Papának mindent elmeséltem,nagyon izgatottan várt haza.Harcias lett,csillogott

a szeme:

-Jól van ,lyányom! Kifizetjük a költségeket,azt úgyis vissszaadják,ahogy kiderül az

igazságod!Nem is baj az,ha névleg is apja a kicsinek,aztán fizessen csak,van miért.

Én eddig is hittem neked,nem kellett hozzá itélőszék...-mélyen meghatott az öregem-

ber bizalma,mennyivel bölcsebben és másként gondolkodik mint a fia.Bár Józsefet

sem lehetett hibáztatni,ki tudja mivel beszélték tele a fejét a jóakarók...hát most meg-

nyugodhat.

A per "tárgya" bizony nem törődött semmivel! Gyönyörűen fejlődött,imádta

papát,szerette Józsefet,hozzám pedig valami nagyon bensőséges szeretet fűzte.

Lassacskán eltelt a nyár,Kisrita már jó ideje felfedezte a szobákat négykézláb,érdek-

lődő, de nyugodt baba volt.Sokat volt a friss levegőn,kivittem magammal a

veteményesbe is.Papának nagyszerű ötletét hasznositottam: egy konyhai hokedlit

fejtetőre állitottam,a lábai közé betettem a gyereket,aki biztonságban nézhette,mi

történik körülötte...beszéltem hozzá,énekeltem neki.Ő válaszul kacarászott,gőgicsélt,

tépkedte a fűszálakat,meg is nyalogatta,majd prüszkölve szórta széjjel...az állatoktól

sikongatott örömében,az ölemben biztonságban érezve magát.

Megszaporodtak a kerti munkák,sűrgetővé vált a termés felszedése,elrakása,bizony

az is előfordult még daráltatni is nekem kellett menni,azt sem tudtam olykor,hova kapjak

A malomba nagyon nem szívesen indultam,egyrészt,mert az ötven kilós zsák,velem egy

súlycsoportban volt,rettenetesen nehéz volt felvarázsolni a kerékpár vázára,majd eltolni

a keskeny járdán.Igaz,a malomban már volt segitség,rögtön ugrottak oda férfiak,

segiteni.De addig! Ahogy mentem,libbentek a függönyök,kukucskáltak az asszonok,akivel

meg találkoztam,az jól megnézett,éreztem,fordul is utánam,még egyszer jól megnézni

lesz miről beszélni megint: az a városi,hogy tolta azt a szerencsétlen biciklit...jahaj.

Nem igazán érdekelt már,hozzá kellett szoknom,gyakorta éltem át boltba,orvoshoz

menetkor. Sőt! Volt már ,aki rámköszönt,volt akivel beszélgettünk is néhány

szót.Éreztem,idő kell,sok-sok idő,mig elfogadnakmmíg egyáltalán eltűrnek.Befogadni

talán sohasem fognak,túl sokat tett Juli sőgornóm ennek érdekében.Túl sok anyának

romboltam szét az álmát,"elhappolva" lányaik elől a jó partit.Ennek ára

van.Megfizetem,nekem mindig mindenért meg kellett eddig is fizetnem.Zsigereimben

élő érzést,hogy a kislányomat magam mellett tudhatom nem vehették el tőlem.

Sokadik "első" megpróbáltatás várt rám: be kellett törni a kukoricát.Ezt kalákában

egy-két napszámos igénybevételével csinálták mindig. A háziasszony pedig

főzött,mégpedig a hagyományok szerint: zamatos,bíborvörös zaftos birkapaprikást.

Ez komoly feladat volt.Tíz-tizenkét embernek igazán éhes emberre főzni,ráadásul

mindegyik szakértője ennek az ételnek...Csak én nem! Anti jött végül segitségemre,mint

a család hússszakértője.Megigérte beszerzi a megfelelő húst,ne legyen

faggyús,öreg,akkor nem lehet baj.Mineről beszélt,arányokról,hozzávalókról,majd

biztatóan meglapogatta a hátam:

-Eddig is jóízűen főztél,most sem lesz baj! A papa meg kisegit még,amit nem tudnál.-

meggyőződve saját igazáról,magamra hagyott.

Szerencsénk volt,az időjárás is kedvezően alakult.Rotyogott az étvágygerjesztően illa-

tozó paprikás,mégpedig üstben,papa tanácsára.Igy mennyiségre és minőségre sem lehet

majd panasz,mondta,inkább maradjon...mint kevés legyen! Izgalommal vártuk estefelé

a traktort és szekeret,mindkettővel hordták a termést. Most látszik meg,mi is volt a

szárakon!Sűrű levelekkel szorosan letakarva,körbeölelve rejtőztek az aranysárga csö-

vek,csak remélni lehetett,hogy nem penészes,hanem szép,fejlett szemekkel kifejlődve.

A tárolására szolgáló góré kitakaritva,a ponyva leteritve,a verandára felteritve,kenyér

felszelve,krumpli és savanyúság,minden előkészitetve volt már,hát baj csak nem lesz...

Édes Istenemnek  hála,nem is lett.Megérekezett a brigád,gyors mosakodás és elégedett

falatozás után,nem sajnálva a dicsérő jelzőket sem a paprikást illetően,hamar helyére is

hordták a termést,ami nagyon szépnek volt mondható. Józseftől már csak papa feszített

büszkébben mellettem,ahogyan tálaltam az ételt,kínáltam kedvesen az embereket,

töltögettem a vörösbort.Ragyogó szemek kísértek,őszinte mosolyok villantak

rám.Megjegyzéseik a fiatal koromra,most nem voltak bántóak,éreztem,nincs mögötte

rossz szándék,inkább elismerés.Nagyon boldognak,sőt,büszkének,de holtfáradtnak

éreztem, magam a nap végére.

Ezen az estén először hatott át a háziasszonyi mivoltom,önérzetem kezdett éledezni.