Nagyon vágyódtam az otthon hagyott gyerekeim után.Aggódtam,féltettem őket,nem

felejtettem el -ez lehetetlen lett volna- mennyire megkülönböztetett,úgyszólván meg-

tűrt "kellékek" voltak Norbi családjának szemében.Megbocsátottam,de nem felejtettem.

Igyekeztem gyorsan felépülni, a kicsi Cseti,mert már becenevet is adtam neki,minden

nap szebb és életerős baba lett.Végre hazamehettünk! A gyerekek még iskolában vol-

tak,igy aztán nem várt bennünket senki.Norbi indult a szükséges dolgokat megvenni,

én pedig készültem a nagy találkozásra: bemutatni Kisritának és Timikének ici-pici

húgocskájukat. Óriási volt az örömük,a bámulatuk,ezernyi kérdést tettek fel,csodálták,

és én boldogan néztem a kiságy fölé hajló ,szeretettől túláradó arcocskájukat. Az esti

fürdetésben is aktiv szerepet kaptak,segitettek mindenben...fel sem merült a féltékeny-

ség bennük a kicsi miatt.

Kiváncsian vártam az első éjszakát ,vajon fog-e szépen aludni,vagy sirós lesz-e? Annyira

pici a lakás,hogyan pihenhet sirás esetén a család,  a gyerekek,és a férjem is? A késő

esti szoptatásnál suttogva kértem: ugye alszol szépen ,édes kisbogárkám? Itthon,velünk

biztonságban? Még sokáig beszéltem hozzá,és egyszercsak megint úgy tekintett rám

föl,hogy szinte visszahőköltem tőle.Ugyanaz a mélységes mély,mindent értő,kicsit szo-

morkás,és nagyon -nagyon komoly,rebbenés nélküli,hosszú nézés a szemembe..

Lélekhíd ! Ez a szó jutott az eszembe,ilyenkor enged a lelkébe tekinteni...de borzongva

éreztem,hogy ő,ez a csöppség is ilyenkor lát lelkem mélyére. Hihetetlen élmény volt,

mégis ,szinte annyira egyértelműen önmagát adó kitárulkozása a léleknek,hogy biztosan

tudtam egy életre: ez a gyerek valahogy nem olyan,mint a többi.Más. Nem tudtam ,mit

látok benne,de amit láttam,az merőben más volt,megnevezhetetlen...iszonyúan el-

kezdtem  félteni. Olyan erővel tört rám a féltés,hogy a kimeritő nap ellenére,nem tudtam

elaludni.Gondolataim a jövő felé kalandoztak: vajon milyen lesz nagyobb korában? És fel-

nőttként? Hogyan alakul ki a szerepe  családban ? Úgy éreztem,meglepetésekkel ,

izgalommal, aggodalommal teli időszak elé nézünk.Akár mindannyian. 

Cseti elaludt,félrebillent fejjel,jóllakottan.Éjjel fél kettőig.Akkor felriadt,keserves sirásban

tört ki,nehezen tudtam megvigasztalni.És ez minden éjjel megismétlődött,olyan bő egy

órahosszat sírt,aztán elcsendesülve,lassan elaludt.Belémhasitott a felismerés: ez a

születése időpontja ! Minden éjjel akkor riad fel,amikor megszületett! Miért?!

Kénytelenek voltunk immár rámenősen harcolni a megigért lakásért,igy eljutottunk oda,

hogy Cseti kéthónapos korában költözhettünk.Búcsút intettünk a szoba-konyhás

szuterénnek,valódi fürdőszobás,tágas,háromszobás panellakás várt bennünket.Norbiék

igyekeztek kollegáival rendbe tenni,és eljött a nagy nap: Kisrita és Timi még innen ment

reggel iskolába,de már az új lakásba érkezhettek haza,mégpedig a saját szobájukba!

Ők ketten megkapták a legnagyobb szobát,a kicsit Csetinek szántuk,és még nekünk is

maradt egy! Ez volt a terv...a valóság pedig az,hogy Csetike egy percet nem birt ki a

szobájában egyedül.A rácsos ágyba bele sem tudtam tenni,ahogy megpróbáltam olyan

éktelen orditásba tört ki,hogy egyazon mozdulattal ki is emeltem.Gyakorlatilag mindig

velünk volt,velünk is  aludt.Megszokottá vált,ha éjszaka felriadt -szokásos időpontban-

szinte tépte le rólam a hálóinget,szopott és megnyugodva újra elaludt. Két nővére fel-

váltva hurcolászta,játszott vele,vagy csak egyszerüen köztük,köztünk volt.M indent meg-

figyelt,pár hónapos korától olyan értelem volt a szemében,arckifejezésében,ami valóban

szokatlan volt. Norbi imádta. Ez kölcsönös volt,mert Csetike repesett az örömtól,ha meg-

látta az apját.Kisrita szinte "kismamája" lett,Timikével valamiféle szövetség volt köztük:

ez főképpen huncut csinytevésekben kerekedett ki,nagyobb korukban is igy maradt.

Azt gondoltam,úgy is éreztem,hogy mégis helyrebillen az életünk...ez a kicsi lány min-

dent helyrehoz közöttünk.Annyira felejteni akartam a viharos időszakokat,Norbi félre-

lépéseit,hazugságait.

Mégsem volt teljes,erőtlennek bizonyult  a házasságunk.Fő oka akkor abban látszott,

hogy Norbi egyre távolságtartóbb,egyre durvább lett a két kislányomhoz.Kéznél volt

a magyarázat: neki ők csak mostohagyerekei...késdöfésként ért egy-egy durva oda-

szólása valamelyik kislányomnak,megalázta őket a megjegyzéseivel.Ilyenkor nem áll-

tam meg,rászóltam,védtem a gyerekeket,egészen parázs viták,veszekedések alakultak

ki pillanatok alatt.Norbi ezt általában otthonról való elrohanással "oldotta" meg...én meg

sírással,elkeseredett kinlódással éltem át.Akkortájt már a maszek világ csábitotta,

,kisiparos szeretett volna lenni,méregdrága gépet venni,alkalmazottat tartani. Ahol eddig

dolgozott,sokszor volt távol ,akár egész hétre,én voltam otthon a három gyerekkel.

Vállaltam otthoni gépelést,kellett a pénz,öten voltunk.Ez a távolléti időszak sem tett

jót a házasságunknak.