Kicsit keresgélve a szavakat,megkérdeztem:jobb lenne -e ha visszautaznék szülő-

városomba?Nővérem lehajtott feje,mélyről feltörő sóhaja elég felelet volt számomra.

Pár nappal később már úton is voltam az alföldi nagyváros felé.Bámultak az

emberek,nyár volt,vékony kis ruha láttatni engedte nagy pocakomat, mely pipaszár vég-

tagjaimtől élesen elütött.Gyerekarcom,mozgásom elég volt,hogy egyértelmü legyen:

gyereklány,aki minden bizonnyal "megesett".

Hosszú vonatozás után,a hőségben elcsigázottan értem be a nagyállomásra.Elszántan

anyám mu nkahelyére igyekeztem.Valami földöntúli hatalomban bízva gondoltam:ha

meglát igy,ilyen hassal,ilyen árván,megenyhül,befogad...

Már a folyosóról meglátott,nem telt el talán egy perc sem,és az utcán találtam ma-

gaamat.markolta a két vállam,rázott tiszta erőből,és csak sziszegte,ugorjak végre

egy vonat elé,de ne lásson meg többet!Akkorát lóditott rajtam,hogy a járdakorlát védett

csak meg az uttestre zuhanástól.

Nem is tudtam mit teszek,pergő könnyekkel,kiszáradt torokkal,görcsölő hassal,feldagadt

lábakkal indultam el Boglárka  több kilométerre lévő munkahelye felé.Nem gondoltam

semmire, nem reméltem semmit,átfutott fejemen,hogy arrafelé mennyi vonatsín

van,vitt a lábam.Önmagam elől is védőn hasamra tapasztottam tenyerem,érezte kis-

babám mocorgását...Egyszer csak aa portásfülke előtt voltam már,aki még azt sem

tudva kihez jöttem,mit keresek,kézenfogva behúzott a fülkébe.Leültetett,megitatott,

vizes ruhával megtörölte  az arcom.

-Na,csillagom,látom,éledsz már,mit keresel te itt?-

Mondtam a nővérem nevét,aki pillanatok alatt ott is termett,térült-fordult,elintézte,

hogy eljöhessenés már  a villamoson ültünk.Idejövet nem volt rá pénzem...

-Elmegyünk az oviba a gyerekért,ne beszélj most,próbáld meg egyszerüen kibirni

míg hazaérünk.Ott majd aztán mindent hallani akarok! Ezt már nem engedem,hogy

megússza anyánk,bárhogy is történt-mondta,meredten nézve pocakomat.

Ködösen tudom felidézni,hogyan értünk haza,látta el kis unokahugomat,akinek sok-sok

évvel később,felnőttkorában én rendeztem meg az esküvőjét...később segitett

lemosakodnom,majd vacsora után leült velem szemben:-most aztán mindent halla-

ni akarok.Kerestelek,anyánk letagadott,szóbeszéd járta,hjogy elszöktél...terhesen.Nem

hittem el,most sem hiszek a szememnek,mit tettél,te gyerek?!

Bizony sok könnyel,szégyennel és rossszullétekkel küszködve,de elejétől fogva

elmondtam mindent,Vali ellenem fordulásával,a tervezett "szülesztéssel" együtt.

Ahogy a végére értem,úgy merültem ki,nővérem viszont úgy háborodott fel,egyre

inkább hangot adva anyánk felelősségének és az én ostobaságomnak.Különösen

a délutáni munkahelyi találkozás döbbentette meg,ahogy eltaszitott anyánk magá-

tól,csoda,mondta,hogy ne tettem valamit magammal...Engem sem kímélt,csúnyán

lehordott,önfejűnek,könnyelmünek nevezett,különösen,hobgy nem kerestem fel előbb,

időben.

Annyi lelkierőm maradt csak a szörnyű,fárasztó nap után,hogy végre elmondjam:

-Boglárka,én sokáig nem hittem,hogy terhes vagyok.Amikor már nem maradt

kétség,akkor pedig egyetlen percre sem jutott eszembe,hogy megszabaduljak tőle.

Tudod,éppen ti meséltétek el nekem,anyánk mi mindent megpróbált,hogy engem

elveszejtsen ! Vajákos asszonyt,lúgot,kötőtűt! Mikor egyikkel sem ért célt,gyűlölt,

szinte elveszejtésemen volt egész kisgyerekkoromban,csak a Jóisten vigyázott rám.

Hát hogyan gondolod,hogy én ugyanazt teszem,tenném meg,mint ő?!

Nem tudom,mi lesz.Hogyan lesz.Egyet tudok: ez a gyerek az enyém,neki sincsen senkije

csak én,az én döntésem az ő élete.-

Már csukódott is le a szemem,elaludtam.Valamikor késő este nagyon halk beszédre

neszeltem fel.Boglárka és az én szeretett sógorom rólam beszélgettek,pontosabban

arról,hogyan tudnának segiteni rajtam,rajtunk.Olyan mélyen érintett meg szeretetük,

féltésük,hogy csendesen álomba sírtam magam.