Ehhez is hozzá kell szoknom,biztattam magam.Ami ettől nehezebb volt,az az ételek

látványa,illetve hiánya.Igazán rendes kosztot kaptunk,dehát bele volt ebbe kalkulálva

a naponta érkező hazai is.Ami rám sajnos,nem vonatkozott.Serdülőkorban lévén a

vasszöget is megettem volna,itt pedig napontaa látva a sok házi készitésű finomságot,

éppen elég volt,hogy belesajdulnom a gyomrom!

Igy szoktam rá arra,hogy a  látogatók elől a kertbe menekültem.Hamarosan kedvenc

padom is lett, a lassan őszbe hajló idő gyönyörű mintázatú,ezer szinű faleveleket fes-

tett meg,mindennap ujabbat és ujabbat.Volt időm végiggondolni,hogy kerültem ide,

milyen út vezetett eddig.Tudtam,hogyszörnyűséges hibák sorozatát követtem el,hi-

hetetlenül naiv voltam.Ráadásul  tudomásul sem akartam venni a tényeket...Egysze-

rüen -talán önvédelemből- bezártam az agyamat,nem hittem a reggeli rosszulléteknek,

később a kerekedő hasamnak sem,felmentést,kiutat kerestem! Mikor hova,melyik

testvéremhez menekültem,holott végig csupán egyetlen személyre,az anyámra

vágytam. Tamásba - azt gondolva,őszintén meggyőződve - hittem,hogy szerelmes

vagyok,hálás voltam neki,hogy emberszámba vett,hogy kedves volt hozzám,nagyon-

nagyon kedves.Azért vagyok most itt...gondoltam.

Milyen érdekes,a napi gyötrődések,félelmek ellenére,egyetlen percre sem jutott

eszembe,hogy el kellene vetetni ezt a gyermeket. Soha. Pánikba kerültem,mint

hajótörött a viharos tengeren,óriás hullámok csaptak össze,mellettem,mögöttem.,fölöt-

tem,küszködtem.,csapkodtam,fuldokolva a saját kínomban,de hatalmas élniakarással,

soha en nyire nem kapaszkodva az életbe,mert ott bújt meg,legbelül egy picinyke élet.

Senkije nem volt neki,őt magát senki sem várta,senki sem akarta,csak én...igaz,sokáig

nem akartam róla tudomást sem venni... A felismerés pillanatától változtam

meg,kerestem az utat,jutottam el önerőmből Németh adjunktusig,rábukkanva a meg-

oldásra,igaz,magam sem tudtam hogyan!

Végül itt,ebben a a gyönyörű,  a merengő őszi fényben savanykás avarszagú,csöndes

békét  árasztó parkban tekintettem át mindazt ,ami az elmúlt néhány hónapban

történt velünk.Megértettem, még ha meg is szólnak ezek az asszonyok,mégha indo-

kolatlanul agressziv is a Főnökasszony saját élete romjain,nekem mindent el kell

viselni.Ez lett az otthonunk,kettőnknek,-egyelőre legalábbis- és a nyugalmat, az erőt

kell megtalálnom,felkészülve a szülésre!