Arra is rá fog jönni-fűztem tovább jólesően gondolataimat-hiába ő volt a felnőtt,a

"tapasztalt" a "férfi",mégis én álltam ki a kemény próbákat,engem löktek ki

otthonról,vertek félholtra,én találtam rá a menedékre ahol meghúzúdhattunk

szülésig,senki nem segitett nekem a Jóistenen kivül.Az is én voltam,aki világra

hozta ezt a szép,okos szemű csöppséget.Én vagyok az erkölcsi győztes,mégha én

voltam a magam tizennégy évével tudatlanságomban ostoba is...keserű lesz neked ez a

felismerés,Tamás-jártak a gondolatok a fejemben,miközben a vissszaútra indultunk.

Hazatérve aprólékosan beszámoltattak mindenről,ennek készségesen eleget is tettem.

Azt sem hallgattam el,hogy találkoztunk Tamással,hiszen ez nyilvánvaló volt.Csak

msot,beszélve róla döbbentem rá,ami egész nap bújkált bennem,nem akarva

megfogalmazódni: ez a gyerek tiszta apja..nem igazán örültem ennek a felismerésnek.

Sebeket szakít fel, ha rápillantva a gyerekre,az apját is látom...gyógyulni kellenne ,nem

emlékezni.Most már viszont magam előtt sem tagadhattam tovább: én igenis szerelmes

voltam Tamásba,mégpedig fülig.Azért engedhettem oly közel magamhoz,azért ittam

minden szavát...később meg azt is amivel leitatott.Én hittem benne,biztam benne,

álmomban is őt láttam.Szerettem.Nagyon felkavart ez a felismerés,és bizony nemigen

könnyitette meg a "dolgomat" esténként Józseffel ...együtt lenni.

A következő vizsgálatig megduplázódott erővel dolgoztam,minden energiámat le akartam

vezetni,minden gondolatot ki akartam űzni a fejemből,mert tudtam:megint találkozni

fogunk...a vérvizsgálat mindhármunkat érint.

Kisrita már tyotyogott,ügyesen kapaszkodva bármibe,ami utjába került, eljutott ahova

akart.Érdekesen tette meg első lépéseit: papával napoztak a késő nyári ,őszeleji 

langyos levegőn, a veteményesben.Beszélgettünk papával,közben szedegettem fel a

még kint lévő termésmaradékot.Kisrita négykézláb mászkált egy nagy leteritett

ponyván,majd papához érve felállt.Én éppen oda indultam,de útközben ránevettem,

és biztattam: -gyere,csillagom,segits anyának-.ezzel leggugoltam.Az én kis tündérem

pedig cinkosan kuncogva elengedte papát és odatyotyogott hozzám három lépést,majd

lehuppant a földre.Pár másodpercig mindhárman némán néztünk egymásra...a pillanat

varázsa, a váratlan,meglepésszerüen érkező csoda meglepett minket,legjobban talán 

a főhőst...aki aztán elkaccantotta magát,és visszamászott a papához.Szegény öreg

hatalmas könnycseppet dörgölt le öklével a szeméből...én a szívem remegését éreztem

ebben a percben: nekem nagylányom van! Repülni tudtam volna,és semmi sem volt

nehéz,mindent vállalni,küzdeni,harcolni az érdekeiért,dörömbölt bennem újból  az anyai

felismerés .

Kettő helyett dolgoztam a magam ötvenegy kilójával,de igyekezni is kellett.Szelesre,

hűvösre fordult az idő,valódi késő őszi borzongató záporokkal.A téli tárolásra váró ter-

ményket biztonságba kell  helyezni,jószágok téli szállását előkésziteni,hajaj,volt munka

bőven.Hálistennek égett kezem, alatt az elvégeznivaló,igy levezetendő a szorongásaimat

is ,minden a megfelelő helyre,biztonságos tárolásra került,a jószágok helyének kialakitása

segitséget igényelt,de azzal is idejében készen lettünk.

Marika sógornőm gyakran nézett át,segitett is jó tanácsokkal,elbeszélgetett

papával,játszott Kisritával.Ilyenkor mindig faggatott,érdeklődött,az "előző"

életemről,melyről pedig nem szivesen beszéltem.Megértettem én a kiváncsiságát,nem

csupán énfelőlem,hanem a falusi lány városi életet alig ismerő érdeklődését is,igy aztán

meséltem neki,ami eszembe jutott.Magamról minél kevesebbet,nem voltam büszke

sem a családomra,sem a gyerekkoromban elszenvedett szörnyűségekre.Talán ezért is

ütütt szíven,amit nevetve  megjegyzett egy alkalommal:-Hallod-e ,miből lesz a

cserebogár!Milyen szépen kigömbölyödtél,összeszedted magad.Nem csodálom,hogy

Jóska mindenkitől távol tart,ezek a hatalmas szemek,szépen ivelő szemöldök,pici

száj,hosszú,szép hullámos hajad,megszépültél,de igazán! Érthető is,hiszen most kezdesz

igazán nővé érni.Beelőzted önmagad,tudod-e?!- jólelküen nézegetett,mulatva

zavaromon.Valóban zavarba jöttem,mert hát persze,én si észrevettem magamat: a

normális táplálkozás,a jó levegő,mégha sok is a munka,nem is volt baj,mert

izmos,nyúlánk lettem,a nyugodt légkör...a sok verés,hányódtatás ,éhezés után kivirá-

goztam...Kisrita szinte jót tett velem.Hirtelen eszembe jutottak azok a férfipillantások,a-

hogy msotanában végigsiklottak rajtam,és hát a falusi fiatalasszonyok...irigykedve

 összesúgva, amerre elmentem.Önámitás lett volna,ha nem vallom be legalább

magamnak,hogy tudom minek szól.Na és,József szikrázó szemei...olykor csak mosolyog-

tam rajta.

Örültem és megbecsültem a meglévő helyzetünket,túl sokat szenvedtünk el ahhoz,

hogy könnylemüen vegyek bármit is.Talán éppen a biztonság megőrzése is hajtott

akkor,amikor két ember helyett is dolgoztam,jókedvűen,nem kényszerből.

Megelégedvenéztem szét a jószágudvaron,ahol a jócskán megszaporodott csirke,

kacsaállomány, a szapora nyuszik, a nehézkesen mozgó hizók látványa megnyugvást

igért a közelgő téli hónapok  túlélésére.Tüzelőnk már a helyén,zöldségféle mind-mind

elrakva,édes Istenem,de jó volt tudni:nem fogunk se éhezni,se fázni! Annyiszor volt már

részem a nélkülönözésben,hogy rettegtem tőle.Rettegtem,nehogy kislányomat valami

hasonló érje.Bármire képes lettem volna,bármilyen munkát elvállaltam volna,hogy a

senyvedést elkerüljük.Ezért dolgoztam akkora erővel egész évben,hogy papa sokszor

csak csóválta ősz fejét...mi van ebben a lyányban,hogy így kell kitörnie...motyogta..