Az első közös hétvége viszonylagos nyugalomban telt.Igaz,az egész heti munka után,

a bevásárlás,mosás,főzés,takaritás,teljesen lekötött,hiszen szombat délig kellett

dolgozni.Valami kis idő vasárnap délutánra maradt,amit a gyerekekkel való közös

programra tudtam szánni,estefelé pedig már készülődés volt a hétfői iskola,és

munkakezdésre.József pedig várta,hogy mindent félre téve csak vele foglalkozzak...

Mikor látta,hogy ez nem megy,szemrehányóan jegyezte meg: "pedig most se kert,

se állatok..." igaz,mondtam,de az is: itt mindenért boltba kell menni,nem hozhatom

be a konyhakertből,sem a csirkeólból.Ha pedig elmegyünk a gyerekekkel vásárolni,

nem tudok,és nem is akarok rohanni,azt az időt is együtt töltjük,márpedig ez min.

két óra. Annak az időnek is vége,mikor szélsebesen rohanva csináltam mindent,elég

az egész heti mun ka,szeretnék kényelmesen elvégezni mindent,kényelmesen haza-

sétálni az üzletből,beszélgetve,mi minden történt az oviban,suliban egész héten...

Te nem szeretsz jönni,hát magad maradsz." Morogva vette tudomásul,és ebéd

után,amikor elindultunk a gyerekekkel sétálni a városba,hanyatt vágta magát az ágyon...

Magamban mosolyogtam: hát hívtuk,nem jött...neki az nem "program" a gyerekekkel

együtt lenni,holott ki tudja mikor beszélgetett velük utoljára.Ámbár " ilyesmit" régen

sem tett.Nem zavartattuk magunkat,még sütire is beültünk a Művelődési Központba.

Milyen jól tettük! Kisrita fedezte fel a hirdetési felhívást: művészi tornára lehet beirat-

kozni már ötéves kortól.Azonnal eldöntöttük a lányokkal: beiratom őket,lesz egyben

kikapcsolódásuk,korabeli társaságuk nemcsak iskolában,és a testmozgás nagyon jót

fog tenni. Igaz,a téritési díj kicsit felboritotta  a z eltervezett költségvetésemet,ugyanis

Józsefre egyáltalán nem hagyatkoztam.Igérhet ő nekem bármit,tudom,érzem,nem megy

ez igy sokáig.Magamra kell hagyatkoznom,csak magamra számithatok.

A várakozás öröme töltötte el a kislányokat,ahogy ugrándozva jöttek velem hazafelé.

Meglepődve tapasztaltuk,hogy az ajtó zárva.József elment valahová...rossz előérzetemet

palástolva,küldtem mosakodni a gyerekeket,adtam ki a feladatot gyakorlatra Kisritának,

Timike pedig elmélyülten játszott.

Készitgettem ki hétfő reggelre a felvenni való ruhákat,vinnivalókat,amikor durva dobo-

gást hallottunk a lépcsőlejárat felől.Elkezdődött...gondoltam.Nem is tévedtem:József

olyan ittas volt,alig talált be a z ajtón.A gyerekek mintegy vezényszóra bújtak össze,

arcukon a rávésett rémület...istenem ,én ezt már soha többé nem akartam látni!

Ezért jöttünk el! József hangosan követelte a vacsorát,amit kritizálva lökött le az

asztalról,hangos csörömpöléssel.Hátravágva székét engedte ki a hangját:

- Egyedül egyek,mit az állat?! Milyen család ez?Hol vannak a kölykök,azonnal ültesd

ide őket,és zabáljanak!-orditotta.Nagyon nem jól tette...már nem ijedtem meg tőle,

külön erőt adott az is,hogy a szobából kihallattszott Timike pityergése.Hát ebből elég!

-Vagy lefekszel rögtön,és holnap min dezt megbeszéljük,vagy kihívom a rendőrséget-

mondtam csendesen,de nagyon határozottan. Olyannyira határozottan,hogy száj-

tátva meredt rám:

-Mi..hogy ...mitcsinálszte?!- habogta,de látszott a meghökkenésén túl,hogy felvillant

benne valami.Talán a felismerés józanitott rajta annyit,hogy eszébe jusson: már nem

teheti azt,amit eddig,különben...vége.

-Na, jó.Rámfér a pihenés,reggel dolgozni megyek- vonult vissza a lendületből,és ru-

hástól dőlt el az ágyon. Intettem a gyerekeknek,legyenek csendben,lábujjhegyen

lopakodtak ki a konyhába.Sikerült megnyugtatnom őket,látták,milyen hatásos volt

ahogy szembefordultam az apjukkal. Úgy éreztem most kell felkészitenem őket

arra,ami várhatóan a közeljövőben eljön.

-Figyeljetek rám! Segitenetek kell,hogy vége legyen ennek,mert én nem akarok

ilyen veszekedésben élni. Féltelek titeket,százszor jobban magamnál. Számithatunk

rá,hogy jövő hétvégén még nagyobb cirkuszt csinál,és akkor tényleg segitséget kell

hívnunk.Nem kell félnetek,biztonságban lesztek,vigyázok rátok,ebben a helyzetben

jobban mint bármikor,de legyetek ügyesek,és azt tegyétek,amit mondok,ha rendőr

bácsit kell hívni,akkor se ijedjetek meg,ő nekünk fog segiteni."- néztem a szemükbe,

magamhoz ölelve őket.

-És akkor anyu,a rendőr bácsi megneveli aput?- Timike,aki energikusabb,kicsit erő-

szakosabb természetű volt-,élénken élt bennem,mi mindenre tanitotta be az apja nem 

is oly rég- kérdezte,huncutul mosolyogva...Kisrita csendesen hallgatott végig, ruháját

babrálva.Ő elgondolkozott mélyen,éreztem,mindenre emlékezni fog felnőttként is...

-Igen,és ha nem fogad szót,akkor el kell mennie tőlünk,máshova lakni- nyugtattam

meg Timit,aki elégedetten bólogatott.

Valami azt súgta,bármire is felkészülhetünk,de fel lehet-e eléggé készülni egy részeg,

erőteljes emberrel szemben?!