Biztosan nem akart előtte szégyenbe maradni,hogy nem nagyon ismerte már fel, leirni meg éppenhogy nem tudta a betüket.
Egyik este hazakísérte édesanyámat,aki maga elé parancsolt bennünket: "köszönjetek szépen,ez itt Gyula bácsi ,ezentúl sokszor lesz nálunk".Zavartan oldalogtunk el,magukra hagyva őket,a nagy pocakkal rendelkező,pedáns kis bajuszt viselő megtermett vasutast.Mert az volt,azt mondta rögtön magáról:"No! Hát,majd meglátjuk! Én a rend,a pontosság,a fegyelem híve vagyok!Ehhez tartsátok magatokat!"
Hajjaj.Néztük kint az udvar sarkában egymást,elhúzódva az orgonabokor mögé.Eddig is igencsak fegyelemre voltunk mi fogva...hát majd ezután?!
Megtudtuk hamarosan.Mire észrevettük,már oda is hurcolkodott,édesanyámmal a konyhában,a tüzhellyel szemben aludtak. Irigyeltük is a jéghideg szobából őket! Felgyorsult velünk a világ: ettől kezdve rohanásból álltunk ki.Rohanvást kellett sört hozni neki,naponta,hogy friss legyen.Ha sorba kellett állni,pár percet késtünk,már közölte:"megjegyzem ezt a magatartást.Nem felejtek."
Eddig jó volt a bolti kenyér.Most már kora reggel indulni kellett az ugyancsak messze lévő sütödébe,hosszú,kígyózó sort kellett végigállni a friss,meleg vekniért.Nyeltem a nyálamat a meleg kenyér illata csiklandozta az orromat...igen,mert ez is az én "reszortom" lett.Ettől már csak a gyulai kolbász beszerzése volt a kínzóbb,mert hát a kenyérből csak kaptunk,kaptam,de a kolbászt csak megvehettem:ebből nekünk nem jutott...Vasutasként sokszor volt huszonnégy órás szolgálatban,akkor vitte a sok finomságot magával,dehát még többet volt otthon,valósággal vigyázzmenetben kellett menetelni előtte.Édesanyámnak mindez rendben lévőnek tűnhetett,mert teljes volt az egyetértés.Igyekezett is erről biztositani a választottját,olykor tettleg is:ha Gyula bácsi szóban fegyelmezett,ugy is,hogy akár órákig kellett előtte állni,hallgatni,édesanyám megtoldotta egy-egy nyaklevelessel,hátbavágással.
Mai napig nem tudom mi volt annak az oka,amikor egy nap hazaérve iskolából édesanyám rám szólt:"na,eridj csak az orgonabokorról vágjál le egy jó vesszőt" érdekes,de szerencsétlenségemre nem szólalt meg bennem a riasztócsengő! Vágtam egy jókora vesszőt,mégpedig dupla ágút! Jó,egészséges vessző volt,nyers,alig bírtam elvágni.Gyanútlanul vittem le,a pincébe.Ezek után már csupán a vessző suhogása,kegyetlen csípése a nyers ágnak,ami duplán csapódott hátamra,ahol ért, és édesanyám ziháló szidása "hát ezt érdemlem én,hát süllyedjek el miattad,majd most megemlegeted,"ez volt ,amire emlékeztem.Egy darabig.No meg arra,ahogy fejemet karolva.fogva-védve fordultam el a vesszőcsapások elől,láttam meg a Gyula bácsit,az ágy szélén ülve,furcsa elégedettséggel az arcán szemlélte az előtte zajló vesszőzésemet....Azután 2-3 napig nem tudtam a világról,édesanyám ájultra vert,Gyula bácsi pedig végignézte.Nem tudtam meg soha,mi volt a bűnöm,csak annyit: Gyula bácsi hergelte fel édesanyámat a "viselt dolgaimmal".
Ezek után érthető,ha nemigen akartuk-én biztos nem - "édesapának" szólitani..Ő volt a becsapott,az áldozat,az,akit kihasználnak,tönkretesznek,de ő ezt most már nem hagyja! Ez volt a vezérfonal,amivel kezdte az esti mondókáját,amit édesanyám együttérzően hallgatott,sajnos mi is,behallatszott hozzánk.Igy tudtuk meg elvált felesége "dolgait" öt gyermeke "hálátlanságát" vele szemben,pedig csak jóra,szépre akarta őket nevelni,de nem hagyta fegyelmezni az asszony... hát,édesanyám hagyta,sőt! igencsak vállalta a fáradtságos munkát...! Amikor egyik nővérem -már kereső volt- néhány perccel később ért haza este,mint ahogy Gyula bácsi előirta, édesanyám készséggel tett eleget a "fegyelmezésnek":kizárta a testvéremet. Hiába könyörgött az ajtó előtt,édesanyám még meg is fenyegette:takarodj innen,te büdös..ahol voltál ,kotródj az ajtó elől,míg nagykéssel nem megyek ki!" Gyula bácsi helyeslően dünnyögött a meleg takaró alól,esti sörözésén túl. Megdermedten hallgatóztunk,nem hittünk a fülünknek,megrettentünk tőle,ahogy világgá zavarták késő este a testvérünket....
