Hiába bújtunk össze a gyerekekkel,reggelre kicsit átfázva ébredtünk.Amúgy is őszi

idő volt,de a szuterénben kifejezetten hűvös éjszakát töltöttünk. Jókedvünket,fel-

szabadultságunkat ez sem befolyásolta! Hamar felderitettük a környéket,a sarki kis-

boltban szinte minden kapható volt,bevásároltunk. Reggeli után vettünk alaposan szem-

ügyre,hogy hol is vagyunk.Az udvaros házban kiváncsian figyeltek fel ránk a szomszédok,

igy a bemutatkozást is megejtettük. Vegyes volt a fogadtatás,aminek oka lehetett,

hogy eddig kisgyerek nem lakott a házban,talán a zajongástól tartottak.Később ez is

rendeződött,hiszen az én két kislányom rendhez volt szoktatva,büszke voltam a

viselkedésükre.Borzasztó nagytakaritást kellett rendezni a régóta magára hagyott

lakásban,ez egész napunkat igénybevette.

Estefelé -kis pihenés után- elindultunk egy nagyobb "kört" tenni,felderiteni óvodát,

iskolát,munkalehetőséget.Élvezték a gyerekek a városi zsongást,a sok embert,kira-

katokat,és főképpen azt,hogy igazán gyorsan,a lakáshoz közel láttunk egy nagyon

szimpatikus óvodát,igaz,csak keritésen keresztül. Kiderült,az iskola sincs messze,

akár egyedül is tud Kisrita közlekedni egy idő után.Maradt a nagyon is fontos:

munkahely. Elhatároztam,a másnapot arra szánom,beigérve a gyerekeknek,veszünk

valami finomat,és megyünk haza.Haza! mennyire másképpen csengett ez,félelem,

gyomorszoritó  feszültség nélkül kimondani! Az őrangyalom most is velem volt:

Az édességbolt mellett hatalmas épület ,többemeletes,csupa-csipa vakitó ablakkal,

és a portán....kiírva: gépírónőt azonnal felveszünk. Földbegyökerezett lábbal mered-

tem a táblára..Kisrita már silabizálta is ki : géépírrró...leguggoltam,átöleltem őket,

és mutattam: "gyerekek,a Jóisten vezérelt minket erre! Anyának is van munkahelye,

nektek iskola,óvoda,mindez ötszáz méteren belül a lakásunktól!Mert ez az állás az enyém

lesz!"A kislányok jókedvűen viháncoltak,táncikálva jöttek mellettem ,arcunkon a bol-

dogság ragyogott.Megbámultak bennünket a járókelők...

Otthon rendbeszedtem a gyerekek holmiját,csak az enyémmel volt gond: magamnak

nagyon keveset tudtam hozni,de szerencsére akadt olyan,amiben elmehettem állás-

jelentkezésre.Egész este ez foglalkoztatott,szinte folyamatosan mondtam a gyerekek-

nek,mig én reggel oda leszek,orrukat se dugják ki,sietek nagyon,de ezen múlik a jö-

vőnk!

Nem is volt semmi baj. Kedves,idősödő férfi fogadott,mint leendő főnököm,először

szakmai tudásomra volt kiváncsi,csak aztán a személyes beszélgetésre. Meglepetés-

ként ért,amikor megláttam ,milyen gépen is kell bizonyitanom:mert az bizony villany-

irógép volt.Olyan,amilyenen sohasem dolgoztam! Látszólag magabiztosan ültem le

elé,főnököm önkéntelen mozdulattal kapcsolta be -szerencsére!- és elkezdett dik-

tálni.Én pedig,aki a mechanikus,nagykocsis  Optimum  géphez voltam szokva,melyet

erőteljesen kell ütni,"belecsaptam" a billentyűzetbe! És elszabadult a pokol...a gép 

meglódult,nekicsapódva az iratszekrény oldalának,annak tetejéről a kemény irattar-

tók főnököm fejét,vállát eltalálva zuhantak le másodperc alatt. Megsemmisültem.

Főnököm megroggyanva ugyan,de szigorú arckifejezést öltve magára,szemügyre

vett:

-Mondja,megbizásból akart eltenni láb alól,vagy nem használt még villanygépet?!-

-Jaj,dehogy...elnézést kérek.Valóban nem használtam még,nálunk nem ilyen volt,

azt nagyon kellett ütni...de én gyorsasági versenyt is nyertem ám- váltottam át,

látva,hogy mosoly bújkál a szája szögletében...

-Ezt el is hiszem. Ilyen gyorsan még senki nem vert fejbe,többször egymás után...

nevette el magát.Na,nézzük mégegyszer,de ne vaditsa meg nekem a masinát!-

Most már nem volt semmi baj,óvatosan nyúltam a billentyűkhöz. Leültünk beszélget-

ni,személyes dolgaimról faggatott.Elmondtam ,amit el lehetett,válófélben vagyok

menekülök a brutális férjemtől,kell az állás,ezenkivül még óvodát,iskolát is intéznem

kell,de munkahely nélkül...nem megy. Ámulva hallgattam megnyugtatását,mert a

cégnek saját óvodája volt,és éppen az,amelyet néztünk! Igy Timike is egyenesbe

került,mert Főnököm közölte: megfelelek az állásra,leszól a munkaügyre,menjek 

le,intézzem a papirokat,aláirásokat.Hétfővel kezdek,addig van három nap,mehetek

iskolát,napközit intézni,ugyanis 8-16-ig tart a munkaidőm.Tervezők műszaki leirása-

it kell főképpen gépelnem,nagyon nagy odafigyeléssel,minden adat létfontosságú.

Madarat lehetett volna fogatni velem! Mindent megigértem,repültem le a munkaügyre,

csak akkor jutott eszembe,vajon mennyi lesz a fizetésem? Jaj,nehogy azzal legyen

baj! Azzal sem volt...átlagos munkabért kaptam,amit két kisgyereket eltartva szigo-

rú beosztással kellett kezelnem.Reményem a jövőben volt,amikor majd gyermek-

tartást,és családi pótlékot is kapunk.Most azonban ezzel is boldog voltam,teljesen

lefoglalta minden gondolatomat,igy nem csoda,hogy József egyáltalán nem jutott

eszembe! Siettem haza a gyerekekhez,  a jó hírrel,tele tervekkel,amikor a lejárat-

hoz érve anyám hangját hallottam meg:

-Ne idegesitsetek fel,hát megismeritek apátok hangját,nyissátok ki azt az ajtót!-

kiabálta.

Igen.Megláttam mellette Józsefet,álltak az ajtónk előtt...és az én két kis okos

gyerekem szót fogadott: nem engedtek be senkit,még őket sem! Még a szivverésem

is kihagyott: mi lesz most,mit akar,és vele anyám?!