József jó hírrel lepett meg: ő is utazik velünk Pestre,a vizsgálatra.Mégiscsak jobb,mintha

egyedül mennénk...mondta.Örültem neki nagyon,valóban jobb.Márcsak azért is,hogy ne

képzelhesen meg nem történt dolgokat,minnt most is...hiszen fúrja a dolog,hogy én

Tamással találkozhatok.Nem szóltam erről semmit,csak örömömnek adtam hangot,jobb

kedvvel készülődtem,mintha egy jó kirándulásra mennénk.Valahol mélyen mocorgott

valami,amikor találkoztunk a vizsgálaton,a két férfi szempárbajt játszott..Viszonylag

hamar végeztünk,sétálva indultunk a buszállomásra,indulva haza.Most már csak az

eredményen múlik minden,mi lesz.Engem ez csöppet sem aggasztott,ha valaki,akkor én

biztos voltam a dolgomban!

Jó hangulatban éltük mindennapjainkat,dolgosan.Egyre bentebb szorultunk a kezdődő téli

hideg elől.Papa nehezebben volt már,több kíméletre szorult.A lelkében sokat rágódott

Juli viselkedésén,nagyon bántotta,kedélyén sokat rontott.Ezt látva, mindenki szerette

volna  a dolgot elsimitani a családban,ezért Juli kénytelen volt viszonylag normálsian

viselkedni.Nyilván nem akarta,hogy szembeforduljon vele mindenki.Lassacskán elültek az

indulatok,visszafojtva,elbújva fortyogtak csak.Szinte sajnáltam sógornőmet,végül ő,saját

maga generálta a keserűséget önmagának,de sajnos másoknak is.Időnként,egy-egy

névestén,keresztelőn összejött a család,papát úgy vittük már,nehezen járt,ilyenkor

problémamentesen lezajlottak a találkozások.Ahogy a viharos  őszi idő,úgy csendesültek

le a támadások,elterülve laposan a levegőben,de hideget,kopárságot lopott a lelkekbe.

Nem semmisültek meg,csak kivárásra játszva,mint a természet a téli dermesztő

hideget,túlélésben bízva,lapuló szándékot takargatva.

Legtöbb problémámat meg tudtam bezsélni papával.Érdekesnek találtam,hogy  az idős ,

iskolázatlan parasztember  mennyire átlátja az élet számomra bonyolult összefüggéseit.

Sőt,a tőle annyira idegen "modern" világ napi problémáit mennyire leegyszerüsitve

tudja kezelni.Bámultam éleslátását,felnéztem rá bölcsesssége,emberi tartása

miatt.Anélkül,hogy mondta volna,tudtam:soha nem élne vissza bizalmammal,senkinek

nem tárná fel gondjaimat.Nagyon sokat beszélgettünk,egész nap együtt voltunk,de

soha nem éreztem tehernek.Belegondoltam,ez már a második telünk,Kisrita elmúlt egy

éves,bizony,egy éve vagyunk itt. Elrohant ez  a nagyon nehéz,kezdő év.Sok

könnyel,akarással,rengeteg munkával,de értékes emberként,nem megtűrt személyként

éltem ezt meg.Sok-sok dolgot ismerve meg,sajátitva el,olykor keserves

tanulással,ujrakezdésekkel,de érezve,hogy ezzel csak többet tudok,több leszek.

Amit megtanultam,azt becsülettel végeztem,azt már senki nem veheti el tőlem...dehát

engem a Jósisten sosem hagyott sokáig a "jóban".Valahogy szinte hallani a közelgését

jönni fog valami,mihelyt úgy éreztem,minden rendben van...

Most a nővérem képében jött el,akihez a bátyám vitt,mikor anyám kihajitott.Ő volt az,

akinek gyereleit pesztráltam,férje bányászruháját öt-hat mosólében terhesen mostam,

kora reggel indultam a piacra,henteshez,mig nővérem "pihengetett" még

kicsit...Szivesen tettem,azért is,hogy ne megtűrtnek érezzem magam.Úgy hittem ez

egy átok rajtam,ez  az önérzetesség,bizony sokszor ennek köszönhettem problémáimat

Ő volt az is,aki hogy mentse a családi békéjét,azon volt,hogy menjek csak

vissza,ahonnan jöttem.Őt is szorították,bántották miattam,megelőztem én és

felajánlottam,hogy eljövök..nem tartóztatott.Indultam bele a vakvilágba akkor

terhesen...Érdekes,hogyan tudtam döntéseket hozni,felnőttek helyett ennyire fiatalon?

Mindegy,haragudni sosem tudtam.

Meglátogatott,amivel mérhetetlen örömöt okozott nekem,feledve minden nem ebbe a

helyzetbe illó gondolatot,érzést.Az ugyan felsejlett bennem,vajon mire

gondolhatott,amikor  utamra engedett,talán a lelkiismeret bántja most?!Pénz nélkül,nagy

pocakkal,bármi is történhetett volna velem,tehettem volna kárt is magamban,

elkeseredésemben,miben bízott?..vagy mindegy volt már,fontos,hogy csak ne legyek

már ott.Pedig mennyire igyekeztem hasznossá tenni magam.Hányszor álltam órákig

a hatósági húsbolt előtt,ott olcsóbban mérték ,szédelegve a tüző napon?Cipekedtem a

nagy pocakommal,hallgattam az utcabéli gyerekek csúfolódását,mig hazaértem? 

Otthon aléltan örültem,ha megdicsért,vittem akét kisgyerekét órákra a játszótérre,neki

migrénje volt,hadd pihenjen. Restelltem magam,mert a velem egykorúak önfeledten

játszottak a nővéreim kisgyerekei mellett,míg én...jajaj.keserű emlékek.Beértem

bármiféle étellel,fekhellyel.Be  is kellett, nem volt ágy,vackon húzhattam meg

magam.Egyetlen egyszer "vétkeztem": a szomszéd körtefájáról egy ottani rokonlánnyal

együtt elcsentünk egy szem körtét. Nagyon megkívántam!Ő nem,csak én kaptam

büntetést,hallgattam hosszú időn át,egy életre megutáltam a körtét.Az nem

számitott,hogy terhesen kívántam meg...ahogy nővérem is,mindkét terhességével

ugyancsak extrém kívánós volt.Azt elfelejtette.Villámgyorsan tudnak ilyenkor cikázni a

gondolatok! Másodpercek alatt egy egész élet átfut az ember agyán...Mindent felejtve

borultam a nyakába,örültünk egymásnak nagyon.Megtudtam,szülővárosunkban él a

barátnője,hozzá jött,ide csak beugrott,hogy megigértesse velem: bemegyek hozzájuk

Kisritával.Ott egyedül leszünk,jobban el tudunk beszélgetni,volt az indoka,amit

furcsállottam kicsit,de az öröm erősebb volt.

Józseffel megbeszéltük és én örömmel mentem,felkeresni őket,nem is gondolván arra,

én keresgélek,cipekedek a nagyvárosban,hogy helyükbe menjek...ez csak később.jutott

eszembe...Végre odaértünk,barátnője is kedvesne fogadott,rögtön Kisrita után nyúlt...én

csak pihenjek,mondta,biztosan elfáradtam,és ez igy is volt.