Most már valóban megn yugodva aludtam el,de csakhamar felébresztett feszülő

hasam,nagyon kellett pisilnem!Szobatársaim fürkésző tekintetétől kísértem

lassan,nagyon lassan lecsúsztam az ágyról,remegő lábakkal kapaszkodva az ágy-

keretbe. Forgott velem a kórterem,ágytól ágyig kapaszkodva elértem az ajtóig. Itt ki-

fújtam magam,hallgatva szobatársaim megrovó szavait könnyelmüségem miatt,amiért

egyedül indultam ki.Nem tudtam,hogyan magyaarázzam el,hogy órák óta szétpukkadok,

szülés óta nem pisiltem,nővér nem jön,hát mit tegyek?!

Kitámolyogtam a folyosóra,szerencsére éppen szembe találtam magam a WC-vel!

Nagy győzelem tud ám ez lenni!Fájdalmasan bár,de sikerült kínzó ingeremen túl lenni, 

erőt gyűjtöttem a visszaúthoz. Ez egészen a kórterem közepéig sikerült,ott viszont egy

éles fordulattal  elvágódtam a földön.

A riasztott nővér letolását mosolyogva hallgattam,elismerve igazát,de már ujra a

magam ura voltam!

Rövidesen hozták a babákat szoptatásra,éktelen "oázás" töltötte be a termet.Sajnos,

pici Ritám nem volt közöttük,majd a következőnél,nyugtatott meg a nővér.

 

Lestem is az ajtót,mí eljött a nagy találkozásunk , az esedékes szoptastás ideje! 

Pólyába csomagolt,édes picinyke tündérkét tettek le mellém az ágyra: -Tessék

kisérletezni,ha nem megy,segitek-mondta a nővér,és osztotta tovább a "csomagokat"

Ámulattal,csodálattal néztem könnyeimen keresztül ŐT,akiért megjártam a poklokat,

mióta csak megfogant. A csöpp kis teremtés,mintha csak tudta volna,min mentünk mi

együtt keresztül,tágra nyitott,ijesztően komoly tekintettel egyenesen a szemebe nézett

hosszan,pislogás nélkül. Néztük egymást.Mindent tudtunk,mindketten,és ezt csak mi

érthettük meg...miért nem választhat el minket senki ezután!

Könnyeimet nyelve,óvatosan bontottam ki a pólyát,megnéztem,meg van-e

mindene,lábacskái,melyet csiklandósan rántott el,parányi kezecskéivel türelmetlenül

hadonászva tűrte a "leltározást". Nem volt mese,meg kellett próbálni a szoptatást.

Ügyetlenül,idétlenül próbálkoztam,de kicsi tündérkém jobban tudta,mit kell tenni!

Csakhamar rátalált a létfontossságú forrásra,el sem engedve,míg el nem

aludt,félrebillent fejjel...az utolsó korty cseppje ott ragyogott a szájacskája sarkában.

 

Szerző: szirénke  2010.11.14. 18:20 Szólj hozzá!

Címkék: nem novella életem mindennapjai

A bejegyzés trackback címe:

https://fajldalom.blog.hu/api/trackback/id/tr572448485

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása