Alig vártam,hogy egyedül lehessek,éreztem,át kell gondolnom alaposan mindent.

Bármennyire is bíztam abban,hogy terhes nem lehetek,hiszen a havim rendesen

működött,megfejelve még azzal,hogy nem is volt valóságos közösülés a mienk,

mégis történt itt valami,ami bizony terhességre utal

Felidéztem mindent:teljes rémület keritett hatalmába,hogy bizony nagyon közel

jártunk mi ahhoz,hogy elveszitsem ártatlanságomat,és a menszesz se minden...

Sőt,mintha csípőtájban erősödtem volna,és a verseny sem ment ugy mint máskor,

sokkal több erőfeszitést kívánt a jó teljesitmény.Kész.Akkor én valószinüleg terhes

vagyok.Igen.Mert a reggeli hosszú rosszullétek,hányások,szédülések nem hazud-

nak.

Édes Istenem,most mi lesz?!Hát én akkor anya leszek?! Tizennégy éves vagyok!!!!

Mit fogok én csinálni? Mit fognak velem csinálni? Velünk...mert akkor én már ketten

vagyok.

Szédelegve forogtak-pörögtek a kérdések az agyamban,a tanácstalanság,a félelem.

Egy dologban biztos lettem,erősödött bennem fokról- fokra,nincs tovább titkolózás,

ehhez bátorságot kell meriteni és előállni ,bevallani....de hogyan?!