Fél éjszaka vívódtam rajta,hogyan mondjam meg a gyerekeknek,megmondjam-e

előre a nagy eseményt:férjhez megy az anyukájuk...Mindenképpen meg akartam osztani

velük,de éppen láthatás volt reggel,és valami azt súgta,inkább utólag,este,ha hazajön-

nek,akkor kellene.Ne ez legyen a téma a volt férjemmel. Emellett maradtam.

Ahogy elmentek a kislányok,mi is készülődni kezdtünk.Norbi nagy nyugalommal, én nagy

izgalommal,hát mégis...az esküvőm.

Minden gyorsan,menetrendszerüen, az anyakönyvvezető rutinból elmondott szövegé-

vel zajlott le. Némi zavart okozott,hogy a nagykönyvbe gépiesen az előző férjes neve-

met kezdtem el aláírni...de korrigálták. Norbi tanúja gyorsan el is búcsúzott,dolga volt,

de lelkünkre kötötte: este menjünk át egy jó buliba,tőlünk pár háznyira tartják a bará-

tokkal,nekünk pedig ugyis aktuális az ünneplés...Norbi kapott a meghiváson,neki több

barátja is lesz ott,ott a helyünk,mondta.

Dinnyével cipekedve értünk haza,és a gyerekek is korábban érkeztek aznap.Kapóra

jött most,hogy Norbi "elugrik pár percre valahová" szokása szerint, igy leülhettem a

kislányokkal megbeszélni,mi is történt. Valahogy nehezen tudtam igazán ráközeliteni

a dolog lényegére,de mégiscsak sikerült éreztetnem velük,hogy ez igy jó,igy van rend-

jén,hogy összeházasodtunk. Megkönnyebbülésem korai volt,ugyanis a két gyerektől

záporozni kezdtek a kérdések: mikor jönnek  a vendégek,hogy,és hol lesz a lagzi,ki ké-

szit fényképeket,és se vége,se hossza...sokáig tartott,mire megértették: nem lesz

semmilyen tánc és lagzi,és ...- fájón nyillalt belém- fényképek sem készülnek...mert mi

már régen együtt élünk,ez egy olyan esküvő volt,és csak a nevem, lett más,minden

marad a régiben. Csalódottan falatozták a dinnyét,össze-össszesúgtak,éreztem nem

 igazán kerek a történet a kis fejükben. Csalódottságuk átragadt rám,már én is érez-

tem,mégsem volt ez igy jó...sarkamra kellett volna állnom,és ha már esküvő,kellett

volna kicsikarnom,ha másképp nem megy,valamilyen keretet,valamilyen ünnepélyes-

séget,úgy,hogy azon a két kislányom is ott legyen! Mert a családom nem jött volna,de

nekem ők a családom,hozzám tartoznak,velük együtt vállalt Norbi...és igenis,fényképek,

hát hogyan van ez,tényleg,egyetlen fényképet sem készitett senki...ennyire formalitás

volt ez tényleg,Norbinak legalábbis.Hirtelen megalázó,alamizsnaszagú gesztusnak éreztem

az egészet,és mélységesen szégyelltem magam.Magam előtt. Ennyire buta tyúk legyek,

utólag kell gondolkoznom?! Annyira elkábitott az öröm? Annyira nem fogtam fel semmit,

csak azt, hogy "feleség" leszek,azt már nem,hogy a gyerekeimet igy szinte kirekesztet-

tük,igy volt ez kiszámolva?! Tudta Norbi a láthatás időpontját...lehetett volna a  kö-

vetkező szombat az esküvő napja...szándékosan igy intézte. És én vak voltam! Igen,any-

nyira vak,hogy az is csak most jutott  eszembe: mennyire biztos volt benne,hogy "igent"

mondok,azért intézte "meglepetésnek"...tudta,hogy elkábit vele,tudta,hogy mindenbe

bele fogok egyezni,mert vágyom rá.Azért ilyen kimérten higgadt,és az a "véletlen" buli

este...hát az sem véletlen.A gyerekeket egyszerüen nem veszi számitásba,velem

vannak,hát igen...de ennyi.

Igyekeztem urrá lenni felindultságomon.Norbi jól elmaradt,ez is visszaigazolta gondola-

taimat,őt nem érdekli,hogy a gyerekek ezt hogy élik meg. Már elmúlt a vacsora

ideje,már ágyban is voltak,félálomban,mikor megjött.Sörszagúan,széles jókedvvel.

A konyhában előadta,mennyire jó,hogy a barátjáék meghívtak bennünket,örül,hogy

sok régi ismerőssel találkozhat,"jó nap ez a mai",összegezte.A nagy lelkesedésében

észre sem vette csapnivaló hangulatomat,de ennek örültem is magamban.

Ahogy elaludtak a gyerekek,elindultunk és  néhány perc múlva beléptünk egy valódi

házibuli kellős közepébe. Ismerős hang orditotta el magát:

-Gratuláljunk az ifjú párnak! - Norbi barátja volt,aki "tájékoztatta" előre a társaságot.

Ovációk,részeg röhögés,erős megjegyzések,disznó bekiabálások egyvelege indult el.

Nem titkoltan a pocakomra célzó durva tréfák, -ami persze nem rosszindulatból,inkább 

a szeszfokra volt visszavezethető  - tömkelege hangzott el.Tehát erről is értesülve

voltak,hiszen a félhomályban abszolút nem is láthatták,amit még napvilágnál is nehezen

vettek volna észre. Szörnyen éreztem magam.Akkor is igy lett volna,ha otthon nem

ébredek rá a rideg valóságra,Norbinak  majdhogynem ez is csak egy buli ,amiben ő

jól akarja majd érezni magát...mégha házasság is a neve. Abszolút laza volt...elvegyült

rögtön a társaságban,én pedig félrehúzódtam.Néhány lány érdeklődő kérdésekkel bom-

bázott,milyen érzés igy "frigyre lépni" ,és,jé,hát neked meg már három gyereked

lesz?! Álmélkodtak. Elhangzott a "szegény Norbi" is...

Az amúgy is levegőtlen,forró,fülledten füstös szobában kezdtem magam rosszul érezni,

és már nem csupán lelkileg. A nagyon hangos zene,a nyári forróság,az izzadt,csapzott

 táncoló alakok a félhomályban,úgy éreztem megfulladok. Kimentem a teraszra,és arra

néztem,ahol laktunk...ahol az ártatlanok álmát alussza a két kislányom,mig az anyjuk

egy közönséges lebujnak is beillő buliban vesz részt.Terhesen.

Megkerestem Norbit,kérve,menjünk haza.Ezt többször is megismételtem,amit eleinte

csititgatással,később ingerülten lerázással oldott meg.Annyira egyértelmüen,hogy

odavágta:"menjek,ha akarok."

Nesze neked,terhes ifiasszony,az esküvőd napján,az un.nászéjszakádon...gúnyolódtam

magamon,és kiléptem az ajtón.Észre se igen vette senki a távozásomat.

A kinti levegő,  éjszakai langyos szél életmentőnek tűnt.Lassan sétáltam hazafelé.

Arra gondoltam,jól hallottam -e ,mikor Norbit  indulásra kérni készültem,mit mondott

a vele lévő,nekem háttal álló lány:"Muci,megismételhetnénk strandi randit! Tudod,engem

nem zavar,mi van..."

Hát igen, tudom,hogy jól hallottam,a nagy zaj ellenére is. Azt is rögtön tudtam,mire is

kellettek a szabadságnapok,mikor én a téglát pucoltam...akkor kaptam először hazug-

ságon,de most már biztos voltam benne,hogy nem utoljára.