Egyik éjjel borzasztó hasogató fájdalomra ébredtem.Megrémültem,talán korábban

jön a baba?! Biztosan a sok idegesség,a vékonyka téli kabátban való sok hivatalba

járkálás,felfázás,nem tudtam mi okozta.Orvoshoz kellett fordulni,semmi sem volt

most fontos,csak a gyerek,jaj,baja ne essen!  Az vizsgálat után szigorú pihenést,fekvést

irtak elő,nehogy valóban idő előtt szülessen meg,volt még két hónapom a kiirt időpontig.

Norbi ebben az időben sokat változott:maszekolni járt egy ismerősével,eleinte csak hely-

ben,később más városokba is mentek.Ilyenkor,ha jobban fizető munkát kaptak,akár 3-4

napig is távol volt. Alábbhagyott a kimaradozással,többet figyelt a gyerekekre és énrám

is,anyósommal is próbálta -elég nagy sikerrel- normalizálni a kapcsolatunkat. 

Gyökeresnek mondható volt ez a változás,anyósom gyakran jött hozzánk,kedveskedett

a gyerekeknek is,sokat beszélgettünk .

Sógornőim is sűrübben jöttek,olykor kártyapartikat játszottunk,jó nagy beszélgetések

között. Csakhogy most,ebben a "kimélő -babakihordásban" rosszul jött ki,hogy Norbinak

mennie kell...felvetette,hogy lemondja a munkát,és velem marad,dehát anyagi

helyzetünk ezt nem engedte meg. Anyósomék délután,este be-beugrottak,de az éjszakák

elé félve néztem.Ott volt velem a két gyerek,és mi lesz,ha...mégis megindul a szülés?!

Ilyen izgalmak között éltük meg   a karácsonyt, és a januárt is.Lakás még sehol...

Norbi ekkor rákapcsolt,együtt mentünk be,orvosi igazolással  a kezemben,hogy bármikor

szülhetek,tegyenek már valamit! Kaptunk cimeket végre,de ezeket már Norbi járta le

nélkülem.Nem birtam és nem is mertem utcára menni,örültem,ha az otthoni teendőket,

a gyerekeket el tudtam látni.Ekkor már kétnaponta kellett mennem magzatviz

vizsgálatra,merthogy fordult a kocka:úgy nézett ki,hogy túlhordásom van. A harmadik

mintavétel utáni délutánon nagyon komolyan kezdtem el görcsölni. Estefelé már se

ülni,se feküdni nem bírtam,járkáltam fel-alá.  A gyerekek megijedtek,most mi lesz?!

Mindig büszke voltam rá,hogy meg tudunk beszélni mindent a kislányaimmal.Kisrita

komoly kis arccal figyelt,Timike zavarában kacarászott,ahogy elmagyaráztam nekik,

bizony,most már meg fog érkezni a kistesó! Lehet,hogy már ma éjszaka...mire

felébrednek? kérdezték izgatottan. Lehet bizony,de ahhoz ,hogy ez igy is legyen,

anyának be kell mennie a kórházba,amiről már olyan sokszor beszélgettünk.Kis ideig 

ott leszünk,és aztán! Aztán hozzuk haza a babát! Itták minden szavamat,és Kisritát

nagyon komolyan kértem,vigyázzon addig Timikére és magára is nagyon,mig

oda leszek. Izgatottan suttogtak lefekvés után,de végre elnyomta őket az álom.

Elég későre járt, Norbi még maszekolt. Kis időre leereszkedtem a két ártatlan álmukat 

alvó kicsi lányaim mellé,elnéztem a számomra legédesebb arcokat...bizony

elpityeredtem, arra gondolva,vajon nem lesz-e baj  szülés közben?  Visszajövök hozzájuk?

És nekik,velük nem lesz-e addig baj,mig haza nem jövök? Hogyan oldják meg a minden-

napjaikat,Kisritára nagy feladat hárul majd:Timikét biztosan vigasztalnia,biztatnia kell.

Mire Norbi  hazaért,már kétrét görnyedve vonszoltam magam,pár lépést erre,pár lépést

arra.Norbi ijedtében azonnal hívni akarta a mentőket,de nagy nehezen sikerült

lebeszélnem róla.Nem akarok én a kórházi ágyon fél éjszaka vajudni,még jobb itthon,

még ráérünk. Ő viszont rettenetesen fáradt volt,nem sokáig kellett győzködnöm,hogy

feküdjön le,aludjon pár órát,addig,mig nem kell menni...biztosra tudtam,hogy ez még

az éjszaka bekövetkezik. Igy is történt,sűrűsödtek a fájások,már - már úgy éreztem

kettészakadok,amikor hirtelen elfolyt a magzatvíz. Itt az idő,nem várhatunk egyetlen

percet sem,menni kell,a baba jönni akar! Norbi rémületében alig talált bele

nadrágjába,cipőjébe,rohant a sarki fülkéhez telefonálni.Később mesélte,úgy megcsúszott

a februári jeges úton,hatalmasat esett. Persze,akkor észre sem vette,csak hadarta a

mentősöknek,azonnal jöjjenek, mert harmadik szülés,mindjárt meglesz!!! Kifulladva

rohant vissza,és akkor csaknem elájult:ugyanis kávét főztem, azzal kináltam.én is ittam

 egyet,mondván:hosszú lesz az éjszaka...titokban pedig arra gondoltam: a kávé engem

mindig meghajt,és ha most sikerül, "megúszom" az ilyenkor szokásos beöntést!

Norbi fel nem foghatta,hogy tudok én msot kávéra gondolni...hogyan is érthette volna,

egyetlen férfi sem tudja,min megy át egy szülő nő. Rendben,könnyelműség volt,hiszen

WC-zéskor közvetlen szülés előtt kockázatos egy esetleges erőlködés, de ez viszont

nekem nem jutott eszembe sem,annyira örültem a "hatásos" ötletemnek...szerencsére 

nem történt baj, a mentősök már ott is voltak,indultunk az előre elkészitett táskákkal

szülni.Óvatosan pusziltam meg Timikét,aki észre sem vette,Kisrita viszont rögtön

felébredt,fel is ült,úgy nézett rám: anya,most kell menni? Megsimogattam,és

megmondtam: most,és minden rendben van,sietek. Féltettem őket nagyon,még akkor

is,ha a születésre vágyót is nekem kellett féltenem:mennem ,mennünk kell.