Valóban új életünk lett,minden értelemben.Az ugynevezett gondnoki állás ren-

geteg munkával járt. A hatalmas,korszerű,vadonatúj épülete teljes takaritása,

napi szinten biztositva a müködtetését majdhogynem huszonórás elfoglaltságot

jelentett.Több társadalmi,civil és iskolai rendezvény,napi gyakorisággal szakkörök

müködésével együtt járó tennivalókkal,egyben portási,udvari és felsorolni sem lehet,

mi minden státuszt be kellett töltenünk.Mindemellett  gyakran érkeztek a fővárosból

kihelyezett értekezletek megtartására,ilyenkor fokozottan figyelni kellett a biztonságra,

sőt,ellátásra,minden erőnket kivette.Benne volt ebben a megfelelni akarás,foggal-körömmel,

csakhogy megmaradhassunk  új helyünkön.Nagy havazások idején gyakorlatilag egész

éjjel havat takaritottunk,a hatalmas parkolót tisztán kellett tartani.Norbinak sem volt más

választása: itt bizony nap mint nap helyt kellett állni! Nekem még ott voltak a gyerekek,a

háztartás,nagyon kemény időszakot éltünk meg. Fizetésünk csekély volt a rengeteg munkához

képest,ugyanis a lakáshasználatot leszámitották belőle,rezsivel együtt. Érthető,hogy Norbi lecsapott

az első kinálkozó alkalomra,hogy ebből szabadulhasson: tanfolyamra ment,gépkocsi-oktatónak.

Bármerről néztem is,ha elvégzi a tanfolyamot, több lesz a keresete,viszont én belefulladok egyedül

a kettőnket is próbára tévő munkatengerbe.Dehát a pénzre nagyon szükségünk volt öten csak nagyon

szűkösen tudtunk megélni a gondnoki fizetésből.Bevállaltuk,elvégezte.Én a nagyobb gyerekek segitsé-

gével láttam el az összes munkát,Norbi pedig oktatott.

Ezidőtájt kaptunk egy kitűnőnek mutatkozó ajánlatot: eltartási szerződés képében.Családi,kertes ház

lenne az otthonunk,Norbi oktathatna,én gondoskodnék az idős néniről,és a gyerekek is szabadabban,

egészségesebben élhetnék az életüket kertes ingatlanon,mint itt egy hatalmas épületbe szoritva. 

Nagyon-nagyon csábitó volt.Norbival ekkora nagyjából rendeződött az egymáshoz való bizalmi viszo-

nyunk,úgy tűnt a házasságunk mégis működik. Addig gondolkodtunk rajta,mig elhatározásra juttottunk:

menjek el,nézzem meg,és meglátjuk. Hatalmas,de kissé lepusztult családi házban idős,fekvő beteg néni

fogadott.Sokáig beszélgettünk,mindenről kikérdezett,elmondta az igényeit is,-elég hosszan sorolta,mi

minden az,amit elvár- végül  kijelentette: ragaszkodik hozzá,hogy oda is költözzünk,csak igy hajlandó a

szerződéskötésre. Ez komoly feltétel volt,hiszen Norbit kötötte az oktatás miatti  maradás,azt az intézmény

müködtette,szerződéssel rendelkeztek. A főnökséggel nagy nehezen közös nevezőre tudtunk jutni:

engem elengednek, de Norbi marad, legfeljebb helyettem vesznek fel takaritót,mig a szerződés le nem jár.

Felgyorsultak az események: a nénivel a legapróbb részletekig átbeszéltünk mindent:melyik szobákat hasz-

náljuk,a gyerekeknek mit lehet,mit nem,mi a napirendje,étkezési szokásai,igényei,ápolási,gondozási el-

várásai ,mihez járul hozzá anyagilag,stb.stb. Végül már csak az ügyvéd előtti szerződéskötés maradt.

Természetesen a legaprólékosabb kitételt is belevettük:bizony kötelezettségből volt elég. A ház állagának

megőrzéséről,a néni teljes ellátásáról,igényeiről.Cserébe viszont elhunyta után mienk lesz az ingatlan.

"És nem a lányáé:?" kérdezett rá a helyi ügyvéd,aki ismerte a néni családját. Nagyot néztem: hát van

lánya?! Ezt nem emlitette...Igen,mondta a néni,de hosszú ideje haragos viszonyban vannak,férje halála

után kifizette a lányát,aki azóta sem néz felé sem,magára hagyta,igy semmi keresni valója nincs már

itt. Rossz érzésem volt,de legyűrtem....megkötöttük a szerződést.

A néni siettette az odaköltözésünket,mint mondta,annyira várta már,hogy ne legyen egyedül.

Beköltözésünk után lassacskán kialakultak az új életünkkel való feltételek,szembe kellett  nézni a meg-

lévő körülményekkel. A gyerekek egyetlen ,de hatalmas szobában laktak,használhatták a nagy nappalit

zárt,üvegezett verandát is,nekünk külön hálószobánk volt. Főzni,tárolni a szuterénben lehetett,és kellett is.

Ott volt a nagy kert,iszonyúan elgazosodva,láttam,komoly munka lesz helyrehozni,de nem bántam: a gyerekek

jó levegőn,kertben lehetnek! "körforgalmú" volt a ház,a kész ebédet fel kellett hozni az ebédlőbe,bármerről kör-

be lehetett menni fűrdőszobába,mellékhelyiségbe,volt élettér.

És voltak igények a néni részéről,mégpedig az idő haladtával egyre keményebbek !

Most is a tettek mezejére lépett...újabb örömhirrel állitott be,ami fenekestől forditotta fel életünket.

A közeli kisváros egyik intézményénél keresett nekünk amolyan gondnoki munkalehetőséget,

ami lakással együtt járt. Madarat lehetett volna fogatni velem! Kiszabadulunk végre ebből a vi-

lágtól elzárt pocsolyafészekből! Igaz,ennek komoly ára volt: a házat csak a vételár töredékéért

tudtuk,még úgy is nehezen értékesiteni.Ez komoly érvágás volt nekünk.Ennek ellenére az a tudat,

hogy a gyerekek normális,civilizált környezetben járnak óvodába,iskolába,és végre mi magunk is

rendelkezünk rendes lakással,munkahellyel...megérte még a veszteséget is.

Ősszel költöztünk be,ezt a telet már szép,világos, korszerű fűtéssel ellátott lakásban töltöttük.Viszonylag

hamar beilleszkedtünk,a gyerekeknek ment a legkönnyebben.

Kezdtem megfeledkezni arról,hogy ha jó jön,azt biztos,hogy követi valami rossz is.Most is igy tör-

tént.Kisrita bizony nem felelt meg az addig annyira áhitott művészeti iskolájának...a magatartással és

bizony a tanulmányi eredményekkel támadtak súlyos gondok. Olyannyira,hogy tovább folytatni,még

próbálkozni sem volt már érdemes,mire mindezzel szembesültünk. Nem volt más ésszerű megoldás,

ki kellett venni az iskolából és ezzel vége is lett igéretesnek mutatkozó pályafutásának.

Szívfacsaró volt rágondolni,mennyi áldozatba került ,már csak az is,mig egyáltalán eljutott a felvéte-

liig.Magántanára elég komoly összegért foglalkozott vele,de nem bántuk,hiszen mint szakember közölte,

a gyerek őstehetség. Három gyerek mellett komoly anyagi áldozatokat kellett hozni.Ráadásul Norbi ab-

ban az időben hol keresett pénzt,hol nem.Munkahelyemen minden pluszmunka lehetőséget elvállaltam,

hogy eltartsam a családot.Nagyon kemény időszakok voltak,de lelkesitett a tudat,hogy Kisrita viszi majd

valamire.Olyasmit csinálhat,ami a hobbija,kedvtelése,és ez lesz a megélhetése is,ami ritkán adódik

egyszerre.

Amikor felvették a tizszeres túljelentkezők közül néhányukat,és ő is benne volt,a világon mindent vállaltam

volna,hogy biztositani tudjam a továbbtanulását. Kollégiumi elhelyezés,felszerelések,zsebpénz,az utazások...

nagyon sokba került. Most aztán szembe kellett nézni a ténnyel: mindezt semmiért. Ahogy elkerült otthonról,

ahol megszabott idejü volt az életrendje,ha elment valahova,időre kellett hazajönnie,elég szigorúan fogtuk,

mindez ködbe veszett.Hamar rátaláltak egymásra olyan "vagány" társasággal,szép lassan elhanyagolt ér-

tük mindent,ki-kimaradozott,rontotta a jegyeit,és már javitani sem tudott rajtuk.Vége lett... 

Norbi úgy nézett ránk,főleg persze rám,mintha az anyját öltem volna meg.Nekem pedig

ráadásul fogalmam nem volt,hogy miért? Dúlt-fúlt,ami utjába került,átgázolt rajta.Ha

kérdeztem,még csak nem is válaszolt...ha mégis,hát,azt nem köszöntem meg. A gyerekek

meghúzták magukat,szegénykéim,volt már tapasztalatuk. Ebbe a hangulatba érkezett meg

egy délelőtt Attila,aki rögtön átlátta a helyzetet.Nem udvariaskodott,nem kerülgette a dolgot,

tényként közölte,hogy 48 órán belül  fel kell vennie a munkát Norbinak.Ennyi idő áll rendelkezésre

a szükséges elintéznivalókra. Munkahelye a közeli Balaton melletti kisvárosban,őrségi szolgálatban

lesz.Én tátott szájjal,Norbi konokul összezárt szájjal  hallgattuk.Ellenvetés nem volt...nem is lehetett,

emlékeztettem magam az előző látogatásra.

Kimentem az udvarra,mert belül ujjongtam az örömtől: végre munkája lesz,megszűnik a több hónapja

tartó heverészés,nonstop tévézés,cb-rádiózás.Végre lesz bevétel,mert már a napi létfenntartásunk

volt veszélyben.Csakhogy Norbi ezt egyszerüen nem vette tudomásul,valami különös maga teremtette

világban élt.Egyetlen  házkörüli munkában sem vett részt,kivonta magát mindenből,elhanyagolta a külse-

jét,állandósult a passziv,vagy időnként agressziv magatartása a gyerekekkel és mindenkivel szemben.

Ennek lesz most vége,gondoltam örömmel,visszazökken a régi kerékvágásba,emberek között lesz,leráz-

za magáról ezt a közömbösséget,csuda boldog voltam!

Az első napokban szót nem lehetett kihúzni belőle,hogy milyen a munkahely,hogy érzi magát,bezárkózott.

Viselkedése egy durcás kisgyereké volt,akit olyasmire kényszeritenek,amit nem szeret...aztán lassan oldód-

ni kezdett.Talán még tetszett is neki a feladat,amit el kellett látnia,bár a felette utasitásait személye elleni

sértésnek vette.Néhány hét múlva barátságokat kötött,otthon is normalizálódott a viselkedése,hálát adtam

Attilának,aki élettapasztalatával azonmód felismerte a helyzetünket annak idején.Szakmája,hivatása folytán

ellentmondást nem tűrően "vette kezelésbe" Norbit,mint kiderült a polgármesteri hivatal munaktársa tájéko-

tatta elég részletesen  nehéz helyzetünkről.

Norbi tehát szolgálatba járt,otthon  pedig leginkább alvással töltötte az idejét,de ez érthető is volt.Az viszont

már napi keserűségeket okozott,hogy a falu lakosságának háromszorosát tette ki a beköltöztetett roma

családok száma,akik teljes erőből kezdték uralni a főleg idős emberekből álló kis település életét.Napirenden

volt a lopás,a fenyegetés, a sőt,támadások is,betörések  is. Úgy tűnt,a rendszeresen megjelenő körzeti meg-

bizott intézkedései ellenére is,hogy ellehetetlenül az életünk.Nő egyedül már a kisboltba nem mert elmenni,gyerek

főleg nem, de számtalan esetben a szemünk láttára surrantak be az udvarra,amit előbb láttak meg,azt kapták fel és

vitték.Aki megpróbálta üldözőbe venni,pillanatok alatt 10-15 "rokonnal" találta szembe magát,akik fenyegetően

állták el az útját...Attilának nem kellett sokat beszélni erről,saját szemével is látta,időnkénti látogatásai alkalmával.

Kemény férfi volt,nem sokat beszélt ,főleg nem igért semmit előre,viszont cselekedett.

Csakhogy... a külvilág viszont tudomást vett Norbiról.A barátságos szomszédok,

Ilonka néni és János bácsi kezdettől fogva furcsán méregették Norbit.Tapasztalt,

öreg,bölcs szemükkel látták ők: nemigen idevaló ez az ember.Mivel sok mindenben

tapasztalatlanok voltunk,sokszor és szivesen jöttek,tanácsot adtak,segitettek.Igy hát

akaratlanul is látták, -bár eleinte próbáltam titkolni- hogy Norbi egy szalmaszálat nem

tesz keresztbe.Bármikor jöttek,ő odabentről az orrát se dugta ki,köszönni sem,engem

viszont mindig kit találtak,az állatoknál,a melléképületben daráltam a mosléknakvalót,

trágyáztam,vagy éppen hasogattam a fát,hogy tüzelni tudjunk...hamar kialakult a vé-

leméynük.Bámulatos tapintattal hallgattak róla,de a rosszaló fejcsóválást észre kellett

hogy vegyem.János bácsi próbálta bevonni egy kis pénzkeresetbe, a fia általi vállalko-

sa miatt akadt volna asztalosmunka.egyszerű gyalulás,ilyesmi. Norbi határozottan

visszautasitotta,és még egyéb hasonló ajánlatot is.Egy idő után teljesen világos volt

előttük,hogy felesleges bármit ajánlani ,aminek a neve : munka.

Szégyelltem,mentegettem is,amivel persze,semmit sem tudtam sem elérni,sem változ-

tatni.

Eljött a tavasz. Ezzel együtt annak is az ideje,hogy teljesen felőrlődjek a kilátástalan-

ságban.Átbuszoztam a szomszédos nagyközségbe,és a tanácsházán érdeklődtem munka

után.Csodálkoztak,kérdezték,-mint afféle falusi emberek,akiknek ez természetes-

hogyhogy,hát nem  tartok otthon jószágot,nincs kert,vagy az nem elég nekem  ?

Olyan keveset keres a férjem? Elmondtam,hogy ő nem dolgozik...Hát?! Hát...otthon van.

Na jó,majd körülnéznek valamit a férjemnek,igérték.Nem! Ne neki,mert...merthogy ő

nem fog dolgozni menni...nyökögtem ki. Beteg?,kérdezték.Nem,nem beteg,csak...

Elgondolkodva néztek rám,de én addigra már reszkettem a szégyentől. Kérem,nekem

találjanak valamit,és szóljanak,ha lesz,kérem,mielőbb...suttogtam.Ekkor kapta fel a fejét

az egyik előadó : mondja csak ,nem rokona a férjének az a magasrangú.........nevű 

férfi a megyeszékhelyen? De igen,mondtam,távoli rokon. És nem tudja,hogy maguk 

milyen helyzetben vannak,hogy a maga férje,hm,hm.szóval,nemigen akar dolgozni? 

Nem,biztosan nem,azt semigen tudja,hogy ideköltöztünk,nemigen tartják úgy a kapcso-

latot,mondtam. Na,jó,zárta le a beszélgetést a férfi,majd értesitjük.

Rossz,megmagyarázhatatlan  érzésekkel értem haza. Norbinak arról sem szóltam ,hogy

elmegyek,csak felöltöztem -amit észre sem vett- a gyerekek iskolában,óvodában,Kisrita

a kertben,én pedig csak kifordultam a kapun.Kisrita tudta,hogy elmegyek,de hogy

miért,azt nem.Norbi széttúrta a szobát,bedöglött a CB rádiója,nem tudott a haverokkal

órákat beszélgetni a semmiről...dühöngött. Egy ideje már nem is igen próbált uralkodni

az indulatain,könnyen felcsapott a hangja,orditozás,káromkodás zúdúlt a családra,de

főként rám.Amennyire mellettem állt a volt munkahelyem körüli káoszban,amiért olyan

nagy hálát éreztem iránta,hogy szinte a régi érzések törtek fel bennem,most már jó

ideje éppen annyira ellenséges lett.Bármit is tettem,nem tudtam jobb hangulatba hozni,

legfeljebb gúnyos megjegyzéseket tett igyekezetemre....megalázóan.Hatalmas

kudarcként éltem meg kapcsolatunk ilyen nagyfokú romlását,sokszor hibáztattam ön-

magam,sokszor próbáltam felmenteni Norbit,magyarázatokat kreáltam,miért lett ilyen,

lelkem mélyén reménykedtem,hogy megváltozik.Ez a remény egyre inkább halványult,

sőt...Csetikét imádta,de sokszor már vele is türelmetlen volt,erélyesebben szólt rá,

indokolatlanul,akkor a kicsi meglepetve nézett rá,már-már legörbülő szájjal.Ilyenkor

igyekeztem a figyelmét elterelni,ebben ügyes partner volt a két nővére is.Sajnos,őket

leginkább észre sem vette.Vagy talán nem is sajnos...jobb volt igy nekik.

János bácsi felajánlotta,hogy felszántja a kertet,van lova,szerszáma.Lehet akkor

veteményezni, konyhakertet csinálni.Nagyon megörültem neki,neki is fogott. Mikor

kinéztem,hát majd hanyatt estem: Csetike éppen náluk volt, -sokat átvitték

magukhoz,nagyon szerette őket a gyerek,afféle pótnagymamát,papát látott bennük-

most itt odaát hagytam,viszont amit láttam az egy hatalmas ló volt,amin Cseti óriási

büszkeséggel kuporgott! János bácsi vezette a lovat,szelid,kezes jószág volt...a kicsi

gyerek teljes biztonsággal élvezhette a magasból a  kilátást. Érdekes kisgyerek volt

Cseti,ennek már születésekor jelét adta. Soha,semmi félelemérzet nem volt benne,annál

inkább akarat.Ha annak idején bölcsödébe indultunk,többször előfordult,hogy a

kikészitett ruháját nem volt hajlandó felvenni...makacsul ragaszkodott ahhoz,amit ő

 választott ki.Éppenúgy,minthogy másfél évesen nem engedte a cipőjét bekötni,ő akarta,

egymaga.Addig,addig tekergette a fűzőt picinyke ujjaival,mig végül sikerült is neki.Igaz,

majd szétrobbantam a feszültségtől,mert ilyenkor rendszerint elkéstünk...ha nem ezért,

akkor azért,mert egy tapodtat sem volt hajlandó lépni,ha például hangyák vonultak át a

járdán! Odacövekelt,figyelte őket,nem tudtam rávenni,hogy kerüljük ki,nem:meg kellett 

várni,mig biztonságosan átvonul a menet...Amúgy pedig nagyon okos,értelmes és

szófogadó gyerek volt.De,ha valamit akart! Abból akkor sem engedett,akármi történt

is.Ez nem hisztéria volt,hanem kőkemény akarat,félelem nélkül.

Együtt szántották fel a kertet,és Ilonka néni segitett a vetőmagokkal,és a megfelelő

útmutatásokkal. Sokat dolgoztunk a gyerekekkel,előre örülve az eredménynek.

A tavasz,az új élet mindig reményt ad...nekünk ez nem jött be.A kis falunkban több

üres,magárahagyott ház állt: kihaltak belőle. Közvetlen szomszédságunkban sem

jobbról,sem balról nem lakta senki az ott lévő házakat sem.De akkor tavasszal felboly-

dult a világ: több romacsaládot költöztetett be a tanács az üres házakba.Jutott nekünk

is ,mindkét oldalról.Idővel megtudtuk,hogy előző lakhelyük közvetlen Balaton-parti tele-

pülésen volt,ahol nudista strandot terveztek kiépiteni,igy el kellett költözniük.Kézenfekvő

volt,hogy oda,ahol semmibe sem kerül a lakásmegoldás.

Az addigi kis csendes,hangulatos falu hirtelen megtelt zajjal,rohangáló,félmeztelen,

meztelen  apró romagyerekekkel,duhajkodó felnőttekkel. Nem igazán örült ennek senki.

Hamarosan lopásokról,verekedésekről panaszkodtak a falubeliek,egyre többet járt át a

községbeli járőr.Cseti volt talán az egyetlen,aki őszinte érdeklődéssel fordult a romagye-

rekek felé,sőt,egyikkel a vadonatúj szandálját el is cserélte egy bugylibicskára...nem volt

könnyű visszacsinálni az "üzletet".

Nálam bizony elszakadt a cérna,mikor szemem láttára lopták ki a termést a kertből,

kiabálásomra rá sem hederitve,a kibontott keritésen szempillantás alatt eltűnve. 

Világossá vált,lassanként élhetetlen lesz számunkra ez a környezet.Pánikszerüen mene-

külni akartam innen a gyerekekkel.

Ekkor jött az igazi meglepetés:egy nap egy szép,nagy autó állt meg a kapunk előtt,amit

azonnal körbe is vettek  az utcán kóborló gyerekek. Norbi rokona volt,mosolyogva jött

be,de tartásán látszott a z erős fegyelem, megjelenése arra utalt:hozzá van szokva

magas beosztásával járó tiszteletet elváró és meg is kapó bánásmódhoz.Rövid

beszélgetés után,megkért ,hagyjam magára Norbival.Furcsállottam,eleve,ahogyan

felbukkant,és a négyszemközti eszmecserét is...Kihallattszott erős,erélyes hangja,

és Norbi sokkal halkabb,visszafogott válaszai is,bár a szavakat nem lehetett kivenni.

Az már biztos,nagyon komoly dologról lehet szó,hiszen régóta nem is találkoztak,mi

dolguk lehet vajon?! Hogyan kerül ide egyáltalán? Mindenesetre nagyon rokonszenves,

udvarias emberként ismertem meg.

Rövidesen nyílt az ajtó, csak Attila  jelent meg,Norbi nem jött ki.

Beszélgettünk,szétnézett a kertben,megdicsérte a munkámat,nemtetszését fejezte ki,

ahogy elnézte a sok meztelen,koszos romagyereket,a megbontott keritést...azzal

búcsúzott,hogy valószinűleg rövidesen találkozunk.A kapuhoz már Norbi is kikisérte,addig-

ra előjött,de valahogy ,mintha " összement" volna...mi történt köztük?

A gyerekek kalandnak vették a dolgot,holott kőkeményen lopásról volt szó...egyedül

Kisrita látta át és tudta is,mi történik. Láttam rajta,elkeseriti,hogy erre idáig  jutottunk.

Addig,mig ő a nagyvárosban élt,biztonságos,meleg helyen,és biztositva volt számára

minden a jövőjéhez,mi a kazáncső miatt egy füstös, a sok szellőztetéstől inkább

hideg,mint meleg,kis házban,majdnem hogy nélkülözve reszketjük a telet...Már kérdé-

sessé kezd válni: a jószágnak vegyünk takarmányt,vagy magunknak ennivalót?! Ebben

nagy szerepe volt annak is,hogyha jobban tápláljuk a disznókat,hamarább le lehetne

adni,hamarább kapnánk érte pénzt,visszajönne,amit ráköltöttünk,és ég jócskán maradna

is.Csakhogy a jószág hízásához a meleg ól is hozzátartozik,hogy a megevett táplálékot

ne önmaga melegitésére használja fel,a fagyos,mocskos alomban.Tiszta,meleg szalma...

erre van szükség.Ezért indultam el a kislányokkal,mert Norbi nem volt hajlandó tenni

semmit.A két kisebb  gyerek játékosan bukdácsolt a hóban,jól érezték magukat odafe-

lé menet,igy Kisritával belevágtunk a közepébe: kérdeztem,és elmondta,tényleg nem

a legjobb társaságba keveredett,de , a többieknél kialakult klikkek voltak,ők

jónéhányan már régebbről ismerték egymást,megválogatták, kit vesznek be maguk

közzé,ebbe ő nem "fért" bele.Valahova pedig jó lett volna tartozni...és nem is tudta

eleinte,milyenek.Egyébként sem annyira rosszak,gonoszak,ahogy a tanárok kezelik

őket,sőt,ha kicsit odafigyelnének rájuk,sok jót kihozhatnának belőlük is...de már

elkönyvelték,beskatulyázták őket,igy Kisritát is.Nem szereti sem az iskolát,sem a tanáro-

kat,sem azt a képmutatást tanitó elvet,ami uralkodik.Tudja,hogy megbuktatják, és azt

is ,hogy képtelen is lenne annyit javitani. Előző este én orditottam Kisritával,kikeltem

magamból,hibáztattam,okoltam,hálátlannak neveztem,mert teljes erővel tört ki belőlem

a kétségbeesés,a hiábavaló törekedés. Ahogy viszont most hallgattam,lelkifurdalásom

támadt: igy már sok minden másként festett...viszont egyértelműen reménytelen

a folytatás.Itt,ebben az intézményben neki,és néhány társának  vége. És vége az isten-

adta tehetsége kihasználásának,érvényesülésének.Minden hiába volt.Beszélgetésünk

vége az lett,hogy vissza sem megy a holmijáért,beszéljek az igazgatónővel,és az egyik

osztálytársa eljuttatja hozzánk. Itthon marad velünk,mig valamit ki nem tudunk találni.

Időközben célunkhoz érkeztünk,elkezdtük a fagyos ,havas boglya belsejéből kihúzgálni

a száraz szalmát.Ami persze hullott ezerfelé,csak a szánkón nemigen akart gyarapodni...

feltámadt a metsző szél is,igyekezni kellett. Nagy nehezen ,a magas hóban olykor

egymáson keresztül esve hordtuk,raktuk a szalmát,kötöztük,hatalmas magasra fel- 

pakolva,minél többet tudjunk vinni.Én már akkor éreztem,többet ilyet nem teszek,nem

jövünk vissza megint! Biztonságosan lekötött, nagy boglyaszerű  zsákmányunkkal indul-

tunk haza.Csakhogy a pici Cseti addigra jól kijátszotta magát,elfáradt,mindenáron a szán-

kóra akart ülni,ami magasan meg volt pakolva. Ölbe sem vehettük,hátunkra sem,mert

teljes erőből húzni kellett a mély havon a megrakott szánkót,igy hát a tetejébe raktuk,

valahogyan,azzal,.hogy figyelünk rá. Kezdtünk kicsit megijedni,a mert az egyre erősödő

szél már itt-ott havat is csapott az arcunkba,komoly hóvihar volt kilátásban.Mi pedig a

házunktól ,ha nem is nagyon messze,de közel sem voltunk,kint a pusztaságban a

gyerekekkel.Nekifeküdtünk a köteleknek és húztuk,ahogy csak tudtunk: kis idő után már

egészen kö nnyebben siklott  a szán...mikor hátranézve meghűlt a vér bennünk: Cseti

nincs a szánon! Sőt,sehol sincs! A már kavargó hóban, a fehér overalljában amúgy sem

lett voln a könnyű észrevenni. Bukdácsolva szaladtunk vissza,kiabálva a nevét.Jócskán

vissza kellett jutni,mikor megláttuk a hóban ülve pityeregve, a hidegtől pirosra csipett,

de nagyon durcás kis pofival,ahogy várt ránk...Kérdeztük,miért nem válaszolt a

kiáltozásunkra? Mire a csöppség morcosan csak annyit mondott: "cak azért,mert el-

hagytatok engemet,ész mérgesz vagyok!" Végül Kisrita a hátára vette,mi pedig Timikével

húztuk haza a zsákmányunkat.

Norbi úgy hevert a Tv előtt,ahogy otthagytuk,Nem kérdezett semmit,én pedig nem

szóltam neki semmit. Csetike elkezdte magyarázni,de még őt is türelmetlenül leintette.

Kisrita ellátta a két kicsit,főzte a meleg teát,én pedig azonnal indultam a már rendesen

zúgó hóviharban a "hazamentett" szalmát biztonságba helyezni,egyben amennyire csak

tudtam,kikapartam a kemény trágyát a lapáttal,és szórtam be száraz,meleg almot...

Nemsokára -mire vittem az esti,meglangyositott  moslékot- elégedett röfögést,nyögdé-

cselést hallottam az ólból.Örült a szívem,hogy a jószág,akik tőlünk várnak és kapnak min

-dent,végre melegben tölthesssék az itéletidőt.

Sokáig nem kegyelmezett a tél,már hetente többször is taapsztani kellett a kazánból

kivezető csövet,hogy ne okádja vissza a füstöt.Tüzeltem el mindent,ami éghető volt,

mert nem igazán adott meleget a radiátor.Hiába ,nem  valódi szakember végezte a

beszerelést,csak olyan,aki szakemberek mellett dolgozott...Szerencsére még a sparheld

megvolt,igy a konyha  lett a központi hely: vizet is itt melegitettem,teát főztem ,

krumplit sütöttünk,a nagy konyhaasztalnál elfértek a gyerekek rajzolni,társasjátékozni.

Norbival készülődtem már akkor hetek óta egy komoly beszélgetésre. Valahogy mindig

közbejött valami: vagy a hangulata volt olyana,hogy jobb volt hozzá sem szólni,vagy a

film jobban érdekelte,vagy elment a szomszéd faluba egy ottani ismerőshöz

beszélgetni,vagy azt sem tudtam olykor,hol van. Most pedig megint csak várni

kellett,mert a Kisritával történtek miatt dúlt-fúlt.

Végül mégis rákerült a sor,igy megkérdezhettem: mégis igy,jó néhány hónap után mégis

mit akar csinálni? Miért nem néz munka után a közeli városban? Feléljük már minde-

nünket,mi lesz velünk? Mert itthon sem tesz semmit: sem a jószágok,sem a kerttel kap-

csolatban semmi sem érdekli.Nem bizony,mert nem született parasztnak,volt a válasz.

Bántott,sértett a válasza,mert parasztnak lenni nem is olyan egyszerű...ész is,dolgos kéz

is kell hozzá,és figyelem és szeretet affelé,amit csinál az a paraszt.Erre tényleg alkalmat-

lan,egyetértünk.De a városban lenne munka,igy akarja leélni az életét? Heverészve

,sörözgetve,rádiózni,tévézni? Fiatalember létére,semmi sem hajtja,semmi célja,

kötelességtudata,három gyerek van velünk!

Nagy  veszekedés lett a beszélgetésből,de valójában nem is számithattam másra.

Nagyon befordult Norbi,alighogy ideköltöztünk,sejtettem,hogy hiányzik neki a haveri kör,

a nagyváros nyüzsgése,a sörös törzshely hangulata.Idegennek érezte,,nem tudta,nem is

akarta feltalálni magát,mindent, és mindenkit  lenézett. Tehetetlenségében menekült a

CB rádió és a tv elé...tudomást sem véve a külvilágról.

Borzalmas téli időszak következett.Volt,hogy napokig nem tudtunk kijutni a faluból,

akkora volt a hó.A háztól az útig valóságos alagutat kellett ásni,és ugyanigy a disz-

nókhoz,tyúkokhoz. A CB rádiónak most láttuk hasznát,ugyanis a katonaság segitségét

tudtuk kérni: el vagyunk vágva a világtól,tejet,kenyeret hoztak a falu lakosságának,azt is

csak a főutig,oda ki kellett kecmeregni érte.Nem jártak a gyerekek sem iskolába,sem

óvodába,leállt a közlekedés.Kisrita sem tudott hazajönni téli szünetre,csak jóval később,

mert ez országosan bénitó állapot volt.Viszont,én sem tudtam elutazni hozzá,pedig az

igazgatónő levelet irt,keressem fel mielőbb,problémák vannak. Még telefonálni el tudtam

jutni,nagyon megijedtem,mi baj lehet a gyerekkel?! Bizony,a térdeim megrogytak,

ahogyan sorolni kezdte: magaviseleti problémák,rossz társaság,a legfontosabb

négy tantárgyból pedig ,most, félévkor bukásra áll.Gondoljam át- mondta- mi legyen

a gyerekkel,mert ennek igy nincs értelme,és a "társaságával" elkövetett kihágások miatt

pedig valószinüleg el is tanácsolják. Ezek a "bűnök" időn túli kimaradások a városban,

engedély nélküli veszélyes helyeken tartózkodás, felmerült a kábitószer fogyasztás is,

sok hiányzás az órákról,stb. Villámcsapásként értek a vádak a gyerekem ellen, de csupán

egy dologba kapaszkodtam bele: hogyhogy felmerült a gyanú,honnan veszi a kábitó-

szerfogyasztást?! Megbizonyosodtak róla,orvos látta?! Találtak nála?! Nem,nem,-háritott

az igazgatónő-de Kisrita mindig olyan bágyadt,lassú...Éktelenül felháborodtam! Kisrita

mindig is lassú,nyugodt,"akár bágyadtnak" is mondható gyerek volt,mióta csak meg van!

Ezzel megbélyegezték nyilvánosan az iskolatanácsban,ez már rajta maradt. Kész

tényként igy kezelik a tanárok,el is van vágva a gyerek,igy a jegyeinek kijavitása is

reménytelen: eleve "romlottként" kezelik...nem számithatunk segitségre,emberségre.

Én viszont,- bizva a gyerekemben,vizsgálatot kértem a gyanúsitás miatt. A várt ered-

ményt kaptuk: semmilyen ráutaló jel sem merült fel a kábitószert illetően,viszont a

rossz társaság néhány tagjáról ,-akikhez csapódott- már nem volt elmondható ugyanez.

Gyakorlatilag igy vetődött rá a gyanú...hosszasan elgondolkodtam rajta: mig otthon volt

velünk a gyerek,elég szigorúan fogtuk.Koraérett,és igen fejlett kamaszlány volt korához

képest,természetes,hogy féltettük.Talán annyira nem kellett volna visszafogni,talán

nagyobb szabadságot kellett  volna adni neki...talán elkerülhető lett volna,hogy a nagy

szigorúság után kiszabadulva a "nagyvilágba" a tőle sokkal vagányabbak,tapasztaltabbak

közé, elszaladt vele a szekér. Éreztem,kicsit sántit a gondolatmenet,dehát az én

gyerekem,mentegetem...védem. Józanabbik eszem súgta,hogy bizony ebben nagy ré-

sze van a gyereknek is.Még ha a társasága olyan.amilyen,a sok kimaradozás,

elcsatangolás miatt számtalanszor figyelmeztették,a tanulás elhanyagolása miatt

szintén,mégsem változtatott.Igy akkor ennek tényleg semmi értelme...istenem,mennyire

örültünk,hogy bekerülhetett! Mit meg nem tettünk,hogy neki meglegyen a kollégiumi

ellátásra,a felszerelésekre,anyagokra a pénze,a zsebpénze,csakhogy tanulhasson,

csodálatos tehetséggel van megáldva,hát megadtunk neki hozzá  mindent,hogy élhessen

vele...Ilyen hangulatban vártuk haza,mire a z időjárás engedte,hogy közlekedjenek a

vonatok. Elismerem,nekiestem....annyira fájt,amit tett...ott volt a másik két gyerek,

lett volna kire elkölteni a pénzt,de mi neki akartuk a zöld utat,ő emelkedett ki a

szakemberek szerint is csodás tehetségével.Kisrita akkor már nem is

tagadta,igen,csavargott,nem tanult,mert nem is érdekelte,mert az "hülyeség" volt,

a művészeti tárgyakon kivűl semmivel nem is foglalkozott,és ugysem akarna már sem-

mit az iskolában,mert ráfogtak a tanárok olyasmit is,amit nem tett,sorra bukik majd

mindenből. Bemenekült a szobájába,ne lássam,ahogy sír,én pedig a konyhaasztalra bo-

rulva zokogtam.A háttérhangot Norbi adta meg,ő orditva vádolta a gyereket,és nemű

válogatta meg a trágár kifejezéseit sem,ami miatt éktelen nagy veszekedésbe kezdtem

vele.Amennyire hiányzott,amennyire vártam haza a ritkán látott kislányomat,most

akkora fájdalmat éreztem miatta,és érte.Hajnalig emésztettem magam.

Másnap a házi teendők és a jószágok ellátása annyira igénybe vett,hogy a lelki teherrel

együttvéve,alig vonszoltam magam. Napokig nem birtam sem igazán felfogni,most akkor

vége a gyerek pályafutásának....A téli szünet nagyon rövidre lett fogva,legalábbis az

otthonléti időszak,mert  a közlekedési nehézség röviditette le.Eljött  az idő,hogy menni,

vagy nem menni vissza?! Döntést kell hozni. A hangulat temetői volt,a három gyerek

amúgy is napok óta összebújva a szobájukban voltak,Kisrita a húgaiből próbált erőt

meriteni,azok pedig vigasztalgatták.Norbi semmilyen kinti munkában,állatok ellátása,és

egyebek nem volt hajlandó részt venni,bespájzolt a sörkészletéből és azt nyakalva nap-

hosszat heverészett a tv előtt.Már jó ideje én vágtam fel a fatuskókat,hogy fűteni

lehessen,hordtam az almot a jószág alá,kegyetlen volt a hideg,a trágya szinte percek

alatt fagyott oda,muszáj volt ellátni őket. Az alomnak való szalma pedig nagyon fogyóban

volt,venni nem tudtunk.

A kényszer nagy úr. Felfedeztem,hogy tőlünk nem is olyan messze van egy istálló,ahol

kint tárolták a nagy szalmabálákat,jól látszott, a behavazott hatalmas nagy buckahalom.

Szánkónk van...gondolkodtam...a gyerekekkel hozni kéne,kertek alatt,senki nem is látná...

Norbira is gondoltam,de tudtam,nem lesz hajlandó,sőt nem is érdekelte az sem,ha

odafagynak a disznók...pedig le voltunk velük szerződve,szépen is híztak,már nem volt

sok hátra a leadásig.

Bementem a gyerekekhez,elmondtam a tervemet.Persze,kalandként,kitörő örömmel

fogadták.Csetit is beöltöztettük jó melegen,kis fehér kezeslábasba,már elmúlt

hároméves,imádott kint lenni a hóban.Vastag kötelekkel felszerelkezve nekiindultunk.

Kisritával jó alkalom lesz ez,hogy megbeszéljük a végső döntést...mig odaérünk.

Férjem hajnaltájt érkezett meg a maradék holmival,ő is csak berogyott az ágyba.

Ezután következtek az izgalmas napok: mindent szemügyre vettünk,tervezgettük,

mi mindent szükséges átalakitani,bevezetni,kialakitani.Hosszúra nyúlt a lista...

Igaz,nyár elején voltunk,gondoltuk,ha kicsit ráerősitünk,őszig elkészülnek a legfontosabb

dolgok.Norbi eltökélte,hogy központi fűtést kell kialakitani,a nagy kamrából fürdőszobát

leválasztani,és a kútra -mig nem tudjuk bevinni a vizet- hidrofort felszerelni.

Közben megismerkedtünk néhány szomszéddal is,különösen egy idősebb házaspárral

barátkoztunk össze a gyerekek és én.Norbi kifejezetten távolságtartó volt,hiába ma-

gyaráztam neki,ez nem panelház! Ilyen helyen bármikor szükségünk lehet egymásra...

Megérkezett Norbi egyik régi cimborája,aki vállalta a központi fűtést,természetesen

ottlakással,hiszen messziről jött.Sajnos,nem igazán jól becsülte fel a falakat,mert a

nehéz öntöttvas radiátort nem bírták el,alátámasztással kellett megoldani,ami nem volt

egy épületes látvány.A kémény sem volt ehhez megfelelő,újat kellett húzni,a kazánt

messziről kellett megrendelni,több embernyi erőt kivánt a beállitása -most jó volt a

szomszéd bácsi- ,mire a legszükségesebbekkel meglettünk,ősz lett. Kisrita nyári otthon-

léte sokat segitett,én is tudtam dolgozni,ő felügyelt a gyerekekre. Sokat faggattam az

iskoláról,mivel elég "szerény" bizonyitványt tudott hazahozni...nehéznek találta,és néhány

tantárgy oktatását "fölöslegesnek",mert csak elveszi az időt a művészeti foglal-

kozásoktól,mondta. Nehéz lépést tartani,de javitani fog,megigérte.Ezzel az igérettel

utazott vissza az őszi kezdésre,szomorúan és aggódva  engedtem el.Timikének a szom-

szédos faluban találtunk iskolát,Cseti pedig óvodába készült,lelkesen magyarázta,milyen

sok mesét fog ő ott mondani! Egész nap kint volt a levegőn a nyári hónapokban,szép

szőke haját kétoldalt kiszivta a nap,szinte feketére barnult a kis teste. Hatalmas izgalom

okozott ,hogy a legkedvesebb szomszédunktól Ilonka néniéktől  vásároltunk tizenegy

kismalacot,hizlalásra. Norbi tulajdonképpen csak elfogadta az ötletet,különösebben nem

örült neki, én viszont szerződést kötöttem a leadásra,hogy valami bevételünk

legyen.Gyakorlatilag a maradék pénzünk végén jártunk a sok beruházás miatt.

Norbi ugyan igérte,de nem tett egy lépést sem érte,hogy állás után néz.Először a ház

kialakitása miatt nem is mehetett,aztán jött a tél...majd tavasszal,mondta. Addig

kitartunk.Felállitotta a CB rádió antennát,beállitotta a TV-t,és meg volt a kedvenc

heverője is...némi bevételt hozott,hogy a helyi lakosságot "taxizta" ,mivel kevés

volt az autó a faluban.Jó néhány roma család élt itt,azok több ezer forintot is rászántak,

ha hangulatban voltak,és mentek a rokonokhoz,néhány faluval arrébb.  

Mig tartott a nyár,rengeteg volt a munka, kivűl belül. Bevittük végül a vizet,és meglett a

fűrdőszoba,benti WC is.Igaz,csak betonozott burkolattal,de bent volt! Jónéhányszor

lementünk esténként -nappal dolgoztunk a házon,sőt melléképületen is- a Balatonra,

hatalmasokat fürödtünk.

Nagyon korán,már október közepén leesett az első hó.Ez olyannyira megmaradt,olyan

hideg tél volt,hogy ehhez az elsőhöz csak "jött",egészen márciusig. Igazán volt lehetőség

kipróbálni az új fűtést,de bizony a kazánnak orrán száján ömlő füsttől nem kaptunk még

levegőt sem. Végül egy közelben lakó mester csinált valamit a könyökcsővel,ami csupán

ideiglenes megoldás,mondta,azt időnként majd "meg kell tapasztani".Ez konkrétan azt

jelentette,hogy szerezzek agyagot - a kút körül volt szerencsére- és agyaggal tapasz-

szam be ,amikor annyira kiég ,hogy lepereg az előző...Norbi ezzel nemigen akart foglal-

kozni.Bevackolta magát a tv elé,vagy éppen rádiózott. Igyhát rám maradt teljes egészé-

ben :"te akartad megvenni!" mondta, a csapat süldő malac ellátása,trágyázása.Volt már

jónéhány tyúk is,amit itthagytak az elődeink,ahhoz vásároltunk,és néhány kacsa is.

Nekem tehát meg volt az elfoglaltságom.Olyannyira,hogy kacsatömésre adtam a fejem,

mert igy nagyobb,hizottabb lesz...tanultam a szomszéd nénitől.Nem volt könnyű feladat,

ráadásul jól fel is fáztam,de meglett az is.

Látnivaló volt,hogy kevés a tüzelőnk,ezért be akartunk "spájzolni".Norbi el is ment,meg-

vette.hozta a fuvaros,a fészer előtt leboritotta. Eddig volt rendben. Kértem férjemet,

hogy fel kellene hasogatni...ha nem is mindet,de folyamatosan lehessen tűzelni,tehát

legyen mindig fa.Hát,ezt én csak képzeltem. Norbi az első favágásos napja után közölte,

ezt nem neki találták ki,dolgozott ő egész n yáron eleget.De akkor mi legyen? Amit

akarok mondta,és részéről le volt zárva a téma.

Hideg zuhanyként ért bennünket a hirdető közlése: éppen ma délután adták el a

hangulatos,szép parasztházat...Kora nyári este volt,sokáig világos.Szemügyre vettük a

hatalmas erdők között fekvő kis falut.Egyetlen széles utcája volt,mint később megtudtuk,

talán kétszáz fő lakosa volt akkor.Csodálatos illatú,balzsamos simogatású este volt.Bele-

szerettünk a faluba.A háziak látván eltökéltségünket,szivesen adták meg egy másik,közeli

eladó ház gazdájának nevét,sőt,át is sétáltak velünk.Fellélegeztünk! Hát mégis sikerülhet!

A tulajdonos körülvezetett bennünket a takaros házban,ahol sparherd volt  a konyhában,

és hokedlin állt a vizeskanna:fúrt kútból húzták fel. A szobákban vaskályhák,fürdőszoba

nem volt.Állattartásra alkalmas ólak,szép nagy kert néhány gyümölcsfával,a belső

udvaron nagy körtefa,kocsibejáró.Rendes vaskerités, igaz,a WC kint volt...az is igaz,

hogy az ára is kedvezőbb volt,mint amiért eredetileg jöttünk. Mégis tetszett nekünk.

Biztos,hogy bennünk volt a menekülési vágy is,a falusi környezet varázsa is, és a Balaton!

Nem egészen negyedórára volt tőlünk...Összenéztünk Norbival és elkezdtünk alkudozni...

hiszen sok mindent kell alakitani,átépiteni,bevezetni.Valahogyan éreztük is,hogy talán a

hiányosságok miatt nem kelt eddig el ez a szép kis,cserepes,faredőnyös ház.

Végül megegyeztünk az összegben,készitettünk is egy előzetes szerződést.Nagyot

szippantva a virág és mindennel vegyes,de mégis csodás levegőből ,késő éjjel indultunk

haza. Nagyon nagy csendben ültünk az autóban,sok kilométeren át. Talán egymásra

vártunk,melyikünk kezdi el,hogy akkor most hogyan tovább?! Ugyanis készpénzünk  az

bizony nincs! De lennie kell,mert akarjuk ezt a házat! Szinte egyszerre kezdtük el a bi-

zonykodást: expressz gyorsasággal el kell adni a lakást, a telket,most ugyis szezonja van,

a telken érnek lassan a gyümölcsök,a szamóca csupa virág,biztosan találunk rá vevőt.

A hivatallal is biztosan meg fogunk egyezni,hiszen amit átadtak lakást,az bizony akkor

elég lepusztult állapotban volt.Azóta teljes felújitást kapott,a tapétától a járólapig minden

szobában,lakótérben teljes nyilászárócsere és festés,egyszóval bátran gondolhattuk: a

lakás értékét ugyancsak megemeltük!  Nem is csalódtunk,mert valóban kedvező becslést

végeztek,viszonylag jó áron értékelték a lelépési dijat.Most már azon múlik,milyen

hamar tudunk mindent lerendezni,hogy még a nyári időszakban megoldhassuk a

szükséges átalakitásokat a kis parasztházunkban.Ami egyébként nem is tipikus paraszt- 

ház volt,hanem egy átlagos kétszobás + félszobás ,nagy konyhás,kamrás  ház. Az

eladókkal sikerült mindent,a kiköltözésüket is megbeszélni,és hirdetésünk után az első

vevő "el is vitte" a telkünket.Hihetetlen módon felpörögtek velünk az események!

Kisrita el sem akarta hinni a nagy hírt,de megnyugvásunkra ő is örült a

változásnak,csakúgy,mint a kicsik.Csetike ugyan nemigen értette még,mi történik,

csak azt látta:örülünk,nagy a sürgés forgás,hát ő is tapsikolt és örült,a maga csöpp

három évével.Igaz,őrült munka volt a háromszobás lakás kiüritése: sok mindentől

megváltunk,eladtuk,vagy a költözésünket segitő ismerősöknek adtuk oda.Akadt köztük

még két baráti házaspár,akik kitartottak mellettünk és igyekeztek könnyiteni a dolgunkon.

Eljött a nagy nap: költöztünk! Kisritának még nem volt szünete,kötelező gyakorlatuk

volt,de mi utnak indultunk a rengeteg csomaggal,hullafáradtan a késő éjszakába nyúló   

csomagolástól, a hajnali ébredéstől,de már magunk mögött hagyva egész eddigi közös

életünket,jót és a rosszat is.

A háziakkal előzőleg megbeszélt állatállományt vették célba a gyerekek,ami néhány

tyúkból és egy cicából állt.A férfiak pakoltak,mindent le egy egyre,én pedig feltörő

"ősi" ösztönnel elkaptam egy tyúkot,semmi idő alatt megkopasztottam,és már rotyogott

is a paprikás.MIlyen jól jött,hogy hoztuk a telekről a rezsót!Villany volt,főzni

lehetett. Nem mondom,hogy igazán porhanyósra sikerült addigra megfőzni,mire a

férfiak végeztek,és kifújták magukat, de meg lehetett enni.Éhes embertől nincs jobb

kosztos...minden finom neki! Norbi ment is vissza a messzi "otthonunkba" a maradék

holmikért,és a hivatalhoz másnap reggeli ügyintézés miatt,a lakással kapcsolatosan.

Most bizony fényes nappal volt: jól szemügyre lehetett venni mindent.A kertkerités hi-

ányosságait,és egyéb nem éppen örömteli dolgot...de azért nagy édeklődéssel,és boldo-

gan jártuk be a két kislánnyal az új birodalmat.Késő estig pakoltam,mig ők  még a

küszöbön üldögélve várták a fürdést...meglepődtek,hogy sikerült begyújtanom a

sparherdba,és a rajta melegitett,lavorba öntött vízben kellett megmosakodniuk ,nagy-

nagy nevetések közepette. Az első éjszakát egyedül töltöttük a gyerekekkel,de annyira

elvoltunk fáradva,hogy még félni sem maradt erőnk,szinte beájultunk az ágyba.  

Észrevehető módon jelezték rokonok,"barátok" ,hogy távoltartják magukat tőlünk...

Nem kellett már egy ideje rendszeresen feltölteni sem az ital,sem egyéb készletein-

ket...elmaradoztak. Megvártam,amig teljes mértékben tisztáztak  az igen  alapos

vizsgálatok,-volt időm gondolkodni közben- amikor ez bekövetkezett,az anyacégnél 

beadtam a felmondásomat.Megértésre találtam,azonnali hatállyal jöttem el.

Igy aztán ketten lettünk munka nélkül a férjemmel,egy dologban pedig teljesen 

biztosak lehettünk:ebben a városban jó ideig,de még szomszéd településen sem fogunk

munkát kapni! 

Kisritának komoly összeget kellett havonta kikalkulálni ,de úgy  gondoltuk,megéri,hiszen

már a második hónapban volt egy kis kiállitása saját munkáiból.Ez nagy szó volt ebben

az iskolában.Nagylányom szerencsére jól  is érezte magát a távoli városban,bár nagyon

féltettem.Mig otthon lakott velünk,elég szigorúan volt ő is fogva.Este nyolcra,mint még

általános iskolásra otthon kellett lennie,napközben is érezte a felügyeletet,odafigyelést.

Aggódtam,hogy a sok gyerek között őrá vajon mennyi figyelem jut majd,nem keveredik-

e rossz társaságba?  Látogattuk is,elláttuk mindennel amire szüksége volt,minden rend-

ben volt vele,csak hát ....nagyon hiányzott. Alapvetően higgadt,nyugodt természet volt,

hatalmas tűrőképességgel,de bizony sokféle történetet hallottunk már kollégiumi "kiszú-

rásokról" egyebekről.Márpedig ,ha Kisritának  elfogy a türelme,és kitör magából,akkor

abból komoly baj lesz...egyelőre m inden rendben volt.Timikétől még messze  volt a

pályaválasztás, egyelőre élvezte,hogy most már ő lett a rangidős otthon.

Sok éjszakát töprengtem végig,hallgatva Norbi ittas hortyogását. Nem tudtam elitélni

érte: fenekestől borult fel a biztonságos megélhetést adó életünk,kilátástalan helyzetbe

kerültünk...na és,előtte is igencsak rendszeresen iszogatott.Most pedig még többet,

egyfajta  menekülésként.Volt rá eset,hogy esténként,túl a tennivalókon,mindketten

pohárhoz nyúltunk...és meredtünk magunk elé.Igen,könnyitett annyit:hamarább el

tudtam aludni,viszont fel is riadtam éjszaka,és még rosszabb volt,mert az agyam

nem kapcsolt ki:gondolkodni kellett. Máskor pedig a végsőgig feszitett idegességtől

az a néhány pohár ital nem könnyebbséget,hanem éppen ellenkezőjét okozta:kipattant

közöttünk  előbb a vita,aztán a veszekedés,ami sehova sem vezetett...

Egyik nap vettem egy hirdetési újságot.Miért éppen akkor,miért éppen azt,magamtól

más magyarázatot nem tudok adni rá: az őrangyalom vezetett rá,bár sok éven keresztül

inkább tulajdonitottam ezt a sugallatot "pokolbeli" beavatkozásnak az életembe.

Sokszor éltem már meg életem folyamán,hogy nagyon biztosan tudjam: véletlenek bi-

zony nincsenek! Történnek a dolgok,amiket nem értünk,amitől padlóra kerülünk,és oly-

kor átkozzuk érte a sorsot,pedig...sokszor áldani kellene,mert mindennek oka van.Ha ma

olyasmi történik,aminek egyáltalán nem örülünk,sőt,ami nehéz helyzetbe hoz minket, 

biztosan megkapjuk rá -lehet,évek,akár évtizedek múlva- a megfelelő magyarázatot:

ha az akkor ,és úgy,nem történt volna meg,akkor most..nem lennénk úgy,és ott,ahova

eljutottunk.Csakhát,ezt általában utólag szoktuk felismerni,rádöbbenni.

Ebben az újságban láttam meg egy hirdetést,éspedig olyan tájon,ahová mindig vágytam:

hegyek,haralmas tó,szépséges környezet.Olcsó parasztházakat hirdettek...pár óra alatt

megszerveztem a gyerekek felügyeletét,átbeszéltünk Norbival mindent,és már uton is

voltunk többszáz kilométer megtételét vállalva:megnézzük! Nyár volt,forróság,mit sem

számitott,hogy végig szemben kellett mennünk a nappal,remény volt bennünk.

Estére értünk oda,de annyit azért útközben is láttunk: kilométereken elnyúló csodálatos

erdők,hegyek,dombok, és víz,víz kilométer hosszan.Szinte azt gondoltam:bármilyen is

legyen az a parasztház,rendbeszedjük,hozzuk,de a gyerekek itt nőnek fel,csodálatos,

egészséges környezetben,nem a forró betondzsungelben.

A hurrikán ereje nulla,ahhoz képest ami átsöpört az én nagyrabecsült főnököm

és ezzel együtt a munkahelyemen,mégpedig a rendőrség,és egyéb  hatóság

képében. Cégünk egy nagy vállalatnak családi vállalkozása volt tulajdonképpen,

kapcsolatok ,vadásztársak és egyebek révén jöhetett létre,és müködött nagyon

eredményesen. Egy ideje már gyakorlatilag én vittem a céget,főnököm sokat volt

távol.Ilyenkor megadta a főbb irányelveket,és ment is minden gördülékenyen. Mint

mindig, itt is megejelnt egy a "banánhéj". Házipénztári rendszerünket a főkönyvelő

mellett én vezettem.Amennyiben a főnököm utalványozott -bárkinek- egy összeget

azt a házipénztár kifizette.Számlákra,anyagra,egyébre. Egyik alvállalkozónk, akinek

akkortájt már városszerte beszélték kétes ügyeit,többször is vitatott anyagigénylése-

ket adott le,egyik alkalommal éppen akkor nyújtotta be számláit a főnökömnek,amikor

az a vadászati programját egyeztette barátaival,na és az ügyeletes barátnőjével.

Ilyenkor nemigen lehetett megzavarni szentélyében,hiszen teljes titoktartást követelt

azon kevesektől,akik be voltak avatva,házas,családos ember lévén. Ekkor jelent meg

az alvállalkozó egy halom számlával,ráadásul igen sietős volt a dolga,nem akart várni.

Beszóltam a főnöknek,persze,nem vette jó néven.Félbeszakitotta megbeszéléseit,és

beengedte magához az illetőt, mielőbb le akarta rázni.Percekkel  előtte,amikor bemen-

tem hozzá láttam az akkor tiltott komoly maroklőfegyvereket a n yitott páncélban.

Természetes volt,hogy sem látni,sem hallani,sem beszélni volt a legfőbb követelmény.

Csakhogy a belépő alvállalkozó is észrevette azokat,amiket hirtelenjében nem érkezett

elpakolni .Akkor még nem gondolt senki semmire...a főnök ingerült volt,eleve a fegyverek

előlmaradása miatt is,áttekintés nélkül -mint utóbb kiderült- utalványozta a számlák   

kifizetését,csakhogy szabaduljon a rámenős embertől.

Sikerült is neki,mert az illető valósággal szárnyakat kapva érkezett ki hozzám,benyújtva

a számlákat kifizetésre. Megnéztem,minen szabályos volt rajta: aláirás,keltezés,

kódszám,hová könyvelendő,és az engedélyezés.Többszázezer forintról volt szó,ezért

még telefonon beszóltam a főnöknek: muszáj ezt ma rendezni,teljesen kiürül a

házipénztár.Tőle teljesen szokatlan módon mordult rám,utasitva a kifizetésre,és arra,

hogy ne zavarjam,ha lehet! A kifizetés megtörtént.

Minden ment a maga utján.Csakhogy egyik nap óriási veszekedés hallatszott ki a párná-

zott ajtó mögül.Hiába a hangszigetelés,tisztán kivehető volt még a "lelőllek,ha

megteszed!" fenyegetés is a főnökömtől...

Ezután kezdetét vette a hosszú távoléte:vadászidény volt. Onnan már furcsán viselkedve

tért vissza,vége volt a mindig joviális,barátságos,közvetlen viselkedésének.Nem

tudtam,tudtuk mire vélni ezt a változást.Hamarosan valamiféle vizsgálatot emlegetett

a főkönyvelő,egyik bizalmasa súgta meg neki.Ezután már rendőrök szállták meg az

irodánkat,zártak le mindent,és vitték el a főnököt... 

Teljesen összezavarodva próbáltam tájékozódni,mi történt?! Innen-onnan

részinformációk alapján tudtam meg,hogy komoly eljárás van a főnököm ellen,

anyagi természetű ügy miatt sebesitett meg egy üzlettársát -mint kiderült azt a

bizonyos alvállalkozót- aki pedig saját magát menteni próbálva súlyos vádakkal

illette a főnökömet.

Teljes müködési és pénzügyi részletes felülvizsgálat történt,hosszú heteken át.Fizetésem

ugyan meg volt,a cég részben müködött,de a jövő nagyon kétségesnek látszott.

Egy nap pedig megtörtént a számomra addig elképzelhetetlen: beidéztek kihallgatásra,

mint tanút.Elvégre közvetlen beosztottja és helyettese  voltam!

Nem értettem semmit,mit is akarnak tőlem,viszont több órás procedúrán estem át,ami

nagyon megviselt. Férjem teljes mellszélességgel állt mellettem,és ezt nagyon jó volt

tapasztalni,mégha ilyen esemény kapcsán is történt.Hosszú hónapokon át ment az egyre

komolyabbá váló vizsgálat,többször kihallgattak,idegtépő idők voltak ezek.

Természetesen,az ugynevezett baráti körünk szép lassan kezdett apadozni,mignem el is

maradtak...ugyanúgy a céghez bejáró egyéb cégvezetők,tanácsadók,pénzügyi vezetők,

üzleti partnerek.Tele volt a város a nagy hirrel: fegyveres támadás,pénzügyi

visszaélések,titkos kéjlakok fenntartása több hölgy kitartása,és még...észbontó dolgok.

Norbinak amúgy sem volt munkája,ezek után pedig...túlzott naivitás lett volna várni

bármit is.  Megbélyegezve éreztem magam, és nem tehettem az emberek rosszindulata

ellen semmit. Hosszú idő óta először éreztem,hogy kicsúszik a lábam alól a talaj.

Egyre gyakrabban ültem magam elé meredve,féltem mindentől és mindenkitől,hiszen

sok hasonló történetet hallottam én már üzleti berkekből.Rendre a nagyfőnök ússza meg

a dolgot,elvégre felsőbb kapcsolatai vannak,és a beosztottak...de el sem tudtam képzelni

engem miben hibáztathanának.

Rövidesen megtudtam: az a bizonyos alválallkozó -aki időközben,a megpróbáltatások

hatására talán,szívrohamban elhúnyt- kétszer vette fel a pénztárból a számláira járó

összeget. Kétszer nyújtotta be,némi módositással ugyanazt az igényét.A főnököm pe-

dig meg sem nézte,hanem utalványozta kifizetésre. Mindenesetre hosszú ideig tartott,

mig mindez világosan kiderült,és én tisztán maradtam. Csakhogy ezt nem lehet a hom-

lokomra irni! Mindenkit megállitani és elmondani...addigra már engem is egy kalap alá

vettek a sok tekintetben bűncselekményt elkövetett főnökömmel.

Megint csak össze kellett kaparni magam,mint már annyiszor és döntést hozni:itt igy

már nem élhetünk tovább,gyerekeinkre is kivetődhetnek ezek a dolgok. Norbinak sincs a

városban és nem is igen lesz munkája,Kisrita szerencsére már messze városban tanul.

Mit tegyek? Mit tegyünk?

Valóban karmatikusnak láttam,és látom most is,mert bármibe is is fogott,csak

úgy tehette meg -valamilyen oknál fogva- hogy ott voltam én.Nélkülem nem ment.

Szörnyű is lehet egy férfi életében,ha nem tudja tullépni a szorongató korlátokat,

ha programszerüen a feleség mögé kényszerül beállni,ha nem szabadon dönthet,ill.

tehet meg dolgokat.Ha mégis,annak pedig igencsak csúnya következményei lettek...

nagyon nem örültem én ennek a karmatikus kötődésnek.Úgy éreztem,ez nem hogy

összekötne bennünket,de mélyiti a meglévő régi szakadékokat is.Azonfelül pedig,

bárhogy is volt,de én szerelemmel szerettem a férjemet,elismerni akartam őt,

felnézni rá: buta,női álom...nem igy működik a realitás,bár,próbáltam már azt is,

hogy "forditva" állitom be a dolgokat:mintha a Norbi ötlete lenne,mintha ő ...ez sem

ment sehogysem,mert  a férjem lelke mélyén pontosan tisztában volt vele:talpra-

esettebb,"bevállalósabb" életrevalóbb nő a felesége,és bizony,hamar kiderült:sok

tekintetben okosabb is.Ez pedig újabb és újabb komplexusokat fejlesztett ki benne,

nem tudott örülni őszintén semminek...egyre idegesebb,ingerültebb lett az állandó

hangulata,kedélytelen,humortalan volt.Savanyúvá tette a körülötte élők kedélyét,

nem értette a viccet,megsértődött,viszont ő durván "megtréfált" bárkit...

Végül is sikerült megvenni a gépet,közben hajtotta fel a megrendeléseket Norbi,ami

igencsak akadozott.Új dolog volt ez,és bizony a szolgáltatásnak ára is volt.Kisebb-

nagyobb munkákkal azért el volt egy darabig.Elérkeztünk oda,hogy életemben először

lemehettem a Balatonra,közel harminc évesen.Mégpedig mindannyian együtt,családi

kéthetes nyaralásra.Norbi egyik távoli rokona átengedte a nyaralóját,szállás tehát volt.

És a két hétből tiz napos eső...és a többi rokon,aki szabályosan áttelepedett hozzánk,

igy rövidesen azon kaptam magam,hogy a családomon kivül napi 10-12 emberre főzök

mosok,takaritok és foglalkozom egy kisebb óvodánnyi gyerekkel! A férfiak söröztek

nappal,konyakoztak este,a rokonfeleségek úgyszintén,néha én is közéjük estem esténként

mikor már mindenkit jóllakattam,megfürdetem néhány gyereket és ágybadugtam

őket,anyukájuk helyett is.Kisrita igazán kiélhette "kismamás" hajlamait,bár láttam rajta,

hogy besokall,Timike válogatott csínytevéseket talált ki,és lehetőleg másra fogta,Csetike

pedig élvezte a sokaságot...Az annyira áhitott nyaralásből közel idegösszeomlás

lett,mégpedig egy vagyont fizetve érte.Mert a rokonok természetesen semmivel nem

járultak hozzá a kéthetes ottlétük költségeihez.

A csapások nem szoktak szólóban járni: alighogy hazajöttünk a "nyaralásból" elapadtak

a megrendelések.Norbi megint munkanélkül volt,viszont fizetni kellett a gépére felvett 

kölcsönt is.Azon kaptam magam,hogy munkaidőben megrendelésekért telefo-

nálgatok,szórólapokat gyártok,hirdetéseket adok fel,kapcsolataimat keresem meg.

Próbáltam munkát találni...és nem hiába.A helyi exkluziv szálloda megrendelt két teljes !

emeletén kárpittisztitást,szőnyeggel együtt. Óriási volt az öröm,de férjem arcán és

elejtett megjegyzéseiből keserüséget olvastam ki: ezt is a felesége...intézte.Bűntudatom

volt már: képtelen  elvonatkoztatni az "én" és "   te" felállástól,és felfogni,hogy

vagyunk:"MI".Olyan mindegy,melyikőnk teszi meg,amire szüksége van a családnak! 

Csakhogy,ahogy ezt később megértettem,Norbi sohasem tudott "egy" lenni velem.Mert

hogy nem is akart. Szabadnak született?! De erről később.

Ekkor még örömködtünk,és vártuk a nagy kifizetést.Norbi segitőt is vett maga

mellé,egyedül nem birta volna.Iszonyú sokat dolgoztak igy is,de vitte őket a lelkesedés

a komoly fizetség reménye.Ekkor dőlt össze a világ! Lehet,hogy a nagy

igyekezet,lehet,hogy a kimerülésig való munkavégzés okozta fáradtság,lehet benne némi

felelőtlenség,de bizony jó néhány szőnyeg és butordarab kárpitja elszineződött..minden-

képpen emberi dolog,emberi hiba volt az ok.Méltányosan jártak el a megrendelők (fő-

nökömnek jó barátja szerezte a munkát,közbenjárt az érdekünkben) jutányos áron

eladták a "szines" darabokat: nekünk.Levonták a különbözetet,és mire Norbi kifizette

a költségeit,a segitőjét,örültünk,hogy a nullán megállt a nagy munka vége. Csakhogy nem

volt vége,de nem ám.Hamar hire ment a városban és végképp nem akadt megren-

delés... Norbi megint pihenőpályára került.

Eljutottunk odáig,hogy mélyen áron alul több hónapi kinlódás után eladta a csodagépet,

visszaadta a vállakozását. Kedélyének ez aztán végképp meghatározója lett.Belekötött

mindenbe,és mindenkibe. Családjában is sorra történtek bajok: komoly baleset,konfliktu-

sok.Gyakorlatilag próbáltuk kimélni a gyerekekkel,még a jelenlétünkkel is. Ez addig-addig

ment,hogy már csak az ital maradt számára és a haverok.

Közben a gyerekek nőttek,telt az idő.Kisritáról kiderült,hogy született tehetség a képző-

müvészetben,rajzolásban.A jövőjét nézve,felkerestem egy elismert művészt,aki felmérte

szakértelemmel a gyerek tehetségét: egyértelműen javasolta a továbbtanulását a

művészeti pályán.Ez bizony nem volt könnyű! Az országban három helyen volt megfelelő

iskola,mindhárom messze,és mindenütt sokszoros túljelentkezés. Magánórákat vettünk

Kisritának, és beadta felvéeli kérelmét is. Jeges,zimankós februári napon indultunk hajnali

órában a felvételire. És felvették! Elsőre,rögtön,a háromszáz felvételiző közül ő is

bekerült a nyertes harmincba.Boldogság volt,hatalmas.Még akkor is,hogy lerobbant az

autónk,szörnyű hóviharban lépésben érkeztünk haza,de boldogan.

A kijózanodás ezután jött: iszonyatos költségekkel járt a kollégiumi,zsebpénz,felszerelés,

és sok minden előteremtése. Nem ismertem lehetetlent:bármit vállalok még,de elő kell

teremteni.Norbi visszament a volt főnökéhez dolgozni,de jó néhány hónap kiesett

addigra,nem álltunk túl jól. Gondoltam,és biztos is voltam benne,ezt is magára vette,

Kisrita továbbtanulásának nehézségeit...pedig nem igy volt.Akadtak tőlünk szegényebb

családok is,de ők legalább együtt tudtak örülni...ekkortájt férjem hangulata már olyanná

vált,hogy ha egy hangosabb kacagást hallott bármelyik gyerektől,kikelve magából

orditotta le a "bűnöst".

Változtatni kell,gyökeresen,ez zakatolt a fejemben.Szántam Norbit,és szerettem volna

szeretni,nem csupán megérteni,átérezni a lelkibánatait.Ez, egyébként,ha észrevette,

mégjobban feldűhitette.

Problémánkat hamarosan a hatóság oldotta meg. 

Nem is volt igazán baj,hogy sok mindenről akár csak évek múltán szereztem tudomást.

Elég volt nekem a napi szintű problémák kezelése. Boldog voltam,hogy jól fizető munka-

helyem van,meg tudunk élni,sőt! Újabb és újabb megbizatásokat kaptam,extra

prémiumért,igy már rövidesen hazahordtam a munkámat..a család ellátása után után

gyakran hajnalig dolgoztam,de megérte.Munkám során több befolyásos emberrel

ismerkedtem meg,alakitottam ki jó kapcsolatokat. Elértünk oda,ami a várva várt lakásba 

költözésünk idején csak álom volt,hogy az egész lakást felujitottuk,bebutoroztunk,lett

telefonon,CB rádió,aztán autó és egy városközeli csodálatos gyümölcsöket termő kert.

Mindez viszonylag rövid idő alatt! Széditő gyorsaságban pörögtek fel velünk az

események,természetesen együtt örültünk mindennek,eltörpültek a régi gondok.

Barátaink lettek a CB-s beszélgetős körben megismert családok,össze is jártunk,sőt,

nagy, országos találkozókat vagy éppen 35-40 fős helyi partikat rendeztünk.A rokonok

is felbukkantak  -érdekes módon- bár én örültem neki,hogy a családom ennyi év után

"észrevett".Akkor is,ha lelkem mélyén tudtam,hogy a jólét szaga hozta el őket.Mindegyik

akart valamit,kapcsolatot, óvodai elhelyezést,akármit,vagy csak egyszerűen enni,inni va-

lamit.Igen,hiszen a kiterjedt társasági kör tagjai közül többen is napi szinten "felugrottak"

egy italra, beszélgetni és csak úgy...Norbi is igy,.és ilyenkor próbálta üzleti terveit szövö-

getni.Mire észrevettük volna,már életformává vált a szinte mindenestés néhány pohár

ital. A gyerekek megkaptak mindent,elvittük őket mindenhova,a lelkünkben dúló

sértettségeket is elsimitotta a jólét.

Egyik hajnalban Norbi izgatottan keltett fel:megvan az ötlet! Csodálkozásomat látva

magyarázta,hát a vállalkozásé! Igaz,kicsit sokat kell beinvesztálni,de busásan megtérül.

Sokat bizony,annyira sokat,hogy fogalmam  nem volt,honnan teremtsük meg rá a

pénzt,ha már annyira ezt akarja...hiába próbáltam lelkére beszélni,kitartott az ötlete

mellett: kárpittisztitást és egyéb ezt kiegészitő munkát fog végezni,de ehhez egy

mindentudó csoda-alapgép kell.Az pedig használtan is méregdrága,sőt itthon nincs is...

Aznap munkahelyemen csak ezen járt az eszem. Megértettem és sajnáltam a férjemet,

megértettem,hogy csinálni akar,mégpedig önállóan valamit. Nem biztos,hogy kellemes

érzés volt neki jó ideje úgy élni,hogy én tartom el az egész családot.Ezzel együtt

sajnáltam is,mert hát a saját lábára álláshoz is az én segitségem kell.Egyszerüen

azért,mert semmi más kilátásunk nem volt a gép valóban drága beszerzéséhez,mint a

munkahelyemről kölcsönt igényelni. Igy viszont az "önállósodás" még sem az igazi...ezt

éreztem is a férjemen,lelkileg ez őt megviselte. Most akkor mi legyen? Hogy az

érzékenysége se sérüljön,de pénz is legyen? Mondjam,hogy nyertem a lottón? Akkor is

az én keresetem által...Brrr! Sehogyan sem sikerült úgy tenni,mintha...el kellett fogadnia

meg kellett alkudnia azzal,hogy rajtam keresztül vezet az út.És ez karmaszerüen

rányomta  a bélyegét egész további életünkre,mig együtt voltunk. 

Kemény döntést kellett hozni,de kényszerűt.Abban biztam csak,hogy Cseti,ahogy 

eddig is mindig társaságot igényelt,jól fogja érezni magát a bölcsödében.Szerencsénk is

volt,hiszen már azt is kezdte megszokni,hogy nem vagyok vele egész nap,csak időnként 

találkozunk,amikor megéhezik...azért kételyeim voltak a bölcsödei "étkezését" illetően.

Valamennyire biztató volt az,hogy már hónapok óta úgyszólván mindenevő volt az

anyatej mellett,de mégis...oda nem mehetek be megszoptatni "desszertként".

Előrelátóan elkezdtem ritkitani a hazameneteléseket,előre elkészitettem az étkezési

adagjait,amit Norbi inkább kevesebb,mint több sikerrel próbált megetetni vele.A

következetesség meghozta idővel az eredményt,Csetike elég keservesen bár,de végül 

elfogadta a ritkitott szopizást.

Munkahelyem érdekes feladatokkal látott el,én pedig maximalista módon igyekeztem

teljesiteni.Nagyon kellett a pénz,és érdekelt is a munka.Főnököm nagylelkűen respektálta 

igyekezetemet,az amúgy is reményen felüli kezdőfizetésemet már a következő hónapban

premizálta.

Elérkezett a bölcsödei beszoktatás időpontja:először csupán két óra időtartamra kellett

otthagynom a gyereket,ezután már négyre. Meglepetésre Csetike simán vette a

beilleszkedést.Szinte rosszul is esett...apró lábacskáin máris szaladt be a többi gyerek- 

hez.Nem volt sírás,hiszti,semmi. Álldogáltam,hallgatóztam még egy kicsit...semmi.

Külön boldogság volt a gondozónője személye:fiatal,gyermekimádó,türelmes.Hamarosan

le is röviditették a beszoktatást,annyira jól érezte magát a kicsi,hogy átválthattunk

rendes,egész napos időszakra.Természetesen,ahogy várható volt, a szoptatás,és

egyáltalán az étkezés volt az egyetlen gond.Csetike ugyanis még otthon "teleszopta"

magát,és odabent nem evett...délig birta,akkor valami nagyon keveset elfogyasztott ,

viszont  ettől kezdve semmit,mig érte nem mentem.Amikor meglátott,rohant,esett,

kelt,és tépte le a ruhámat...sokszor okozva kellemetlen helyzeteket,a többi szülő előtt.

Enikő,a gondozónője találta ki a megoldást: délelőtt és délután kakaót is adtak a kicsik-

nek,tehát,próbáljam rászoktatni otthon is,akkor legalább azt elfogadná.Próbáltam,és

sikerrel,tehát valamennyire ez is megoldódott.Idővel az ebédből is evett már,és

egyszerűen imádta a bölcsit.Sikerült kikerülnie a szokott "közösségi megbetegedéseket"

is,hála az anyatejnek.

A maga módján sokat mesélt,gagyogva magyarázta az élményeit,mikor hazafelé

sétáltunk.Otthon pedig bölcsist játszottak,Timikére vetitette ki a saját szerepét,roppant

érdekes módon.Kisrita fogott gyanút a játékot nézve: szerinte Cseti a bölcsiben sem

alszik ebéd után,egyébként mig otthon volt,addig sem tette.Nagyon kevés alvásigénye

volt,elegendő volt számára az éjszaki alvás.Rákérdezésemre közölte is Enikő,bizony,ez igy

van.Fekszik, nézegeti a többieket,mocorog,nehezen tűri,WC-re kérezdkedik,-már kilenc

hónaposan szobatiszta volt- egyszóval ezzel komoly gond van. Megkönnyebbülésemre

elfogadták tőlem,hogy ez bizony otthon is igy van,viszont végig alussza az éjszakát,de

nem tudok vele mit tenni. Viszont azt pedig nekem kellett elfogadni,hogy az

intézményben pedig házirend van...erre is akadt megoldás.Amikor lefektetik a kicsiket,

a gondozónő valamelyike kiül középre és mesét olvas. Nos,néhányszor Cseti

odalopakodott a gondozónőhöz,és szinte belebújva, dünnyögve,halk hangon ő is "mondta"

Kedves,barátságos,és hizelgős természetének köszönhetően minden gondozónő szerette,

és hát ugysem alszik...elnézték neki.Egy idő múlva már az csöpp ujját vezette a

betűsorokon,mintha ő is olvasna...jókat szórakozott komolykodásán az egész személyzet,

még a konyhások is bejöttek meglesni,hogyan "mesél" Cseti. Odajutottak,hogy leültette

a gondozónő,kezébe adta a könyvet,és biztatta,meséljen! És Cseti ettől kezdve,keresztbe

tett lábbal ült a terem közepén,és "mesélt",ujját gondosan vezetve a sorokon.A kis társai

pedig aludtak...ez egy idő után rendszerré vált,igy megszűnt,hogy piszkálgatná a társait,

mocorogna,fészkelődne,mindenki jól járt.Egyetlen rossz,-de ez nagyon rossz!- élmény

érte a bölcsiben: a kötelező oltásokat szervezett formában ott kapták meg a kicsik.

Cseti jól tűrte a szurit is,de a csendes pihenő után -amikor cipő nélkül tartózkodtak bent

a kicsik,felöltöztetést követően kis idő múlva panaszkodni kezdett. A lábát fájlalta. Mivel

popsiba kapták a szurit,arra gondoltak,talán az sugárzik oda.A gyerek viszont egyre

keservesebb arccal panaszkodott,már sírt, sőt lábra sem tudott állni két órán belül.

Megijedtek,hiszen éppen Cseti nem volt egy panaszkodós,sírós gyerek,valami

történhetett! Telefonon hívtak menjek érte,tanácstalanok...rohantam persze,

szerencsére közel is volt.Megdöbbentett kisírt szeme,felpüffedt arca,furcsán tartott

kicsi lába.Zokogva mutatta,hol fáj,vettem le kis cipőjét a gyerek felorditott,én pedig

majd elájultam! Hát bizony ilyet még én sem láttam: a gyerek két lábujja vissza volt

gyűrődve a talpa alá a cipőben...és órák óta volt igy,erőltették vele a járást! Mindenre

gondoltak,de erre igazán nem...volt is nagy magyarázkodás,értetlenkedés,de én csak

a gyereket kaptam fel,rohantam vele haza,a lilás-feketés kis lábujjait szorongatva út-

közben a vérkeringés miatt,ő persze orditott.Otthon gyorsan vizes ruha,és Norbi

riasztása:azonnal be az ügyeletes kórházba! Rosszallóan méregetett az orvos,mig

végre megértette,a gyerek bölcsödében volt,ott történt vele ez a szörnyűség.

Megnyugtatott bennünket,nagyobb baj nincs,vizes ruha,és cipőtől kimélni néhány

napig.Helyre is jött szerencsésen  minden ujja,az pedig külön tetszett neki,amikor már

mehetett a bölcsibe,ahogyan körülrajongták.Tőlem is sűrű elnézéseket kértek,dehát...

Ettől kezdve mindennap a gyomrom ugrott össze,ha megcsörrent a telefon...márpedig

elég sikeres cégnél dolgoztam,ugyhogy gyakran csörgött!

A bölcsödei elhelyezés,és az ott történteken kivűl  természetesen a családi élet is hozta

a maga formáját. Norbi például nagyon belejött az otthonlétbe,munka se nagyon

adódott,igy egyre többet álmodozott az önállósodáson.Lakásunk lassacskán találkozó

és tervszövögető hellyé változott: a leendő kollégákkal egyre gyakrabban tartottak meg-

beszéléseket,akik egy idő után egy-egy üveg bor,vagy néhány üveg sör kiséretében

érkeztek.Mire hazaértünk a nagylányok,és mi is a kicsivel,a lakásban vágni lehetett a

füstöt,csurig telt hamutartók és üvegek mindenütt...érthető módon kifejeztem nemtet-

szésemet,amivel sikerült elérnem: jó nagy veszekedés,vádaskodás,és Norbi elrohanása 

otthonról. Az is előfordult,hogy Kisrita már hazaért,mikor még mi nem.Nagylány volt már

felsőosztályba járó,fejlett,ébredező öntudatú kiskamasz,ennek megfelelő érzékenységgel.

Sajnos,csak sokára és véletlenül tudtam meg,hányszor "égette" le, tett rá megalázó

megjegyzéseket Norbi a haverok előtt,ha nem éppen úgy,és olyan gyorsan cserélte az

üvegeket,vagy akár a hamutartót...Kisrita sohasem volt panaszkodós,főként nem

beárulós gyerek,az évek alatt tömkelegét tartogatta magában a

sértéseknek,megalázásoknak.amit végül is -legtöbbjét - Timikétől tudtam meg,mert ő

aztán éppen az ellenkezője volt: mindig és mindenkiről beszámolt. Legdurvábbnak

tartottam,hogy amikor autóval jöttek haza Norbival a lányok,a kocsival gond volt.Kisritát 

küldte el kanna vizért, aki  Norbi szerint nem elég gyorsan szaladt..ezért odarohant és

fenéken rúgta a nagylányomat.Mások előtt. De még ha mások nem is lettek volna...

Ezt sem Kisritától tudtam meg,csak akkor mondta el,mikor rákérdeztem.Akkor meg

tudtam volna ölni a férjemet.

Házasságunkban,pontosabban férjemben való bizalmam már oly sokszor rendült meg.

Igy a tartós távolléte munkahelye miatt,állandó bizonytalansággal,kétellyel gyötört.

Bárhogyan is igyekeztem "viselkedni" ,amikor néhány napot otthon töltött,mégis,a

legkisebb szikra is elég volt a veszekedés kirobbanásához.Norbi szerint ok nélkül fél-

tékenykedtem,-lehet,ez esetben ez igy is volt- viszont ezt megelőzően bizony minden

okom meg volt rá.Mondhatni,mindkettőnknek kapóra jött volt főnöke ajánlata:lépjen

be hozzá,dolgozzon nála,helyben.Fizetése is jónak volt mondható,és ha  mindennap 

otthonról indult,hazaérkezett estére. Nem csupán kapcsolatunk minősége,hanem a

gyerekek,sőt éppen a közös gyermek,Csetikének az érdeke is. Bizonyos vagyok benne,

egyedül ő érezte magát legjobban a családban: Kisrita minden szabad percét vele

töltötte,nagy odaadással,szeretettel foglalkozott vele,Timike pedig természeténél

fogva is,a játszás,bohóckodás területén volt mindig rajtrakész. Én természetesen

imádtam,és az apja is.Mindig kiegyensúlyozott,jókedvű,gyorsan fejlődő baba volt.

Észrevétlenül repültek a hónapok,Csetike nyolc hónaposan már elindult,észtvesztő

édes látvány volt,a csöpp emberke,aki jár...mint egy felhúzós baba,nem sokkal később,

egyévesen pedig nagyon sok szót értelmesen használt ,ezzel együtt pedig mindent meg-

értett,amit hallott,megfelelően reagált rá. Tényleg különleges kis teremtmény volt...

Még egyéves kora előtt Norbi főnöke nekem szóló állásajánlattal állitott be.Annyira csá-

bitó,anyagilag annyira sokat segitő lehetőség volt,és minden tekintetben:irodám a

szomszédunkban,gyakorlatilag bármikor hazaszaladhattam ,ha szükséges...ez utóbbi

azért is volt annyira lényeges,mert addig -addig fontolgattuk Norbival,mig döntésre jutot-

tunk. Norbi marad két hónapra otthon Csetikével,addig,mig be tudjuk adni bölcsödébe.

Nehéz döntés volt,de Norbiéknak éppen akadozott a megrendelő körük,előreláthatóan 

félévre szinte nem is volt várható olyan munka,amiből  meg lehetne élnünk,éppen ezért

ajánlotta  mgoldásként a főnöke nekem a lehetőséget.Mindenképpen keresetre volt

szükség.Csakhát Csetit a bölcsödébe adni...hogyan fogja bírni,ott nem ő lesz a központ,

nem vele foglalkozik mindenki,mint itthon! És itthon...az apja hogyan fogja ellátni...nincs

hozzászokva,hogy egyedül vigyázzon rá,márpedig Cseti,mióta felállt,naponta

bebarangolta a lakást,a leglehetetlenebb helyekre bújt be,olykor kimerülten el is aludt,

például a beépitett gardróbszekrényben...Ráadásul elképesztően leleményes módon ha-

mar rájött minden -őmiatta- felszerelt biztonsági láncok,zárak nyitására.Mikor legnyugod-

tabbak lehettünk,ő már( az előzőleg biztonsági lánccal felszerelt erkélyajtót kinyitva) az

erkélyen hangosan kacagva hessegette a galambokat...Egyetlen pillanatra sem lehetett

szem elől téveszteni,és ez engem félelemmel töltött el.Hogyan fog rá vigyázni az apja?!

Még én sem tudtam,én,aki legjobban óvtam,féltettem mindentől , megfelelően!

Csetike olyan féléves korától az anyatej mellett szinte mindent evett,természetesen

fűszertelenebb és pürésitett,vagy összetört módon. Minden étkezést viszont szopással

fejezett be.Kemény húsú,hurkás combú,karú,gömbölyű édes kisbaba volt. Az anyatej

mellett a kakaót szerette,amit nézni is szeretett,hogyan készül,ölemben ülve.Villany-

tűzhelyünk volt,a gyereket félkézzel ölben tartva,másik kezemmel készitettem a kakaót.

A főzőlap pillanatok alatt felizott,és Csetike a pillanat ezredmásodperce alatt csapta rá

a tenyerét...ami azonnal meg is égett! Őrült módon hűtöttem,vigasztaltam,orvoshoz

rohantunk. Szegénykének sokáig fájdalmas volt,de teljesen meggyógyult. Amikor már

tudott menni,jött hozzám a konyhába,ahol a serpenyőben már forrósodott az olaj.

Nem engedtem oda,gagyarázva vissza is ment ,majd hirtelen megjelent a partvisnyél

a tűzhely felé lendülve,amely az ajtó mellett volt közvetlenül! és már repült is le a forró

olajjal telt edény,és ott állt Csetike! Elképesztő,hogy az ember agya milyen hihetetlen

sebességgel tud reagálni! Az ütéstől felbillenő  serpenyő még a levegőben volt,mikor már

Csetit egyetlen erős lökéssel "kidobtam" alóla,ki az ajtón... hatalmasat repült,ettől való

ijedtében kezdett sírni.Éppen hogy sikerült kipenderiteni a gyereket a leömlő olaj alól...

Sok-sok odafigyeléssel járt Cseti felügyelete,éppen ezért volt okom az aggodalomra.

Na és , a szoptatás! Munkahelyről,ráadásul,mint új munkaerő,hazaszaladgálni szoptatni

a gyereket...De ebből a feltételből nem engedtem.A gyerek anyatejes,szüksége van rá,

ettől makkegészséges,mondtam a  leendő főnökömnek. Nem sokkal ezelőtt volt Kisrita

és Timike egyszerre kanyarós,és az akkor öt hónapos Cseti nem kapta el a ragályos

betegséget,az anyatejnek köszönhetően!

Irgalmatlan nehéz döntés volt,de meg kellett hozni: három gyereket kellett ellátni,nem is

beszélve a fizetnivalókról:és Norbinak nincs kilátása sem a pénzkeresetre.El kellett vállal-

nom.

Eleinte szinte tragikomikus helyzetek adódtak elő. Csetike ugyanis nem megszabott

időben,hanem amikor éppen éhes volt,akkor akart szopni.Olyan láthatatlan kötődés

fűzött bennünket össze születése óta,hogy a munkámba temetkezve hirtelen befeszült

a mellem,és folyni kezdett a tej...abban a pillanatban csörgött a telefon:Norbi volt,hogy

jöjjek,ahogy tudok,mert a gyerek ordit,biztosan éhes. Ez sokszor megismétlődött,

ahogy Cseti sirni kezdett otthon,nekem abban a pillanatban elindult a tejem..ezt többször

leellenőriztük Norbival,mindig stimmelt,percre pontosan...

Ledolgoztam a munkaidőt,szaladtam haza,Csetikét ölembe kapva kényeztettem,majd

következett a vacsora és a másnapi ebédfőzés. Mindig megfőztem a családnak

előre,hogy legyen főtt ételük,ha nem is vagyok otthon...majd a mosás,a pelenkák,

kisruhák a két nagylányom,velük is foglalkozni kellett,és egyebek...éjfél előtt nemigen

kerültem ágyba.

Nagyon vágyódtam az otthon hagyott gyerekeim után.Aggódtam,féltettem őket,nem

felejtettem el -ez lehetetlen lett volna- mennyire megkülönböztetett,úgyszólván meg-

tűrt "kellékek" voltak Norbi családjának szemében.Megbocsátottam,de nem felejtettem.

Igyekeztem gyorsan felépülni, a kicsi Cseti,mert már becenevet is adtam neki,minden

nap szebb és életerős baba lett.Végre hazamehettünk! A gyerekek még iskolában vol-

tak,igy aztán nem várt bennünket senki.Norbi indult a szükséges dolgokat megvenni,

én pedig készültem a nagy találkozásra: bemutatni Kisritának és Timikének ici-pici

húgocskájukat. Óriási volt az örömük,a bámulatuk,ezernyi kérdést tettek fel,csodálták,

és én boldogan néztem a kiságy fölé hajló ,szeretettől túláradó arcocskájukat. Az esti

fürdetésben is aktiv szerepet kaptak,segitettek mindenben...fel sem merült a féltékeny-

ség bennük a kicsi miatt.

Kiváncsian vártam az első éjszakát ,vajon fog-e szépen aludni,vagy sirós lesz-e? Annyira

pici a lakás,hogyan pihenhet sirás esetén a család,  a gyerekek,és a férjem is? A késő

esti szoptatásnál suttogva kértem: ugye alszol szépen ,édes kisbogárkám? Itthon,velünk

biztonságban? Még sokáig beszéltem hozzá,és egyszercsak megint úgy tekintett rám

föl,hogy szinte visszahőköltem tőle.Ugyanaz a mélységes mély,mindent értő,kicsit szo-

morkás,és nagyon -nagyon komoly,rebbenés nélküli,hosszú nézés a szemembe..

Lélekhíd ! Ez a szó jutott az eszembe,ilyenkor enged a lelkébe tekinteni...de borzongva

éreztem,hogy ő,ez a csöppség is ilyenkor lát lelkem mélyére. Hihetetlen élmény volt,

mégis ,szinte annyira egyértelműen önmagát adó kitárulkozása a léleknek,hogy biztosan

tudtam egy életre: ez a gyerek valahogy nem olyan,mint a többi.Más. Nem tudtam ,mit

látok benne,de amit láttam,az merőben más volt,megnevezhetetlen...iszonyúan el-

kezdtem  félteni. Olyan erővel tört rám a féltés,hogy a kimeritő nap ellenére,nem tudtam

elaludni.Gondolataim a jövő felé kalandoztak: vajon milyen lesz nagyobb korában? És fel-

nőttként? Hogyan alakul ki a szerepe  családban ? Úgy éreztem,meglepetésekkel ,

izgalommal, aggodalommal teli időszak elé nézünk.Akár mindannyian. 

Cseti elaludt,félrebillent fejjel,jóllakottan.Éjjel fél kettőig.Akkor felriadt,keserves sirásban

tört ki,nehezen tudtam megvigasztalni.És ez minden éjjel megismétlődött,olyan bő egy

órahosszat sírt,aztán elcsendesülve,lassan elaludt.Belémhasitott a felismerés: ez a

születése időpontja ! Minden éjjel akkor riad fel,amikor megszületett! Miért?!

Kénytelenek voltunk immár rámenősen harcolni a megigért lakásért,igy eljutottunk oda,

hogy Cseti kéthónapos korában költözhettünk.Búcsút intettünk a szoba-konyhás

szuterénnek,valódi fürdőszobás,tágas,háromszobás panellakás várt bennünket.Norbiék

igyekeztek kollegáival rendbe tenni,és eljött a nagy nap: Kisrita és Timi még innen ment

reggel iskolába,de már az új lakásba érkezhettek haza,mégpedig a saját szobájukba!

Ők ketten megkapták a legnagyobb szobát,a kicsit Csetinek szántuk,és még nekünk is

maradt egy! Ez volt a terv...a valóság pedig az,hogy Csetike egy percet nem birt ki a

szobájában egyedül.A rácsos ágyba bele sem tudtam tenni,ahogy megpróbáltam olyan

éktelen orditásba tört ki,hogy egyazon mozdulattal ki is emeltem.Gyakorlatilag mindig

velünk volt,velünk is  aludt.Megszokottá vált,ha éjszaka felriadt -szokásos időpontban-

szinte tépte le rólam a hálóinget,szopott és megnyugodva újra elaludt. Két nővére fel-

váltva hurcolászta,játszott vele,vagy csak egyszerüen köztük,köztünk volt.M indent meg-

figyelt,pár hónapos korától olyan értelem volt a szemében,arckifejezésében,ami valóban

szokatlan volt. Norbi imádta. Ez kölcsönös volt,mert Csetike repesett az örömtól,ha meg-

látta az apját.Kisrita szinte "kismamája" lett,Timikével valamiféle szövetség volt köztük:

ez főképpen huncut csinytevésekben kerekedett ki,nagyobb korukban is igy maradt.

Azt gondoltam,úgy is éreztem,hogy mégis helyrebillen az életünk...ez a kicsi lány min-

dent helyrehoz közöttünk.Annyira felejteni akartam a viharos időszakokat,Norbi félre-

lépéseit,hazugságait.

Mégsem volt teljes,erőtlennek bizonyult  a házasságunk.Fő oka akkor abban látszott,

hogy Norbi egyre távolságtartóbb,egyre durvább lett a két kislányomhoz.Kéznél volt

a magyarázat: neki ők csak mostohagyerekei...késdöfésként ért egy-egy durva oda-

szólása valamelyik kislányomnak,megalázta őket a megjegyzéseivel.Ilyenkor nem áll-

tam meg,rászóltam,védtem a gyerekeket,egészen parázs viták,veszekedések alakultak

ki pillanatok alatt.Norbi ezt általában otthonról való elrohanással "oldotta" meg...én meg

sírással,elkeseredett kinlódással éltem át.Akkortájt már a maszek világ csábitotta,

,kisiparos szeretett volna lenni,méregdrága gépet venni,alkalmazottat tartani. Ahol eddig

dolgozott,sokszor volt távol ,akár egész hétre,én voltam otthon a három gyerekkel.

Vállaltam otthoni gépelést,kellett a pénz,öten voltunk.Ez a távolléti időszak sem tett

jót a házasságunknak.

Pocakomat átkulcsolva hagytam magam karonfogva vezetni a mentősökkel.Norbi

jött a csomagokkal,két percenként szólt: vigyázzanak,el ne csússzon,nagyon jeges...

Beértünk a szülészetre a kőkeménnyé vált hasam közel volt a szétrepedéshez:én

legalábbis úgy éreztem. Belépve a vizsgálóba ,Norbi magától értetődően  követett

bennünket,de bizony visszaküldték. "Számüzték" a folyosóra ,várakozzon türelemmel.

A tortúrát bizony nem úsztam meg: mire észbekaptam,jött a beöntés,a borotválás,

minden,ami ilyenkor bevett módon szükséges.Iszonyú hasgörcsökkel bizony nagyon nehéz

az ilyen műveletek alatt mozulatlanul feküdni! Az  ügyeletes orvos elég rosszkedvűen jött

elő,éppen pihenőidejét töltötte ,éjfél után voltunk,sőt egy óra is elmúlt. Megvizsgált,

és morcosan közölte: reggelig itt nem lesz baba,akár járkálgathatok is. Na és a magzat-

viz,kérdeztem,hát akkor szülnöm kell,nem?! Különben baja lesz a gyereknek! Na,azért 

ne rémüldözzön,arra még ráér,mondta,és kilépett a csapóajtón. Norbit is tájékoztatta,

akár haza is mehet,mondta neki,reggelig ráér...Csakhogy mi hárman, a baba,én és az 

apja, anélkül, hogy tudatában lehettünk volna,egy egységet alkottunk: hittük, nincs igaza

az orvosnak,előbb meglesz ,biztos meglesz,jaj,csak legyen már meg!  Néztem a faliórát:

az orvos egy óra tizkor ment ki...hallgattam a baba  kihangositott szivdobogását ,ahogy

erősödött a görcs,úgy élénkült ,szaporábban vert a pici szive.Együtt vagyunk édes

kincsem,együtt izgulunk,együtt csináljuk ezt a nagy dolgot meg,együtt,mi ketten!

Valóban igy is éreztem,hihetetlen kettősséget,összhangot és mégis az elkövetkező 

különválást...és akkor megindult.Kettőt sikoltottam csak,de azt olyan hangerővel,hogy

Norbi megpördült maga körül a kihalt folyosón! Az én kicsi csöppségem olyan erővel indult

neki ennek a világnak,hogy hosszú hajával hasitott mindent útközben. Bő félórára az

orvosi vizsgálat után, a "jóslat" ellenére megszületett,harsány,egészséges hanggal

méltatlankodva a sok macerantura ellen.

Gyönyörű volt...hosszú,fekete hajjal,pufók pofikkal,egészségesen,szép súllyal.

Hát te vagy az...néztem ,ökölbe szoritott kis kezére ejtve első könnycseppemet..és

ekkor felnézett! Néztük egymást...olyan mélységekbe láttam sötétkék szemébe nézve,

hogy megborzongatott.Mit is láttam ott? Nemigen tudom megfogalmazni: vénséges

vén,nagyon messziről jött,nagy titkokat tudó ,bölcsességet hordó,egyben szomorúságot

tükröző mélységet...és ,tudom,hihetetlen,mégis: parányi félmosoly a csöppnyi

szájsarkon...és már aludt is.

Elvitték tőlem.Velem még sok dolguk volt,ilyen gyors szülés után volt mit rendbehozni

rajtam...végül az őrzőbe toltak ki,megfigyelésre,továbbra is erős fájdalmaim voltak.

Azt tartják a régi,tapasztalt asszonyok,szülésznők,hogy ahány szülés,annyi napig tart

az úgynevezett "rágási" fájdalom.Igazuk volt. Három napig őrült alhasi és mellfájásaim

voltak...patakokban ömlött a könny a szememből,ahogy mégis mosolyogva és boldogan

öleltem magamhoz szoptatáskor gyönyörűszép kisbabámat. Látványát az sem rontotta,

hogy talán a leghangosabban orditó csöppség volt a többiek között,egészen addig,mig

"pióca"módjára rá nem talált az élelemre...abban a pillanatban úgy éreztem,szétrobban

a méhem.Csatakosra izzadtam le minden szoptatásnál  az első három nap alatt.Mégis...

alighogy elvitték pici száján az utolsó csöpp tejjel,már alig vártam,hogy megint hozzák!

Egymást kergették fejemben a gondolatok,az otthon lévő, bennünket váró két kicsi lá-

nyom,Norbi,és minden,minden gond a lakással...

Norbi mint mondta"élete legszebb nőjét " látta,amikor megnézte a babát...ragyogott a

büszkeségtől,apa lett! Amikor haza akarta küldeni az orvos,eldöntötte,nem megy haza,

hiszen én azt mondtam,biztosan érzem,hogy hamar  meglesz...aztán,alig félóra múlva

rohant ugyanaz az orvos,akkor már hallotta a sikoltásomat is:tudta,hogy meg van!

Hagyományhoz illően nyikorgó ősrégi modellt utánzó babakocsiban  rövidesen hozták is

a babát,megmutattálk neki...földöntúli boldogságot érzett.Sőt,büszkeséget,óriásit,ezért

rohant,és feltelefonált mindenkit,ujjongva tartott beszámolót...mindezt másnap mesélte

el,amikor bejöhetett. Ez bizony nem volt neki könnyű: ünnepeltek a barátokkal,

kollégákkal,de hogy baj ne legyen,anyósomat elhivta a kislányokhoz,ő főzött,és vigyázott

rájuk.

Egyik éjjel borzasztó hasogató fájdalomra ébredtem.Megrémültem,talán korábban

jön a baba?! Biztosan a sok idegesség,a vékonyka téli kabátban való sok hivatalba

járkálás,felfázás,nem tudtam mi okozta.Orvoshoz kellett fordulni,semmi sem volt

most fontos,csak a gyerek,jaj,baja ne essen!  Az vizsgálat után szigorú pihenést,fekvést

irtak elő,nehogy valóban idő előtt szülessen meg,volt még két hónapom a kiirt időpontig.

Norbi ebben az időben sokat változott:maszekolni járt egy ismerősével,eleinte csak hely-

ben,később más városokba is mentek.Ilyenkor,ha jobban fizető munkát kaptak,akár 3-4

napig is távol volt. Alábbhagyott a kimaradozással,többet figyelt a gyerekekre és énrám

is,anyósommal is próbálta -elég nagy sikerrel- normalizálni a kapcsolatunkat. 

Gyökeresnek mondható volt ez a változás,anyósom gyakran jött hozzánk,kedveskedett

a gyerekeknek is,sokat beszélgettünk .

Sógornőim is sűrübben jöttek,olykor kártyapartikat játszottunk,jó nagy beszélgetések

között. Csakhogy most,ebben a "kimélő -babakihordásban" rosszul jött ki,hogy Norbinak

mennie kell...felvetette,hogy lemondja a munkát,és velem marad,dehát anyagi

helyzetünk ezt nem engedte meg. Anyósomék délután,este be-beugrottak,de az éjszakák

elé félve néztem.Ott volt velem a két gyerek,és mi lesz,ha...mégis megindul a szülés?!

Ilyen izgalmak között éltük meg   a karácsonyt, és a januárt is.Lakás még sehol...

Norbi ekkor rákapcsolt,együtt mentünk be,orvosi igazolással  a kezemben,hogy bármikor

szülhetek,tegyenek már valamit! Kaptunk cimeket végre,de ezeket már Norbi járta le

nélkülem.Nem birtam és nem is mertem utcára menni,örültem,ha az otthoni teendőket,

a gyerekeket el tudtam látni.Ekkor már kétnaponta kellett mennem magzatviz

vizsgálatra,merthogy fordult a kocka:úgy nézett ki,hogy túlhordásom van. A harmadik

mintavétel utáni délutánon nagyon komolyan kezdtem el görcsölni. Estefelé már se

ülni,se feküdni nem bírtam,járkáltam fel-alá.  A gyerekek megijedtek,most mi lesz?!

Mindig büszke voltam rá,hogy meg tudunk beszélni mindent a kislányaimmal.Kisrita

komoly kis arccal figyelt,Timike zavarában kacarászott,ahogy elmagyaráztam nekik,

bizony,most már meg fog érkezni a kistesó! Lehet,hogy már ma éjszaka...mire

felébrednek? kérdezték izgatottan. Lehet bizony,de ahhoz ,hogy ez igy is legyen,

anyának be kell mennie a kórházba,amiről már olyan sokszor beszélgettünk.Kis ideig 

ott leszünk,és aztán! Aztán hozzuk haza a babát! Itták minden szavamat,és Kisritát

nagyon komolyan kértem,vigyázzon addig Timikére és magára is nagyon,mig

oda leszek. Izgatottan suttogtak lefekvés után,de végre elnyomta őket az álom.

Elég későre járt, Norbi még maszekolt. Kis időre leereszkedtem a két ártatlan álmukat 

alvó kicsi lányaim mellé,elnéztem a számomra legédesebb arcokat...bizony

elpityeredtem, arra gondolva,vajon nem lesz-e baj  szülés közben?  Visszajövök hozzájuk?

És nekik,velük nem lesz-e addig baj,mig haza nem jövök? Hogyan oldják meg a minden-

napjaikat,Kisritára nagy feladat hárul majd:Timikét biztosan vigasztalnia,biztatnia kell.

Mire Norbi  hazaért,már kétrét görnyedve vonszoltam magam,pár lépést erre,pár lépést

arra.Norbi ijedtében azonnal hívni akarta a mentőket,de nagy nehezen sikerült

lebeszélnem róla.Nem akarok én a kórházi ágyon fél éjszaka vajudni,még jobb itthon,

még ráérünk. Ő viszont rettenetesen fáradt volt,nem sokáig kellett győzködnöm,hogy

feküdjön le,aludjon pár órát,addig,mig nem kell menni...biztosra tudtam,hogy ez még

az éjszaka bekövetkezik. Igy is történt,sűrűsödtek a fájások,már - már úgy éreztem

kettészakadok,amikor hirtelen elfolyt a magzatvíz. Itt az idő,nem várhatunk egyetlen

percet sem,menni kell,a baba jönni akar! Norbi rémületében alig talált bele

nadrágjába,cipőjébe,rohant a sarki fülkéhez telefonálni.Később mesélte,úgy megcsúszott

a februári jeges úton,hatalmasat esett. Persze,akkor észre sem vette,csak hadarta a

mentősöknek,azonnal jöjjenek, mert harmadik szülés,mindjárt meglesz!!! Kifulladva

rohant vissza,és akkor csaknem elájult:ugyanis kávét főztem, azzal kináltam.én is ittam

 egyet,mondván:hosszú lesz az éjszaka...titokban pedig arra gondoltam: a kávé engem

mindig meghajt,és ha most sikerül, "megúszom" az ilyenkor szokásos beöntést!

Norbi fel nem foghatta,hogy tudok én msot kávéra gondolni...hogyan is érthette volna,

egyetlen férfi sem tudja,min megy át egy szülő nő. Rendben,könnyelműség volt,hiszen

WC-zéskor közvetlen szülés előtt kockázatos egy esetleges erőlködés, de ez viszont

nekem nem jutott eszembe sem,annyira örültem a "hatásos" ötletemnek...szerencsére 

nem történt baj, a mentősök már ott is voltak,indultunk az előre elkészitett táskákkal

szülni.Óvatosan pusziltam meg Timikét,aki észre sem vette,Kisrita viszont rögtön

felébredt,fel is ült,úgy nézett rám: anya,most kell menni? Megsimogattam,és

megmondtam: most,és minden rendben van,sietek. Féltettem őket nagyon,még akkor

is,ha a születésre vágyót is nekem kellett féltenem:mennem ,mennünk kell.

Viharos napok,sőt hetek  következtek. Elcsépelt szavak azok,hogy mélyen csalódtam,

hogy mennyire fájt,hogy mennyire felkavart...hogy fogalmam nem volt,mit is kellene

tennem! Pedig igy volt.Mindezt tetézte,hogy mindennek ellenére szerelmes voltam

a férjembe.Annyira,hogy nyűszitettem a bensőmet tépő kétségektől,a mindennapossá

váló kimaradozásaitól, a gúnyos megjegyzéseitől,amikor emiatt kérdőre vontam.

Legtöbbször munkahelyi megbeszélésekre,vagy éppen névnapi bulira,hasonlókra

hivatkozott.Igaz,legtöbbször ittasan jött haza,ha nem is részegen,viszont pillanatok

alatt felhergelődött,ha észrevette,hogy kisírt szemmel várom.Ilyenkor vagy újból

menni akart,,és én...én nem törődve az  önbecsülésemmel,embertelenül megalázva

magam,könyörögtem neki...átöleltem,belekapaszkodtam,kérleltem ,csak ne menjen

el...szerettem.

Egy idő után már nem volt realitás-érzésem sem.Újabb  kapcsolata volt,gondosan ké-

szülődött a találkára,semmit nem ért sem a szemrehányásom,sem a könyörgésem.

Mire kilépett az ajtón ,úton ahhoz a másikhoz,már magamon kivül voltam. Összekaptam

magam,és a két kislányt,és nyomába eredtünk.Persze,észrevette,és én könyörögtem...

az utcán...a gyerekek megszeppenve meredtek rám.Igen,idáig süllyedtem,ennek is ki-

tettem a gyerekeket,akikkel az előző, szörnyű házasságból nem is túl rég menekültünk ki.

Csakhogy akkor nem voltam vakon szerelmes,sőt,eleddig azt sem tudtam ,mi az!

Eljutottunk oda,hogy Norbi megütött,terhesen...hogy lehordott mindennek.De

nyugodtabb időszakban imádva szeretett,úgy törődött velem együttlétünkkor,amit sok

nő élete végéig sem biztos,hogy megél...

Hálistennek,felgyorsultak a lakáskiutalással kapcsolatos intéznivalók,azzal kecsegtettek,

hogy még szülés előtt beköltözhetünk. Már benne jártunk a télben,egyre nehezebb volt

kimozdulnom a nagy pocakommal,de vitt az a hit,hogy végre rendes lakásba kerülünk.

Mégsem igy történt,semmi sem ment simán. 

Egyedül,álmatlanul töltöttem a "nászéjszakát".Örültem neki.Nem tudtam volna

most elviselni Norbi közelségét,nem tudtam volna uralkodni magamon. Hallgattam

a gyerekek szuszogását,valamikor hajnalban aludtam el.

A vasárnap megszokott módon telt el: a gyerekek tévéztek ebédig,aztán lecke,játék,

Norbi indult, kötelességszerüen megkérdezve,megyek -e vele,felugrik az anyjához,aki már

"ráért" nem úgy mint előző nap.Nem tartottam vele,de érezte is,hogy valami baj van.

Másnaposan ébredt,alig ebédelt,kába fejjel nem vette rögtön a vészjeleket.Gyanítottam,

hogy érzi,valami történt,de nem emlékszik rá.Én pedig nem segitettem.Más elképzelé-

sem volt. Éjszakai tépelődésemben eszembe jutott: a strand.Amit Norbi annyira imá-

dott,hogy még a gyerekeket is hajlandó volt ürügyként felhozni,hogy elviszi őket,csak

mehessen. Azok  a strandon töltött napok...hát nyilván ott volt a társasága...akkor 

is tán,mikor Timikét bedobta vízbe ?! Tanuljon meg úszni,ha nem tud...anno vele is ezt

tette az apja.Elöntött a harag,ha arra gondoltam:kislányom kapálózik a vízben megré-

mülve,és azok, az a szőke lány is a buliból ,a parton nevetnek rajta! Azóta van gond a

hallásával,amire semmi konkrét okot nem tudott mondani az orvos a múltkori

vizsgálatnál. Akkor még nem állt össze bennem a kép.Visszamegyünk,és más

szemszögből  nézve, már úgy érzem,lesz konkrét magyarázat a halláscsökkenésére.

Igyekeztem úgy viselkedni,mint általában,nem akartam előre tudatn i,mire készülök,

Még a személyi igazolványom kicserélésére is együtt mentünk Norbival,együtt néztük,

"na,milyen az új neved" kérdezte,és én vele együtt mosolyogtam...

Megtörtént az  újabb orvosi hallásvizsgálat,most már géppel nézték meg. Tájékoztattam

a  vizsgáló orvost a feltételezésemről,arra kérve,ne a gyerek előtt közölje,ha az helytálló

lenne a vizsgálat folyamán. Igy történt. Egyértelműen kiderült: a gyerek dobhártyája

sérült,amit okozhatott bármi olyan,ami nagy erővel ütést mér rá.Akár a vizbe való be-

csapódás is,hacsak nem ütötte meg másként valaki.

Most már akkor ez is egyértelművé vált: senki nem ütötte meg -tudnék róla,elmondaná

 a gyerek,eleget faggattam akkor frissiben -,emlékezett volna rá. Ez bizony Norbi úszni-

tanitásos módszerének eredménye . Akkor is,ha nem rossz szándékkal,rossz indulattal

tette, amit nem feltételeztem róla most  sem ,de ez igy "sikerült". Timike is tudta ezt,

hiába beszéltem  meg az orvossal, hiábavaló igyekezet volt.A vizsgálat után csacsogva

mesélte el a doktor bácsinak,milyen sokáig fájt a füle a vizbedobás után,mert ő volt ám a

strandon, és a Norbi....és sokáig úgy érezte "lötyög" bent a füle... a doktor rám nézett,

és ebben minden benne volt.Négyszemközt kérdezte:"szándékosságra gyanakszom-e,

milyen a kapcsolata a gyereknek ezzel a Norbival?" Eloszlattam a gyanúját,amit akár

kételynek is nevezhetnék,csupán véletlen lehetett,ami bárkivel előfordulhat.És igy is

éreztem.

Ettől kezdve akaratlanul is Norbi és a strand jutott az eszembe,ahányszor Timike

visszakérdezett,mert nem hallotta jól,amit mondtam.Sokáig otthon kellett maradnia,

még oviba sem mehetett,hogy kiméljűk a fülét a zajoktól. Megragadva az alkalmat,

vállaltam művirág bedolgozást otthonra. Nem volt könnyű megtanulni a gyönyörű

jácintok,gyöngyvirágok készitését,de hamarosan belejöttem.Igy Timikével lehettem 

és pénzt is tudtam keresni.Igaz,gyakran hajnali háromig is sodortam,pödörtem a spe-

ciális papirt,vágtam a drótot hozzá,állitottam össze a valóban mutatós csokrokat.

Belémívódott,hogy gondoskodjak pénzkeresetről,ne szoruljunk eltartásra...tizennégy

évesen kezdtem ezt a leckét,megtanultam alaposan,milyen más kenyerét enni.

Kivártam az időt,amikor már Norbi teljesen gyanútlanná vált,és rákérdeztem:

-Emlékszel,mikor olyan sokszor voltál szabadságon,és nem tudtál jönni velem dolgozni,

azt mondtad,meglepetés lesz,ha elmondod később,hol is voltál akkor. Szerintem itt az

ideje,hogy elmondd.- néztem rá ártatlanul.

-Ja,persze. Külső munkát vállaltam,rengeteget dolgoztam,azért nem értem rá.- mondta

némi zavar után.

-Tényleg? Területre mentél ki? Dehát nem is hoztál haza pénzt...- álmélkodtam.

-Nem...nem.Mert nem fizettek ki,jól átvertek,pedig jól leégtem,láthattad akkor, kint

a napon...-zavara most már egyre inkább észrevehetőbbé vált.

-Nem akkor égtél te le...hanem most. De nagyon. Nagyon is jól érezted te magad a

napsütötte bőrödben ,mégpedig a strandon,nap mint nap...azzal a szőke lánnyal is

többek között,igaz? Aki a bulin már hiányolta is...ugye emlékszel?- fordultam vele szem-

be.

-Honnan....veszed ezt.Ki mondta?- kezdett élesedni a hangja.

-Ő maga. Szeretné megismételni a strandi-randikat...mert őt semmi sem zavarja..

igy már ismerős?- maró gúny volt a hangom.

-......elállt a szava,csak bámult rám.

-Sem az élettársi kapcsolat,sem az újdonsült ,sőt terhes feleség...de téged sem,és

ez a borzasztó!-megvetően vágtam  az arcába.

Fél éjszaka vívódtam rajta,hogyan mondjam meg a gyerekeknek,megmondjam-e

előre a nagy eseményt:férjhez megy az anyukájuk...Mindenképpen meg akartam osztani

velük,de éppen láthatás volt reggel,és valami azt súgta,inkább utólag,este,ha hazajön-

nek,akkor kellene.Ne ez legyen a téma a volt férjemmel. Emellett maradtam.

Ahogy elmentek a kislányok,mi is készülődni kezdtünk.Norbi nagy nyugalommal, én nagy

izgalommal,hát mégis...az esküvőm.

Minden gyorsan,menetrendszerüen, az anyakönyvvezető rutinból elmondott szövegé-

vel zajlott le. Némi zavart okozott,hogy a nagykönyvbe gépiesen az előző férjes neve-

met kezdtem el aláírni...de korrigálták. Norbi tanúja gyorsan el is búcsúzott,dolga volt,

de lelkünkre kötötte: este menjünk át egy jó buliba,tőlünk pár háznyira tartják a bará-

tokkal,nekünk pedig ugyis aktuális az ünneplés...Norbi kapott a meghiváson,neki több

barátja is lesz ott,ott a helyünk,mondta.

Dinnyével cipekedve értünk haza,és a gyerekek is korábban érkeztek aznap.Kapóra

jött most,hogy Norbi "elugrik pár percre valahová" szokása szerint, igy leülhettem a

kislányokkal megbeszélni,mi is történt. Valahogy nehezen tudtam igazán ráközeliteni

a dolog lényegére,de mégiscsak sikerült éreztetnem velük,hogy ez igy jó,igy van rend-

jén,hogy összeházasodtunk. Megkönnyebbülésem korai volt,ugyanis a két gyerektől

záporozni kezdtek a kérdések: mikor jönnek  a vendégek,hogy,és hol lesz a lagzi,ki ké-

szit fényképeket,és se vége,se hossza...sokáig tartott,mire megértették: nem lesz

semmilyen tánc és lagzi,és ...- fájón nyillalt belém- fényképek sem készülnek...mert mi

már régen együtt élünk,ez egy olyan esküvő volt,és csak a nevem, lett más,minden

marad a régiben. Csalódottan falatozták a dinnyét,össze-össszesúgtak,éreztem nem

 igazán kerek a történet a kis fejükben. Csalódottságuk átragadt rám,már én is érez-

tem,mégsem volt ez igy jó...sarkamra kellett volna állnom,és ha már esküvő,kellett

volna kicsikarnom,ha másképp nem megy,valamilyen keretet,valamilyen ünnepélyes-

séget,úgy,hogy azon a két kislányom is ott legyen! Mert a családom nem jött volna,de

nekem ők a családom,hozzám tartoznak,velük együtt vállalt Norbi...és igenis,fényképek,

hát hogyan van ez,tényleg,egyetlen fényképet sem készitett senki...ennyire formalitás

volt ez tényleg,Norbinak legalábbis.Hirtelen megalázó,alamizsnaszagú gesztusnak éreztem

az egészet,és mélységesen szégyelltem magam.Magam előtt. Ennyire buta tyúk legyek,

utólag kell gondolkoznom?! Annyira elkábitott az öröm? Annyira nem fogtam fel semmit,

csak azt, hogy "feleség" leszek,azt már nem,hogy a gyerekeimet igy szinte kirekesztet-

tük,igy volt ez kiszámolva?! Tudta Norbi a láthatás időpontját...lehetett volna a  kö-

vetkező szombat az esküvő napja...szándékosan igy intézte. És én vak voltam! Igen,any-

nyira vak,hogy az is csak most jutott  eszembe: mennyire biztos volt benne,hogy "igent"

mondok,azért intézte "meglepetésnek"...tudta,hogy elkábit vele,tudta,hogy mindenbe

bele fogok egyezni,mert vágyom rá.Azért ilyen kimérten higgadt,és az a "véletlen" buli

este...hát az sem véletlen.A gyerekeket egyszerüen nem veszi számitásba,velem

vannak,hát igen...de ennyi.

Igyekeztem urrá lenni felindultságomon.Norbi jól elmaradt,ez is visszaigazolta gondola-

taimat,őt nem érdekli,hogy a gyerekek ezt hogy élik meg. Már elmúlt a vacsora

ideje,már ágyban is voltak,félálomban,mikor megjött.Sörszagúan,széles jókedvvel.

A konyhában előadta,mennyire jó,hogy a barátjáék meghívtak bennünket,örül,hogy

sok régi ismerőssel találkozhat,"jó nap ez a mai",összegezte.A nagy lelkesedésében

észre sem vette csapnivaló hangulatomat,de ennek örültem is magamban.

Ahogy elaludtak a gyerekek,elindultunk és  néhány perc múlva beléptünk egy valódi

házibuli kellős közepébe. Ismerős hang orditotta el magát:

-Gratuláljunk az ifjú párnak! - Norbi barátja volt,aki "tájékoztatta" előre a társaságot.

Ovációk,részeg röhögés,erős megjegyzések,disznó bekiabálások egyvelege indult el.

Nem titkoltan a pocakomra célzó durva tréfák, -ami persze nem rosszindulatból,inkább 

a szeszfokra volt visszavezethető  - tömkelege hangzott el.Tehát erről is értesülve

voltak,hiszen a félhomályban abszolút nem is láthatták,amit még napvilágnál is nehezen

vettek volna észre. Szörnyen éreztem magam.Akkor is igy lett volna,ha otthon nem

ébredek rá a rideg valóságra,Norbinak  majdhogynem ez is csak egy buli ,amiben ő

jól akarja majd érezni magát...mégha házasság is a neve. Abszolút laza volt...elvegyült

rögtön a társaságban,én pedig félrehúzódtam.Néhány lány érdeklődő kérdésekkel bom-

bázott,milyen érzés igy "frigyre lépni" ,és,jé,hát neked meg már három gyereked

lesz?! Álmélkodtak. Elhangzott a "szegény Norbi" is...

Az amúgy is levegőtlen,forró,fülledten füstös szobában kezdtem magam rosszul érezni,

és már nem csupán lelkileg. A nagyon hangos zene,a nyári forróság,az izzadt,csapzott

 táncoló alakok a félhomályban,úgy éreztem megfulladok. Kimentem a teraszra,és arra

néztem,ahol laktunk...ahol az ártatlanok álmát alussza a két kislányom,mig az anyjuk

egy közönséges lebujnak is beillő buliban vesz részt.Terhesen.

Megkerestem Norbit,kérve,menjünk haza.Ezt többször is megismételtem,amit eleinte

csititgatással,később ingerülten lerázással oldott meg.Annyira egyértelmüen,hogy

odavágta:"menjek,ha akarok."

Nesze neked,terhes ifiasszony,az esküvőd napján,az un.nászéjszakádon...gúnyolódtam

magamon,és kiléptem az ajtón.Észre se igen vette senki a távozásomat.

A kinti levegő,  éjszakai langyos szél életmentőnek tűnt.Lassan sétáltam hazafelé.

Arra gondoltam,jól hallottam -e ,mikor Norbit  indulásra kérni készültem,mit mondott

a vele lévő,nekem háttal álló lány:"Muci,megismételhetnénk strandi randit! Tudod,engem

nem zavar,mi van..."

Hát igen, tudom,hogy jól hallottam,a nagy zaj ellenére is. Azt is rögtön tudtam,mire is

kellettek a szabadságnapok,mikor én a téglát pucoltam...akkor kaptam először hazug-

ságon,de most már biztos voltam benne,hogy nem utoljára.

Talán mindkettőnk belső feszültségétől égve,éjszakáink forróbbak lettek,mint

bármikor.Norbi nagyon figyelmes,gyengéd volt.Ilyenkor elfelejtettem mindent,

el is akartam felejteni,ami rossz ért.Persze,feszített a nyitva hagyott téma,

az esküvő kérdése,de már csak önérzetből sem kérdeztem rá.Gondolataim szinte

folyamatosan ekörül forogtak,de egy pillanat elég volt,hogy hatalmas meglepetés

lökje mindezt előre.

A kislányok ruháit készitettem másnapi,szombati láthatásra,amikor az addig csendben

figyelő Norbi megszólalt:

-Magadnak kis készits ki valami helyes kis ruhát holnapra,mi sem maradunk itthon-

hangja teljesen higgadtan csengett.

-Miért,hova megyünk ? Nehezen bírom a nyári hőséget,és itthon is dolgom van-

néztem rá gyanútlanul.

-Pedig muszáj! Ha az ember félrevezeti a hivatalt,még büntetést is kap a nyakába-

kajánul vigyorgott rám.

-Szombaton? Mit kell éppen szombaton intézni,miről beszélsz?-már szinte mérgesen

kérdeztem,látva vigyorgását.

-Hát, az esküvőnk...mert ugye,valakinek csak meg kellett tenni a lépéseket...neked 

csak jelen kell lenned...ha akarsz- odalépve hozzám,magához ölelt.

-Hogy akarok-e?! Hát,hogyne! Hát,hogyne...-sirtam el magam,vállára borulva.

Maga mellé húzott a heverőre,és elmesélte a nagy "hadműveletet":megkérdezte a

húgát -akivel én is jóban voltam- hogyan kellene mindezt meglepetésként intézni. Igy

közösen okoskodták ki,mit tegyen.A hivatalt a munkahelyéről hívta fel,mire is van szükség

a házasságkötéshez. Közölték,hogy mindkét fél anyakö nyvi kivonata szükséges elő-

zetesen,majd a bejelentő fél a saját személyijével ezt beviszi,bemutatja akkor

előjegyeznek minket,kb.két hét,amikor már sorra is kerülhetünk.Akkor viszont már kell

min dkettőnk személyije és megkapjuk a házassági anyakönyvit is.Ezért  aztán meg-

kereste és elcsente itthonról az anyakönyvi kivonatomat,bemutatta,és holnap lesz a

nagy nap.Hirtelen kétségbeestem: szent ég,hát miből is rendezzük,kik jönnek,jaj,és hát

hova ültetjük a vendégeket ebben a csöpp lakásban?

Norbi csak mosolygott a lázas nekibuzdulásomon.Megnyugtatóan simogatva közölte ve-

lem,vendégek bizony nem lesznek. Egyrészt ,mert tényleg nem ugy állunk anyagilag,

de ezt még valahogy megoldottunk volna. Inkább,mert már ugyis együtt élünk két éve,

ez csak formalitás. Édesanyjával is beszélt róla,ő pedig eleve nem ér rá holnap,a húgáék

pedig elutaznak férjének bajnoki mérkőzése lesz,az öccsével nincsenek valahogy mosta-

nában olyan jó viszonyban,főleg,hogy a családi ebédeken mindig zűr volt közöttünk.

Különváltan élő édesapjáék nyaralnak...ezért csak volt iskolatársa,mai napig jó barátja

jön el tanúnak,másik tanú a hivatalban amúgy a zongorakiséretet adó hölgy lesz...

Ennyi lesz az esküvőnk,de úgy érzi nem is kell ennél több,hiszen csak "formalitás" ismé-

telte meg mégegyszer.

Látva egyre jobban elhomályosodó szememet,még hozzátette:

- A te családodból meg ugyse jönne senki,jól magadra hagytak.Tudod mit? Hazafelé

jövet veszünk egy jó nagy dinnyét,behűtjük és az lesz az esküvő fénypontja!- nem

tiltakozott,ahogy kibontakoztam a karjából,és nyelve könnyeimet,kimentem a szobából.

Szinte szégyelltem előtte a szomorúságomat.Annyira,hogy magam is előtt is hisztinek

éreztem,végül is, most mi bajom van?! Erre vágytam,esküvőre és nem a lakás,vagy

nem csupán a lakás miatt,hanem a születendő baba miatt. Nem volt még olyan túl ré-

gen,hogyan is született első kislányom...ez a gyerek egy valódi párkapcsolatból fogant,

valódi érzésekből,nem egy gyereklány feltétel nélküli odaadásának eredményeképpen,

csak kapjon néhány kedves szót...akkor hát?!

Valójában alig is mertem magamnak is bevallani: az fájt nekem,hogy ilyen "semmilyen"

esküvőm lesz...ketten és egy tanú...a másikat a hivatal "adja",mert még az sincs.

Az első esküvőm szinte kisértetiesen igy zajlott. Pár év együttélés után ketten és a

két tanú...mert az is "formalitás" volt. Csak az nem a szívemből fájt,mert nem voltam

szerelmes. Akkor maga a szertartás semmilyensége,rutinja és rögtön utána a minden-

napok,órák szürkesége következett. Úgy éreztem most,hogy elvettek tőlem valamit,

ami már "járna" nekem!  Minden lány,asszony igazi szép esküvőről álmodik,főleg szerel-

mesen.Norbi nagyon jóképű volt,nagyon jól állt neki az öltöny,és én nagyon szerelmes

voltam...milyen szép lett volna,ha nem is hófehér habkölteményben,de valódi szép

ruhában,a két kicsi lányom koszorúslánykodásával,vendégekkel...ha nem is sokkal.

Vergődött a szívem,a rosszullétig: boldog voltam,hogy megtörténik,hogy Norbi megle-

petésnek szánta,hogy akarja,akárhogy is,"formálisan" akár,de mellette szomorúságomon

sem tudtam túllépni,üresnek éreztem az egészet.

Nekiláttam egy szép kis nyári ruhát rendbehozni,amit a terhességem miatt nem

hordtam.

Kifejtettem a derékrésznél behúzott gumírozást,és mire készen lettem ,egészen jól

mutattam benne,pocakom sem látszott.Lezuttyantam a fotelbe,simogatva a hasamat,

"beavattam" a nagy titokba a pici babámat.Elmondtam neki,milyen kivételes baba is

ő,bizony,hiszen részt vesz a szülei esküvőjén! Hárman leszünk ott,és ő lesz a leg-

fontosabb a jelenlévők közül! Lassacskán megnyugodott a lelkem,talán az a pici élet

adott erőt,és összeszedtem magam.Nem akartam ,hogy látszódjon a belső vívódásom

az esküvő milyensége miatt. Amiatt meg megint csak,hogy éppen mindenkinek dolga

lett,dolga van,amikor Norbi közölte -előre- a hírt...Amennyire ez bántott,annyira

erősitette is bennem a gondolatot: csak magunkra számithatunk,nekem eddig sem

volt családom.Most ,Norbi mellett halvány reményem támadt,hogy lesz "pót" család,

fogadkoztam is magamban,hogy nagyon -nagyon alkalmazkodó leszek,beilleszkedek,

és végre tartozom majd valahová. Nem úgy alakult,ez már a családi ebédeknél látszott,

még ha később jobbá is vált a potenciális anyóssal való kapcsolatom...és nem rajtam

múlt. Illetve,dehogynem,a két gyermekem volt főleg az ellenérzés megtestesitője:

nem "ilyet" képzelt a fiának. Mindezt ráadásul meg is tudtam valahol érteni...

Norbi volt,aki számitott,aki fontos volt,és nem akartam észrevenni azt sem,ami majdnem

kiszúrta a szemem,annyira érződőtt,hogy mellőzni akarnak. Norbi szeretett,Norbi ott

volt,Norbi volt számomra minden.És holnap esküvőnk lesz...semmi más nem számit!

Az első ütés,pofon után könnyen jön a többi,ezt már tapasztalatból tudom...

csakhogy akitől megtapasztaltam,abba nem voltam szerelmes,ezért nem is

fájt úgy,mint most? Tépelődésemet Norbi belépése szakította meg:visszajött.

Nem fordultam feléje,sőt,titkolni próbáltam -magam sem tudom miért- sérülé-

semet.Ő viszont odalépett hozzám,leguggolt elém.

- Ez őrültség volt...én nem is tudom.De nagyon dühös lettem rád- mondta halkan.

Nem válaszoltam,de nagyon meglepett a viselkedése,azt gondoltam haza se jön

jó darabig. 

-Ne haragudj,nem voltam észnél.Remélem,nem ütöttem meg a babát...az szörnyű

lenne. Meg kellett volna beszélnünk ezt az egészet.Mondj már valamit !- nézett rám.

-Inkább kérdeznék.Például azt,hogy hol is voltál te addig,mig én dolgoztam? Mert nem

 a munkahelyeden, az biztos.Mire kellett nekek a szabadság?- még mindig félrefordulva

tartottam magam.

-Majd később megtudod.Meglepetésnek szántam,hát  nem annyira sikerült.Viszont

semmi okod amiatt haragudni rám,majd meglátod- simogatta meg az arcomat.

-A meglepetés többszörösen bejött ma.Ne haragudj,de most megyek vacsorát készi-

teni,lassan bejönnek a gyerekek -álltam fel,és fordultam félre simogató keze elől.

Ez a kéz ütött,nem is egyet,és ha nem kapom fel a kávéfőzőt?! Vajon hol áll meg?!

Láttam a konyhából,hogy a lassan sötétedő szobában maga elé meredve ül,nagyon

elmerült a gondolataiban.

Ez az éjszaka egy sikertelen közeledést és egy sikeres háritást leszámitva szinte 

moccanatlanul telt el. A gyerekek beérték magyarázatommal,miszerint elharaptam 

a számat,de gondolva a másnap majd szinesedő pofon foltjára,hozzátettem:mindez

 azért,mert a  nyitott konyhaszekrény ajtóba beütöttem az arcomat...

Reggel a mindennapi rutin jegyében telt el, mindenki elment, egyedül maradtam.

Azt hittem,most nyugodtan átgondolhatok mindent,lesz rá időm. Tévedtem,ugyanis

 mire végeztem a takaritással, Norbi már otthon is volt.

-Egy nap ide-vagy oda nem számit..szeretném,ha nyugodtan átbeszélnénk a dolgot-

közölte velem,kérdő tekintetemet látva.

-Rendben van.Ugye tudod,hogy elváltam,és annak egyik oka a verés volt.A többiről 

most nem beszélek,elmondtam már. Most pedig azt tudd meg,hogy ezt mástól sem

fogom eltűrni- néztem a szemébe.

-Sajnálom.Tőlem elválnod sem kell,mert nem vagyunk házastársak.De mégis azt sze-

retném,ha együtt maradnánk.Ha nem itélnél,és döntenél elhamarkodottan.Jön a baba

is...- őszintének éreztem a hangjában bújkáló kérlelést.

-Csakhogy nem viselném el,ha ez a baba is átélné azokat a szörnyűségeket,amit a

másik kettő átélt egy verekedő vadállat mellett.Honnan legyek én biztos abban,amit

most fogadsz meg? Ne is ismételd önmagad,ezt ugyis nekem kell magammal megbe-

szélnem,eldöntenem.-észre sem vettem és már a karjában voltam.Befúrta fejét a

vállamba,ott suttogta el:

-Nagyon szeretlek,nem akarlak elvesziteni,és a babát is nagyon várom.Hidd el,nem for-

dul többet elő...hidd el,nagyon szép kis család leszünk..nekem is jár egy esély,nekem is

add meg,amit másnak megadtál-forró volt a lehelete, perzselte a bőrömet.

-Igazad van...jár...egy ...esély ..még,még- sóhajtottam,és átadtam magam annak az

ölelésnek,amit már az első éjszakánkon úgy éreztem ,már ezért is érdemes volt élni...

Nem beszéltünk többet a dologról,rendes kerékvágásba fordult az életünk.Félidős ter-

hes elmúltam, időszerű lett a lakáshivatalt felkeresni.Úgy tudtuk,hogy összevonathat-

juk mindkettőnk lakásigénylését,és kaphatunk egy közöset.

Itt aztán ért a meglepetés! Valóban össze lehet vonni,sőt szép nagy lakás kiutalására

is van esélyünk,amennyiben három gyerekünk van és: házasságban élünk. Majdnem

minden stimmelt...csak a házasság nem. Ez volt az érzékeny pontom.Vágytam én rá

magamban,de vissza is húzott valami mindig attól,hogy szóba hozzam. Elsősorban a

gyerekek: nagyon sok rosszat láttak,éltek át,nem akartam őket túl hamar belevinni

egy esetlegesen idő előtti döntésembe. Nem árt az,ha előbb alaposan kiismerjük egymást

ugy gondoltam,nem szabad beleugrani. Igen ám,de rögtön figyelmeztetett a belső hang,

hogy jön a harmadik gyerek! Miért nem gondoltam "akkor" erre? Neki pedig apa kell,és

normális lakás egy újszülöttnek,nem ez a szuterén.A két nagyobb gyerek egész nap

oda van,gyakorlatilag aludni járnak haza,de a kicsi?! Különben is már második éve

vagyunk együtt...és Norbi sem hozta soha szóba.Most akkor mi legyen?

Nohát,haza kellett  mennem a hírrel,nem volt mese. El is mondtam mindent,Norbi

csak hümmögött. Később -észrevettem- kitartóan fűrkészte az arcomat. Talán azért

is,mert egyetlen szóval nem mondtam neki:igen,házasság KELL,esküvő KELL,és akkor

lesz lakás. Csak tényszerüen vázoltam fel,fakó hangon a feltételeket. És főleg: mert

azt nem tettem hozzá,hogy "szeretném is"...nem,és magam sem tudom, hogyan

álltam meg. Minden porcikám tiltakozott az ellen,hogy úgy érezze: a nyakába akarok

akaszkodni immár három gyerekkel! Hogy ne gondolja zsarolásnak,kényszerhelyzetnek!

Hogy ha el akar venni feleségül,akkor ne ezért tegye! Énértem,magamért,szerelemből,

azért akarja,ne a körülmények vigyék rá! Tehetetlen dühömben,hogy mindezt hogyan lát-

tathassam vele,értethessem meg vele,elsírtam magam.

Észrevette,persze.Csak azt nem tudtam.,hogy mire gondol,miért tört ki belőlem a sírás.

Kimentem az udvarra,magára hagytam.Át kell ezt gondolni mindkettőnknek alaposan.

Kitört belőlem a hasamban lévő ártatlan gyermek féltése,a csalódottság,a fájdalom

és megaláztatás együtt.Orditottam és nekitámadtam  a kávéfőzővel.Ettől annyira

meglepődött,hogy elszállt az előző harci kedve,valahogy lefogta a karomat,és igye-

kezett minél távolabb kerülni tőlem.Pillanatok alatt kislisszolt a lakásból...

Összeomlottam.Remegtem egész testemben,beleereszkedtem a fotelbe,és csak néztem

magam elé.Hálát adtam a Jóistennek,hogy a gyerekek nem voltak bent a lakásban.

Könnyeimet törülgetve,arra gondoltam: nemrégen még a boldogságtól sírtam...Norbi

volt annak is a kiváltója...hát,eddig tartott? Hirtelen eszembe jutott,hogy bármikor be-

jöhetnek a gyerekek,össze kell szedni magam.Mosakodás közben vettem észre:fel-

repedt a szám is,valamelyik pofontól,nem csak a könnyem csurgott,hanem a vér is. 

Ettől viszont abban a pillanatban elszállt az önsajnálatom! Vér,vér...közel tíz évet éltem

le előző házasságomban,rendszeressé vált verésekkel,felrepedt ajkakkal,vérrel. 

Ő sem kímélt,még terhesen sem,semmilyen szempontból,és most?! Teret engedtem

a haragomnak,engedtem,hogy eluralkodjon rajtam minden dühöm,és érdekes módon

ettől lettem nyugodt. Rendbeszedve magam,lehiggadva próbáltam átgondolni az ezután

lehetséges folytatást. Elsőnek a pénzhiány ugrott be,hiszen a gyerekek,a lakásrezsi meg-

határozó tényező. Körülnézve a szobában rátévedt a  tekintetem  Norbi félrehajitott

ingére,látszottak a vérfoltok rajta...de más is látszott:a kihullott papirpénz.Hoppá,akkor

hát megkapta a munkabért.Az én munkabéremet! Abban a pillanatban magamhoz is

vettem,mert az engem illetett meg,úgy éreztem. Kínomban majdnem el is nevettem

magam: ez a szerencsétlen inget váltott elrohanása előtt,beült valamelyik csehóba in-

ni,de fizetnie nem lesz miből...a pénz itthon maradt. No,lesz még ebből cirkusz ha

hazaér,főként,hogy én pedig nem adom neki oda a pénzemet.De nem ám!

Igen ám,de hogyan tovább? Eszembe jutott az un.családom,akik igencsak vegyes ér-

zelmekkel vették tudomásul az új kapcsolatomat. Anyámékkal szinte semmilyen kapcso-

latot nem tartottam.Válásomról is egyik nővéremtől értesült,akkor elrohant hozzám,

lehordott,hogy most aztán megnézhetem magam,mi lesz velem a két gyerekkel? Őrá

ugyan ne is számitsak...kérdésemre,hogy mikor is számithattam születésem óta,már

nem is válaszolt. Később -nagy meglepetésemre- egyszer beállitott,pillanatok alatt

feltérképezte a kis lakást,majd zavartan előhúzott a szatyrából egy kis batyut:" Nesze,

egyétek már meg,egy hete hordozom a Valiéknak,de soha nincsenek otthon,már lassan

megromlik,a kedvenc süteménye..."  Hirtelen ment fel bennem a pumpa: " a lelkem-

gyermekemnek hordja,ahol két kereső van,őt tömi,mint mindig egész életemben, rám

sosem gondolt?! És képes idehozni azt,ami már lassan ehetetlen,most ideadná?! Vigye 

innen ,mert szatyrostól vágom ki!"  Akkortól felém sem nézett,de persze mindenről ér-

tesülve volt.Vali ugyanis időnként meglátogatott,főként,ha szüksége volt valamire:ta-

nácsra,gyerekmegőrzésre,kezességvállalásra...mert erre jó voltam.Észrevehetően ő

sem nézte jó szemmel a Norbival -szerintem bárki is lett volna- való kapcsolatomat.

Bármerről is közelitettem a jövőképünket,egyvalami biztosnak tűnt: ha szakitok,megint

magamra maradok,éspedig terhesen.

 Teljesen fejbevágott a kolléganője állitása: "napok óta szabin van" .Ez volt az első

szívbemarkoló hazugsága.Fel sem tudtam hirtelen ép ésszel fogni:mig én terhesen,

betegen, a kánikulában,férfimunkát végzek,akkor ő hol volt addig?! Nekem azt mondta,

nem tud jönni,halaszthatatlan ellenőrzési munkája van.Kóvályogva értem haza,de Norbit

már nem találtam otthon.Nem is baj,gondoltam,legalább van kis időm ,mig a gyerekekért

megyek,gondolkozni kicsit. Eddig sohasem foglalkoztatott,hol,kivel tölti a szabadidejét.

Mindig örömmel.izgalommal vártam haza,nemigen kérdezgettem,amit akart elmondta,

melyik haverja,kollégája mit csinált,mit mondott sörözés ,vagy éppen meccs közben.

Én boldogan bújtam hozzá,hatása alatt voltam teljes valómban a rám talált igazi,való-

di szerelemnek.Annyira,hogy vak is lettem...vagy csak elfojtottam magamban minden

apró kis ágaskodását a kételynek?! Mert annyira ragaszkodtam hozzá,annyira

szerettem...ez lehet az igazság,ezért is hagyhattam,hogy szinte uralkodjon rajtunk:

dirigálta a gyerekeket,szankciókat alkalmazott,azok már tartottak tőle.Megmagyaráz-

tam magamnak: igy van ez rendjén,kell egy szigorú társ,a gyerekeket nevelni kell.

Csakhogy...eszembe villant a közelmúltban történt eset: a strandon volt a család,de

nélkülem,annyira nem bírtam a forróságot és hát terhesen...este Timike kisírt szemmel

lépett be.Kérdezgettem mi történt,ki bántotta,de csak hüppögés volt a válasz.Norbi

oda se figyelt,leheveredett,végül Kisritából tudtam egy "töredéktörténetet" kihúzni:

"Biztosan azért,hogy Norbi bedobta..." Akkor kérdőre vontam Norbit,de közömbös

hangon csak annyit mondott: "Ugyan,nem mert bemenni a vízbe,hát bedobtam! En-

gem is igy tanitott úszni az apám! Látod,semmi baja nem lett,figyeltem rá..."

Kisrita lesütött szemmel fordult félre akkor,azt gondoltam,talán restelli,hogy elmondott

ennyit is.Vigasztaltam Timikét,hát tényleg semmi bajod,mondogattam neki,ne pitye-

regj...azt azért furcsállottam,hogy a nyár közepén fülfájásról panaszkodik.Két nap

volt hátra a kijelölt vizsgálati időpontig, szakorvoshoz küldtek,hallásvizsgálatra,dehát...

hogy jön ez ide?! Miért tolakodott ez most az agyamba?! Akkor nem hazudott,a stran-

don volt,mégpedig az egész családdal.Imádta a strandot...akár mindennap menne.

Te Jóisten! Hát ez az! A strand...ott volt ő,nem halaszthatatlan munkán,azért volt

szabin,hogy a kolléganője ne tudja meg,velem végezteti el azt az embertelen munkát...

Leültem megdöbbenésemben.Igy van. És én még csak nem is gyanakodtam.Sosem.

Akkor hát? Bármikor,bármiben hazudhatott eddig is,sőt! Folytatná,ha nem jövök erre

rá véletlenül.

Elindultam a gyerekekért .Kisrita napközis táborban,Timike oviban,jó nagy séta volt,de

ennek szükségét is éreztem.Szerencsére mindkettő nagy elánnal mesélte a nap történé-

seit,igy hallgatásom nem tűnt fel nekik.Ahogy hazaértünk,átöltöztek,és már szaladtak is

ki az udvarra játszani.Nyár volt...sokáig tartott a nap.

Nagy robajjal érkezett Norbi,egyből nekem esett: " Hogy képzelem,leégetni a kolléga-

nője előtt?! Mi közöm v an nekem ahhoz,hogy ő merre jár,hova megy?! Kinek képzelem

én magam.,hogy ellenőrzőm?!" Szóhoz sem hagyott jutni,próbáltam megmagyarázni én

csak a pénz miatt telefonáltam,és szóltam volna róla,de már nem volt itthon,de vérben

forgó szemmel orditott rám,fogjam be a pofám,mert beveri,ezzel le is kevert egy

hatalmas pofont. Nem csak a pofontól akadt el a hangom,hanem a durva szavaktól is,

igy még sohasem beszélt velem.Még jobban felhergelte magát és következett volna

második ütés,amit próbáltam kivédeni,igy viszont a hasamat érte...és én ettől meg-

bolondultam! A gyerek! A gyereket nem! Felkaptam a kisasztalon lévő  kávéfőzőt ,

azzal fordultam felé,nem érdekelt,hogy forró,éppen kifőtt volna a kávé...de akkor már

megjött a szavam nekem is. 

Jöttek tehát a próbálkozások:elkerülendő a sógornős,csemetés,"anyós" töltetű

megaláztatásokat,a Norbival való egymásnak feszülést minden alkalommal,úgy

gondoltam,jöjjön a másik sógornő! Ő Norbi húga volt,férje focista,és mentalitása

klasszisokkal volt különb az öccs feleségéétől. Igaz,nem volt könnyű a "váltás",

ugyanis ez a kapcsolattartás,fociedzésekre,meccsekre való kijárást vont magával.

Norbi örült az ötletnek,szerette a focit,engem olykor már a hideg rázott tőle,de

elviseltem.Eleinte akkor mentünk,amikor a kislányaim láthatáson voltak,később pe-

dig ahogy sikerült...állandó bűntudatom volt emiatt: nem  a gyerekeimmel töltöm

az időt. Mire észrevettem magam, a meccsek utáni ilyen-olyan "partikon" voltunk,

egy-egy sörözőben,ahol ujra és újra átbeszélték a fiúk a mérkőzést. Türelmetlensé-

gemet eleinte pikoló sörbe fojtottam...de eljött az idő,amikor már rendszeresen ,

otthon is megjelent az ital. És megjelent Norbi édesanyja is,aki bizony igy - az

itallal kibővitve társaságunkat- egészen jól érezte magát...késő éjszakáig beszélget-

tünk.Felszabaditott a szesz,közvetlenebb és bátrabb lettem.Norbi ebben nem talált

semmi kivetnivalót,sőt! Az egész családja körében mindennapos volt -normális keretek

között- a pár pohár ital. Örömének adott hangot,hogy az édesanyjával ujabban mi-

lyen jól el vagyunk,hiszen ő sokszor elaludt a beszélgetések alatt.Nem gondoltam arra,

hogy ez igy nem lesz jó...bárkihez is mentünk ,az vagy a családtagja volt Norbinak,vagy

a baráti köre:mindenütt előkerült a rövidital,a bor,volt választék.

Anyagilag viszont mi nem álltunk úgy, mint a társasági kör tagjai.Annyira nem,hogy lát-

ván azt,hogy Norbi nem lép ezen a téren,én kerestem magamnak másodállást.Beáll-

tam az esti órákra takaritani, főállású munkahelyemen.Ahol napközben vezető beosztású

főnököm titkárnője voltam...voltak kínos esetek.Időnként összetalálkoztam munkám

során egy-egy későig bent dolgozó beosztottal,aki nappal "kezétcsókolommal" kö-

szönt...este pedig a mosdót látta takaritanom. Nem tudom,melyikőnk volt ezután na-

gyobb zavarban.De a pénz kellett,és bennem dolgozott a tudat,hogy nem várhatom 

el Norbitó :ő dolgozzon duplán azért,hogy az én két gyerekemet el tudjuk tar- 

tani magunkkal együtt. Minden változtatás változást is hoz maga után: mivel én nem

voltam otthon esténként,Norbi is elment a haverokkal sörözni.Sajnos,amikor már hulla-

fáradtan értem haza,akkor kezdtem még a gyerekeket is ellátni,szerencsére már nem

voltak olyan nagyon kicsik.Kisrita kilencéves,Timike ötéves elmúlt .Hogy ne kelljen hi

ányt szenvedniük,előre főztem,tehát a vacsorát csak melegiteni kellett,igy nem húzódott

az éjszakába a főzés,az étkezés.Őszintén  szólva ebben az is benne volt: ha Norbi haza-

ér,ő is tudjon vacsorázni,ha még nem lennék otthon..mégsem lett ez sem jó. Egy idő

után egyre későbben járt haza,és egyre gyakrabban kifogásolta,hogy tegnap főzöttet

kell ennie. Próbáltam kedvében járni,de gyakran megesett,hogy elrohant otthonról.

Később megtudtam,volt kihez...de akkor még nem.Mindent megtettem volna,hogy a

kedvében tudjak járni,hogy jól érezze magát velem.Amikor késő éjszaka hazaért,erősen

ittasan,sírtam,könyörögtem,mindent elkövettem,amit nem lett volna szabad. Meg is

lett az eredménye,akkor már mindent megengedett magának,nem csupán velem ,hanem

a gyerekekkel szemben is. Eddigre viszont már terhes voltam,pár hónapos...féltem na-

gyon,hogyan fogadja majd,mit mond?! Meglepődtem,hogy örült, egycsapásra elfelej-

tettem mindent,ami bántott. Tervezgettünk,számolgattunk...neki is volt érvényes lakás-

igénylése,nekem is.Az akkori törvények alapján összevonták a kettőt,és a harmadik

gyermek születésekor soron kivül utaltak ki lakást.Igy nem a szuterénba fog érkezni

a kicsi,örültünk előre.Két kislányom kikerekedett szemmel méregette alig változott

pocimat,de,hogy kistesó érkezik,kitörő örömmel fogadták.Nem úgy a Norbi családja,

dehát ez várható is volt,valahol még érthető is.Huszonéves fiatalemberből egycsapás-

ra három gyerekes apa lesz,nem nagy öröm egy édesanyának sem,aki szerint gyer-

mektelen ,fiatal lányokból válogathatott volna a fia.Igaza is volt...Norbi kiváló érzékkel

"vette" az én behódolásomat,alázatomat,és úgy is viselkedett.Most,hogy vártuk a

babát,még több pénzre volt szükségünk,főként,hogy a másodállásomat terhességem-

re tekintettel, meg is vonták tőlem .Norbi szerzett munkát! Akkor már veszélyeztetett

terhesként betegállományban voltam,időm volt...a sok hányás,hányinger és szé-

delgés között,rettentő alacsony volt a vérnyomásom .Természetes,hogy letettem az

italról, mióta tudtam az állapotomat,de Norbi persze nem. Közölte,megyünk vidékre

busszal,használt téglát puculunk a kolléganőjének.Megyünk hétvégén,jó az idő,visszük a

lányokat is,és még pénzt is kapunk.Örömmel készülődtünk,kirándulás,plusz egy kis pénz

és még együtt is leszünk,csudajó! A téglapucolás egy rémálom volt:iszonyú mennyiségű

vakolattól súlyos téglákat kellett "téglatisztára" letisztitani,kalapáccsal,a nyári hőségben

a telek közepén. Szerencsére a gyerekek eljátszottak,tudtak hűvösbe is menni,de mi

nem,hiszen a rakat helye adva volt.Dolgoztunk,nyakig téglaporosan,nyeldekelve,izzadva.

Norbi unta el előbb,egyszer csak  felállt,leverte a nagyja port magáról,majd közölte:

elnéz valamerre egy kis sörért...azzal ott sem volt már. Órák múlva,virágos jókedvvel

került elő,viccelődött egy kicsit a gyerekekkel,majd  ránézve a megpucult téglahalomra,

közölte: jó sokat csináltunk meg,mehetünk is haza.

Alig álltam a lábamon a fáradtságtól,de  a gyerekek fel tudtak viditani most is.Nem

álltam meg szó nélkül,otthon közöltem Norbival: ha munkát szerzett,ráadásul kemény,

fizikai munkát,ne a veszélyeztetett terhes élettársa kontójára tegye! Csúnya dolog volt

a fél délutáni sörözés,mig én a tűző napon dolgozom!  Ekkor még nemigen reagált,csak

kikerülte a nyilt összetüzést.Másnap munkából jövet fanyalogva tájékoztatott: sajnos,

nem ér rá hétvégéig a téglapucolás,ki kell menni másnap,és utána is,mert a

kolléganőjének igy felel meg,hozzák a többi épitőanyagot,satöbbi..."Rendben van,-néztem

a kikezdett tenyeremre,-és te akkor szabadságot vettél ki? Dehogyis! Majd le nyelt,úgy

rámförmedt,hát az nem úgy megy, menjek ki én a reggeli busszal,ha a gyerekek rend-

ben vannak már iskolában,óvodában,és a délutánival hazajövök,mire hozni kell őket.

Bizony,ezt komolyan is gondolta...azt is hozzátette:"öt emberre kell az a pénz..."

értettem a célzást. Három napig jártam egyedül ,negyedik nap délelőttjén olyan 

rosszul lettem,hogy alig birtam hazajönni.Remegő lábakkal botorkáltam haza,zúgó,

kóválygó fejjel,hányingerrel,hasgörccsel.Norbi nem is mert szólni semmit,csak kerülge-

tett.Én viszont közöltem vele:befejeztem ezt a munkát,kérje el a pénzt a kolléganőtől,.

ilyen állapotban nem fogok tudni dolgozni,elveszitem a gyereket.  Bólogatott,de másnap

pénz nélkül jött haza,azzal,hogy nem akar fizetni,mert nem lett teljesen kész.

Kisétáltam a kisközértbe,és a nyilvános telefonról felhivtam a hölgyet:" Hogyan képzeli,

hogy egyheti embertelen munkám árát nem fizeti ki?! Engem nem érdekel,Norbi milyen

kollégája,de még a főnökét is megkeresem,előadom,hogy terhesen,egyedűl,a tüző napon

milyen munkát  végeztem el!" Mikor kifulladtam,megszólalt: "Én ugy tudtam Norbi

csinálja,egyedül.Napok óta ezért van szabin,fogalmam nem volt róla,hogy ilyen aljas

gazember.Holnap odaadom neki a pénzt" és letette a kagylót.

az összetűzést.