Pillanatok alatt összeszaladt az orvosok hada,legalább hat doktor,számtalan nővér
állt körül,egymás után három orvos vizsgált meg.Lehet,hogy nem ők voltak a
durvák,de kimondhatatlan fájdalmat okoztak mindannyian,hangosan jajgattam.
Tanácskoztak fölöttem,talán zavarta is őket jajgatásom,mert keményen rám szólt az
egyik orvos:-Ne most jajgasson,kedves! Zárja szorosra szégyenletében a száját!Ilyen
helyzetbe hozni az embert,mit kezdjünk most magával? Ha komplikáció lesz?! És úgy
nézem,van is?! Ki lesz a felelős?!-fröcskölt szájából közvetlenül arcomba a méltat-
lankodás .Igen, volt komplikáció:nem folyt el a magzatvíz, a baba veszélybe került,
hiszen a folyamatos méhösszehúzódások születésre késztették volna.Én ebből semmit
nem értettem akkor,csak a fájdalmat,az aggodalmat éreztem,majd egy agyamig
hatoló nyillalást,amikor megvágtak,majd azt,ahogyan áraszt el,ömlik valami meleg,ez
volt a magzatvíz.Mindez még idegesebbé tette valamiért az orvosokat,hirtelen a főor-
vos vezényszavára ketten kétoldalt a kimagasló pocakomra vetették magukat.Két
megtermett orvos tiszta erőből nyomni kezdte belőlem a gyereket,földöntúli fájdal-
mat okozva.Sikoltoztam,zokogtam,könyörögtem,mindezt egyszerre,de kikötött lábaim
sem engedtek milliméternyi menekülési,elmozdulási lehetsőéget sem.A két nagydarab
orvos nem tágitott,arcomba fújtattak vöröslő fejjel,és én már sirva átkoztam őket,
gyilkosoknak,szadistáknak nevezve őket,mígnem megindult bennem a világmindenség,
kiabálás,kapkodás,és már vágták a gátat, hallottam a jellegzetes hangot,ahogy nyisz-
szent az élő szövet, a hús az olló alatt.Nem tudom miért,talán ösztönösen a falon lévő
órára esett a tekintetem: délután negyed négy volt,szombat. Valami halk nyöszörgés,
jaj,tehát él,de már "könyékig" éreztem magamban az egyik "nyomódoktor"kezét,aki
a méhlepényt szülesztette meg,verítékben úszó arccal...én nem voltam egészen
magamnál,csak az érzékeny,frissen agyonkínzott altestemen éreztem a tűszúrásokat,
ahogy varrtak össze.Ekkor kérdezték:-Mi legyen a kislány neve?- kiszáradt szájjal hirte-
len válaszolni sem tudtam,csak leheltem:-Rita,Ritácska- és utolért a csodálatos ájulás,
amely kizárt a tudatomból minden kínt,fájdalmat,emberi részvétlenséget,kegyetlen
megjegyzéseket státuszféltést,úsztam a semmiben,szörnyen fázva,félig érzékelve,
hogy rámdobott valaki egy szúrós pokrócfélét,és kitoltak a folyosóra.
