A következő napokban többször is összefutottunk,valahogyan éreztem,hogy nem igazán

véletlenül...nem tudtam hogyan kezeljem ezt a helyzetet,inkább nem kezeltem sehogy.

Munkahelyemen már egészen jól beletanultam a tervezőmérnökök olvashatatlan

kézírásának megfejtésében,igy egyre gyorsabban tudtam gépbe tenni a műszaki le-

rásokat.Nem kellett sok idő rá,hogy belássam,kolléganőimnek igazuk volt: váltig álli-

tották,hogy a sok helyszini kiszállással indokolatlanul sok időt töltenek az irodától

távol.Ennek egyenes következménye,hogy szinte az utolsó pillanatokban adják le a

műleirásokat,akkor viszont roppant sürgőssé válik számukra a gépelt anyag,ugyanis

nyakukon   a határidő! Valóságos versengés alakult ki egy-egy gyorsan és pontosan

dolgozó gépíró "lestopolásáért",és én ebbe a kategóriába tartoztam már. Határtalan

megelégedéssel nyugtáztam a dicsérő szavakat,a köszönetük örömmel töltött el.

Önbizalmam megnőtt,örömmel indultam az irodába,szerettem a munkámat.Úgy-ahogy

konszolidálódott  a helyzet Józseffel is,sőt,ő maga újságolta telefonon,hogy kialakulóban

van egy kapcsolata.Áldottam érte az eget,mert úgy éreztem,akkor lefoglalja magát,

és végképp békén hagy minket.

Új színt hozott életünkbe az is,hogy Valiék visszaköltöztek a dunántúli városból,felvettük

 a kapcsolatot.Neki is két kislánya volt,még korban is hasonlóak az enyémekhez,jól meg-

voltak együtt.Férje szakácsként dolgozott,de anyagilag elég nehéz helyzetben voltak,

albérletbe kényszerültek. Segiteni csupán egy-egy ebéddel,hasonlókkal tudtam őket,

hiszen egyedül eltartani magunkat,rezsit fizetni,művészi tornát,a felszerelést,napközit,

Óvodát,és még mennyi mindent,nagyon megterhelő volt.József betanitott munkásként

kapott állást a városban,a gyerektartás bizony nem volt valami sok...

Nem is igen lepődtem meg,amikor munkahelyemen keresett fel Vali,lehivatott a portára.

Gyászos arccal,elkeseredett hangon adta elő,hogy kénytelenek személyi kölcsönt felvenni

annyira bajban vannak,de a bank közalkalmazotti kezest kér,mivel még nagyon új a férje

munkahelye.Rám gondoltak...mert már ismerőst,"barátot" is felkértek,de nem vállalt,

bennem a reményük.Őszintén mondtam meg neki,én se  igazán szeretném,történhet

bármilyen gond,akkor mi lesz,én nem tudom fizetni.Szipogva ment el,és nekem fájt a

szívem.Elfelejtettem minden rosszat,amit neki "köszönhetek",elfelejtettem,hogy ő is

magamra hagyott mikor tizennégy évesen terhesen kilöktek a világba,nem is érdeklő-

dött utánam,viszont az is eszembe jutott,hogy hálával tartozom,amikor segitett,és

József elől elmenekitett hozzájuk..napokig szinte minden órában ezen töprengtem.

De Vali kitartó volt:megjelentek nálam a férjével együtt,és közösen beszéltek rá,higy-

gyek bennük,nem lesz semmi baj,vállaljam el. Végül beadtam a derekam,bementünk a

bankba a munkáltatói igazolásommal,egy szabadnapot kérve. Minden rendben ment ,

Vali felhivott: megkapták a pénzt,köszönik. Aztán egy jó időre el is tűntek,nem

jelentkeztek.Gondoltam rendezik a soraikat.Nemigen törődtem ezzel,mert meg volt a

magunk élete,közben egyik idősebb kolléganőmmel közeli barátságba is kerültünk. 

Őt vártam hétvégén estére,névnapja volt,azt akartuk megünnepelni.Sajnáltam,hogy

családtalan,igy magam hívtam el,ugorjon el,beszélgetünk egy jót.

Vacsorát készitettem,a gyerekek tévéztek,békés nyári hétvégének néztünk elébe.

Igazán jól telt az este,de még tartogatott meglepetéseket! Egyszercsak bekopogott

Norbi,nohát,nagy zavarba kerültünk,ő kolléganőm miatt,és én is,meg én már egyáltalán...

Kolléganőm azonnal átlátott a szituáción:

-Kínáljuk hellyel a fiatalembert,és talán egy kis vacsorával,süteménnyel is..- javasolta.

-Persze...ülj csak le..bemutatom  legkedvesebb kolléganőmet... -tértem magamhoz.

Megnyugvással és csodálkozva tapasztaltam,hogy pillanatok alatt beilleszkedett társa-

ságunkba,szórakoztatott bennünket humoros történeteivel. Kis idő után elnézést kért,

rögtön jön,mondta és elment. Kolléganőm rögtön nekem esett:

-Hát te ezt nem is mondtad! Milyen jóképű ez a Norbi! És facér! Mi van köztetek?-

záporoztak a kérdései .Felfokozott érdeklődésében szerepet játszthatott a vacsorához

elfogyasztott bor,amit magával hozott. 

-Hogy mi van köztünk..? Valami...feszültség...-mondtam elgondolkodva.

-Méghogy feszültség,anyukám,ez vibrálás, szikrázik a levegő,sistereg köztetek! Na,ne is

tagadd!-  -nyaggatott tovább.Választ már nem adhattam,mert Norbi visszaérkezett,

mégpedig kedvenc borát megvásárolva,hogy szokása szerint ő is hozzájáruljon a vacso-

rához,és egy szál virággal a névnapos kolléganőm számára.Ezzel le is vette a lábáról,

teljesen meghóditotta a figyelmességével.

Tovább beszélgettünk,jó hangulatban ,méghozzá késő éjszakáig. Én közben a gyerekeket

"rendezem"  -akik eddigre rég aludtak már- de Norbiék nagyon jól elvoltak.

Kolléganőm kászálódott,indulni haza,csakhát ilyenkor már nincs busz...egyedül meg késő

éjjel hazamenni...nézett rám.

-Hát én nem kisérhetlek el,akkor én fogok visszafelé egyedül császkálni!-háritottam.

-Dehogyis.Megyünk együtt,és akkor te sem leszel egyedül  visszafelé...-oldotta meg Norbi

a helyzetet.

Furcsa érzés vett rajtam erőt,de elhessegettem.Megnéztem a békésen alvó gyereke-

ket,és még én sürgettem őket: induljunk,mert sietnék vissza.

Bolond egy nyári este volt ez. Kolléganőmet hazakisérve,sétálva jöttünk visszafelé.

Norbi állandóan megnevettetett,máskor meg hirtelen mély hallgatásba merült.Szinte

éreztem,ő is -velem együtt- sajnálja,hogy mindjárt hazaérünk. ..

A közös szuterénfolyosón jó éjt kivánva egymásnak,hátat forditottam neki,dugtam a kul-

csot a zárba.Kinyitni már nem tudtam az ajtót,ölelő karok között találtam magam.

Magam sem tudom hogyan fordultam vissza,de megtörtént,mert hosszú,szenvedélyes

csókban találkoztunk,olyan csókban ,ahogyan azelőtt sohasem csókolt még senki.