Sírva ölelt magához,kérve,kérve ne haragudjak rá,több esze is lehetett volna,stb.

Alig tudtam megállitani a szóözönt,de mikor kimondtam,hogy írok pár sort annak az

embernek,a lélegzete is elakadt,nemcsak a szóözöne."Jaj,te lány.jó lesz az?"

-Igen,mondtam- csak az lesz a jó,én úgy látom- nyugtattam meg.

Sokat gondolkodtam a levél tartalmán.Nem akartam konkrétumot írni,bolonditani sem

volt szándékomb an,de valahogyan mégis el kellett kezdeni.Végül,megköszönve levelét,

néhány szóban tájékoztattam kényszerű távollétemről,mely egyben magyarázza a késői

választ is.Gynegeségemre hivatkozva közöltem,nem áll módomba kimenni faluba,

találkozni vele. Istenem,úgy éreztem,adtam is,meg nem is,hogyan lesz ez,gondol-

kodtam  el,miközben lezártam a boritékot.

Hamarabb megkaptam rá a választ,mint gondoltam!Erzsike este elvitte a levelemet,

kutatóan nézve az arcomba,de megnyugodva attól,hogy közöltem vele:tudom,mit

csinálok,nem szólt semmit.Kezdett körvonalazódni bennem egy lehetőség,akár mint

ajánlat,melyet akkor hozok szóba,ha személyesen találkozunk.Arra azért álmomban sem 

gondoltam volna,hogy ez másnap reggel már be is következik! Alighogy renddbe szed-

tem magam,szóltak,menjek ki.Csodálkozva léptem ki a folyosóra,ahol József állt egy

hatalmas csokor rózsával bátoritva önmagát...Nem hittem a szememnek.József -

merthogy ez volt a neve "hódolómnak",szerényen mosolyogva köszöntött,elnézést kért,

megnyugtatott,mindent egyszerre,de nem akart a terhemre lenni,de ha egyszer azt

irtam: én nem mehetek ki...attól ő még bejöhet! Zavaromban tájékoztattam,hogy

rózsa helyett egy pár szárazkolbásznak  jobban örültem volna,ettől ő jött zavarba,majd

felfogva mit mondtam,én is,nem tudhatta,hogy ez csak félig vicc.Még percekig

magyarázkodtunk emiatt -főleg én,majd elsüllyedve- egymásnak.

Végül elbúcsúztam azzal,hogy nem vagyok jól,le kell feküdnöm.Ettől megrémült,-

természetes,pihenjek csak,-mondta,de nyugtassam meg,nem haragszom a váratlan

betoppanásért,szinte vakon kitapogatózott az ajtón.

Ledőlve az ágyamra,-szinte betakart a kezemben lévő csokor-, tényleg elgyengültem.

Felborult minden,amit elgondoltam,most tényleg nem tudtam,hogyan tovább,csak

meredtem a plafonra,szorongatva a csokrot.Szobatársaimat majd a kiváncsiság

ette meg,de aarckifejezésemet látva,nem akartak érdeklődni.Egyikük kiment,gondoltam,

megkeresi Erzsikét információért...igy müködött ez.

Harsány,örömmel telt hang riasztott fel gondolataimból:

-Na,kisasszony,azokkal a virágokkal! Rendezzük csak gyönyörű vázákba! mi van,olyan

képet vágsz,mint aki a saját ravatalán fekszik,rózsával borítva.Még ilyet!Öreg ez a

ház,sok asszony jajgatását hallottde még átokszavát is,de gyanitom,udvarlást még

soha.Mesélj nekünk!-sürgölődött Erzsike a virágokkal.

-Mit mondjak..meglepődtem.Nem volt ez udvarlás,nem is igen lesz az.Ahogy elváltunk...-

és megtetézve mindent,még a szárazkolbászt is elmeséltem.Sikerem,az volt,dőltek a

nevetéstől,vigasztaltak is,lehet,pont ez fog tetszeni bennem ennek a meghabarodott

Józsefnek,ilyet még ugyse hallott...

Nem tudtam már semmit.Hangulatom a mélypontra zuhant,bár amúgy sem volt okom

az örömködésre.