Iszonyatosan bántott szerencsétlenségünk szegény öreggel...az is,hogy Kisrita megint

egyedül maradt.Az csak később jutott eszembe,-hallgatva a mentősök rádiós

beszélgetését-hogy nagy veszélybe került a baba és én is.Sok vért veszitettem,és

nem lehet tudni,érte -e károsodás a gyereket?! Édes Istenem! Sohasem bocsátom meg

magamnak,ha valami baja lesz az ártatlan,odabent eddig biztonságban,mindent

átvészelő kisbabának.Beérve a szülőotthonba,valóságos ádáz harc folyt,hogy

visszatartsák a koraszülést,úg mondták ez a legvészelyesebb időszak, a nyolcadik

hónap,ettől még a hetedik is jobb lett volna,ha már ugy alakul.Ez viszont igy alakult,és

nekem még WC-re sem volt szabad felkelnem az ágyból.Na,most pihenhetek...tettem

magamnak szemrehányást..hogy még ettől is lelkifurdalásom legyen,ezt sem kaphatom

meg anélkül,hogy mindenkinek ne okoztam volna bajt. Papának -még igy,a tompitott

esés következtében is- combnyaktörése lett,bent tartották a kórházban.Pár nap múlva

úgy éreztem,javult az állapotom,a hasam sem fájt,egészséges rugkapálás érződött

"odanbentről " is.Kis gondolkodás után szóvá is tettem a főorvosnak,hogy talán néhány

napra akár,de haza szeretnék menni,a kislányomat látni.Hiszen a férjemmel is csak

telefonon tudtunk eddig beszélni,be sem tudott még jönni. A ház "feje" úgy meredt

rám,mint aki nem hisz a fülének,szemének.Rögtön ki is eresztettea hangját,keresetlen

szavakkal hozva tudomásomra: ebben a házban ő mondja meg,mikor ki és hova megy!

Örüljek,hogy időben beért velem a mentő,ha már felelőtlenül kockáztattam mindkettőnk

életét! Úgy csapta be a kórterem ajtaját,hogy pattogzott a  vakolat. Ennyivel még nem

isvolt vége.Kis idő múlva -még moccani sem mertem az előző rémülettől- berontott

egy bábaasszony:"hadd nézzen már meg magának,kinek köszönhető,hogy a főorvos úr

leharapja a fejét minden ártatlannak,aki az útjába kerül?!"Ki dühitette így fel?

Próbáltam én elmondani,hogy csupán haza akartam kérezkedni,de teljesen reménytelen

volt már a helyzetem: a bábaasszonytól is megkaptam a magamét,igy csak a fal felé

forditva fejemet ,mert törzsemet most meg már mozditani sem mertem,sirtam el

csöndesen magam:mindenkit magamra haragitottam...

Igen,igy utólag felelőtlenségnek tűnik,hogy megfürdettem papát.Viszont az is

felelőtlenség,ha a saját piszkában hagyom bűzölögni,viszketni napokig,mert sem a

fia,sem senki nem képes segiteni...minden a nyakamba szakadt,mindennel együtt

egyedül nekem kellett megbirkózni,nem számitott az sem,hogy terhes vagyok,az

sem,hogy kisgyerek is van a háznál...Nagyon elkeseredtem,persze,rövidesen be is

lázasodtam,erősedtek a fájdalmak.Fel kellett polcolni a lábaimat,még az ágyban sem

 nagyon mozoghattam. Minden perc,óra,nap,a baba életét,egészségét jelentette.

Marika sógornőm érkezett elsőnek hozzám,kedvesen,felpakolva benti holmikkal,amit

itt használhattam,kis gyümölccsel,de legfőképpen jó hirekkel:Kisritát ő és Erzsi néni fel-

váltva ellátják,sőt még az is lehetséges lesz,hogy bekerüljön óvodába,ami hosszabb

távon is remek lenne. József rákényszerül a gazdaság ellátására,legfeljebb korábban kel

és fekszik egy-egy órával,és délben nem nyújtózkodik  ebéd után,hanem ellátja amit kell.

Én most kényszerpihenőn vagyok,és a baba érdekében ehhez tartsam magam...

figyelmeztetett a felelősségemre. Papát is megátogatták már,neki is feküdnie kell,engem

kérdez állandóan sokat sír,ő is felelősnek érzi magát.Elgondolkozva nézett rám a

sógornőm:-Tudom,mi jár az eszedben.Csak az nem sír,és az nem érzi felelősnek

magát,aki miatt történt ez a baleset.ha ő nem mulaszt,ha csak kis érzés volna

benne,nem kerülhetett volna erre sor...de ez a ti dolgotok.Egy dolog a fontos most:

erőgyűjtés,és ágynyugalom.Nyugalom minden téren,mert mindenki,főleg Kisrita rendben

jól van,és vár haza benneteket,a kistesóval...- halkult el a hangja.

Az utolsó szavak mint simogató tenyér melengetve,úgy ringatott álomba,bevonva lel-

kemet a megnyugvás,feloldozás balzsamával.