Tagadhatatlanul sok-sok gyönyörűségben volt részem.Nem kifejezetten szerettem a haj-

nali felkelést,de a napfelkelte is ragyogó élmény volt számomra. Ezzel együtt  időnként

bizony jelzett szervezetem,hogy kissé túlterhelem magam.Akkoriban nem értem el az

ötven kilót,és még szoptattam is.Egy ideje óvatosan adogattam már -papa tanácsára-

gyenge galambhúslevest,áttört zöldségeket,hasonló könnyű,de tápláló ételeket is Kis-

ritának,szivesen is fogadta.Ez is külön öröm volt,ahogyan fejlődött,gyarapodott,

okosodott.Nem is fért meg bennem ennyi boldogság.Irtam hát levelet Boglárkának,jöjjön

el,nézzen meg bennünket,hova is kerültünk. Sor került erre is,de a sors,a nagy rendező

ebbe is beleszólt:egyik délelőtt a kiskapuban megláttam anyámat.Hihetlenkedve me-

redtem rá,hogyan kerül ide,mit akar,ittt sem lesz nyugtunk? Ezzel együtt elöntött az

öröm is,hogy mégiscsak...hát eljött.Megnyíló lélekkel indultam felé,öleltem át...

-Hijnye,hát mán annnyira örüjjé,te..van itthon ember?-háritott el magától,öklével még a

puszit is ledörgölte öklével az arcáról...kijózanitott hidegsége,lehervadt rólam az öröm.

-Persze,hogy van!Itt vagyok én is,ember vagyok.Itthon a kisunokája is,biztos kiváncsi

rá?!-engedtem előre.

-Nincsen énnékem arra időm,na engeggyél má-huppant le,és papirokat szedett a tás-

kájából elő.-Inkább olvassad ezt itt,na-fújta ki magát.

Jegyzőkönyv volt,tartalmazta kicsi lányom édesapjának a meghallgatását,amelyben

váltig tagadja az apaságot..ezért idézni fog a minden érintett felet a biróság.Istenem...

utánam nyúl a szenny, a mocsok...hány gyönyörű hajnal feledteti ezt el velem,mennyi

derengő szeretet kell ahhoz,hogy erőt meritsek belőle,hogy felvegyem a harcot?!

Mégis: valahol igazat kellett,hogy adjak Tamásnak.Most már tudom igazán,hogy az a

"dolog úgy " nem történt meg közöttünk.Csak majdnem...mégis elég kellett hogy legyen,

hiszen itt van a gyümölcse.Tamás viszont azt hiheti...hogy becsapom,hogy talán bosszú

ez..Sápadttá vált arcomat lángoló forróság öntötte el:milyen megszégyenítés vár még

rám,idegenek előtt?!Nem álltam még ki eleget,leköpdöstek,megszóltak,megkiabáltak,

míg kihordtam,megszültem magamra hagyattottan kicsi lányomat?! 

Sok időm nem volt.Anyám meghallotta a belső szobában neszező papa botjának kopo-

gását,ahogy indult kifelé.Harciasan fordult arra,a kibotozó öreg szóhoz sem juthatott:

-Ahán,hát maguk fogadták be...csak meg ne bánják..nincs itt még rendbe semmi se-

pakolta vissza a papirokat.Csakhogy papa is erőt vett meglepetésén:

-Ha nem tévedek,az asszonyság szülte ezt a lyányt itt,ni.Merthogy az anyja nem volt

neki,az bizonyos.Azt az almát neki hozta?Pakolja csak vissza azt is,de sietősen nehogy

lekésse az ótóbuszt.Azt a csúfságot nem szeretném megérni...te meg lyányom

menjél,picsorog a kicsi,tán anyád meg se nézte? Nem leődöknék meg..de ne is nézze,

még megverné a szemével-nyitotta is ki az ajtót anyám szélsebesen suhant ki rajta.

Már odakint, az átjárón túl szólt vissza:

-Na,majd,...még majd..meglátod!- zavartan kereste a szavakat,lehet,hogy először

életében.