Hogyan mondjam meg Józsefnek,mit kellene venni, az én -és nem a mi gyerekünknek-

egyáltalán,hogyan kezdjek hozzá? Már a hazabocsátáskor szükséges behozandó holmit

sem beszéltünk meg,pedig csupán egy-két nap van hátra!

József,szokásához híven,mintha érezte volna,hogy beszélnem kell vele,éppen telefonált.

Ennek külön örültem,mert így is szégyelltem,de mégiscsak könnyebb volt rákérdezni

ezekre   a dolgokra telefonon...nevetve nyugtatott meg:nővére már két napja össze-

állitott mindent,a köldökfáslitól a csöpp sapkáig,mégpedig gyönyörű rózsaszín színben,

ami a kislányoknak jár! "Otthon " is elő van készitve minden,legyek nyugodt,autót is

igényelt már,amikor végre jöhet értünk!

Olyan kevés jót kaptam én az élettől idáig,hogy sok alkalmam nem is volt hálásnak lenni

De most elteltem ezzel az érzéssel,mérhetetlenül jólesett mindezt hallanom. Most már

vártam az elbocsátásunk idejét,szerettem volna végre elébe menni elkövetkező

életünknek.

Úton az új otthon felé...József karjaiban kicsi Rita,én pedig megpróbáltam minél

kevesebb fájdalmat okozva magamnak,elhelyezkedni az autó ülésén. Az úttest álla-

pota elég elhanyagolt volt, a gyenge havazás után nem is látszott mindenütt a sok

gödör,egyenetlenség,így gyakorta huppantunk váratlanul is.Egy nagyobb döccenő után

önkéntelenül felszisszentem. József azonnal szólt a sofőrnek:inkább lassabban,de kimé-

letesebben,újszölöttet és édesanyját hozzuk...nagyon meghatott,hogy ennyire figyelt

ránk.