Mit akarhatott az a férfi? Mintha csak ismert volna! Töprengésem,rossz hangulatom

reggelre is megmaradt.Fürdőből jövet szembetaláltam magam Erzsikével,aki jelleg-

zetes huncut nézésével egy borítékot nyújtott át:" ez neked jött,te lány",mosoly-

gott,,majd a válla fölött szólt vissza:"majd jövök ám a válaszért!" Sóbálvánnyá

meredtem.Mi ez?! Kerestem egy félreeső helyet.forgattam kezemben a borítékot.

Legalább irt rá feladótis,no,ez jó,bár ismeretlen a név.Kibontva a levelet feltűnt,meny-

nyire darabos,nagy betűkből összeszőtt szavakba öntötte mondanivalóját az írója.

Rövidesen kiderült,aki pedig nem más,mint a tegnapi ismeretlen.Tisztességesen be.

mutatkozott,mint írta,a helyi tejüzemben dolgozik,családját is sorra bemutatta.Nehezen,

de rátért a levél megírására motiváló tényezőre:"meglátni és megszeretni"...ez tör-

tént vele tegnap,és úgy érezte:elveszett.Ne értsem félre,-irta- tudja,mi van velem,

sőt látta is,mindez nem tartja vissza attól,hogy megismerkedjünk.Nagyon  várja a vá-

laszt.

Gyakran elfordult velem,hogy saját sírásomra ébredek éjszaka.De most dühömben az

öklömet véresre harapva törtem ki zokogásban.Megalázónak éreztem ezt az ajánlatot,

kiszolgáltatottnak,védtelennek magam.Hát velem már min dent lehet?! Ezek azt hiszik?!

Ennyire könnyű prédának,mert nekem már ugyismindegy,alapon?! Nyűszitettem kínom-

ban,orditani szerettem volna! Erzsike rémülten toppant elém,nem értve mi volt abban

a levélben?! Könnyes-nyálas nyűszitő sírásomból végre felfogta,mit érzek,és bizony

közel voltam hozzá,hogy lekeverjen egy "fogadott anyai" pofont.Viszont a letolást n em

úszhattam meg:

-Hát mit képzelsz te,kisasszony?Hogyan bánthat az,ha valakinek tetszel? Igen,igen,még

igy is! Ez nem egy taknyos kölyök,aki nem tudja mibe megy bele,ez egy érett,tapasz-

talt férfi.Tudja,neked sem könnyü,sejti,hogy a jövőd is kilátástalan,de beléd szeretett.

Vagy mit gondoltál.mi lesz,ha megszülöd a babát? Fogod,és kisétálsz vele? Hát,nem

aranyom.Oda sem adják neked,és tudod,miért?! Mert se lakásod,se munkahelyed,

mégcsak nagykorú sem vagy.Gyámod sincs kijelölve,aki mindkettőtöket vállalna,

ellátna.Adj hálát a sorsnak,ezért az emberért,a leendő gyermekedet neki köszönheted,

ha megtarthatod! Ezen gondolkozz,kisasszony,most csak sird ki magaból a fene nagy

büszkeséged,mert azzal nem sokra mégy,aztán majd beszélgetünk.-faképnél hagyott.

Sírni is elfelejtettem,úgy vágtak belém in dulatos szavai,melyek saj os,szóról szóra

igazak voltak.Tényleg.Hogy gondoltam én...ha megszülöm...na,de azért nem muszáj

bárki karjába vetni magam,horgadt fel bennem újra a felháborodás.Majd jelentkezem a

kórházban,ahová bevisznek,takaritónőnek,akkor a gyerekkel lehetek,vagy kérek egy

gyámot,vagy irok a nővéremnek.Nem kell semmit tennie,csak papiron vállalja el,majd

én dolgozok,csak lakhassunk nála,van bölcsöde,csak együtt maradhassun k a kicsivel,

én nem akarok senkit,férfit,gyűlölöm,utálom őket,vergődtem egyik érzésből a másikba.

Beszédelegtem a  kórterembe,szinte az egész napot  fekve töltöttem,magamba ros-

kadva.

Talán az előzményeknek köszönhetően reggelre begörcsöltem.Nem mertem szólni

senkinek.