A szülői szigor elengedhetetlen,épugy mint a kamaszlányokra való odafigyelés.Minden korban sajátságos
 
prédaként éli meg a tizenéves kis-nagylány a másik nem sokszor zaklató,vetkőztető tekintetét,viselkedését.
 
Milyen jó is az,ha a bakfis hazaérve elmondhatja otthon,netán anyjához bújva,meghallgatva annak jó tanácsait!
 
Sajnos,nálunk "ilyesmit" szóbahozni maga a gyalázat volt,a hibásak persze,mi magunk voltunk,igy aztán si-
 
keresen meg tudták keverni,amúgy is kavargó gondolatainkat. Nagylányként ráébredve a világ eddig elmellőzött
 
dolgaira,most hirtelen felfigyelve jelekre,szavakra,gesztusokra,gyereklánynak felfoghatatlan titokzatosságokra,
 
elveszettként csetlettünk-botlottunk megnyúlt lábainkban.Otthon csak a parancsszavakat,szidalmakat,nyak-
 
leveseket kaptam,főleg én, pedig óriási igényem lett volna a szeretetre,olykor megmagyarázhatatlan oknál
 
fogva kerekedett nagy hirtelen rajtam túlnövő vágy,hogy magamhoz tudtam volna ölelni a világmindenséget!
 
Iskolás voltam még,nyolcadik osztályos.Már akkor fejlett -  bár sovány- kamaszlányként,nővéreimről maradt
 
ruhákban,észrevettem,hogy meg-megakadt rajtam a férfiak,fiúk tekintete.Szemlesütve siettem,bárhova
 
is kellett mennem,szégyelltem  valamit,valami megnevezhetetlent,vállaimat előengedve palástolni próbáltam
 
fejlettségem szembeszökő jeleit.
 
Vali nővérem már köztudottan "fiúzott", különös átéléssel mesélgetett esténként,fennhéjázva,éreztette velem,
 
hogy ő már igazi nő,a maga másfél évvel idősebb korával...Nem szerettem hallgatni,undoritónak találtam amit
 
a csókolózásról mesélt,a tapogatást,a falhoz szoritást...hamar meg is kaptam a "kis hülye" jelzőt,nem bántam,
 
én egészen másról álmodtam.