Nem is tudom hogyan éltük túl lelki betegség nélkül a kiskamasz éveket .Mit

is mondok,persze történt lelki sérülés,a mai napig érzem,érezzük azt mind-

annyian.Már kikerülve a sötét pincelakásból,négyemeletes bérházban kaptunk la-

kást,annak picurka félszobájában éltünk ketten ,nővéremmel. Éppen annyi hely volt

ott,amennyi -egyetlen heverő kettőnknek és egy akasztós szekrény- kellett.

A régi toalett tükör a sarokba szorulva szolgált csekélyke pakolnivalónknak.Örül-

tünk a költözéskor,remélve,hogy vége a nyirkos,csontig hatolóan hideg éjszakák-

nak. A nyirkossságnaak csak ruháinkban maradt nyoma,árasztva a dohos szagot,

de a hideg megmaradt:anyámék spóroltak a gázzal,nem volt szabad fűtést kap-

csolni.

Legnagyobb fájdalmunk mégsem ez volt.,hanem a szobafogság...Ez volt a szörnyű.

Anyámék felfogása szerint csak az iskolába jövés-menés,és ahovaa ők küldtek ,oda volt

normális dolog menni. De időre ám!Ha csak tiz perc késés is volt,került le a vasutas

nadrágszíj,annak is a csatos végével zuhant ránk az ütés,nevelőapánk teljes

százharminckilós súlyával.

Ablakunk alatt hallottuk a gyerekzsivalyt,kacagást,szinte folyamatosan.Abban a

lépcsőházban,ahol laktunk,több gyerek is élt,de a környékről is összeverődtek:

ugróköteleeztek,fociztak,kergetőztek kint a jó levegőn. Nekünk maradt az ágy szé-

lén gubbasztás,még székünk se volt,onnan leskelődtünk ki,de ezért is szidás járt.

"Minek néktek barátnő?!Vízre visz,oszt szomjan jössz vissza!"Anyánk kedvenc in-

dokai közé tartozott ez is.Eltelt úgy a nyár,hogy a boltból való hazaloholás,az iskolá-

ból hazarohanáson kivűl nemigen voltunk levegőn,kivéve,ha moslékszállitás,vagy éppen

mezőre kellett dolgozni menni.

Eljött a tél.Az első havon csúszkálás hangjai,fel-felcsattanó kacagásai feltörték a

lelkünkre zárt lakatot: még nem is olyan régen mi is csússzkáltunk,kint a tanyán,,,

a tavon,mindenütt. Megszületett az elhatározás:másnap iskola után hazafelé,lent

maradunk kicsit,olyan nagy baj csak nem lesz belőle! Hát,lett...! A "kicsiből " több

lett,röpült az idő,befogadtak a gyerekek.Hógolyóztunk,csúszkáltunk,hidegtől,felsza-

badultságtól kipirult arccal,arra eszméltünk:szürkült. Rettegve indultunk fel a

lakásba.Nem sokat kellett beszélni,anyánk már indult éjszakai műszakba,foga

között szűrte a szót:" reggel megjön szolgálatból apátok,készüljetek rá,csúnyán

leszámol veletek!" Effelől kétségünk sem volt,de már csapódott is az ajtó anyánk után.

Vacsorát nem kaptunk, a kilátásaink pedig...fenyegetőek voltak.