Ő bezzeg száguldott le a dombról,egy valahonnan felkapott vasvillával hadonászva,
folyamatosan ordítozva,hogy ekriassza a farkast. Nővérem csak ekkor vette észre
veszedelmes kísérőjét,ki is tört rajta a rémület,mely erősebb volt,mint bátyánk uta-
sitása:futásnak eredt,fel a dombra!Kis piros kabátja repült soványka testével a
fehér havon,robbant be a pitvarajtón,nyomában a bátyám csapta be maga után
már a konyhaajtót.Veszettül ugattak a kutyák,egészen a bejáróig kirohanva.Per-
cekig tartott a zihálással tarkított döbbenet: akkora volt a csend,mi többiek moc-
canni sem mertünk.Bátyánk lassan összeszedte magát,nővéremet kihámozta a
kabátjából,csodálatos szelíden kérdezte:"hová indultál,te?" -"Hát,csak anyu után
akartam..."de már sírt is.Pityeregve bújtunk össze vele,ölelgettük,örültünk egy-
másnak,csak bátyánk húzódott félre,kifelé hallgatózva."Na,megétetem a jószágot,
maradjatok bent!" Szigorúbban nem is nézhetett volna ránk,de nem is kellett! Eszünk-
be sem jutott volna kimenni! Lestük a konyhaablakon bátyánkat,csak jöjjön már befelé!
Megkönnyebbültünk,hallva,ahogy a havat veri le csizmájáról a pitvarban.
Újból jókedvre derültünk,s már hancurozva sütöttük héjában a krumplit a sparherton.
Éjszaka szörnyű lárma vert fel bennünket: a kutyák eszelős ugatásán túl,a disznóvi-
sitást és valami nagyon mélyről jövő hátborzongató morrantást,hurrogást hallottunk.
Levegőt sem mertünk venni félelmünkben.Bátyánk már kapta is magára,ami ruháját
érte,tépte fel az ajtót,vasvillát ragadva a pitvaron: orditott a farkasra,és éreztük,ebben
az orditásban saját félelme is benne volt! Rohant a disznóólhoz,látva,hogy alá-
kapart a farkas,úgy kaparintotta meg a malacot,amit a kutyák sem tudta,mertek el-
venni tőle.Szegény,tanyasi élethez szokott kutyáink,saját rémületüket lépték túl,ami-
kor a legbátrabb üldözőbe vette a vadállatot. Bár ne tette volna! Valahol,messze a
hóvilágos sötétségből hallatszott az összekeveredett vonítás,ugatás,hörgés,majd
előtántorgott a konyhaablak fénykockájába a szörnyen megtépázott,több sebből
vérző kedvenc kutyánk.Bele is pusztult ebbe a harcba bátor pulink.Alighogy megérkeztek
anyámék,még elbúcsúzott tőlük hűséges,bogárfekete szemének alázatos pillantá-
sával. Anyámék hitetlenkedve hallgatták a beszámolót,hibáztatva önmagukat az el-
utazásért,de örömmel látva,hogy nagyobb bajunk nem esett.
Akkor indult meg a hadjárat a farkas ellen.Vadászok érkeztek,tervszerüen kezdődött a
hajtás első napja,még eredménytelenül. Ezután érthető,hogy a vér fagyott meg ben-
nünk,mikor már a sötétben erős kutyaugatástól kísérve,nagy dobbanásokkal a hótól
szabadulván,a városban lakó szöszke nővérem és kisebbik bátyám szinte beestek a
konyhaajtón! Tátott szájjal meredtünk rájuk,amit ők észre sem vettek.Egymás szavába
vágva mesélték,hogy a kékesfehéren világitó havas mezőn,valami jókora nagy kutya
követte őket,csak a tanyákról kifutó kutyák vad ugatására maradt el,itt szinte a bejá-
róban...mesélték,közben lekabátoltak:akkor vették észre a döbbent csendet,rémült
arcokat,ahogyan meredtünk rájuk....Anyánk fogott hozzá,hogy elmondja,mi is történt
a mi tájékunkon.Hallgattunk,csendesen sirdogálva,hogy mekkora veszélyben volt bátyánk
is,kisnővérem is,hogyan pusztult bele legkedvesebb kutyánk,és most...most majdnem
szöszke testvéremék estek áldozatul!
Ezen az éjszakán nem sokat aludtunk,hallgattuk egymás szuszogását,a kinti zajok-
ra füleltünk,csontjainkig férkőzött a testet öltött rémület:íme,testvéreink,akik sem-
mit sem tudtak a farkasról,mekkora veszélyben voltak!
Másnap délután jött a hír:kilőtték a nagy hideg miatt a román hegyekből átkóborolt
farkast.
Pár évvel később a megyeszékhely múzeumában láttuk kitömve...
Álltunk előtte,és könnyeztünk.Néhány látogató jól megnézett bennünket,azt gondol-
ván:szegény gyerekek,biztosan sajnálják a farkast!
