Kitört belőlem a hasamban lévő ártatlan gyermek féltése,a csalódottság,a fájdalom

és megaláztatás együtt.Orditottam és nekitámadtam  a kávéfőzővel.Ettől annyira

meglepődött,hogy elszállt az előző harci kedve,valahogy lefogta a karomat,és igye-

kezett minél távolabb kerülni tőlem.Pillanatok alatt kislisszolt a lakásból...

Összeomlottam.Remegtem egész testemben,beleereszkedtem a fotelbe,és csak néztem

magam elé.Hálát adtam a Jóistennek,hogy a gyerekek nem voltak bent a lakásban.

Könnyeimet törülgetve,arra gondoltam: nemrégen még a boldogságtól sírtam...Norbi

volt annak is a kiváltója...hát,eddig tartott? Hirtelen eszembe jutott,hogy bármikor be-

jöhetnek a gyerekek,össze kell szedni magam.Mosakodás közben vettem észre:fel-

repedt a szám is,valamelyik pofontól,nem csak a könnyem csurgott,hanem a vér is. 

Ettől viszont abban a pillanatban elszállt az önsajnálatom! Vér,vér...közel tíz évet éltem

le előző házasságomban,rendszeressé vált verésekkel,felrepedt ajkakkal,vérrel. 

Ő sem kímélt,még terhesen sem,semmilyen szempontból,és most?! Teret engedtem

a haragomnak,engedtem,hogy eluralkodjon rajtam minden dühöm,és érdekes módon

ettől lettem nyugodt. Rendbeszedve magam,lehiggadva próbáltam átgondolni az ezután

lehetséges folytatást. Elsőnek a pénzhiány ugrott be,hiszen a gyerekek,a lakásrezsi meg-

határozó tényező. Körülnézve a szobában rátévedt a  tekintetem  Norbi félrehajitott

ingére,látszottak a vérfoltok rajta...de más is látszott:a kihullott papirpénz.Hoppá,akkor

hát megkapta a munkabért.Az én munkabéremet! Abban a pillanatban magamhoz is

vettem,mert az engem illetett meg,úgy éreztem. Kínomban majdnem el is nevettem

magam: ez a szerencsétlen inget váltott elrohanása előtt,beült valamelyik csehóba in-

ni,de fizetnie nem lesz miből...a pénz itthon maradt. No,lesz még ebből cirkusz ha

hazaér,főként,hogy én pedig nem adom neki oda a pénzemet.De nem ám!

Igen ám,de hogyan tovább? Eszembe jutott az un.családom,akik igencsak vegyes ér-

zelmekkel vették tudomásul az új kapcsolatomat. Anyámékkal szinte semmilyen kapcso-

latot nem tartottam.Válásomról is egyik nővéremtől értesült,akkor elrohant hozzám,

lehordott,hogy most aztán megnézhetem magam,mi lesz velem a két gyerekkel? Őrá

ugyan ne is számitsak...kérdésemre,hogy mikor is számithattam születésem óta,már

nem is válaszolt. Később -nagy meglepetésemre- egyszer beállitott,pillanatok alatt

feltérképezte a kis lakást,majd zavartan előhúzott a szatyrából egy kis batyut:" Nesze,

egyétek már meg,egy hete hordozom a Valiéknak,de soha nincsenek otthon,már lassan

megromlik,a kedvenc süteménye..."  Hirtelen ment fel bennem a pumpa: " a lelkem-

gyermekemnek hordja,ahol két kereső van,őt tömi,mint mindig egész életemben, rám

sosem gondolt?! És képes idehozni azt,ami már lassan ehetetlen,most ideadná?! Vigye 

innen ,mert szatyrostól vágom ki!"  Akkortól felém sem nézett,de persze mindenről ér-

tesülve volt.Vali ugyanis időnként meglátogatott,főként,ha szüksége volt valamire:ta-

nácsra,gyerekmegőrzésre,kezességvállalásra...mert erre jó voltam.Észrevehetően ő

sem nézte jó szemmel a Norbival -szerintem bárki is lett volna- való kapcsolatomat.

Bármerről is közelitettem a jövőképünket,egyvalami biztosnak tűnt: ha szakitok,megint

magamra maradok,éspedig terhesen.