Legrégebbi emlékkép,mely gyakran kísért: felsejlő,homályos,erősen nyugtalanitó.

Apám az,arctalanul,mégis biztosan tudva:őt hallom:biztatja bátyámat:"ebbe eriszd

a vérit! Éles a kés,rögvest metszi a nyakát!" Bátyám, lehetett úgy tizenhárom éves,

részegen röhögött...apám itatta,akkor már jó ideje rászoktatta a borivásra.Villám-

szerűen élesedik a kép,mikor rádöbbenek:anyánkat akarják megölni! Többre nem

emlékszem,védi az elme önmagát,kikapcsol. Egy biztos,valahogyan csődöt mondott

a tervük,anyánk életben maradt.

Aprócska voltam még,járni is alig tudtam,mennyire mélyről jön elő ez az emlék...

Bennem volt a féltés anyánk iránt,aggódtam érte! Én,akit annyira nem akart,akit

mindenáron el akart pusztítani,mielőtt még élhettem volna.Sokszor,jaj,nagyon sok-

szor vágta ezt később az arcomba:"kinek hiányoztál te,te nyomorult,fojtottalak vóna

meg,de szabadulni se tudtam tüled!" Pedig  próbálták a javasasszonyokkal,lúggal,éles

eszközökkel,de nem. Én maradtam,anyánk pedig még beteg is lett a kontárkodástól.

Fájdalom maradt az idegeimben? Örökös félelem?  Lehet. Az is lehet,nem lett volna

szabad annyira kapaszkodnom az életbe...az életemmel én is okoztam  mérhetetlen

fájdalmat.Más módon, nem normális állapotban,de megtettem.Ráadásul azoknak,akik

miatt egyáltalán élni akartam. De ez már sok-sok évvel azután történt,hogy alig-alig 

eszmélve a világra,igyekeztem  ösztönösen életben maradni.Mint a kis állatok...felej-

tettek engem a hatalmas jószágok között,mászkáltam sírva, négykézláb, felbőszült

anyakoca malacai között.Hagytak kint a mezőn,egyszer két napig a kiserdőben.

Testvéreim kerestek meg rendre,ők vittek haza,tőlük tudtam azt is,mennyire gyülölt

puszta létem miatt is anyánk. Talán létemben süritette minden fájdalmát,sorsa  terhét,

szerelme elveszitését,szörnyű fáradalmait, ami tizenhárom gyerek nevelésével,gondo-

zásával járt. Én voltam a "vakarék",az utolsó.Már nagyon nem hiányzott ez neki,én

voltam a hetedik szülése.Hatot készen kapott a tizenhét évvel idősebb urával együtt,

akihez nagyanyánk hozzáerőltette. Mesélték a mostohatestvérek,akik két -három évvel

voltak csupán fiatalabbak anyánknál,milyen szép volt anyánk alig tizennyolcévesen:

derékig érő vastag,dús hajfonatával,magas termetével,igazi magyaros menyecske: 

"bögyös-faros".szépszemű,széparcú.Titkos szerelmese persze,szegénysorból...nem is

álmodhattak egybekelésről. Apánk viszont kinézte magának a munkabiró,húgait pesztráló

jószágokat ellátó,erős,szép leányt.Meg is alkudott nagyanyánkkal: egy üszó borjút ad ne-

ki,ha hozzáadja anyánkat...felesége legkisebb gyermeke születése után,gyermekágyi

lázban halt meg.Ott maradt özvegyen hat gyerekkel,legkisebb nyolc hónapos...kell az

asszony. Hiába szökött anyánk a kukoricaföldre,bújt a vetésbe,felpofozva rángatta a

bátyja haza,majd a templomba. Harmadik faluba vitte apánk, vége lett a titkos,szép

szerelemnek is. Úgy gondolom,anyánk lelkében valami másnak is.Szülte sorban a gye-

rekeket,szerelem nélkül,érzelem nélkül,de a vége felé már lázadozva sorsa ellen.