellett fordulnom ilyenkor,ne lássa könnybe

lábadó szemeimet.Hihetetlennek tartottam,hogy ne lássa be: összeesek a fáradtságtól.

Munkahelyén álmodozhatott,mint kazánkezelő,nemigen terhelte le fizikailag magát,

erre gondolva később már szikrázó szemeimet rejtettem előle,kerülve a fél éjszakát

átszaggató veszekedését,szemrehányásait.

Nem egyedül jártam ki földet művelni:több asszony is dolgozott a szomszédos parcellák-

ban,tudtuk,melyik földcsík kinek van kimérve.Ez engem ugyan nemigen érdekelt,annál 

inkább várták "szomszédaim" az én megjelenésemet! Úgy,olyan módon lehetetlen lett

volna dolgozni,hogy az éles,hasogató asszonynyelvek ne találjanak benne kivetnivalót...

hát még a ruházatom!Nyári,júliusi kánikulában kemény fizikai erőkifejtés a kapálás.Igye-

keztem minél kevesebb és szellősebb ruhát viselni,a lenge,könnyű mozgást biztositó laza

öltözék egyben védekezés volt a hőség,az izzadás ellen a forró,hőségtől remegő

levegőben.Ez is hiba volt..ezek az asszonyok bolyhos melegitőalsóban,hosszú ingben,azon

felül műszálas "otthonkában"sok esetben gumicsizmában dolgoztak! Elképzelni sem

mertem,mi lehet a szellőzetlen,vastag ruhák alatt...Én persze,öltözékemmel újabb 

alapot adtam a kibezsélésre," a városinak nem is csoda,ha nincs szégyenérzee,hiszen

azér' is esett meg.." Nem érdekelt már engem a csipkedődésük,dehát süket sem

voltam ,ők pedig gondoskodtak róla,hogy halljam,mi a véleményük. Munka közben

elgondolkodtatott,vajon mitől lesznek ilyen gonoszak az asszonyok,a férfiak között ez

ritka...Meglepődtem,mikor rájöttem a nyilvánvaló okra: legtöbbjüknek egy szava sem

lehetett otthon az "ura" előtt. Véleménye,ha van is,ha mondani meri is,nem érdekel

senkit,afféle "asszonybeszéd"....azután kell mennie,amit az ura mond,diktál neki:

engedelmesen,Már akkor,ha el akarja kerülni a durva "kontyolást",a csattanós pofont.

Beborozott urának vágyát ki kell elégitenie,akkor is,ha másnap csak kétrét görnyedve

tudja ellátni dolgát a kíméletlen,asszonyi igényhez sokszor tudatlan,részeg aktus után.

Előfordult,hogy még büszke is volt a férj,asszonya hogyan vonszolja magát...gondolván

"jól kitett magáért"mellét kidüllesztve ránt egyet a nadrágszijon,gondolván azt is:máshol

legalább nem kereskedik az asszony,mint  ajóféle fehérnépek!" Papa eleget mesélt a

falusi életről,annak is az elmaradott,esténként borba fúló  erőszakosságról,a családfők

valóságos uralmáról.Nem csoda hát,ha bokorba gyűlve ezek a megkesereett nők úgy

kapnak valami ócsárolnivaló után,mint az idei jérce a giliszta után...fut is vele rögtön,

igy legalább megtudja a többi is,mije van neki,mekkora hirt hozott,lehet sokfelé

tépni,szaggatni...szegényes,de egyfajta kielégülés ez számukra.

Szánnivalóknak tekintettem őket,talán akaratlanul is,de rá-rámosolyogtam

valamelyikre,amitől az aztán zavartan nézett körül...idővel némelyik viszonozta is.

Kedvességgel lehet csak,éreztem,olyan sok heg foltozódott már lelkükön,a legkisebb

vissszavágott éles szó és felszakadnak az elfojtott indulatok,érzelmek,azok a sérelmek,

amiket kénytelenek naponta elviselni.Kötényükkel eltakarni,sőt,titkolni,tagadni még

önmaguk előtt is.

Papa egyre tovább heverészett reggelente,egyre lassúbb lett.Nyugtalankodni kezdtem,

nagyon figyeltem rá,de befolyásolni nem tudtam a sorsot:egy reggel arra ébredtünk,

hogy lebénult fél oldala,vizelete leállt,kórházba kellett vitetni.Kisrita keservesen sirta

végig azt a hetet,mig "papája" nem volt otthon.Magam is titokban sirdogálva,mélyen

aggódva vártam hazatértét.

Aki aztán hazajött,az nem a régi papa volt.Félig magatehetetlenül,megfehéredve a

 kórházi levegőtől,beesett arccal,mélyen ülő szemekkel meredt rám...

Minden erőmre szükség volt,hogy ne sírjaam el magam előtte.Igyekeztem nem

észrevenni elhanyagolt borostáját,pisiszagú ruházatát.Mentem,szaporán készitettem

elő a helyét,segitettem az ágyára.Hoztam a meleg vizet,mosdattam,szinte egyfolytában

beszélve hozzá,ne is legyen módja a szabadkozásra..Könnybelábadt szemét

észrevéve,láttam, ha nem tudja is mondani,de érti ő,mit miért csinálok.

Nehéz idők jöttek.Papa katétert kapott,egyre csak feküdt,szemével kisérte a mozgást

maga körül.Nehezen érthetően beszélt,de látszott azt sem szivesen teszi.Most már

őt is ugy kellett ellátnom,mintha kisgyerek lenne.Enni sem tudott önállóan,segitségre

szorult.Rengeteg időt szántam rá,nagyon szerettem őt.Csakhogy ez az idő aztán más

tennivalóm rovására ment,igy örökös hajszoltságban voltam.Esténként zúgó

fejjel,szédelegve rogytam az ágyba,Józsefet csak úgy,erőtlenül próbáltam távol tartani

magamtól...

Valóban:már mindenki tudott az esküvőmről,csak én nem...József -valószinüleg ebben

nagy szerepe volt megváltozott szexualis életünknek is-korengedményes kérelemmel

esküvőt jegyeztetett elő.Mint mondotta,ez a 16.születésnapi "ajándéka" számomra.

Édes Istenem,méghogy ajándék! Az én ajándékom a közel kétéves Kisrita,de igen..mégis

az ő érdeke kivánja,hogy ajándékként kezeljem ezt a "nagyvonalúságot":törvényesitsük

kapcsolatunkat,annak ellenére,hogy József tisztában van vele:attól,hogy az ágyban oda-

adóbb vagyok,ez nem szerelmet jelent.Mégis házasságot akar. Jó.Merész lettem ebben a

nagy köznépi-rokoni meglepetésszervező hangulatban:azt kértem,hogy akkor már

Kisritának tartsuk meg a névadói ünnepségét is.Ígéretet kaptam rá,igy aztán jobb

kedvvel tudtam nézni a világba.

Vágytam egy kis magányra,átgondolni,mi minden történik velünk,egymás után: mintha

gyorsvonaton robogna az életünk,állandóan újabb,és újabb történések,nyugalom,csen-

desség nélkül.Mennyire nem tudtam -és ez igy volt jó- hogy ez a gyorsvonat lesz még

expresszsebbességű is..

Legszűkebb családi körben polgári esküvőt tartottunk.Előre megfőztem,felterítettem.

Hazafelé sétálva a sok lesből figyelő szempár tüze égetett...az egész falu tudta:

"csak elveszi azt a megesett lyányt!" Álszent mosolyú gratuláló is akadt,akik odaléptek

hozzánk,de láttam részvéttel teli asszonyi pillantásokat is:bizony,nem mindenki ment

itt sem szerelemből férjhez!

József a testvérével,sógorával nagyon emelkedett hangulatba került,amit az üressé

váló demizsonok is igazoltak.

 Azünnepi ebéd után magunkra maradtunk, de József tovább folytatta az ü nneplést

,és én nem is hibáztattam érte. 

Belegondolva,ha a szokásoknál maradva nősül,-természetesen akkor nem engem

választva-  háromnapig tartó,valódi sátoros lagzija is lehetett volna.Zenészekkel,reggelig

tánccal ,mindennel.Hagytam,mentem én ellátni a  jószágokat,késziteni a másnapi

darakevertet,szedni a tojást,ganézni a disznókat.Hanem itt már elkapott a szívből

felszakadó igazi,keserves zokogás! Ez hát az én esküvőm,a disznóól hidlásán villázva a

gőzölgő trágyát,mig a frisssensült férjuram már  részegre ünnepli magát! Hol maradtak

a vágyaim,az álmaim,a templomi halk zene,az ünnep hangulata, a fehér fátyol? Hol a

családom, a lelkemnek kedves emberek? Hiszen egyesegyeül vagyok itt,József rokonai

voltak csak jelen,mi volt ez?!     Ünnep?! Kinek...?  Nem törődve a disznóól

deszkapalánkjának penetráns beivódott bűzével,ráborultam ,ejtve villát a

trágyába,hagyva a híg trágyalét gumi csizmámról a koca dörzsölje le,nyöszörgő sírásom

megkönnyitette lelkemet.  

Ettől a naptól megváltozott valami.Nem is kutattam,mi az,ellágyulva néztem papa

örömét,merthogy kiderült: ő találta ki az egészet,az esküvőt. Egyik, a virágok illatától

bódult este a a sámliján üldögélve vallotta meg: "tudod, lyányom érzem én a

gyengülésemet...hát ugye .az idő.Ugy gondoltam,jobb rendet hagyni a házam

körül.Megérdemled,hogy ne lyányfejjel nézzél szembe a világgal,ezzel a kis poronttyal,e." 

Mélyen meghatott,mint mindig az öreg,bölcs emberséges papa ondoskodása.Jobban,mint

József "ajándéknak" nevezett szertartása...Valóban gyengélkedett,egyre gyakrabban

kivánkozott ágyban maradni reggelente.Nagyon féltettem,mindent megtettem

érte,hiszen ő volt kezdettől fogva az egyetlen önzetlen támaszom, jóakaróm.

Délutánonként cipeltem kis,gyerekheverőjét a verandó napsütötte részéről a kellemesen

meleg,de mégis hűsebb árnyékba,féltő szeretettel figyelve még a pihenését is.

Az élet kemény tud lenni.Faluhelyen gazdálkodva nem simer részvétet,kényelmet! A ház

mögötti veteményesen kívúl volt ám háztáji föld is,azt is művelni kellett.Ez alól én sem

lehettem kivétel.Egyre több teher rakódott rám:hajnalban keltem,kerékpárral mentem a

határba.Beálltam az éppen soron következő táblába,sorba,legyen az kukorica

kapálás,fiókolás,töltés vagy éppen betörés.Míg én a határban dolgoztam,papa vigyázott

Kisritára,szemét le nem vette róla.Gondoskodott etetéséről is,amit előre

elkészitetttem számukra. Késő délután értem haza,meghatódva láttam,ott ténferegnek

már az utcai kiskapu tájékán a csöpp gyerek,és a hajlott hátú ,botra támaszkodó

öreg.

Figyelték,mikor érek már haza..messziről hallattszott a koca követelőző röfögése,a

süldők visitása,a kacsák méltatlankodó hápogókórusa...pihenésem annyi volt csak,amig a

biciklin ültem...                      

Annál nagyobb volt a meglepetésem,mikor pár nap múlva egyedül álltott be nővérem.A

többiek kint várták a kocsiban...búcsúzni jött,mondta.Szerette volna,ha nem haraggal

válunk el,ő jót akart,de úgy látja,ezt ne tudom felfogni...rövidre zártam ezt a

búcsút,erre igazán nem volt már semmi szükség .Sok évvel későb tudtam meg,egészen

más megközelitésből adta elő ezt az akcióját...hiába,érezte,mentegetnie kell magát. 

Megint magunkra maradtunk,és én nem nagyon nem si bántam.

Rövidesen tájékozttaó levél jött az ügyvédemtől,egyben idézés is a tárgyalásra. A levele

rám nézve biztató volt,bár nem mindent értettem meg,amit leirt.Tárgyalásig még volt

idő,igy József elintézte,hogy vlünk jöhessen. örültem a pártfogásának, védettnek

éreztem magunkat. Maga a tárgyalás szinte pillanatok alatt lezajlott,és a most ott

kellett lenni Tamásnak is. A bíró felolvasta az eredményt,majd az ítéletet: a gyermek

szinte kizárólagosan 98%-ban az itt megnevezett férfitől származik,ezt mindkét vizsgálat

alátámasztotta.Azért 98% mivel a törvény irja elő a bármiért bekövetkeztethető hiba-

százalékot.Igy tehát a költségeket meg kell téritenie,a gyermektartás fizetését vállalnia

kell,a gyermek anyakönyveztetése a nevére kerül.

Mondhatnám teljes győzelem,dehát én nem igy éreztem.Mindezt végig tudtam,hogyne

tudtam volna,senki más nem volt az életemben.Még ő sem igazán...Szüzességemet az

otthonvezető főorvosnő vette el...nem voltam én romlott,nem voltam én senkivel se...

Elég sokat kellett ezért szenvednem,hogy minden percére emlékezzek.Nem csak

akkor,és menetközben,hanem most is naponta...József ugyanis keudi türelmét veszteni

"frigiditásom" miatt.Nem ment a szexuális élet úgy,ahogy annak menni kellett

olna,mondta,hideg vagyok. Érezem én is,nem megy ez nekem sehogysem,sőt,előre

irtóztam már az estéktől,az elkerülhetetlentől,elérve ezzel azt,hogy József egyre

durvább lett velem.Próbáltam emlékeztetni megegyezésünkre ezzel kapcsolatban,és arra

is,hogy én nem igértem szerelmet neki,ő pedig ezt el is fogadta...Most elértünk oda,

hoyg arcomba vágta:szerelmet már nemigen vár el,de valami odaadást,vágyat ,igen!

Taktikát kell nekem alkalmazni,döbbentem rá:színlelni fogok.Hallottam én már sok

ilyesmiről,sőt papa -látva,érezve küszködésemet- már ajánlotta is.Semmilyen előzetes

tapasztalattal nem rendelkezvén,nemigen tudtam én,mit is fogok színlelni,de ezt már

mégsem akartam megkérdezni...

Következő alkalommal valahogyminden adta magát:engedelmesen simultam József

karjaiba,öleltem át,aki azt sem tudta,hova legyen zavart örömében.Erősen győzködtem

magam arról,mennyire nem tehet ez a szegény ember arról,ami bennem sebet szakít fel! Émelyeg a gyomrom az egésztől,emlékeim a síráshoz visznek közel,nem a

gyönyörhöz!

Viselkedésem alapvetően megváltoztatta életünket:József ragyogott,én megadóan

mosolyogtam rá vissza,rendeződni látszott minden.

Ez volt a kirakat.Bennem viharok kavarogtak,zavart voltam.IMmár "valódi asszonyként"

éltem mindennapjaimat,de érezte azt is,hogy valami nagyon nincsen rendben.Időközben

megtörtént Kisrita anyakönyveztetése apja nevére,sőt már a gyerektartás is

rendeződött,amikor papa és Marika sógornőm sutyorgására figyeltem fel. Nevetve

válaszoltak érdeklődésemre,kértek,legyek még egy kis türelemmel,nagy meglepetés

készül!

A kezdeti mesélgetések után hamar kiderült,miért is kellett jönnünk?!Leszakadt rám

az ég,immár sokadjára!

A barátnőnek volt már egy kislánya,de több nem lehetett,tehát...én úgyis nehéz

helyzetben vagyok...meg fiatal is...még folytathatnám az életem,mintha mi sem történt

volna...tanulni,szórakozni...ráérek még.A gyereknek meg úgysincs apja se...ott meg a

falun,ahol élünk hogy ki vagyok szolgáltatva...nem kéne ott a "parasztoknál" gürizni..

Városi lány vagyok,legyen eszem!  Őneki meg segitenék,mert már nem szülhet..Mindenki

jól jár,nővérem még a "segitő" szerepében is tetszeleghet!

Bizony nem tudom én,hogyan keveredtünk ki onnét a gyerekkel.Kisritát úgy markoltam

ki a barátnő kezeiből,hogy szegényke felsírt.Azt sem tudtam,mit hagytam ott,mit

hoztam el,nem is érdekelt.Menekülni,menekülni,innen is! Ide csaltak minket,"jót" akarva!

Főként a barátnőnek...és ezek felnőtt,"gyakorló" édesanyák.Az egyik pedig az

édestestvérem,a nővérem! Mégis,kinek néznek engem,most már zsinórban,sorban?!

Milyen kísérletek ezek,hogy megszerezzék tőlem azt a gyermeket,aki nem kellett amúgy

senkinek,.rajtam kivűl? Kezdve a doktornővel,szülés után...Én édes Istenem,ha egyszer

megtudja ez az ártatlan kisgyerek,min mentünk mi keresztül ...Ha megtudja,ha

elmondom neki,ha megérti majd.Vagy ki tudja,hogyan fogadja?! Lehet,arcomba

vágja,mit is akartam én.mire számitottam ,immmár tizenöt évesen,egyéves kicsi

lányommal?Igazolható vajon ez a sorozatos vesszőfutás,addig megy igy, mig

megrogyok?! Feladom? Nem,ezt nem.Igaza van papának,kemény is lehetek én.Az

leszek,határoztam el.Mert még nem tudtam,mi jön ezután..

Máig nem tudom ,hogyan értünk haza.Révetegen néztem magam elé,monoton hangon

mondtam el,mi történt.József dühösen járt fel-alá,papa csak csóválta fejét.Nehezen

mozogva ment ki a konyhába,meleg tejet hozott nekem.Gyengéden elvette tőlem

kislányomat,akit úgy szoritottam,és azt mondta:

-Meglátod,ebbűl a kislyánybúl még nagyon erős ember lesz! Még nem si eszmél,mégis

megy a küzdelem a feje fölött,ki a vesztét,ki őt magát akarja...sokaknak fog még

megjelenni az életében,könnyed lesz és mosolygós.De nem biztos,hogy könnyen segít

majd azon,aki mindezt kiállja érte... a büntetést is magában hordozhatja...nyitott könyv

ez,lyányom,véletlenek nincsenek-kiballagott a szobából. Roszul esett,amit mondott.Még

sosem mondott ilyesmit.Nem godoltam én,hogy hálás lehet bármiylen gyerek ezekért a

harcokért,hiszen nem ő tehet erről,de arra gondoltam,ha majd megismeri

történetét,tudni fogja,mennyire nem volt könnyű fiatal anyukájának.Akkor meg miért

mondja ezt papa?! Halványan derengeni kezdett bennem: talán,mert akkori

döntésemmel,akkori viselkedésemmel én inditottam utjára ezt a történetet,a felelős én

vagyok,és ezért sem majdani hálát,sem együttérzést el nem várhatok.Ez a felismerés

mázsás súllyal nehezedett rám.Ettől kezdve ettől szabadulni nem tudtam...

Kimerülten,korán feküdtem le.Nyugtalan éjszaka után nekiláttam a "gürizésnek".Örültem

volna,ha visszaáll minen a régi kerékvágásba,pedig tudtam,az a hangulat,az az életérzés

soha többet nem fog visszatérni.Olyan követ dobtak -saját testvérem- a lelkembe,amely

örökre felsebezte azt,ezután gyanús lesz minden,és mindenki, a hitem haldoklását érez-

tem.Bántott,hogy némi igazság olt nővérem szavaiban,ami az apaságot, a rendezetlen

helyzetet,fiatal koromat illette.Keresztelőféle is kellene már,minen labilis,mások döntése

fogja germekem jövőjét meghatározni.Való igaz.De elvenni tőlem?! És éppen Ő! Mégha a

jó szándék vezetné is? Nem.nem kell nekem senki a múltból,az úgynevezett

családomból.Bajt okoznak,védeni kell magunkat minenkitől,erre jutottam.

József jó hírrel lepett meg: ő is utazik velünk Pestre,a vizsgálatra.Mégiscsak jobb,mintha

egyedül mennénk...mondta.Örültem neki nagyon,valóban jobb.Márcsak azért is,hogy ne

képzelhesen meg nem történt dolgokat,minnt most is...hiszen fúrja a dolog,hogy én

Tamással találkozhatok.Nem szóltam erről semmit,csak örömömnek adtam hangot,jobb

kedvvel készülődtem,mintha egy jó kirándulásra mennénk.Valahol mélyen mocorgott

valami,amikor találkoztunk a vizsgálaton,a két férfi szempárbajt játszott..Viszonylag

hamar végeztünk,sétálva indultunk a buszállomásra,indulva haza.Most már csak az

eredményen múlik minden,mi lesz.Engem ez csöppet sem aggasztott,ha valaki,akkor én

biztos voltam a dolgomban!

Jó hangulatban éltük mindennapjainkat,dolgosan.Egyre bentebb szorultunk a kezdődő téli

hideg elől.Papa nehezebben volt már,több kíméletre szorult.A lelkében sokat rágódott

Juli viselkedésén,nagyon bántotta,kedélyén sokat rontott.Ezt látva, mindenki szerette

volna  a dolgot elsimitani a családban,ezért Juli kénytelen volt viszonylag normálsian

viselkedni.Nyilván nem akarta,hogy szembeforduljon vele mindenki.Lassacskán elültek az

indulatok,visszafojtva,elbújva fortyogtak csak.Szinte sajnáltam sógornőmet,végül ő,saját

maga generálta a keserűséget önmagának,de sajnos másoknak is.Időnként,egy-egy

névestén,keresztelőn összejött a család,papát úgy vittük már,nehezen járt,ilyenkor

problémamentesen lezajlottak a találkozások.Ahogy a viharos  őszi idő,úgy csendesültek

le a támadások,elterülve laposan a levegőben,de hideget,kopárságot lopott a lelkekbe.

Nem semmisültek meg,csak kivárásra játszva,mint a természet a téli dermesztő

hideget,túlélésben bízva,lapuló szándékot takargatva.

Legtöbb problémámat meg tudtam bezsélni papával.Érdekesnek találtam,hogy  az idős ,

iskolázatlan parasztember  mennyire átlátja az élet számomra bonyolult összefüggéseit.

Sőt,a tőle annyira idegen "modern" világ napi problémáit mennyire leegyszerüsitve

tudja kezelni.Bámultam éleslátását,felnéztem rá bölcsesssége,emberi tartása

miatt.Anélkül,hogy mondta volna,tudtam:soha nem élne vissza bizalmammal,senkinek

nem tárná fel gondjaimat.Nagyon sokat beszélgettünk,egész nap együtt voltunk,de

soha nem éreztem tehernek.Belegondoltam,ez már a második telünk,Kisrita elmúlt egy

éves,bizony,egy éve vagyunk itt. Elrohant ez  a nagyon nehéz,kezdő év.Sok

könnyel,akarással,rengeteg munkával,de értékes emberként,nem megtűrt személyként

éltem ezt meg.Sok-sok dolgot ismerve meg,sajátitva el,olykor keserves

tanulással,ujrakezdésekkel,de érezve,hogy ezzel csak többet tudok,több leszek.

Amit megtanultam,azt becsülettel végeztem,azt már senki nem veheti el tőlem...dehát

engem a Jósisten sosem hagyott sokáig a "jóban".Valahogy szinte hallani a közelgését

jönni fog valami,mihelyt úgy éreztem,minden rendben van...

Most a nővérem képében jött el,akihez a bátyám vitt,mikor anyám kihajitott.Ő volt az,

akinek gyereleit pesztráltam,férje bányászruháját öt-hat mosólében terhesen mostam,

kora reggel indultam a piacra,henteshez,mig nővérem "pihengetett" még

kicsit...Szivesen tettem,azért is,hogy ne megtűrtnek érezzem magam.Úgy hittem ez

egy átok rajtam,ez  az önérzetesség,bizony sokszor ennek köszönhettem problémáimat

Ő volt az is,aki hogy mentse a családi békéjét,azon volt,hogy menjek csak

vissza,ahonnan jöttem.Őt is szorították,bántották miattam,megelőztem én és

felajánlottam,hogy eljövök..nem tartóztatott.Indultam bele a vakvilágba akkor

terhesen...Érdekes,hogyan tudtam döntéseket hozni,felnőttek helyett ennyire fiatalon?

Mindegy,haragudni sosem tudtam.

Meglátogatott,amivel mérhetetlen örömöt okozott nekem,feledve minden nem ebbe a

helyzetbe illó gondolatot,érzést.Az ugyan felsejlett bennem,vajon mire

gondolhatott,amikor  utamra engedett,talán a lelkiismeret bántja most?!Pénz nélkül,nagy

pocakkal,bármi is történhetett volna velem,tehettem volna kárt is magamban,

elkeseredésemben,miben bízott?..vagy mindegy volt már,fontos,hogy csak ne legyek

már ott.Pedig mennyire igyekeztem hasznossá tenni magam.Hányszor álltam órákig

a hatósági húsbolt előtt,ott olcsóbban mérték ,szédelegve a tüző napon?Cipekedtem a

nagy pocakommal,hallgattam az utcabéli gyerekek csúfolódását,mig hazaértem? 

Otthon aléltan örültem,ha megdicsért,vittem akét kisgyerekét órákra a játszótérre,neki

migrénje volt,hadd pihenjen. Restelltem magam,mert a velem egykorúak önfeledten

játszottak a nővéreim kisgyerekei mellett,míg én...jajaj.keserű emlékek.Beértem

bármiféle étellel,fekhellyel.Be  is kellett, nem volt ágy,vackon húzhattam meg

magam.Egyetlen egyszer "vétkeztem": a szomszéd körtefájáról egy ottani rokonlánnyal

együtt elcsentünk egy szem körtét. Nagyon megkívántam!Ő nem,csak én kaptam

büntetést,hallgattam hosszú időn át,egy életre megutáltam a körtét.Az nem

számitott,hogy terhesen kívántam meg...ahogy nővérem is,mindkét terhességével

ugyancsak extrém kívánós volt.Azt elfelejtette.Villámgyorsan tudnak ilyenkor cikázni a

gondolatok! Másodpercek alatt egy egész élet átfut az ember agyán...Mindent felejtve

borultam a nyakába,örültünk egymásnak nagyon.Megtudtam,szülővárosunkban él a

barátnője,hozzá jött,ide csak beugrott,hogy megigértesse velem: bemegyek hozzájuk

Kisritával.Ott egyedül leszünk,jobban el tudunk beszélgetni,volt az indoka,amit

furcsállottam kicsit,de az öröm erősebb volt.

Józseffel megbeszéltük és én örömmel mentem,felkeresni őket,nem is gondolván arra,

én keresgélek,cipekedek a nagyvárosban,hogy helyükbe menjek...ez csak később.jutott

eszembe...Végre odaértünk,barátnője is kedvesne fogadott,rögtön Kisrita után nyúlt...én

csak pihenjek,mondta,biztosan elfáradtam,és ez igy is volt.

Arra is rá fog jönni-fűztem tovább jólesően gondolataimat-hiába ő volt a felnőtt,a

"tapasztalt" a "férfi",mégis én álltam ki a kemény próbákat,engem löktek ki

otthonról,vertek félholtra,én találtam rá a menedékre ahol meghúzúdhattunk

szülésig,senki nem segitett nekem a Jóistenen kivül.Az is én voltam,aki világra

hozta ezt a szép,okos szemű csöppséget.Én vagyok az erkölcsi győztes,mégha én

voltam a magam tizennégy évével tudatlanságomban ostoba is...keserű lesz neked ez a

felismerés,Tamás-jártak a gondolatok a fejemben,miközben a vissszaútra indultunk.

Hazatérve aprólékosan beszámoltattak mindenről,ennek készségesen eleget is tettem.

Azt sem hallgattam el,hogy találkoztunk Tamással,hiszen ez nyilvánvaló volt.Csak

msot,beszélve róla döbbentem rá,ami egész nap bújkált bennem,nem akarva

megfogalmazódni: ez a gyerek tiszta apja..nem igazán örültem ennek a felismerésnek.

Sebeket szakít fel, ha rápillantva a gyerekre,az apját is látom...gyógyulni kellenne ,nem

emlékezni.Most már viszont magam előtt sem tagadhattam tovább: én igenis szerelmes

voltam Tamásba,mégpedig fülig.Azért engedhettem oly közel magamhoz,azért ittam

minden szavát...később meg azt is amivel leitatott.Én hittem benne,biztam benne,

álmomban is őt láttam.Szerettem.Nagyon felkavart ez a felismerés,és bizony nemigen

könnyitette meg a "dolgomat" esténként Józseffel ...együtt lenni.

A következő vizsgálatig megduplázódott erővel dolgoztam,minden energiámat le akartam

vezetni,minden gondolatot ki akartam űzni a fejemből,mert tudtam:megint találkozni

fogunk...a vérvizsgálat mindhármunkat érint.

Kisrita már tyotyogott,ügyesen kapaszkodva bármibe,ami utjába került, eljutott ahova

akart.Érdekesen tette meg első lépéseit: papával napoztak a késő nyári ,őszeleji 

langyos levegőn, a veteményesben.Beszélgettünk papával,közben szedegettem fel a

még kint lévő termésmaradékot.Kisrita négykézláb mászkált egy nagy leteritett

ponyván,majd papához érve felállt.Én éppen oda indultam,de útközben ránevettem,

és biztattam: -gyere,csillagom,segits anyának-.ezzel leggugoltam.Az én kis tündérem

pedig cinkosan kuncogva elengedte papát és odatyotyogott hozzám három lépést,majd

lehuppant a földre.Pár másodpercig mindhárman némán néztünk egymásra...a pillanat

varázsa, a váratlan,meglepésszerüen érkező csoda meglepett minket,legjobban talán 

a főhőst...aki aztán elkaccantotta magát,és visszamászott a papához.Szegény öreg

hatalmas könnycseppet dörgölt le öklével a szeméből...én a szívem remegését éreztem

ebben a percben: nekem nagylányom van! Repülni tudtam volna,és semmi sem volt

nehéz,mindent vállalni,küzdeni,harcolni az érdekeiért,dörömbölt bennem újból  az anyai

felismerés .

Kettő helyett dolgoztam a magam ötvenegy kilójával,de igyekezni is kellett.Szelesre,

hűvösre fordult az idő,valódi késő őszi borzongató záporokkal.A téli tárolásra váró ter-

ményket biztonságba kell  helyezni,jószágok téli szállását előkésziteni,hajaj,volt munka

bőven.Hálistennek égett kezem, alatt az elvégeznivaló,igy levezetendő a szorongásaimat

is ,minden a megfelelő helyre,biztonságos tárolásra került,a jószágok helyének kialakitása

segitséget igényelt,de azzal is idejében készen lettünk.

Marika sógornőm gyakran nézett át,segitett is jó tanácsokkal,elbeszélgetett

papával,játszott Kisritával.Ilyenkor mindig faggatott,érdeklődött,az "előző"

életemről,melyről pedig nem szivesen beszéltem.Megértettem én a kiváncsiságát,nem

csupán énfelőlem,hanem a falusi lány városi életet alig ismerő érdeklődését is,igy aztán

meséltem neki,ami eszembe jutott.Magamról minél kevesebbet,nem voltam büszke

sem a családomra,sem a gyerekkoromban elszenvedett szörnyűségekre.Talán ezért is

ütütt szíven,amit nevetve  megjegyzett egy alkalommal:-Hallod-e ,miből lesz a

cserebogár!Milyen szépen kigömbölyödtél,összeszedted magad.Nem csodálom,hogy

Jóska mindenkitől távol tart,ezek a hatalmas szemek,szépen ivelő szemöldök,pici

száj,hosszú,szép hullámos hajad,megszépültél,de igazán! Érthető is,hiszen most kezdesz

igazán nővé érni.Beelőzted önmagad,tudod-e?!- jólelküen nézegetett,mulatva

zavaromon.Valóban zavarba jöttem,mert hát persze,én si észrevettem magamat: a

normális táplálkozás,a jó levegő,mégha sok is a munka,nem is volt baj,mert

izmos,nyúlánk lettem,a nyugodt légkör...a sok verés,hányódtatás ,éhezés után kivirá-

goztam...Kisrita szinte jót tett velem.Hirtelen eszembe jutottak azok a férfipillantások,a-

hogy msotanában végigsiklottak rajtam,és hát a falusi fiatalasszonyok...irigykedve

 összesúgva, amerre elmentem.Önámitás lett volna,ha nem vallom be legalább

magamnak,hogy tudom minek szól.Na és,József szikrázó szemei...olykor csak mosolyog-

tam rajta.

Örültem és megbecsültem a meglévő helyzetünket,túl sokat szenvedtünk el ahhoz,

hogy könnylemüen vegyek bármit is.Talán éppen a biztonság megőrzése is hajtott

akkor,amikor két ember helyett is dolgoztam,jókedvűen,nem kényszerből.

Megelégedvenéztem szét a jószágudvaron,ahol a jócskán megszaporodott csirke,

kacsaállomány, a szapora nyuszik, a nehézkesen mozgó hizók látványa megnyugvást

igért a közelgő téli hónapok  túlélésére.Tüzelőnk már a helyén,zöldségféle mind-mind

elrakva,édes Istenem,de jó volt tudni:nem fogunk se éhezni,se fázni! Annyiszor volt már

részem a nélkülönözésben,hogy rettegtem tőle.Rettegtem,nehogy kislányomat valami

hasonló érje.Bármire képes lettem volna,bármilyen munkát elvállaltam volna,hogy a

senyvedést elkerüljük.Ezért dolgoztam akkora erővel egész évben,hogy papa sokszor

csak csóválta ősz fejét...mi van ebben a lyányban,hogy így kell kitörnie...motyogta..

Másnap " szükségét "éreztem,hogy boltba menjek,pótolni kell,ami elfogyott...

Már nem is csodálkoztam -számitottam rá?-  amikor megállitottak,érdeklődve a

betakaritásról,Ez a nagy esemény,most a legtöbb háznál aktuális volt.Most pedig ürügy

a kérdezősködésre,beszélgetésre..de nem bántam.Készségesen beszélgettem,én is

érdeklődtem,kisimult lélekkel érkeztem haza.Papa mosolygott a bajusza alatt,úgy kér-

dezte:

-Aztán találkoztál arrrafel valakivel ,lyányom? Merthogy piacosnap is van ma...meg hát

kiváncsiak az emberek...-Nevettem rá,úgy nyugtattam meg jólelű,öreg pártfogómat.

Bizony találkoztam,és jólesett az érdeklődés...Értettük egymást.

Alapvetően változott a családban elfoglalt helyem.Józseffel nyíltan tudtam már beszélni

sőt,megbeszélni amit kellett.Kifejtettem saját véleményemet is.Ösztönösen éreztem,ha

igazam volt,és akkor nem engedtem belőle,márpedig ez meglepő volt József számára.

Észre kellett hogy vegye:nekem is van önálló gondolatom,véleményem,sőt akaratom...

Edzett engem a sok munka,a megaláztatások sorozata,de az eredményeit is láttam:

a veteményes, ajószágállomány önmagáért bezsélt.Gondozott,ápolt volt minden,látszott

hogy nem kényszerből,hanem őszinte gondoskodással van ellátva a gazdaság.Aki

megfordult a portán,mindenki dicsérte a látottakat,ennek híre is ment a

faluban.Természetes,mindez Józsfet sem kerülte el,igy hát egyenranguként kezdett

kezelni,büszke volt rám.

Egyvalami azonban  nem stimmelt.Sajnos,éreztem, ez már soha nem si fog,és ennek

még nagy ára lesz.Az a sokat emlegett szerelem nem akart felgyulladni bennem...gyaní-

tottam én,meghalt az már megszületése előtt. 

Megérkezett a behívó az orvosi vizsgálatra.Alig három napunk maradt indulásig,elég

későn postázták,igy József semmiképpen nem tudott velünk jönni munkahelyéről.

Egyedül,Kisritával kellett mennünk,utaznunk.Nyomott hangulatban telt el a pár nap,aludni

sem tudtam az idegességtől.Féltem az egész tortúrától,de már mégis alig vártam,hogy

túllegyünk rajta.

Odaérve az épülettömbök között észrevettem Tamást.Ide bizony nem tudta elküldeni

maga helyett jogi képviselőjét,magának kellett jönnie.  Erre eddig nem is

gondoltam,annyira elfoglaltak saját problémáim.Hamarosan behivtak bennünket,éppen

csakhogy köszöntünk egymásnak.Szimpatikus orvos tájékoztatott a vizsgálat

menetéről,előre jelezve:hosszadalmas lesz,ezért kislányommal bennünket vesz

előre,Tamást kiküldte.

Igazat mondott.Nemhogy hosszadalmas,de irtózatosan aprólékos is volt az antropológiai

vizsgálat,szó szerint kisujjunktól a fejünk búbjáig mindent megmért,megvizsgált és

rögzitette is a tapasztaltakat.Hálás voltam csöpp kislányomnak,hogy hősiesen tűrte az

egészet. Holtfáradtan támolyogtam ki a gyerekkel,a folyosói padon készültem is,hogy

rögtön tisztába tegyem,mikor Tamás odalépett hozzánk:

-Ne neheztelj rám,de hát már te is tudod,általában kicsit több kell egy gyerekhez,mint

ami köztünk történt- halkan mondta,mint aki maga is restelli.

-Igen-válaszoltam- általában.De úgy látszik,ez az a kivétel,ami erősiti a szabályt..elég

volt ennyi is,hiszen igazán közel jártál hozzám akkor,hogy ez így sikerüljön! -

felegyenesedve büszkén néztem a szemébe,érezve igazam súlyát.

-Lehetséges...-dadogósan mondta-de majd eldől a biróságon,mi lesz az eredmény!-

szedte össsze magát,és indult a vizssgáló felé.

Mosolyogtam magamban:ez az ember most ijedt meg,azért emelte fel a hangját.Most

fogta fel,hogy bizony elég volt ennyi is "a gyerekhez" ! Rá kell döbbenie,hogyha mégoly

furcsa módon történt is velünk,a felelősséget neki is vállalnia kell.Márpedig ő csúnyán

magamra hagyott,pedig több mint  tíz évvel -Józseffel nagyjából egyidősen - volt

öregebbnálam. A gyereklánynál...