Járta a hivatalokat,küzdött az éjszaka leple alatt elfoglalt lakásért.

Nekifeszült a gyámügyiseknek,el ne vegyenek  bennünket...honnan volt annyi ereje?

   Húsvét lett,langymeleg,virágillatú. Ismertük már a környéket,szomszéd utcákat,

tereket,templomot,módosabb házakat,sarki fűszerest. Talán a kisboltból kiáradó

édességillatok adták az ötletet:kislány létünkre locsolóverset kántálva elindultunk,házról

házra gyüjtögetni. Vékony,mezitlábas lábszárunk,plezuros, csont-bőr karjaink ön-

magukért beszéltek...késő délutánra cekkerre való tojást,süteményt,de még fa-

sirtot,kolbászt,sonkát,kalácsot cipeltünk haza. Hát még a büszkeségünk! Nylonzacskóban

izzadt,maszatos markunkban szorongattuk az összegyűlt ötvenfilléreseket,de akadt

forintos is jónéhány! Dagadoztunk a büszkeségtől: mi is gazdag húsvétot fogunk ám

ülni!

Láttunkra anyánk erőtlenül eresztette le nyaklevesre emelt karját,eltünésünk miatt,

mi pedig gyermeki őszinte,ragyogó szemekkel lestük: mi lesz most?! Kéregetni nálunk

tilos volt.Igazunkat is éreztük viszont: mi megdolgoztunk a "zsákmányért" énekel-

tünk,szavaltunk,lábunkat jártuk le,hát néztük,mit szól anyánk? Nem szólt semmit.

Szemei könnyektől csillogtak.Nem tudta elsírni őket...ott rezegtek a pilláin. Messze-

messze,talán egy másik világba nézett el,hálásan,köszönve az ott levőnek a minden-

ható jóságát.

A sors úgy akarta,mennünk kellett az "új" otthonunkból. Anyánk mindent megtett,

mindenütt járt,dehát...túl szép lett volna az a lakás nekünk,nincsteleneknek.

Másnak volt szánva.

Hamarosan értesitést katunk:karhatalommal költöztetnek bennünket egy szükséglakás-

ba.Ez ellen apelláta nem volt,rendőrök,hivatalos emberek jelentek meg,teherautó 

is jött:hamar végeztek a felpakolással...

Nehezen szoktuk meg a dohos,nedves pincelakást,ahova érkeztünk.Azelőtt,  a  tanyán

szabadon élhettünk,nagyon is szabadon.Ismertünk minden fát,bokrot,kiserdőt, a ta-

vakat,békákat gyüjtöttünk,csúszkáltunk a jeges tavon,levegőn,a természetben éltünk.

Most,  a gyümölcspiac raktárhelyiségeinek egyikét " lakásnak" kinevezve,mélyen,sok

lépcső alján nyilt az ajtó: a háromgyerekes anyának ezt adták.Kis lyuk volt a konyha,

oda állitottak be egy sparheltet,ezen főzött,vizet melegitett anyánk,de fuldokolni

lehetett a visszaáramló füsttől.Másik lyuk  a "szoba volt",  fütési lehetőség

nélkül.Reggelente utálkozva kerülgettük  a lépcsőfokon csillámló nyomokat:rengeteg

meztelen csiga vonult keresztbe-kasba a nedves mélységben,hagyta ott ragacsos

csíkjait.Később már szinte élvezettel szórtuk be sóval,próbáltuk pusztitani őket,ke-

vés eredménnyel.Néha egy-egy tetemen elcsúszott valamelyik kofa hangosan

káromkodva.Kis elégtételt éreztünk: nekünk a konyhánk,szobánk is ilyen volt:ned-

ves,földes,csúszós a nyiroktól.Irtóztunk bemenni esténként a szobába lefeküdni,

csak a konyhából szűrődött be némi fény,amit a petróleumlámpa adott. Ablaknak

nem nevezhető kis vágat volt fenn a magasban.Hatalmas termetű asszonyság lakott

ott,közel az ablakszemhez,időnként úgy ült ki,hogy hatalmas tompora még azt a

kis fényt is takarta.Gyűlölt bennünket,naponta lekiabált a pincébe:"mocskos 

népség,svábbogár pincelakók!" Félve,leselkedve mentünk fel,nincs-e ott? nem kap-e

el? Igyekeztünk ám egész nap az udvaron lenni,annyira szörnyű volt az a lyuk.

Vigyáztunk mindenre,kitértünk mindenki elől,éreztük - mert éreztették velünk -

"kegyelemből" kerültünk oda.