Egyedül vagyok! Nincs családom,nincs anyám,nincs testvérem,senkim sincs...senkire
nem számithatok,most senki sem jön,pedig még levelet is irtam a hosszú hetek
alatt,mig bent feküdtem.Magamra vagyok hagyva,mióta csak megszülettem,hát egyszer
már fel kell fognom végre.Idegen emberek segitenek,mikor már a part szakad,rájuk
kényszerülök,két kicsi gyermekem és ez a szegény öreg pedig tőlem vár támaszt.Ez a
pici is alig egy hetes...ugy látszik,hiába született "rendes" családba ,van apja,rokonai
is,nem úgy,mint Kisritának,de nem jelent ez semmit...Józsefnek és családjának
legalábbis.Van férjem...van férjem?! Férj az,aki ezt teszi velem,és apa,aki az újszülött
gyermekével?! Nem hiszem,hogy ennek igy kellene lennie. Inkább azt gondolom: valóban
a munkámra,az erőmre,arra van szükség,hogy végtelenül kihasználják a helyzetemet.
Megtetszettem annak idején Józsefnek,azt gondolta -hiába tiltakoztam egyértelmüen-
megy az igy is,nekem ennyi is elég.Ő pedig élheti világát,itthon rám hagyva mindent.
De mégis...kezdtem összezavarodni.Akkor miért vett feleségül mégis? Miért
vette Kisritát a nevére? Persze,nem is vehette volna,ha előtte ne házasodunk
össze...hogy is van ez?! Van itt valami. Az a valami,amit jó régen érzek körülötte...
a sok utazása,eltünése, a sok kocsmázás, a pénz az épitkezés elinditásához...honnan?!
gondolataim keveredtek mindenféle ködös emlékképpel.Beesteledett,Erzsi néniék
átjöttek,éppen hogy elláttam papát és Timikét,Kisritát pedig a szomszédasszony vette
ölébe.Én lefeküdtem,mert a jótékony injekció és gyógyszerek hatottak érzékeimre.
Hangokat hallottam,de a "nagy" megbeszélést nem,elaludtam...Timike talán megérezte,
hogy baj van,nem sirt,békésen szuszogott pólyájában.
Pár nap alatt erő költözött belém,de aggodalmam egyre nőtt:papa nagyon rosszul
volt.Orvost hivtam,nem törődve József felfogásával a pénzről,éreztem,hogy szikrákat
szór a szemem,ő beszél pénzről,aki kocsmából jár-kel?!
Az orvos egyetlen percig sem áltatott: a papának legfeljebb napjai lehetnek,de készüljek
fel,akár ma éjszaka is ....megtörténhet.
Kegyetlen dolgo volt ez.Nem tudtam mihez fogjak,mit kell tennem,mi most az én
feladatom?!
Ki mondja meg,mit csináljak?! Tanácstalanságomban magamhoz öleltem
Timikét,bevittem és megmutattam őt a nagyapjának.Reszkető ujjakkal próbálta papa
megsimitani a kicsi rebbenő kezecskéjét.Leültem ágya szélére,közelebb tartva hozzá a
babát,hogy elérje,érje el! Potyogtak a könnyeim kislányom fejecskéjére,ahogyan előre
csuklott gyönge nyakával nagyapja arcához...végre összeért az új élet és a lassan
múló...
Óvatosan végeztem tennivalóimat,folytonosan hallgatózva papa szobája felé.Kisritát
sógornőm hozta haza az ovodából,aki futtában adott egy puszit és rohant be papához,
bújt oda borostás,beesett arcához:ők mindig együtt voltak...Édes Istenem ,mennyi
fájdalom van a lelkemben,mi fog itt történni?! Ki kellett fordulnom a szobából,el kellett
foglalnom magam,ami amúgy sem volt nehéz,remegő lélekkel,mi vár rám...tizenkilenc
éves vagyok...mi van már eddig is mögöttem...
Estefelé megüzentem Józsefnek,mit mondott azorvos,igyekezzen haza,hiszen az apja
az,aki haldoklik!Semmibe sem tudtam tartósan fogni.A gyerekekkel foglalkoztam,gyakran
be-benézve,egykét korty teával itatgatva papát.Este volt,nem halogathattam tovább:
Kisritát lefektettem,túl voltunk a babafürdetésen is.
Bementem,leültem a ziháló hang mellé,villanyt sem gyújtottam.
