Kemény döntést kellett hozni,de kényszerűt.Abban biztam csak,hogy Cseti,ahogy 

eddig is mindig társaságot igényelt,jól fogja érezni magát a bölcsödében.Szerencsénk is

volt,hiszen már azt is kezdte megszokni,hogy nem vagyok vele egész nap,csak időnként 

találkozunk,amikor megéhezik...azért kételyeim voltak a bölcsödei "étkezését" illetően.

Valamennyire biztató volt az,hogy már hónapok óta úgyszólván mindenevő volt az

anyatej mellett,de mégis...oda nem mehetek be megszoptatni "desszertként".

Előrelátóan elkezdtem ritkitani a hazameneteléseket,előre elkészitettem az étkezési

adagjait,amit Norbi inkább kevesebb,mint több sikerrel próbált megetetni vele.A

következetesség meghozta idővel az eredményt,Csetike elég keservesen bár,de végül 

elfogadta a ritkitott szopizást.

Munkahelyem érdekes feladatokkal látott el,én pedig maximalista módon igyekeztem

teljesiteni.Nagyon kellett a pénz,és érdekelt is a munka.Főnököm nagylelkűen respektálta 

igyekezetemet,az amúgy is reményen felüli kezdőfizetésemet már a következő hónapban

premizálta.

Elérkezett a bölcsödei beszoktatás időpontja:először csupán két óra időtartamra kellett

otthagynom a gyereket,ezután már négyre. Meglepetésre Csetike simán vette a

beilleszkedést.Szinte rosszul is esett...apró lábacskáin máris szaladt be a többi gyerek- 

hez.Nem volt sírás,hiszti,semmi. Álldogáltam,hallgatóztam még egy kicsit...semmi.

Külön boldogság volt a gondozónője személye:fiatal,gyermekimádó,türelmes.Hamarosan

le is röviditették a beszoktatást,annyira jól érezte magát a kicsi,hogy átválthattunk

rendes,egész napos időszakra.Természetesen,ahogy várható volt, a szoptatás,és

egyáltalán az étkezés volt az egyetlen gond.Csetike ugyanis még otthon "teleszopta"

magát,és odabent nem evett...délig birta,akkor valami nagyon keveset elfogyasztott ,

viszont  ettől kezdve semmit,mig érte nem mentem.Amikor meglátott,rohant,esett,

kelt,és tépte le a ruhámat...sokszor okozva kellemetlen helyzeteket,a többi szülő előtt.

Enikő,a gondozónője találta ki a megoldást: délelőtt és délután kakaót is adtak a kicsik-

nek,tehát,próbáljam rászoktatni otthon is,akkor legalább azt elfogadná.Próbáltam,és

sikerrel,tehát valamennyire ez is megoldódott.Idővel az ebédből is evett már,és

egyszerűen imádta a bölcsit.Sikerült kikerülnie a szokott "közösségi megbetegedéseket"

is,hála az anyatejnek.

A maga módján sokat mesélt,gagyogva magyarázta az élményeit,mikor hazafelé

sétáltunk.Otthon pedig bölcsist játszottak,Timikére vetitette ki a saját szerepét,roppant

érdekes módon.Kisrita fogott gyanút a játékot nézve: szerinte Cseti a bölcsiben sem

alszik ebéd után,egyébként mig otthon volt,addig sem tette.Nagyon kevés alvásigénye

volt,elegendő volt számára az éjszaki alvás.Rákérdezésemre közölte is Enikő,bizony,ez igy

van.Fekszik, nézegeti a többieket,mocorog,nehezen tűri,WC-re kérezdkedik,-már kilenc

hónaposan szobatiszta volt- egyszóval ezzel komoly gond van. Megkönnyebbülésemre

elfogadták tőlem,hogy ez bizony otthon is igy van,viszont végig alussza az éjszakát,de

nem tudok vele mit tenni. Viszont azt pedig nekem kellett elfogadni,hogy az

intézményben pedig házirend van...erre is akadt megoldás.Amikor lefektetik a kicsiket,

a gondozónő valamelyike kiül középre és mesét olvas. Nos,néhányszor Cseti

odalopakodott a gondozónőhöz,és szinte belebújva, dünnyögve,halk hangon ő is "mondta"

Kedves,barátságos,és hizelgős természetének köszönhetően minden gondozónő szerette,

és hát ugysem alszik...elnézték neki.Egy idő múlva már az csöpp ujját vezette a

betűsorokon,mintha ő is olvasna...jókat szórakozott komolykodásán az egész személyzet,

még a konyhások is bejöttek meglesni,hogyan "mesél" Cseti. Odajutottak,hogy leültette

a gondozónő,kezébe adta a könyvet,és biztatta,meséljen! És Cseti ettől kezdve,keresztbe

tett lábbal ült a terem közepén,és "mesélt",ujját gondosan vezetve a sorokon.A kis társai

pedig aludtak...ez egy idő után rendszerré vált,igy megszűnt,hogy piszkálgatná a társait,

mocorogna,fészkelődne,mindenki jól járt.Egyetlen rossz,-de ez nagyon rossz!- élmény

érte a bölcsiben: a kötelező oltásokat szervezett formában ott kapták meg a kicsik.

Cseti jól tűrte a szurit is,de a csendes pihenő után -amikor cipő nélkül tartózkodtak bent

a kicsik,felöltöztetést követően kis idő múlva panaszkodni kezdett. A lábát fájlalta. Mivel

popsiba kapták a szurit,arra gondoltak,talán az sugárzik oda.A gyerek viszont egyre

keservesebb arccal panaszkodott,már sírt, sőt lábra sem tudott állni két órán belül.

Megijedtek,hiszen éppen Cseti nem volt egy panaszkodós,sírós gyerek,valami

történhetett! Telefonon hívtak menjek érte,tanácstalanok...rohantam persze,

szerencsére közel is volt.Megdöbbentett kisírt szeme,felpüffedt arca,furcsán tartott

kicsi lába.Zokogva mutatta,hol fáj,vettem le kis cipőjét a gyerek felorditott,én pedig

majd elájultam! Hát bizony ilyet még én sem láttam: a gyerek két lábujja vissza volt

gyűrődve a talpa alá a cipőben...és órák óta volt igy,erőltették vele a járást! Mindenre

gondoltak,de erre igazán nem...volt is nagy magyarázkodás,értetlenkedés,de én csak

a gyereket kaptam fel,rohantam vele haza,a lilás-feketés kis lábujjait szorongatva út-

közben a vérkeringés miatt,ő persze orditott.Otthon gyorsan vizes ruha,és Norbi

riasztása:azonnal be az ügyeletes kórházba! Rosszallóan méregetett az orvos,mig

végre megértette,a gyerek bölcsödében volt,ott történt vele ez a szörnyűség.

Megnyugtatott bennünket,nagyobb baj nincs,vizes ruha,és cipőtől kimélni néhány

napig.Helyre is jött szerencsésen  minden ujja,az pedig külön tetszett neki,amikor már

mehetett a bölcsibe,ahogyan körülrajongták.Tőlem is sűrű elnézéseket kértek,dehát...

Ettől kezdve mindennap a gyomrom ugrott össze,ha megcsörrent a telefon...márpedig

elég sikeres cégnél dolgoztam,ugyhogy gyakran csörgött!

A bölcsödei elhelyezés,és az ott történteken kivűl  természetesen a családi élet is hozta

a maga formáját. Norbi például nagyon belejött az otthonlétbe,munka se nagyon

adódott,igy egyre többet álmodozott az önállósodáson.Lakásunk lassacskán találkozó

és tervszövögető hellyé változott: a leendő kollégákkal egyre gyakrabban tartottak meg-

beszéléseket,akik egy idő után egy-egy üveg bor,vagy néhány üveg sör kiséretében

érkeztek.Mire hazaértünk a nagylányok,és mi is a kicsivel,a lakásban vágni lehetett a

füstöt,csurig telt hamutartók és üvegek mindenütt...érthető módon kifejeztem nemtet-

szésemet,amivel sikerült elérnem: jó nagy veszekedés,vádaskodás,és Norbi elrohanása 

otthonról. Az is előfordult,hogy Kisrita már hazaért,mikor még mi nem.Nagylány volt már

felsőosztályba járó,fejlett,ébredező öntudatú kiskamasz,ennek megfelelő érzékenységgel.

Sajnos,csak sokára és véletlenül tudtam meg,hányszor "égette" le, tett rá megalázó

megjegyzéseket Norbi a haverok előtt,ha nem éppen úgy,és olyan gyorsan cserélte az

üvegeket,vagy akár a hamutartót...Kisrita sohasem volt panaszkodós,főként nem

beárulós gyerek,az évek alatt tömkelegét tartogatta magában a

sértéseknek,megalázásoknak.amit végül is -legtöbbjét - Timikétől tudtam meg,mert ő

aztán éppen az ellenkezője volt: mindig és mindenkiről beszámolt. Legdurvábbnak

tartottam,hogy amikor autóval jöttek haza Norbival a lányok,a kocsival gond volt.Kisritát 

küldte el kanna vizért, aki  Norbi szerint nem elég gyorsan szaladt..ezért odarohant és

fenéken rúgta a nagylányomat.Mások előtt. De még ha mások nem is lettek volna...

Ezt sem Kisritától tudtam meg,csak akkor mondta el,mikor rákérdeztem.Akkor meg

tudtam volna ölni a férjemet.