Ma már, öregedő fejjel,el sem tudom képzelni,miért is volt ez a borzasztó nagy hajtása a munkának.Mostohaapám a MÁV-nál elég jól keresett,voltak juttatások,anyánk a konyháról -ahol dolgozott akkoriban- ételmaradékot is hordott haza,fizetése mellé.Jó ideig családi pótlékot,sőt gyerektartást is kaptak utánunk,mig meg nem esküdtek.Halkan beszélték a családban,hogy mostohaapám rendkivül
agressziv természete miatt egy életre csonkitott meg valakit,aki után mig az él,fizetnie kell.No és az ő gyerekei utáni tartásdijat...
Igen,igy kicsit érthetőbb az,hogy mi gyerekek kerestük meg ezeket a kieső jövedelmeket,hogy az másfelé vándorolhasson.De legalább időnként jól is laktunk volna...
Mostohaapámat "jól kellett tartani",mert hát mozdonyvezetőként kemény munkát végzett...Már a reggelije is tartalmasan készült,hatalmas adag tojásrántotta,ebédje rendszerint zaftos pörkölt nokedlivel,kenyérrel,és a táskába való nem állhatott akármiből: gyulai kolbász,sonka,szalonna,csülökhús, és hasonlók.Anyánk ezt biztositotta is számára ,na és a napi söradagot,igaz,ránk nem sok gondot vetett.örültünk egy-két szelet vizes cukrozott,vagy éppen étolajos kenyérnek.Híg krumplileves ebédként,és vacsorára ami maradék volt,esetleg épp a munkahelyéről hozott ömlesztett,tejesköcsögbe gyömöszölt "étel".Igy sikerült egy életre megundorodni a rizseshústól,mert valahogy az nagyon sokszor került haza,benne átázott papirszalvéta,de nem ritkán cigarettacsikk is.Ebből került a tányérra az ebédünk...
Anyánk jó szervező tudott lenni: rövid idő alatt kisajátitotta a konyhai ételmaradékot,még kölcsön kannákat is szerzett hozzá,igy már "nagyüzemben" szállitották mostohaapám pótkocsis motorján haza a 20-25 literes fémkannákba tömött moslékot. Igen,addigra azt is leszervezte,hogy disznóhizlalásra hordjuk kenyérhéjakkal együtt mostohánk szülőfalujába,ahol öreganyja felesbe állitja be a hízókat..
Rejtély,hogy honnan,de szereztek egy ócska felnőtt kerékpárt is,ettől kezdve ránkborult az ég! Főként engem bíztak meg vele,hogy a
biciklire akasztott ,számomra borzasztó súlyos moslékkal kerekezzek ki a huszonöt kilométerre lévő faluba.Ehhez át kellett menni jócskán a városon,majd az országúton végig ,ahol leginkább a traktorok jártak akkoriban.
Ez a feladat a rémálmommá vált: vékony,gyenge testalkatommal meg sem próbáltam a városban felülni a megsúlyozott biciklire,ezért kilométereken keresztül toltam,kifelé a forgalomból.Bizony,olyanokat rántott rajtam az ingatag módon guroló, billegő rakomány -melyet szinte derékszögben kicsavarodva kellett tolni,másképp nem érte át a karom- hogy kis híján keresztül estem rajta. Végre valahára kiérve a városból,gondosan kivárva,hogy semmilyen jármü ne közeledjen,megpróbáltam felülni a kerékpárra.Az első próbálkozások rendre eséssel végződtek,olyannyira,hogy a borulástól kiömlött a moslék is...marokszám szedtem össze a savanyú szagú ételmaradékot,tuszkoltam vissza a kannákba.Könyököm,térdem,lábszáram erősen felhorzsolt,bőrhiányos állapotba került, az út pora keveredett rajta a lecsurgó vérrel. Nem adtam fel. Sírva,fohászkodva,mérgelődve tucatnyi próbálkozásra,de felültem a kerékpárra,meglepetésemben majdhogynem elfelejtettem nyomni a pedált is
