A kezdeti mesélgetések után hamar kiderült,miért is kellett jönnünk?!Leszakadt rám

az ég,immár sokadjára!

A barátnőnek volt már egy kislánya,de több nem lehetett,tehát...én úgyis nehéz

helyzetben vagyok...meg fiatal is...még folytathatnám az életem,mintha mi sem történt

volna...tanulni,szórakozni...ráérek még.A gyereknek meg úgysincs apja se...ott meg a

falun,ahol élünk hogy ki vagyok szolgáltatva...nem kéne ott a "parasztoknál" gürizni..

Városi lány vagyok,legyen eszem!  Őneki meg segitenék,mert már nem szülhet..Mindenki

jól jár,nővérem még a "segitő" szerepében is tetszeleghet!

Bizony nem tudom én,hogyan keveredtünk ki onnét a gyerekkel.Kisritát úgy markoltam

ki a barátnő kezeiből,hogy szegényke felsírt.Azt sem tudtam,mit hagytam ott,mit

hoztam el,nem is érdekelt.Menekülni,menekülni,innen is! Ide csaltak minket,"jót" akarva!

Főként a barátnőnek...és ezek felnőtt,"gyakorló" édesanyák.Az egyik pedig az

édestestvérem,a nővérem! Mégis,kinek néznek engem,most már zsinórban,sorban?!

Milyen kísérletek ezek,hogy megszerezzék tőlem azt a gyermeket,aki nem kellett amúgy

senkinek,.rajtam kivűl? Kezdve a doktornővel,szülés után...Én édes Istenem,ha egyszer

megtudja ez az ártatlan kisgyerek,min mentünk mi keresztül ...Ha megtudja,ha

elmondom neki,ha megérti majd.Vagy ki tudja,hogyan fogadja?! Lehet,arcomba

vágja,mit is akartam én.mire számitottam ,immmár tizenöt évesen,egyéves kicsi

lányommal?Igazolható vajon ez a sorozatos vesszőfutás,addig megy igy, mig

megrogyok?! Feladom? Nem,ezt nem.Igaza van papának,kemény is lehetek én.Az

leszek,határoztam el.Mert még nem tudtam,mi jön ezután..

Máig nem tudom ,hogyan értünk haza.Révetegen néztem magam elé,monoton hangon

mondtam el,mi történt.József dühösen járt fel-alá,papa csak csóválta fejét.Nehezen

mozogva ment ki a konyhába,meleg tejet hozott nekem.Gyengéden elvette tőlem

kislányomat,akit úgy szoritottam,és azt mondta:

-Meglátod,ebbűl a kislyánybúl még nagyon erős ember lesz! Még nem si eszmél,mégis

megy a küzdelem a feje fölött,ki a vesztét,ki őt magát akarja...sokaknak fog még

megjelenni az életében,könnyed lesz és mosolygós.De nem biztos,hogy könnyen segít

majd azon,aki mindezt kiállja érte... a büntetést is magában hordozhatja...nyitott könyv

ez,lyányom,véletlenek nincsenek-kiballagott a szobából. Roszul esett,amit mondott.Még

sosem mondott ilyesmit.Nem godoltam én,hogy hálás lehet bármiylen gyerek ezekért a

harcokért,hiszen nem ő tehet erről,de arra gondoltam,ha majd megismeri

történetét,tudni fogja,mennyire nem volt könnyű fiatal anyukájának.Akkor meg miért

mondja ezt papa?! Halványan derengeni kezdett bennem: talán,mert akkori

döntésemmel,akkori viselkedésemmel én inditottam utjára ezt a történetet,a felelős én

vagyok,és ezért sem majdani hálát,sem együttérzést el nem várhatok.Ez a felismerés

mázsás súllyal nehezedett rám.Ettől kezdve ettől szabadulni nem tudtam...

Kimerülten,korán feküdtem le.Nyugtalan éjszaka után nekiláttam a "gürizésnek".Örültem

volna,ha visszaáll minen a régi kerékvágásba,pedig tudtam,az a hangulat,az az életérzés

soha többet nem fog visszatérni.Olyan követ dobtak -saját testvérem- a lelkembe,amely

örökre felsebezte azt,ezután gyanús lesz minden,és mindenki, a hitem haldoklását érez-

tem.Bántott,hogy némi igazság olt nővérem szavaiban,ami az apaságot, a rendezetlen

helyzetet,fiatal koromat illette.Keresztelőféle is kellene már,minen labilis,mások döntése

fogja germekem jövőjét meghatározni.Való igaz.De elvenni tőlem?! És éppen Ő! Mégha a

jó szándék vezetné is? Nem.nem kell nekem senki a múltból,az úgynevezett

családomból.Bajt okoznak,védeni kell magunkat minenkitől,erre jutottam.