Hajnal lett,mire hazaértem.Részben egy kóbor taxival,akit címre hívtak,de megállt.

Közöltem vele,nem kérem-gyalogoltam tovább- de lépésben mellettem haladva ki-

szólt a sofőr:

-Jöjjön elviszem ha egyfelé megyünk,legalább ébren tart,hosszú volt az éjszakám!-

hát még az enyém ,mondtam neki,és szerencsém volt,a falu határáig valóban elvitt.

Timike édesen aludt a kicsi ágyában,József éppen készülödött munkába.Elég gyűrött

arccal nézett rám,nehezményezte,hogy "csak úgy" elrohantam Kisritával,igy őrá

maradt minden..még a gyereke is...a sógor odahozta hozzá. Fáradtabb,kimerültebb

voltam annál,hogy megértessem vele,mi is történt.Ha magától ennyire érzéketlen,és

.nem fogja fel:a kislányom kórházban maradt,megműtötték...nincs értelme magyarázni,

gondoltam. Elment,én pedig ledőltem pihenni kicsit.

Timike örömteli hangja ébresztett,nem egészen kétórai alvás után.Boldogan öleltem

magamhoz,rögtön kérdezte nővérkéjét,igy alkalmam nyilt rá,hogy mindent elmesélve,

azt is megmondjam: mindjárt elmegyünk az oviba,és anya utána bebuszozik Kisritához,

és beviszi kedvenc babáját,pizsamát neki.Szegénynek semmije sincsen...Okos kislányom

meg is értette a helyzetet,de azt többször is meg kellett igérnem: ma már én megyek

érte! Nagy kört kellett lefutni: a gyerek iskolájában is,munkahelyemen is jelenteni ,mi 

történt,gyorsan összepakolni,mert bizony a buszok sem jártak nagy sürüséggel,igyekez-

ni kellett, hogy időre oda és vissza is érjek.

Nagy csomagolásban voltam,mikor  meglepetésemre József lépett be az ajtón.Arca

semmi jót nem igért,hiszen az első pofon után több is elcsattant már együttlétünk

alatt,még akkor si,ha utólag sunnyogott,bánta,amit tett.

-Milyen autóból szálltál te ki hajnalban? Hol jártál te az éjszaka? Engem akarsz te fél-

revezetni?-és már csattant is az ütés az arcomon.Próbáltam szóhoz jutni,kihátrálni előle,

de nem engedte,folyamatosan üvöltözött,teljesen kikelt magából:

-Ilyen egy bukott menyasszony,mint te! Kölykére hivatkozik,és ki tudja hol járt!

Kitekerem a nyakadat,meg ne próbálj kimenni a faluból,mert fellógatlak a kölyköddel

együtt!- kifulladva vágta rám az ajtót.Összeroskadva, égő arccal kuporodtam le a

földre.Szerencse,-gondoltam- hogy nem tudja: éppen most készültem a gyerekhez a

kórházba...Merthogy bemegyek hozzá,az nem kétséges.Akkor is,ha agyonüt utána.Nem

hagyom magamra azt,akinek senkije nincs rajtam kivül.Mondogattam magamban,és pró-

báltam emberi külsőt varázsolni magamnak.Csakhogy erre sem idő nem nagyon maradt,

de türelmem sem.Kaptam a holmikat,és elrohantam a piacon át a buszmegállóhoz.Ott

még tudtam venni kis gyümölcsöt és a bazárosnál egy pirinyó édes kisbabát,vigaszul

Kisritának.

Megnéztek a járókelők alaposan.Feldagadt arcom nem sok kétséget hagyott az

emberekben,mi is történhetett.Nem érdekelt,félrefordultam és alig vártam,hogy lássam:

jól van-e a gyerek?

Szerencsére vele nem volt baj.Sőt! Szobatársai változtak,egy felnőtt kórterembe tették

át,magam sem tudom miért.Viszont jól járt igy: az asszonyok babusgatták,hiányzó 

gyermekük iránt érzett szeretetüket Kisritára vetitették ki. Mesét mondta

k neki,foglalkoztak vele,odafigyeltek rá.Majdhogynem boldog is voltam ettől...a gyerek

egészséges kiváncsisággal jó hangosan,együttérzően  megkérdezte:

-Anyuci,megint megvert az apu?- minden szem rámszegeződött.De a gyereknek

válaszolni kell,mellébeszélésnek pedig semmi értelme nem lett volna

-Igen,csillagom.Már alig érzem,nem is fáj.Tudod,az éjszaka itt voltam veled,hajnalra

értem haza,és ő azt hitte,rossz helyen mászkáltam...- mosolyogtam rá.

-Mindig butaságot csinál,mikor besöröznek- motyogta a kislányom,és már a babája

ruháit igazgatta.Igy nem látta,hogy legördülő könnycseppet morzsoltam el az arco-

mon. A szobatársak viszont látták,hallották ami lejátszódott,fejcsóválva  beszélgettek

tovább.Csak az egyik idősebb beteg szólt oda,halkan:

-Már hajnalban ivott az ura,kedvesem?-érdeklődött együttérzően.

-Nem,most nem volt részeg.Most már józanul is megteszi...-mondtam,és

kényszeredetten búcsúzkodni kezdtem a gyerektől.Még az orvossal is beszélni akartam, 

sietnem kellett.Nehéz szívvel váltam el a kicsi lánytól,kis vigaszt adott az,hogy a fel-

nőttek vigyáznak rá.