Pocakomat átkulcsolva hagytam magam karonfogva vezetni a mentősökkel.Norbi
jött a csomagokkal,két percenként szólt: vigyázzanak,el ne csússzon,nagyon jeges...
Beértünk a szülészetre a kőkeménnyé vált hasam közel volt a szétrepedéshez:én
legalábbis úgy éreztem. Belépve a vizsgálóba ,Norbi magától értetődően követett
bennünket,de bizony visszaküldték. "Számüzték" a folyosóra ,várakozzon türelemmel.
A tortúrát bizony nem úsztam meg: mire észbekaptam,jött a beöntés,a borotválás,
minden,ami ilyenkor bevett módon szükséges.Iszonyú hasgörcsökkel bizony nagyon nehéz
az ilyen műveletek alatt mozulatlanul feküdni! Az ügyeletes orvos elég rosszkedvűen jött
elő,éppen pihenőidejét töltötte ,éjfél után voltunk,sőt egy óra is elmúlt. Megvizsgált,
és morcosan közölte: reggelig itt nem lesz baba,akár járkálgathatok is. Na és a magzat-
viz,kérdeztem,hát akkor szülnöm kell,nem?! Különben baja lesz a gyereknek! Na,azért
ne rémüldözzön,arra még ráér,mondta,és kilépett a csapóajtón. Norbit is tájékoztatta,
akár haza is mehet,mondta neki,reggelig ráér...Csakhogy mi hárman, a baba,én és az
apja, anélkül, hogy tudatában lehettünk volna,egy egységet alkottunk: hittük, nincs igaza
az orvosnak,előbb meglesz ,biztos meglesz,jaj,csak legyen már meg! Néztem a faliórát:
az orvos egy óra tizkor ment ki...hallgattam a baba kihangositott szivdobogását ,ahogy
erősödött a görcs,úgy élénkült ,szaporábban vert a pici szive.Együtt vagyunk édes
kincsem,együtt izgulunk,együtt csináljuk ezt a nagy dolgot meg,együtt,mi ketten!
Valóban igy is éreztem,hihetetlen kettősséget,összhangot és mégis az elkövetkező
különválást...és akkor megindult.Kettőt sikoltottam csak,de azt olyan hangerővel,hogy
Norbi megpördült maga körül a kihalt folyosón! Az én kicsi csöppségem olyan erővel indult
neki ennek a világnak,hogy hosszú hajával hasitott mindent útközben. Bő félórára az
orvosi vizsgálat után, a "jóslat" ellenére megszületett,harsány,egészséges hanggal
méltatlankodva a sok macerantura ellen.
Gyönyörű volt...hosszú,fekete hajjal,pufók pofikkal,egészségesen,szép súllyal.
Hát te vagy az...néztem ,ökölbe szoritott kis kezére ejtve első könnycseppemet..és
ekkor felnézett! Néztük egymást...olyan mélységekbe láttam sötétkék szemébe nézve,
hogy megborzongatott.Mit is láttam ott? Nemigen tudom megfogalmazni: vénséges
vén,nagyon messziről jött,nagy titkokat tudó ,bölcsességet hordó,egyben szomorúságot
tükröző mélységet...és ,tudom,hihetetlen,mégis: parányi félmosoly a csöppnyi
szájsarkon...és már aludt is.
Elvitték tőlem.Velem még sok dolguk volt,ilyen gyors szülés után volt mit rendbehozni
rajtam...végül az őrzőbe toltak ki,megfigyelésre,továbbra is erős fájdalmaim voltak.
Azt tartják a régi,tapasztalt asszonyok,szülésznők,hogy ahány szülés,annyi napig tart
az úgynevezett "rágási" fájdalom.Igazuk volt. Három napig őrült alhasi és mellfájásaim
voltak...patakokban ömlött a könny a szememből,ahogy mégis mosolyogva és boldogan
öleltem magamhoz szoptatáskor gyönyörűszép kisbabámat. Látványát az sem rontotta,
hogy talán a leghangosabban orditó csöppség volt a többiek között,egészen addig,mig
"pióca"módjára rá nem talált az élelemre...abban a pillanatban úgy éreztem,szétrobban
a méhem.Csatakosra izzadtam le minden szoptatásnál az első három nap alatt.Mégis...
alighogy elvitték pici száján az utolsó csöpp tejjel,már alig vártam,hogy megint hozzák!
Egymást kergették fejemben a gondolatok,az otthon lévő, bennünket váró két kicsi lá-
nyom,Norbi,és minden,minden gond a lakással...
Norbi mint mondta"élete legszebb nőjét " látta,amikor megnézte a babát...ragyogott a
büszkeségtől,apa lett! Amikor haza akarta küldeni az orvos,eldöntötte,nem megy haza,
hiszen én azt mondtam,biztosan érzem,hogy hamar meglesz...aztán,alig félóra múlva
rohant ugyanaz az orvos,akkor már hallotta a sikoltásomat is:tudta,hogy meg van!
Hagyományhoz illően nyikorgó ősrégi modellt utánzó babakocsiban rövidesen hozták is
a babát,megmutattálk neki...földöntúli boldogságot érzett.Sőt,büszkeséget,óriásit,ezért
rohant,és feltelefonált mindenkit,ujjongva tartott beszámolót...mindezt másnap mesélte
el,amikor bejöhetett. Ez bizony nem volt neki könnyű: ünnepeltek a barátokkal,
kollégákkal,de hogy baj ne legyen,anyósomat elhivta a kislányokhoz,ő főzött,és vigyázott
rájuk.
