Óriási élmény volt a siker.Ettől kezdve a mellettem elhaladó nagy gépek oldalszele jelentette a veszélyt,kis hiján az árokba dőltem tőle,de mégiscsak bekarikáztam a faluba.
Az öregmama is, és kelekótya neveltfia igencsak megbámult,a suhanc vihogott is leplezetlenül rajtam,intézetből kivett gyerek volt,
a mama segitségnek vette magához.Nyomorúsága miatt másnak nemigen kellett,a mama meg még örült is tán neki: "ennek nem lesz nagy igénye ,a disznóólat se finnyáskodja le,ha takaritani kell". Egész nyáron egy szál gatyában,mezitláb elvolt,de három felnőtt férfi munkáját is elvégezte,még éjszakára sem engedték be a házba. Talán nem is vágyott rá igazán...jól érezte magát a jószágok között.
azok békén hagyták,nem szóltak rá folyton:"ne.te ne,mán megin há',a rossebb essen beléd,na gyere csak,ellazsnakollak én,azt a keserves" mert a mama,ha szükségét érezte,igencsak jó erőben tudott lenni,kapta elő,ha mást nem ,a sámlit vágta hozzá.
Nem is figyeltem a vihogására,de az öregmama,rámkérdezett:"mi azt a büdös rossebbet műveltél,te lyány,hogy igy összemocskolódtál?" Akkor láttam csak,testszerte a sebeimet: véres sárrá száradt moslékos kulimász voltam végig....sokszor estem el,sértettem fel magam,de akkor oda se figyeltem rá. Kint,a húzós kútnál a vályúk mellett mosakodhattam meg ugy-ahogy.Elképzelhetetlenül jólesett a hideg víz,akkor éreztem csak: szikrázó napsütésben,kánikulában kínlódtam végig az utat,felforrt
még az agyam is. De bizony öregmamának is hasonlóan,mert rikácsoló hangon érdeklődött:"hun a moslék,te?! hát iszen félkannával csúfoskodtál ide,he?Anyád akar ingemet félrevezetni,hogy hát kűdi a moslékot,felesbe akarja a disznót,oszt ennyit kűd,he?De a hizónak a fele kell majd neki,he?! Ej,de megtanitom én,merrűl nizze az eget!" Hát,addigra már én zokogtam! Eszembe se jutott eddig,hogy hiány lesz a moslékból,annyira lelkiismeretesen lapátoltam két kézzel mindig vissza,ami kiömlött...csakhát sokszor ömlött az ki.Most aztán lesz otthon verés,haddelhadd,ráadásul, a mostohaapám anyja,ajaj,nekem itt sosem lesz igazam! Ezt sírva,kiabálva a rémülettől adtam ki magamból,annyira elkeseredve,hogy az öregmama szíve is megesett rajtam,ami nagyon nagy szó volt!
"Hát hogyan van ez....te gyerek.Hászen nem bírtad az a taligát tekerni,...mi? Hogyan is gondolták ezek...ilyen csenevész,semmirevaló
lyányra rábízni.Na,jó van,itt e köcsög jó hideg aludtej,oszt egyél kenyeret hozzá.Na. Visszafelé mán könnyebb leszen.Anyádékkal meg majd beszélek ,a fijam ugyis jön ,máma este itt teszi le a szógálatot."
Hittem is,nem is,hogy nem árul be,hogy meguszom verés nélkül .Hazafelé tényleg sokkal könnyebb volt,az üres kannák verték ugyan a bokámat,de mi volt ez a kijövetelhez képest?! Azért nem siettem....pedig már gyorsabban tudtam haladni.C sak most vettem észre
a falu utcájában fagylaltoskocsi is volt,nyeltem nagyokat a tikkasztó hőségben.Kiérve a faluból,madarak csiviteltek az útszéli csalitosban.később a jegenyefák takarták el előlem jótékonyan a délután hőséget ontó napot.
Hazaértem.Testvérem volt csak otthon,két évvel idősebb,de fizikailag kétszer erősebb is nálam.Anyánk mégsem őt küldte...ő volt az összes közül a "lelkem gyermekem",neki dugott mindig valamit,őt kimélte mindig mindentől,én pedig ugye a nem kívánt,nem várt gyereke maradtam mindig.Gátlástalanul vinnyogott a röhögéstől ,ahogy végignézett rajtam:"na,majd kapsz te,"lihegte határtalan jó-
kedvében,de engem már ez sem érdekelt.Bekucorodtam az ágy sarkába,kimerülve a kánikulai ötven kilométeres úttól,köszködve az émelygéssel,fejfájással.
Elaludtam.De sokat ám! Két napig nemigen tudtam magamról,csak hagymázas képek villantak fel,nyomasztottak álmomban is rettenetesen.Utóbb megtudtam,komoly napszúrást,hőgutát kaptam.
Hallottam arról is,öregmama "helyretette" anyámékat...dehát ezzel nem volt vége a biciklistúráknak:ezután is menni kellett,csupán eleve kevesebb moslékot pakoltak föl,mert már tudták: ugysem érkezik meg a többlet,nem érdemes annyira felmálházni.
