Csakhogy... a külvilág viszont tudomást vett Norbiról.A barátságos szomszédok,

Ilonka néni és János bácsi kezdettől fogva furcsán méregették Norbit.Tapasztalt,

öreg,bölcs szemükkel látták ők: nemigen idevaló ez az ember.Mivel sok mindenben

tapasztalatlanok voltunk,sokszor és szivesen jöttek,tanácsot adtak,segitettek.Igy hát

akaratlanul is látták, -bár eleinte próbáltam titkolni- hogy Norbi egy szalmaszálat nem

tesz keresztbe.Bármikor jöttek,ő odabentről az orrát se dugta ki,köszönni sem,engem

viszont mindig kit találtak,az állatoknál,a melléképületben daráltam a mosléknakvalót,

trágyáztam,vagy éppen hasogattam a fát,hogy tüzelni tudjunk...hamar kialakult a vé-

leméynük.Bámulatos tapintattal hallgattak róla,de a rosszaló fejcsóválást észre kellett

hogy vegyem.János bácsi próbálta bevonni egy kis pénzkeresetbe, a fia általi vállalko-

sa miatt akadt volna asztalosmunka.egyszerű gyalulás,ilyesmi. Norbi határozottan

visszautasitotta,és még egyéb hasonló ajánlatot is.Egy idő után teljesen világos volt

előttük,hogy felesleges bármit ajánlani ,aminek a neve : munka.

Szégyelltem,mentegettem is,amivel persze,semmit sem tudtam sem elérni,sem változ-

tatni.

Eljött a tavasz. Ezzel együtt annak is az ideje,hogy teljesen felőrlődjek a kilátástalan-

ságban.Átbuszoztam a szomszédos nagyközségbe,és a tanácsházán érdeklődtem munka

után.Csodálkoztak,kérdezték,-mint afféle falusi emberek,akiknek ez természetes-

hogyhogy,hát nem  tartok otthon jószágot,nincs kert,vagy az nem elég nekem  ?

Olyan keveset keres a férjem? Elmondtam,hogy ő nem dolgozik...Hát?! Hát...otthon van.

Na jó,majd körülnéznek valamit a férjemnek,igérték.Nem! Ne neki,mert...merthogy ő

nem fog dolgozni menni...nyökögtem ki. Beteg?,kérdezték.Nem,nem beteg,csak...

Elgondolkodva néztek rám,de én addigra már reszkettem a szégyentől. Kérem,nekem

találjanak valamit,és szóljanak,ha lesz,kérem,mielőbb...suttogtam.Ekkor kapta fel a fejét

az egyik előadó : mondja csak ,nem rokona a férjének az a magasrangú.........nevű 

férfi a megyeszékhelyen? De igen,mondtam,távoli rokon. És nem tudja,hogy maguk 

milyen helyzetben vannak,hogy a maga férje,hm,hm.szóval,nemigen akar dolgozni? 

Nem,biztosan nem,azt semigen tudja,hogy ideköltöztünk,nemigen tartják úgy a kapcso-

latot,mondtam. Na,jó,zárta le a beszélgetést a férfi,majd értesitjük.

Rossz,megmagyarázhatatlan  érzésekkel értem haza. Norbinak arról sem szóltam ,hogy

elmegyek,csak felöltöztem -amit észre sem vett- a gyerekek iskolában,óvodában,Kisrita

a kertben,én pedig csak kifordultam a kapun.Kisrita tudta,hogy elmegyek,de hogy

miért,azt nem.Norbi széttúrta a szobát,bedöglött a CB rádiója,nem tudott a haverokkal

órákat beszélgetni a semmiről...dühöngött. Egy ideje már nem is igen próbált uralkodni

az indulatain,könnyen felcsapott a hangja,orditozás,káromkodás zúdúlt a családra,de

főként rám.Amennyire mellettem állt a volt munkahelyem körüli káoszban,amiért olyan

nagy hálát éreztem iránta,hogy szinte a régi érzések törtek fel bennem,most már jó

ideje éppen annyira ellenséges lett.Bármit is tettem,nem tudtam jobb hangulatba hozni,

legfeljebb gúnyos megjegyzéseket tett igyekezetemre....megalázóan.Hatalmas

kudarcként éltem meg kapcsolatunk ilyen nagyfokú romlását,sokszor hibáztattam ön-

magam,sokszor próbáltam felmenteni Norbit,magyarázatokat kreáltam,miért lett ilyen,

lelkem mélyén reménykedtem,hogy megváltozik.Ez a remény egyre inkább halványult,

sőt...Csetikét imádta,de sokszor már vele is türelmetlen volt,erélyesebben szólt rá,

indokolatlanul,akkor a kicsi meglepetve nézett rá,már-már legörbülő szájjal.Ilyenkor

igyekeztem a figyelmét elterelni,ebben ügyes partner volt a két nővére is.Sajnos,őket

leginkább észre sem vette.Vagy talán nem is sajnos...jobb volt igy nekik.

János bácsi felajánlotta,hogy felszántja a kertet,van lova,szerszáma.Lehet akkor

veteményezni, konyhakertet csinálni.Nagyon megörültem neki,neki is fogott. Mikor

kinéztem,hát majd hanyatt estem: Csetike éppen náluk volt, -sokat átvitték

magukhoz,nagyon szerette őket a gyerek,afféle pótnagymamát,papát látott bennük-

most itt odaát hagytam,viszont amit láttam az egy hatalmas ló volt,amin Cseti óriási

büszkeséggel kuporgott! János bácsi vezette a lovat,szelid,kezes jószág volt...a kicsi

gyerek teljes biztonsággal élvezhette a magasból a  kilátást. Érdekes kisgyerek volt

Cseti,ennek már születésekor jelét adta. Soha,semmi félelemérzet nem volt benne,annál

inkább akarat.Ha annak idején bölcsödébe indultunk,többször előfordult,hogy a

kikészitett ruháját nem volt hajlandó felvenni...makacsul ragaszkodott ahhoz,amit ő

 választott ki.Éppenúgy,minthogy másfél évesen nem engedte a cipőjét bekötni,ő akarta,

egymaga.Addig,addig tekergette a fűzőt picinyke ujjaival,mig végül sikerült is neki.Igaz,

majd szétrobbantam a feszültségtől,mert ilyenkor rendszerint elkéstünk...ha nem ezért,

akkor azért,mert egy tapodtat sem volt hajlandó lépni,ha például hangyák vonultak át a

járdán! Odacövekelt,figyelte őket,nem tudtam rávenni,hogy kerüljük ki,nem:meg kellett 

várni,mig biztonságosan átvonul a menet...Amúgy pedig nagyon okos,értelmes és

szófogadó gyerek volt.De,ha valamit akart! Abból akkor sem engedett,akármi történt

is.Ez nem hisztéria volt,hanem kőkemény akarat,félelem nélkül.

Együtt szántották fel a kertet,és Ilonka néni segitett a vetőmagokkal,és a megfelelő

útmutatásokkal. Sokat dolgoztunk a gyerekekkel,előre örülve az eredménynek.

A tavasz,az új élet mindig reményt ad...nekünk ez nem jött be.A kis falunkban több

üres,magárahagyott ház állt: kihaltak belőle. Közvetlen szomszédságunkban sem

jobbról,sem balról nem lakta senki az ott lévő házakat sem.De akkor tavasszal felboly-

dult a világ: több romacsaládot költöztetett be a tanács az üres házakba.Jutott nekünk

is ,mindkét oldalról.Idővel megtudtuk,hogy előző lakhelyük közvetlen Balaton-parti tele-

pülésen volt,ahol nudista strandot terveztek kiépiteni,igy el kellett költözniük.Kézenfekvő

volt,hogy oda,ahol semmibe sem kerül a lakásmegoldás.

Az addigi kis csendes,hangulatos falu hirtelen megtelt zajjal,rohangáló,félmeztelen,

meztelen  apró romagyerekekkel,duhajkodó felnőttekkel. Nem igazán örült ennek senki.

Hamarosan lopásokról,verekedésekről panaszkodtak a falubeliek,egyre többet járt át a

községbeli járőr.Cseti volt talán az egyetlen,aki őszinte érdeklődéssel fordult a romagye-

rekek felé,sőt,egyikkel a vadonatúj szandálját el is cserélte egy bugylibicskára...nem volt

könnyű visszacsinálni az "üzletet".

Nálam bizony elszakadt a cérna,mikor szemem láttára lopták ki a termést a kertből,

kiabálásomra rá sem hederitve,a kibontott keritésen szempillantás alatt eltűnve. 

Világossá vált,lassanként élhetetlen lesz számunkra ez a környezet.Pánikszerüen mene-

külni akartam innen a gyerekekkel.

Ekkor jött az igazi meglepetés:egy nap egy szép,nagy autó állt meg a kapunk előtt,amit

azonnal körbe is vettek  az utcán kóborló gyerekek. Norbi rokona volt,mosolyogva jött

be,de tartásán látszott a z erős fegyelem, megjelenése arra utalt:hozzá van szokva

magas beosztásával járó tiszteletet elváró és meg is kapó bánásmódhoz.Rövid

beszélgetés után,megkért ,hagyjam magára Norbival.Furcsállottam,eleve,ahogyan

felbukkant,és a négyszemközti eszmecserét is...Kihallattszott erős,erélyes hangja,

és Norbi sokkal halkabb,visszafogott válaszai is,bár a szavakat nem lehetett kivenni.

Az már biztos,nagyon komoly dologról lehet szó,hiszen régóta nem is találkoztak,mi

dolguk lehet vajon?! Hogyan kerül ide egyáltalán? Mindenesetre nagyon rokonszenves,

udvarias emberként ismertem meg.

Rövidesen nyílt az ajtó, csak Attila  jelent meg,Norbi nem jött ki.

Beszélgettünk,szétnézett a kertben,megdicsérte a munkámat,nemtetszését fejezte ki,

ahogy elnézte a sok meztelen,koszos romagyereket,a megbontott keritést...azzal

búcsúzott,hogy valószinűleg rövidesen találkozunk.A kapuhoz már Norbi is kikisérte,addig-

ra előjött,de valahogy ,mintha " összement" volna...mi történt köztük?