A temetéssel járó tennivalók után magunkra maradtunk. Papa hiánya hatalmas űrt

hagyott maga után,Kisrita nagyon sokáig naponta többször is kereste... én pedig

úgy éreztem,nem igazán a földön járok egy ideje.Végeztem a dolgomat,foglalkoztam a

gyerekekkel ,de igazából nemigen érdekelt semmi.A gyermekágyi tüdőgyulladás óta

Józsefre mint idegenre tekintettem,nagy-nagy akaraterővel kellett rendelkeznem,hogy

ez ne üljön ki az arcomra nyíltan. Mindent elkövettem,hogy egyre ritkábban nyúlhasson

hozzám,abban sem talált sok köszönetet.Házasságunk eme része érzékileg eddig is hi-

degen hagyott,sohasem tudott felszikrázni bennem az érzés,persze,József ezért nem is

nagyon tett semmit.Csúnya gondolatok jutottak ilyenkor eszembe róla,egész nap az

állatok közt forgolódva láttam néhány dolgot...nagyjából ehhez hasonlitottam magamban

"tevékenységét".Meglátja a nőstényt,ráugrik,pár darabos,durva  mozdulat és készen

van...Felmentve éreztem magam gondolataim alól,annyira nagy volt a hasonlóság.

Egyre gyakoribbá váltak viszont lázadozásaim, szembefordulásom férjemmel. Eljutottunk

oda,hogy -érezve a titkolózását immár több mint egy éve- csak ez járt a fejemben,

ennek a megfejtendő dolognak a válasza hideg fuvallatként át meg átcsapott lelke-

men.Bajt éreztem. Timikét a csipőficamszűrő vizsgálatra vittem,kis vasgyúró volt,

kerek,kopasz kis fejecskéje,hatalmas zöld szemei különlegessé tették.A vizsgálat alatt

is kacarászott,Kisrtita csiklandozta,majd jött a hideg zuhany: kétoldali ficamgyanús,

sínbe kell tenni...

Hazafelé menet egyre dübörgött bennem:nem,nem,nem.Nem lehet még ez is,mi fog

még jönni?! Bementünk a városba,röntgent készitettek,egyértelmű volt: valóban

rögziteni kell.  Kengyelnek is mondták azt a szerkezetet,amit két combtőben kifacsart

lába közé helyeztek,a kislányom eszelős orditása közepette.Az ájulás határán voltam

mire befejezték a kegyetlen műveletet,nekem kellett lefognom a saját  alig

négyhónapos gyerekemet!

Ettől kezdve éjjel-nappal ebben volt,csak fürdéskor vehettem le.Iszonyatos érzés

volt látni,amikor boldogan kiszabadult a kengyelből,kacagott,majd vissza kellett eről-

tetnem...azok a hatalmas ,könyörgő,vádló  szemek,az a szörnyű sikoltozás...Ez igy ment

nyolc hónapon át.Hathetente kellett menni felülvizsgálatra, óriási reménységgel minden

alkalommal,vajon mennyit gyógyult,mennyit pótlódott a hiányzó rész?! Vigasz volt szá-

momra,hogy szépen javult,ami a következetes kengyelviselésnek volt köszönhető...hogy

ebbe lélekben egy anya belehal minden alkalommal,más dolog.

Szívfacsaró jelenetre léptem be  egyik alkalommal,mikor pléden a földön játszottak

Kisritával: Timike az arrébb gurult játékot nem érte el,ezért elkezdett kúszni utánna...

szétfeszitett kis lábacskáival...nyomorultul,és kacagva...! Meghasadó szivvel jutottak

eszembe azok a korabeli rajzok,melyeket a középkorban örökitettek meg,a népnek

mutogatott,szándékosan megcsonkitott kis teremtményekről...édes Istenem,mit kell

még...Szegény kicsi lánykám,úgyanúgy próbált játszani -ösztönösen- mint más korabeli

kisgyerek.Nagy meglepetésemre még bilire is sikerült rászoktatni,igaz,némi segitséggel,

de az akarata,az volt csodálatra méltó.Elvittem én szakorvosi vizsgálatra is a szivével,

mert bizony az a kék szin időnként megjelent kicsi szájacskáján,főként,ha sirt,vagy

elfáradt.Ritmuszavart állapitottak meg azzal,hogy biztosan ki fogja nőni,nem gátolja

semmiben addig sem.

Mindennapi munkáim ellátásban meghatározó volt Timike kengyelbe szoritása.Emiatt

gyakrabban kellett rá figyelni,nem lehetett ott hagyni,önállóan játszani,szinte folyamatos

felügyeletre volt szüksége:próbált és tudott is mászni,de elborult,beverte magát,nem

érte el a játékait,Kisrita mondhatni állandó szolgálatot teljesitett mellette...zokszó nélkül.

Ötévesen igazi kismama volt,szelid,türelmes,odaadó.Képes volt százegyszer is odaadni a

százszor eldobott játékot,csakhogy jókedve legyen  Timikének....mindenét megosztotta

vele,sőt,saját részét is odaadta,bármi,csoki vagy más finomság volt is,csak ne sirjon.

Amennyire örült a szívem,látva istenadta jó természetét,úgy sírt a másik kislányom

nyomorúsága miatt.