Észrevehető módon jelezték rokonok,"barátok" ,hogy távoltartják magukat tőlünk...

Nem kellett már egy ideje rendszeresen feltölteni sem az ital,sem egyéb készletein-

ket...elmaradoztak. Megvártam,amig teljes mértékben tisztáztak  az igen  alapos

vizsgálatok,-volt időm gondolkodni közben- amikor ez bekövetkezett,az anyacégnél 

beadtam a felmondásomat.Megértésre találtam,azonnali hatállyal jöttem el.

Igy aztán ketten lettünk munka nélkül a férjemmel,egy dologban pedig teljesen 

biztosak lehettünk:ebben a városban jó ideig,de még szomszéd településen sem fogunk

munkát kapni! 

Kisritának komoly összeget kellett havonta kikalkulálni ,de úgy  gondoltuk,megéri,hiszen

már a második hónapban volt egy kis kiállitása saját munkáiból.Ez nagy szó volt ebben

az iskolában.Nagylányom szerencsére jól  is érezte magát a távoli városban,bár nagyon

féltettem.Mig otthon lakott velünk,elég szigorúan volt ő is fogva.Este nyolcra,mint még

általános iskolásra otthon kellett lennie,napközben is érezte a felügyeletet,odafigyelést.

Aggódtam,hogy a sok gyerek között őrá vajon mennyi figyelem jut majd,nem keveredik-

e rossz társaságba?  Látogattuk is,elláttuk mindennel amire szüksége volt,minden rend-

ben volt vele,csak hát ....nagyon hiányzott. Alapvetően higgadt,nyugodt természet volt,

hatalmas tűrőképességgel,de bizony sokféle történetet hallottunk már kollégiumi "kiszú-

rásokról" egyebekről.Márpedig ,ha Kisritának  elfogy a türelme,és kitör magából,akkor

abból komoly baj lesz...egyelőre m inden rendben volt.Timikétől még messze  volt a

pályaválasztás, egyelőre élvezte,hogy most már ő lett a rangidős otthon.

Sok éjszakát töprengtem végig,hallgatva Norbi ittas hortyogását. Nem tudtam elitélni

érte: fenekestől borult fel a biztonságos megélhetést adó életünk,kilátástalan helyzetbe

kerültünk...na és,előtte is igencsak rendszeresen iszogatott.Most pedig még többet,

egyfajta  menekülésként.Volt rá eset,hogy esténként,túl a tennivalókon,mindketten

pohárhoz nyúltunk...és meredtünk magunk elé.Igen,könnyitett annyit:hamarább el

tudtam aludni,viszont fel is riadtam éjszaka,és még rosszabb volt,mert az agyam

nem kapcsolt ki:gondolkodni kellett. Máskor pedig a végsőgig feszitett idegességtől

az a néhány pohár ital nem könnyebbséget,hanem éppen ellenkezőjét okozta:kipattant

közöttünk  előbb a vita,aztán a veszekedés,ami sehova sem vezetett...

Egyik nap vettem egy hirdetési újságot.Miért éppen akkor,miért éppen azt,magamtól

más magyarázatot nem tudok adni rá: az őrangyalom vezetett rá,bár sok éven keresztül

inkább tulajdonitottam ezt a sugallatot "pokolbeli" beavatkozásnak az életembe.

Sokszor éltem már meg életem folyamán,hogy nagyon biztosan tudjam: véletlenek bi-

zony nincsenek! Történnek a dolgok,amiket nem értünk,amitől padlóra kerülünk,és oly-

kor átkozzuk érte a sorsot,pedig...sokszor áldani kellene,mert mindennek oka van.Ha ma

olyasmi történik,aminek egyáltalán nem örülünk,sőt,ami nehéz helyzetbe hoz minket, 

biztosan megkapjuk rá -lehet,évek,akár évtizedek múlva- a megfelelő magyarázatot:

ha az akkor ,és úgy,nem történt volna meg,akkor most..nem lennénk úgy,és ott,ahova

eljutottunk.Csakhát,ezt általában utólag szoktuk felismerni,rádöbbenni.

Ebben az újságban láttam meg egy hirdetést,éspedig olyan tájon,ahová mindig vágytam:

hegyek,haralmas tó,szépséges környezet.Olcsó parasztházakat hirdettek...pár óra alatt

megszerveztem a gyerekek felügyeletét,átbeszéltünk Norbival mindent,és már uton is

voltunk többszáz kilométer megtételét vállalva:megnézzük! Nyár volt,forróság,mit sem

számitott,hogy végig szemben kellett mennünk a nappal,remény volt bennünk.

Estére értünk oda,de annyit azért útközben is láttunk: kilométereken elnyúló csodálatos

erdők,hegyek,dombok, és víz,víz kilométer hosszan.Szinte azt gondoltam:bármilyen is

legyen az a parasztház,rendbeszedjük,hozzuk,de a gyerekek itt nőnek fel,csodálatos,

egészséges környezetben,nem a forró betondzsungelben.