József arca szinte lángolt ahogy figelt bennünket.Tudta,most dől el minden.Amire

ő nem volt alkalmas,hogy ne éreztesse velem a gazda fölényét,úgy győzzön meg,azt az

egyszerű,öreg parasztember bölcsen rávezetve,meg tudta tenni.

Ettől a naptól kezdve valami titkos szövetség alakult közöttünk papával. Azon kivűl,

hogy imádta Kisritát,aki gurgulázva kacagott fel,ahogy föléhajolt,cibálta lelógó ősz

bajuszát,ott segitett nekem,ahol csak tudott.Fizikai értelemben is nagyon jó volt ez,

de állandó jó tanácsai fülembe csengtek egész nap.Figyelt rám,ősi tapintattal irányi-

tott a tennivalókban,úgy,hogy legkevesebb legyen a megerőltetéssel végezzem a

munkát.Csodálatra méltó fortélyokat eszelt ki,hogyan egyszerüsitse le,tegye gazda-

ságossá még a mozdulatokat is,az erőkifejtést inkább technikává változtatva...

Úgy láttam élvezi,hogy megint úgy mennek a dolgok,ahogyan ő szerette,nem száll vele

szembe senki.József egyik délután szavakba is öntötte ezt a megérzésemet.

.Tudod-e,hogy csodát tettél apámmal?Megfiatalodott,tele van tetterővel,ezt

testvéreim,szomszédaink is látják,mondják is nekem. Annyira jót tett neki,hogy újból

hasznosnak érzi magát,látja,hogy megfogadod a tanácsait.Igy,hogy bevonjátok egymást

a tennivalókba,a napi gondokba,éveket nyert az élettől általad.Érdekes,hogy te ilyen

fiatalon ezt átlátod...köszönettel tartozunk én is,testvéreim is érte-nagyon belülről

őszintén jöttek elő ezek a szavak.

Nagyon igyekeztem megvetni a lábam,nem bizonytalankodni,nem finnyáskodni- az

állatok körül bőven lett volna rá alkalom- meg akartam mutatni,fiatal korom ellenére

 megállom a helyem.Nem csupán a papának nem akartam csalódást okozni,aki töretlen

bizalommal,türelemmel segitett,hanem önérzetem miatt is:teljes erőbevetéssel tettem

 a dolgom.Lehetetlen lett volna nem észrevenni a sok kiváncsi tekintetet,a meglebbenő

függönyöket,ahogy elhaladtam egy-egy ház előtt.

Nem pocsékoltam az időmet:december elején érkeztünk,két hét múlva már a papa út-

mutatásának megfelelően foglalkoztam az állatokkal,volt segitség is,de az apróbb,

erőmnek megfelelő munkákat nagy buzgalommal végeztem.

Nagyon foglalkoztatott az a gondolat,hogy bizony,én nem tudok főzni.Ez itt pedig egy

család,lassan ennek is neki kellett valahogyan látni.Egy este megosztottam papával

félelmeimet képességeimmel kapcsolatban,mert mi lesz,ha rövidesen megszűnik az

"ellátmány"? -Ez bizony nem lesz könnyű,lyányom.Szerencsére én már évek óta rá-

kényszerültem erre.Ahogy megözvegyültem,muszáj volt...dehát éppen abban biztam,jön

az új asszony,lemegy a gond a vállamról.Igaz az is,láttam,láttuk,milyen fiatalka vagy,

eszünkbe kellett volna,hogy jusson ez a hiányosság.Na de,ne búsúljál,megoldjuk ezt is

együtt valahogyan-vakarta meg fejebúbját,és biztatóan mosolygott rám.

Rövidesen eljött az idő,hogy egy reggel a konyhában találtam papát -rendszerint ő

ébredt elsőnek- krumplipucolás közben dúdorászott.-Ma mink főzzünk,méghozzá

paprikáskrumplit kolbásszal. Savanyú, az van,igyekezz lyányom,lásd el az aprójószágot

de ma a disznók is ellátása is rád marad.Nem jön a Ferkó beteg- sürgetett,én pedig

teljesen beleszédülve a tennivalók sokaságába,nekiindultam.

Annyi gyakorlatom már volt,hogy szűk félóra alatt a tyúkokat,nyulakat,kacsákat,galam-

bokat ellátam.Az anyakoca erőteljes röfögése  viszont olyan követelőző volt,hogy

igencsak igyekeznem kellett moslékjának bekeverésével,majd megsüketülve a süldők 

visitásától,már ők következtek az etetésben. Az egyéb tennivaló már könnyebben ment,

Bő másfél óra alatt kifulladva bár,de annak rendje-módja szerint mindent elvégeztem.

Odabent Kisrita jelentkezett a reggeliért,halkan sírdogálva,öklét majszolgatva.Hamar 

rendbetettem magam,örömmel vettem karomba a gyönyörű,okos szemű picikémet.

Ezek a percek csakis a mieink voltak,egymásba feledkeztünk.Sokat beszéltem hozzá,

olyan érdeklődéssel figyelt a cuppogások között,mintha egyetlen szavamat sem akarná

elszalasztani. A nagy koncentrálásban el is fáradt,rendszerint el is aludt etetés végére,

mint most is.