Maszatosra pityeregtük magunkat,rosszul viselve,hogy a hőség is egyre

nagyobb lett.Át-átnézegettünk a szomszéd kerítésén,amennyire engedte

az elhanyagolt kert,nem lakott ott senki. Csábított,hívogatott bennünket

az öreg cseresznyefa pirosló,roskadozó fürtjeivel.A léchiányos,rozoga keritésen

könnyű volt átjutni,de csak néhány szemet tudtunk elérni a csodálatos gyü-

mölcsből,mely egyszerre oltotta szomjúnkat, éhségünket. Erőlködésünket

borzalmas káromkodás akasztotta meg: megjött anyánk egy férfival. Talán

ott és akkor szembesültem először a kegyetlen valósággal:anyám mennyire mér-

hetetlenül tudott gyűlölni egy kisgyereket,engem.Nővéremet bezavarta a ház-

ba,engem elkapott, a diófa alatti nagy ácsolt asztalra hasrafektetett.Villámgyor-

san került kezébe valamilyen bot,amivel a fejembúbjától a lábamujjáig vert végig

és vissza,és végig,és vissza,ködösülő tudatomban még hallottam a hangját:"nézd,és 

nem sír,látod,az anyja jóistenit,hát nem sír!" záporoztak az ütések tovább...felsejlett

egy férfihang is:"hagyjad már,...még megölöd".

Testvéreim mesélték el -sok év múlva - akkor fordult először szembe,mégpedig

színózanul ! Isti bátyám anyámmal.Otthagyva az asztalon ájultan,véresre verve

látott meg,és azt,hogy anyám borral kínálja férfivendégét ,akit a kapun át

hajított ki,anyámnak pedig kontyába ragadva,arcába suttogta"karóba ültetlek,ha csak

egyszer is bántani mered a magad szégyenét!" Azért suttogta,hogy a kisebbek ne

hallják,amit a nagyobbak már tudtak: bizony,az akkori cigányvajda volt az én apám..

azért akar a "szégyenétől" szabadulni anyám,azért szúrkálta  magát kötőtűvel,hogy

csak vérzett,de én maradtam,lúgot használt,de ő nyomorodott tőle,hozzám nem

ért el,asztalról ugrált le,de én talán még élveztem is odabennt a "játékot"forró vízbe

ült,de nekem nem ártott. Vajákos asszonyhoz ment,annak a munkadíja először el-

vitte tőle a fináncok elől eldugott dohányleveleket,aztán jól megkínozta,hogy hetekig

görcsölt,vérzett,talán már örült is a sikerben reménykedve,de én csak megmaradtam.

Eközben már már suttogták titkát,apám részegen hol ezért,hol másért,de ütlegelte,

emlegetve az ott állomásozó orosz katonatisztet is,akitől Vali nővéremet származtatták.

Ezért  (is) elégelte meg bátyám a sok kegyetlenkedését,az "összeszedett" ártatlan

porontyok miatt,ezért koöntyolta meg anyámat. Én újból egy összetört,véres csomag

voltam,hogy hanyadjára,ki tudja azt már?! Újból hetekbe telt,míg lábra álltam,de anyám

nem változott. Talán,hogy saját magát védje bátyám irtózatos fenyegetésétől,talán

önnönmaga hirtelen indulatától is tartva,legtöbbet eltávolitott a ház közeléből is.

Egyre többször zavart ki libát őrizni,tehenet legeltetni sokszor egész napra. Igy nem

voltam szem előtt,de mással sem voltam...magányosnak éreztem magam a nagy

családban,ahol csak estefelé láthattam,hallhattam a többieket.Pásztorkodásomban

igyekeztem egyre többet a kispatak körül lenni,rákaptam  a vöröshasú  kisbékák

gyűjtögetésére.Később valamiféle befőttesüvegbe gyömöszöltem őket, elszöktek,

másnap pótoltam...magamban jártam,magamban beszéltem. Néha hallottam távolról

testvéreim nevetését,kiabálását,de nem mehettem oda. Nem csoda hát,ha elhúzódtam

akkor is,mikor éppen együtt lehettem a többiekkel. Sokszor szórakoztak velem,rajtam,

én voltam a legkisebb.,legvéznább,a "vakarék". Eljátszogattam magam,játék nélkül

ugyan,ami annak nevezhető lett volna,elvették a nagyobbak,könyörtelenül csavarintva

egyet-kettőt a csuklómon,ez főleg Vali módszere volt, megtoldva egy-egy  hátba-

vágással,fenéken billentéssel,nem ritkán hason értem földet,úgy sirattam magam.

Rajzolgattam  a porban,guggolva az árnyékban,már május felé még a kiközösités is

másként esett.Illatozott a kiserdőben megbúvó ibolyaszőnyeg,a téli avar alól óvatosan

kikandikáló,madárdalra kiváncsi fejecskéjükkel.Ilyenkor már mezitláb sem volt hideg

a kis tó környéke,még a nyirkos,savanyúszagú erdőalja sem nagyon.Elvágyódást érez-

tem rettenetesen! Kisgyerekként nem tudtam mi az,ami elmenésre,valami megtalálá-

sára,megkeresésére késztet,ami sürget,csak vettem a hatalmas levegőt,és sokszor 

elsírtam magam.

Csúfoltak is emiatt a többiek.Hamar magamra maradtam én,néhány évesen az éle-

temmel.Nem tudtam okát,nem fogalmazhattam meg tudatlan kis eszemmel,de érez-

tem hatalmasan,hogy nem kellek.Szomorú,sovány félretaszitott mindennapjaimat

egyedül éltem meg.Annyira egyedül,hogy megrémültem tőle. Megrémültem az óriási

csendtől,nyikorgást hallva a hátam mögül,mígnem rádöbbentem: én "nyikorgok",miköz-

ben forgatom a fejem...ki is rohantam egészen a dűlőútig,hátha jön valaki! Bárki...

csak ne legyek egyedül. Szeretetre vágytam,odabújásra,simogatásra,melegségre,

valahová tartozásra:légüres térben éltem.