Gyengéd érintésre ébredtem: egy orvos mérte a pulzusomat,nővérke állt mellette

lázmérővel.Forrón lüktetett bennem a láz...injekciók,majd kábán észleltem,újból a műtő.

Erőtlenűl próbáltam ellenállni,tiltakozni,mint a csapdába csalt vad,de ezúttal kellő

mennyiségű nyugtatóval,érzéstelenitővel láttak el.Félig öntudatlanul már azt

éreztem:tolnak vissza a kórterembe,mint később megtudtam,maradt még bent egy

másik,rejtőzködő ciszta is,és szövetmaradványok..

Másnapra hatott a sok lázcsillapitó,a kitisztitott,nyugvó állapotú műtéti terület kezdő-

dő regenerálódása is megindult.Még egy nap megfigyelés -mondták- és ha lázam sem

lesz,jöhetnek értem. Csendben nyeltem könnyeimet,ugyan vajon ki jönne?! József előre

úgy állt hozzá az egész betegségemhez,hogy mint kivűlálló viselkedett.-Nem szeretem

az ilyesmi női dolgot,ne tudom,miért nem vigyáztál magadra!- részéről ezzel ennyi volt.

Nem is érdeklődött a napok alatt egyszer sem utánam,telefonon sem...Nem baj, -

próbáltam nyugtaatni magam-csak be ne lázasodjak újból,le kell csillapodnom,hogy haza-

mehessek,majd egyedül...haza megyek én,akárhogy is,a kicsi lányomhoz,papához.

Az elbocsátó vizsgálattól előre viszolyogtam,már mindentől féltem,bármi legyen is az,ha

megláttam a vizsgálóasztalt,szerencsére mindent rendben találtak.A negyedik nap dél-

előttjén kisit meggyengülve,szédelegve a friss levegőtől,de megindultam a

buszpályaudvar felé.Elég volt ez a pár nap és a vele járó tortúra,hogy jobban

lefogyjak,csont és bőr voltam.Szokatlan volt a jó levegő,azután pedig az állva megtett

utazás a  mindig tömött,gázolajszagú buszon,hogy émelyegve kászálódjak le a végállo-

máson:otthon.Befordulva az utcánkba,már szinte el is felejtettem mindent:Kisrita

rövidesen a nyakamban szipogott...könnyeink összefolytak.Drága kicsi lány,sohasem

hagytam egyedül...és ő akkor arra ébredt kiságyában,hogy hiába kiabál utánam,.nem

vagyok sehol..ő otthon,én a buszon sírtam akkor,egyre távolodva tőle.

Szegény papa,törölgetve beesett szemeit,szorongatva a kezemet kevéske erejével.

dadogva mondta: -cskaahogy,lyányom,csakhogy...- többet nem tudott mondani.

Láttam rajta,ez a pár nap is sokat rontott állapotán.Biztosan a nyugtalanság,aggódás,és

Kisrita szenvedése is megviselte,de egyre rosszabb állapotba került.

József gyakorlatias oldalról kommentálta megérkezésemet:-Nahát,már azt hittem,bent

töltöd  a nyarat!Legalább főzöl valami embernek valót,Marika főztje nem nyerte el az

izlésemet- azzal elkarikázott a kocsma felé...

Az a bizonyos keménység,ami már egyszer elkapott,most többszörös erővel

jelentkezett.

Nem,József,nem fogom magam megszakitani,kórházakat járni,esténként meg neked

eleget tenni.Főzök én,persze.El is látok mindent,de csak  amit józan ésszel és erőmmel

birok.Ha nem tetszik,lehet besegiteni! A lehetetlen robotból,az éjszakai "kötelesség

teljesitésből" is elég volt.Ritkitjuk ettől kezdve,úgy ám! Monológomat határozottan

zártam le magamban,mindenre elszántan.Jó leckét adott nekem ez a kórházi "élmény"

legalább tisztán láttam,hogyan viszonyul hozzám ilyen esetben a férjem...

Csendesen mosolyogva magamban,készültem az új életformára,hirtelen számtalan célt

tűzve ki magam elé.Lelkileg kell erősnek lennem,következetesnek,különben el se

kezdjem,biztattam magam.Márpedig nagyon is el akartam kezdeni!

Kisritával jártunk a logopédiai kezelésre,htente több alkalommal is be kellett buszoznunk

szülővárosomba.Hatalmas teherként éltem meg,mindent át kellett szervezni,hiszen

emiatt sem a jószágokat,sem papár elhanyagolni nem lehetett.De még a finom,meleg

vacsorakészitést sem Józsefnek! Igy aztán mindent előrehozva,már kora hajnalban

etettem a jószágot,késő estig tartott mire mire mindennel végeztem...volt,hogy sötét

este ganajoztam ki alóluk.Józsefet nem zavarta,indult a kocsmába.El nem tudtam

képzelni,mi változtatta igy meg,egyáltalán,miből tellik neki ennyi kocsmázára.Hallottam

már azt is vissza,fizeti a haverok söreit,vég nélkül.Miből?!Közben -ha mégis otthon

maradt- rajzolgatott,új házat tervezgetett. Új házat...édes Istenem.

Boglárka kijött időnként elénk a buszhoz,velünk volt,mig kezelésre rohantunk.Rohanni

kellett,hogy a megadott idopontra odaérjünk,majd visszafelé is,hogy elcsipjük a buszt..

Próbáltam ezt a gyereknek vidámmá,játékossá tenni,a szivem szakadt belé,ahogy

gyanútlanul,ártatlanul fel-felkacagott..a rohanásban.Boglárka megszerette a

kislányomat,neki is volt egy,de már nagyobbacska.Őt jártam pesztrálni,még nem is

olyan régen.Talán innen jött az ötlete: hagyjaam a gyereket bent náluk a hátralévő

két hét kezelésre,nyilván hétvégén hazaviszem,de akkor nem kell naponta nyúzni,ezt a

tortúrát csinálni,már rossz ránk nézni,olyan kimerültnek látszottunk.

Kisritának tetszett a lehetőség,hiszen már "rég" ismerték az ő kis életében egymást,igy

hát belementem.Igaz,üres volt a ház nélküle,de kicsit én is össze tudtam szedni magam

mert valóban kezdtem érezni újból,hogy mennyire sok ez igy egyben.

Igyekeztem a gondolatot is elhessegetni magamtól,hiogy kislányomra vár még egy

nyelv-fék felvágás is,hogy könnyitse az artikulációt.Hamarosan ezen is túlestünk,nagyon

hősiesen viselte,és hamar gyógyult.